"Sergio Leone 'Volt egyszer egy Ameriká'-jának van egy jelenete, amelyben De Niro lánytestvére az éjszakai kimaradást követően hazaér. Az ekkor felcsendülő nyolc hangjegyes motívum megváltoztatta az életem. Ettől kezdve olyan ismert szerzővé szerettem volna válni Hollywoodban, mint Ennio Morricone."

     Az Ausztria nyugati csücskében fekvő Hard városkából származó komponista, Harald Kloser neve elsősorban Roland Emmerich házi zeneszerzőjeként ismert, illetve onnan, hogy manapság egyre több szerepkörben igyekszik kipróbálni magát az adott alkotásokon belül. A komponista határozott célja volt a hollywoodi forgatagba történő bekerülés, ami a kétezres évekre sikerült is neki, s bár ezt követően a rábízott projektek költségvetése ugrásszerűen megnőtt, a felkérések száma redukálódott...

     A szerző filmográfiáját tekintve elmondható, hogy ameddig nem fordult teljes mértékben az álomgyári világ felé, viszonylag sok projektből vette ki a részét. Igaz, ezek elenyésző része volt csupán a tengerentúli felkérés (s azok is jobbára tévéfilmekre terjedtek ki), ellenben rendszeres foglalkoztatottjának számított az osztrák, illetve a német filmiparnak: a sorozatok világába ugyan mindössze néhány alkalommal kóstolt bele (e projektjei közül hazai szinten "Az öreg - Der Alte" csenghet ismerősen, melyből egyetlen epizódot jegyez), más jellegű alkotások körül azonban meglehetősen sűrűn megfordult, így Kloser feltörekvő pályatársaihoz viszonyítva termékenynek számított. Karrierjének első fontosabb állomáspontja "A 13. emelet - The Thirteenth Floor" című sci-fi-kalandfilm, melynek producere egykori iskolatársa és jó barátja, Emmerich volt. A film zenéjét rengeteg pozitív kritikával illették (hovatovább egyes tételeit számtalan alkotáshoz használták temp zeneként is), e sikert pedig két évvel később megismételte "Az alagút - Der Tunnel"-lel, amely filmként is számos európai díjkiosztóról hozott el szobrokat. Ezek révén sikerült elérnie, hogy neve ismerősen csengjen a nemzetközi porondon, magánélete azonban ezzel párhuzamosan zátonyra futott, majd' tízévnyi házasságot követően ugyanis 2002-ben elvált feleségétől, Désirée Noshbusch színésznőtől, akitől két gyermeke született - párjával egyébként az "Ice Cream Sundae" című rövidfilm, valamint a Feindliche Übernahme - althan.com" erejéig közös projektje is volt.
     Az ismertség révén Kloser egyre több tengerentúli megbízást kapott, így székhelyét Los Angelesbe tette át, s egy lépéssel közelebb kerülhetett álmához, vagyis ahhoz, hogy olyan filmhez komponálhasson zenét, melyet Emmerich rendez. A direktornak nem volt ellenére e gondolat, ám a stúdióknak első próbálkozásaikor, a "Godzilla" és "A hazafi - The Patriot" alkalmával még igen, ők ugyanis - a komponista saját megfogalmazása szerint - mindig visszakérdeztek a rendezőnél, hogy "ki ez a fickó, és milyen ismert filmekhez készített zenét?", s mivel ekkor még egyet sem tudott említeni, így elzárkóztak tőle. Míg azonban a "Holnapután - The Day After Tomorrow" révén ezen kívánsága végre megvalósulhatott, olyan kisebb költségvetésű alkotásokhoz írt score-okat, mint például a Tom Sizemore és Richard Jenkins főszereplésével készült "Apám bűnei - Sins of the Father" című dráma. A gondtalan hétköznapokban Mozartot és Nirvanát egyaránt előszeretettel hallgató Klosert a "Holnapután"-on kívül ugyanabban az évben egy másik blockbusterhez, "A Halál a Ragadozó ellen - Alien vs. Predator"-hoz is leszerződtették, s e két művéért BMI-díjjal is jutalmazták. Ezt követően azonban mégsem várták tárt karokkal a producerek és a rendezők, így gyakorlatilag nagyobb volumenű projekt közelébe csak akkor került, amikor Emmerich forgatott. Ezen esetekben viszont már nemcsak a zeneszerzői poszt betöltését vállalta magára (melyet rendre megosztott komponista barátjával, Thomas Wanderrel), hanem a produceri és írói szerepkörökbe is belekóstolt - így jegyzi az "I.e. 10 000 - 10,000 BC"-t, a "2012"-t, míg "Az elnök végveszélyben - White House Down"-t a zene mellett csak producerként.

     Harald Kloser tehát komponistaként kívánta meghódítani az Álomgyárat, ez azonban - felkéréseit figyelembe véve - csak részlegesen sikerült neki, ugyanakkor mindezt igyekszik más területekkel egyensúlyozni. És bár a különféle filmzenei rendezvényeken ritkán megjelenő, valamint az interjúkkal is szűkmarkúan bánó szerző mindig hangot adott azon véleményének, miszerint a score-ok világában nem azt látja, hogy a művészi szabadság dominálna, hanem azt, hogy - kis túlzással - egy kaptafásodni látszanak a dolgok, munkásságát tekintve elmondható róla, hogy bizonyos mértékig ő is inkább a trendekkel és az elvárásokkal tart lépést, mintsem szembefordul velük.

Kulics László