"Sergio Leone 'Volt egyszer egy Ameriká'-jának van egy jelenete, amelyben De Niro lánytestvére az éjszakai kimaradást követõen hazaér. Az ekkor felcsendülõ nyolc hangjegyes motívum megváltoztatta az életem. Ettõl kezdve olyan ismert szerzõvé szerettem volna válni Hollywoodban, mint Ennio Morricone."

     Az Ausztria nyugati csücskében fekvõ Hard városkából származó komponista, Harald Kloser neve elsõsorban Roland Emmerich házi zeneszerzõjeként ismert, illetve onnan, hogy manapság egyre több szerepkörben igyekszik kipróbálni magát az adott alkotásokon belül. A komponista határozott célja volt a hollywoodi forgatagba történõ bekerülés, ami a kétezres évekre sikerült is neki, s bár ezt követõen a rábízott projektek költségvetése ugrásszerûen megnõtt, a felkérések száma redukálódott...

     A szerzõ filmográfiáját tekintve elmondható, hogy ameddig nem fordult teljes mértékben az álomgyári világ felé, viszonylag sok projektbõl vette ki a részét. Igaz, ezek elenyészõ része volt csupán a tengerentúli felkérés (s azok is jobbára tévéfilmekre terjedtek ki), ellenben rendszeres foglalkoztatottjának számított az osztrák, illetve a német filmiparnak: a sorozatok világába ugyan mindössze néhány alkalommal kóstolt bele (e projektjei közül hazai szinten "Az öreg - Der Alte" csenghet ismerõsen, melybõl egyetlen epizódot jegyez), más jellegû alkotások körül azonban meglehetõsen sûrûn megfordult, így Kloser feltörekvõ pályatársaihoz viszonyítva termékenynek számított. Karrierjének elsõ fontosabb állomáspontja "A 13. emelet - The Thirteenth Floor" címû sci-fi-kalandfilm, melynek producere egykori iskolatársa és jó barátja, Emmerich volt. A film zenéjét rengeteg pozitív kritikával illették (hovatovább egyes tételeit számtalan alkotáshoz használták temp zeneként is), e sikert pedig két évvel késõbb megismételte "Az alagút - Der Tunnel"-lel, amely filmként is számos európai díjkiosztóról hozott el szobrokat. Ezek révén sikerült elérnie, hogy neve ismerõsen csengjen a nemzetközi porondon, magánélete azonban ezzel párhuzamosan zátonyra futott, majd' tízévnyi házasságot követõen ugyanis 2002-ben elvált feleségétõl, Désirée Noshbusch színésznõtõl, akitõl két gyermeke született - párjával egyébként az "Ice Cream Sundae" címû rövidfilm, valamint a Feindliche Übernahme - althan.com" erejéig közös projektje is volt.
     Az ismertség révén Kloser egyre több tengerentúli megbízást kapott, így székhelyét Los Angelesbe tette át, s egy lépéssel közelebb kerülhetett álmához, vagyis ahhoz, hogy olyan filmhez komponálhasson zenét, melyet Emmerich rendez. A direktornak nem volt ellenére e gondolat, ám a stúdióknak elsõ próbálkozásaikor, a "Godzilla" és "A hazafi - The Patriot" alkalmával még igen, õk ugyanis - a komponista saját megfogalmazása szerint - mindig visszakérdeztek a rendezõnél, hogy "ki ez a fickó, és milyen ismert filmekhez készített zenét?", s mivel ekkor még egyet sem tudott említeni, így elzárkóztak tõle. Míg azonban a "Holnapután - The Day After Tomorrow" révén ezen kívánsága végre megvalósulhatott, olyan kisebb költségvetésû alkotásokhoz írt score-okat, mint például a Tom Sizemore és Richard Jenkins fõszereplésével készült "Apám bûnei - Sins of the Father" címû dráma. A gondtalan hétköznapokban Mozartot és Nirvanát egyaránt elõszeretettel hallgató Klosert a "Holnapután"-on kívül ugyanabban az évben egy másik blockbusterhez, "A Halál a Ragadozó ellen - Alien vs. Predator"-hoz is leszerzõdtették, s e két mûvéért BMI-díjjal is jutalmazták. Ezt követõen azonban mégsem várták tárt karokkal a producerek és a rendezõk, így gyakorlatilag nagyobb volumenû projekt közelébe csak akkor került, amikor Emmerich forgatott. Ezen esetekben viszont már nemcsak a zeneszerzõi poszt betöltését vállalta magára (melyet rendre megosztott komponista barátjával, Thomas Wanderrel), hanem a produceri és írói szerepkörökbe is belekóstolt - így jegyzi az "I.e. 10 000 - 10,000 BC"-t, a "2012"-t, míg "Az elnök végveszélyben - White House Down"-t a zene mellett csak producerként.

     Harald Kloser tehát komponistaként kívánta meghódítani az Álomgyárat, ez azonban - felkéréseit figyelembe véve - csak részlegesen sikerült neki, ugyanakkor mindezt igyekszik más területekkel egyensúlyozni. És bár a különféle filmzenei rendezvényeken ritkán megjelenõ, valamint az interjúkkal is szûkmarkúan bánó szerzõ mindig hangot adott azon véleményének, miszerint a score-ok világában nem azt látja, hogy a mûvészi szabadság dominálna, hanem azt, hogy - kis túlzással - egy kaptafásodni látszanak a dolgok, munkásságát tekintve elmondható róla, hogy bizonyos mértékig õ is inkább a trendekkel és az elvárásokkal tart lépést, mintsem szembefordul velük.

Kulics László