FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Aliens  Alien  Godzilla: King of the Monsters  Outland  Children of Dune  Only the Brave  Under Siege 2: Dark Territory  Under Siege  Pet Sematary  Stepmom
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  







Beszámolók
  • Ólafur Arnalds a Müpában
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Robert Townson: A Varése Sarabande Világa (interjú)
     









         Robert Townson neve az elmúlt másfél évtized során szorosan összefonódott a filmzenepiac egyik legismertebb kiadójával, a Varése Sarabandéval. Honlapunknak sikerült interjút készítenie a neves cég producerével, melynek köszönhetően most egy másik szemszögből leshetünk be a hollywoodi ipar ezen ágazatának színfalai mögé. Az interjú kérdéseinek összeállítása során igyekeztünk minden fontosabb momentumra kitérni, hogy minél átfogóbb képet kapjunk egy-egy score kiadásának feltételeiről, menetéről, illetve a lemezkiadó cég működéséről.




         - Tisztelt Mr. Townson! Honnan ered a patinás név: Varése Sarabande? Mikor alakult a cég, és mi volt az első kiadvány, amit megjelentettek?

         - A "Varése" Edgard Varése zeneszerző nevéből ered, a "Sarabande" pedig egy táncstílus. Két különálló vállalkozás egyesüléséből jött létre a mai cég. Az első megjelenések klasszikus művek voltak, melyeket még a Varése International adott ki. Először még csak meglévő, újrakevert felvételeket forgalmaztak, később azonban már új, saját felvételek jelentek meg a Varése név alatt, olyanok mint: Beethoven szimfóniái, Dvorák Kilencedik szimfóniája, Rodrigo gitárkoncertjei, és rengeteg egyéb, csodálatos muzsika. Ahogy telt-múlt az idő, felfigyeltek Erich Wolfgang Korngold és Rózsa Miklós filmzenéire, melyeket újabbak követtek. Innentől kezdve a kiadó már kimondottan a filmzenére fókuszált. Gyönyörű időszak ez, mely egybeesik Hollywood és a filmzene aranykorával.

         - Mit ábrázol a cég logója?

         - Mi csak "A Bogár"-nak hívjuk. Igazság szerint ez csupán egy tintapötty, habár sokan tulajdonítottak neki mögöttes értelmet.

         - Ön hány éve dolgozik a cégnél, és hogyan került oda?

         - Kanadában alapítottam meg saját lemezkiadómat (Masters Film Music), mert nem hagyott nyugodni a dolog, hogy rengeteg, számomra kedves filmzene nem látott napvilágot. Ezek között volt például a "The Final Conflict" ("Ómen 3. - A végső leszámolás"), "Az utolsó telefonhívás", a "Heartbeeps" és az "Under the Volcano" is. A Masters Film Music 1985-ben alakult (nehéz elhinni, hogy ennek már 20 éve), és mivel akkor a Varése volt az egyetlen filmzenekiadó, úgy gondoltam, kötök velük egy terjesztési megállapodást. Mikor minden szerződés                                                 aláírásra került, 1986 áprilisában kiadtam első CD-met, mely egy Jerry Goldsmith-zene volt. Innentől datálódik hosszú barátságom Jerryvel és a Varése kiadóval. 1989-ben Los Angelesbe költöztem, és átvettem a Varése filmzenei részlegének irányítását. Legfrissebb lemezem a "Lopakodó" című film zenéje, mely a 750. CD-m a cégnél.

         - Mi Magyarországon többször is találkoztunk olyan Varése-kiadványokkal, melyek a Colosseum Records égisze alatt jelentek meg, amely - ha jól tudjuk - az Önök testvérkiadója. Milyen kapcsolat van a két kiadó között?

         - A Colosseum kiadó gondozza a Varése Sarabande európai megjelenéseit. A kiadó ugyanúgy a Varése, de a gyártás és a forgalmazás a Colosseumra hárul. Ehhez hasonló szerződéseink más kiadókkal is vannak, de tekintve Európa méretét, a Colosseum a legnagyobb partnerünk.

         - Hogyan készül egy filmzenei album? Milyen folyamatok mennek végbe mindaddig, míg az üzletekbe nem kerül a lemez?

         - Hűha, ez egy hatalmas kérdés! Háromféleképpen kezdődhet egy filmzene kiadása. Felhív a filmstúdió, hogy látok-e fantáziát a film zenéjében, vagy közvetlenül a filmzeneszerző, illetve az ügynöke érdeklődik nálam. Végül előfordulhat az is, hogy én magam járok egy adott filmzene jogai után, melyben fantáziát látok. Ebben az esetben én telefonálgatok körbe-körbe, felmérve a lehetőségeket. Persze mivel már jó pár éve a szakmában vagyok, rengeteg barátságra tettem szert, így általában zeneszerző barátaim értesítenek, ha valami új munkán dolgoznak. Szinte az összes filmstúdióval hosszú távú kapcsolat és barátság köt össze, úgyhogy általában egyik projekt hozza magával a másikat. Attól függően, hogy milyen stációban van a film gyártása, vagy meghívnak a zene felvételére, vagy kapok részleteket belőle, esetleg megnézhetem a film nyersvágását a végleges, vagy az átmeneti zenével. Ezek ismeretében el tudom dönteni, hogy érdekel-e a zene, van-e értelme vele foglalkozni. Feltételezzük, hogy beleegyezem, innentől kezdve két munkafolyamat indul el párhuzamosan. A zeneszerzővel elkezdjük kiválogatni azokat a részleteket, melyeket előkészítünk majd a végleges felvételre. A filmkiadó átküld nekem pár kulcsjelenetet, illetve plakáttervet a filmből, melynek segítségével el tudom készíteni a borítótervet. A film rendezője vagy zeneszerzője ír pár sort a CD-borító belsejébe. Ha megvan a zenei felvétel, és elkészült a borító, akkor kezdődhet a sorozatgyártás. Körülbelül ez egy új filmzene elkészülési sorrendje. A zene felvételétől számítva nagyjából 6-7 héten belül a boltokba kerül a CD. Régi, már meglévő filmzenék restaurálást kívánnak, mely megint egy másik történet. A klasszikus filmzenék újrafelvétele szintén egy izgalmas kaland.

         - Mitől függ, hogy mi kerül végül az albumra? Mennyi beleszólása van a zeneszerzőnek, vagy akár a film producereinek az album létrehozásába?

         - Általában én dolgozom együtt a zeneszerzővel. Elfoglaltságunktól függően vagy ő, vagy én választom ki a zenei részeket, és átküldjük egymásnak jóváhagyásra. A stúdiók ebbe a procedúrába nagyon ritkán szólnak bele. Ha a zeneszerző boldog, én is az vagyok, és a stúdió is az.

         - Sokszor hallani filmzeneszerzőktől, hogy olykor a rendezőket egyáltalán nem érdekli, milyen lesz a készülő mű, és képesek az utolsó pillanatokban is jelentős változtatásokat kérni. Milyen hatással van a kiadóra a rövid határidő és a gyors felvételek?

         - Nagyon szomorú, ahogy manapság dolgoznak a filmzeneszerzők. Ebben a beosztásban nem nagyon lehet igazán kiemelkedő filmzenét alkotni. Az utómunkálatokra szánt idő is egyre kevesebb. Persze ha néha sikerül is betartani egy ilyen lehetetlenül rövid határidőt, annak rögtön híre megy, és utána az lesz az általánosan elvárt. Alex North egy évet dolgozott a "Spartacus" zenéjén, ami meg is látszik rajta. Jerry Goldsmith általában 10 hetes szerződéseket írt alá. Manapság talán John Williams maradt az egyetlen zeneszerző, aki megkapja a kellő mennyiségű időt a zene elkészítésére. Jobban belegondolva a zene megírása az, ami miatt általában nem bírják tartani a határidőt. A zeneszerzők tudják, hogy ha nagyon elkalandoznak a rendező, vagy a producerek úgynevezett átmeneti zenei elképzeléseitől (melyeket általában már meglévő filmzenékből válogatnak össze) akkor bizony könnyen elfordulhat, hogy elutasításban lesz részük. Nagy rendezők - mint például Franklin J. Schaffner ("Majmok bolygója", "A tábornok", "Pillangó", "Brazíliai fiúk") - nagy mozgásteret hagytak, így például Jerry keze nemhogy nem volt megkötve, hanem még bíztatták is arra, hogy kísérletezzen a zenével.
         Amikor Jerryvel rögzítettük "A tábornok" zenéjét Skóciában, Joel McNeely ott volt velünk. Miután felvettük a "German Advance" című tételt, Joel - aki teljesen el volt hűlve attól, amit hallott - megkérdezte Jerryt, hogy szerinte ma is lehetne-e ilyen muzsikát írni egy filmhez. Jerry válasza a "nem" volt, mivel szerinte ma simán kidobnának egy ilyen szerzeményt. Nagyon szomorú megjegyzés volt ez.
         Persze nem azt mondom, hogy ma nem készülnek kiemelkedő zenék. Készülnek. Csak manapság a filmzeneszerzők ki vannak téve a stúdiók kénye-kedvének. Rég elmúltak már azok a szép napok, amikor a stúdió zenei igazgatója - mint Alfred Newman - segítette őket.

         - A filmzenék időtartamának többsége nagyjából 80-110 perc körül mozog, ezzel szemben a kiadott lemezek többsége 30-45 perc közötti. Mi az oka annak, hogy a score-ok ilyen kevés játékidővel kerülnek forgalomba?

         - A zenei CD-k hossza a Zenészek Egyesületének szabályai miatt volt maximum 30 perc. Hála istennek ez a korszak mára lejárt. Az új egyesületi szabályok lehetővé teszik a 45 perc hosszúságot. Persze előfordulhat, hogy lesznek rövidebb lemezek is, de most már ebben a hosszban tudunk gondolkodni. Remek példa erre Cliff Eidelman gyönyörű zenéje a "The Sisterhood of the Traveling Pants" c. filmhez. 35
    percnyi anyag volt készen, és Cliff írt még két tételt kimondottan a CD számára. Ezek pompásan körülölelték a már meglévő zenét, és én boldog vagyok, hogy ilyen szépen alakult ki a lemez. Őszintén gondolom, hogy nem sok filmzene van, amiből érdemes 78 percet kiadni. Általában 45-50 percben össze lehet foglalni a legjobb részeket.

         - Mi eredményezi azt, hogy némely filmzene hónapokkal, vagy akár évekkel a film premierje után jelenik meg?

         - Ha egy filmzenei CD egy hónappal később jelenik meg, az általában azért van, mert a betétdalokat tartalmazó lemezt kiadó társaság ezt szerződésben rögzíti. Hiába szól a két lemez teljesen más közönségnek, a score-t általában egy hónapra visszatartják. Ez történt például a két "Shrek" film esetében is. Szerencsére ez mostanában már ritkább, és a film megjelenésekor a filmzenei CD is a válogatásalbum mellett lehet a boltok polcain. Ez az, amire mi is törekszünk.
    Az évekkel később megjelent filmzenék leginkább az idő változásával magyarázhatók. Rengeteg score kerülte el a kiadást a '60-as, '70-es, '80-as években, vagy azelőtt, tehát körülbelül hatvan év elfeledett munkáit kell összegyűjteni, és ez nem kis feladat. Erre specializálódott a CD Club.

         - Az Ön által producerelt zenék felvételeinek mindegyikén jelen van?

         - Nem, természetesen nem mindegyiknél. Az utóbbi években rengeteg dolgom van, úgyhogy nagyon körültekintően választom ki azt a felvételt, amelyikre elmegyek. Az egyetlen kivétel az volt, amikor Jerry vezényelte fel a zenéit. Pár kivétellel az összes felvételén ott voltam 1989 óta. Természetesen azért igyekszem ott lenni annyi felvételen, amennyin csak tudok.

         - A "Soundtrack Club" kiadványai igazi kincseknek számítanak a filmzenerajongók körében. Mitől függ, hogy mely zenék jelennek meg a klub keretein belül, illetve hogy mekkora példányszámban?

         - A CD Club legalább akkora élvezetet nyújt számomra, mint a filmzenerajongóknak. Lehetőség nyílik arra, hogy visszamenjünk az időben néhány igazán ritka és rendkívüli zenéért, mely a múltban méltánytalanul feledve lett. Elsősorban bizonyos zeneszerzők csoportjára fókuszálok, de előfordulnak egyéb meglepetések is. A klub                                                 leginkább kiemelt zeneszerzői közé tartozik Jerry Goldsmith, Alex North, Elmer Bernstein, Georges Delerue, John Williams és Frank Waxman. Bár azt nem lehet mondani, hogy kevés zenéjük jelent volna meg, ez mégsem változtat a tényen, hogy mindegyiküknek vannak olyan csodálatos muzsikái, melyek mindezidáig elkerülték a kiadást.
         Legalább ennyire nagyszerű dolog olyan zenéket megjelentetni, melyeket már szinte követel a közönség: "Predator" ("Ragadozó"), "Die Hard" ("Drágán add az életed"), "Project X" ("X program"), vagy például a "Heartbeeps", a "Magic" ("A mágus"), és a "Joe vs. the Volcano" ("Joe és a vulkán"), amelyekért én is rajongok. Hasonlóképpen izgalmas dolog felkutatni olyan régiségeket, melyekről senki sem gondolta volna, hogy valaha is napvilágot látnak. Alex North "Sanctuary" ("Szentély"), "The Racers", vagy "The King and Four Queens" ("Egy király és négy királynő") című zenéje, Waxmantól a "Beloved Infidel", vagy Jerry Goldsmith "Studs Lonigan"-je. És akkor nem is beszéltünk még az igazi remekművekről, mint a "The Robe" ("A palást"), a "The Sand Pebbles" ("Homokkavicsok"), a "The Great Escape" ("A nagy szökés"), a "The Agony and The Ectasy" ("Agónia és extázis"), és a "Hawaii".
         A klub minőségét és jellegét meghatározza egy extra költségvetés is, amely pénzek nélkül nem lenne lehetséges ilyen kaliberű kiadványok létrehozása. Minden egyes albumnál megpróbáljuk meghatározni, hogy a zene nagyjából milyen érdeklődést vált majd ki a piacon. Ettől tesszük függővé a példányszámot. Rengeteg pénzbe kerülnek ezek a kiadások, így tehát muszáj meghatároznunk egy maximum limitet, hogy a lehető legkevesebb felesleg maradjon. Éppen azért, mert jó néhány kevésbé ismert film zenéjével is foglalkozunk, és tudom jól, hogy számos album jóval a megjelenést követően hozza csak vissza a befektetett pénzt.

         - Másik értékes sorozatuk a "Deluxe Edition" nevet viseli, amelynek lemezei az első kiadáshoz képest pár tétellel kiegészülve, ugyanakkor nem korlátozott példányszámban kerülnek fel a boltok polcaira. Ezen megjelenésekről ki dönt?

         - A deluxe-kiadások csak apróságokban térnek el mind a Club, mind a normál megjelenésektől. Ez a sorozat új, bővített CD-kből áll, ahol azok a produkciók kerülnek újbóli kiadásra, melyeket eddig csupán az LP-korszakból átmentett rövid, és korlátozott időtartamú felvételekkel ismerhettünk. Nagyon izgalmas élmény olyan klasszikusokhoz visszatérni, mint a "The Omen" ("Ómen"), a "Total Recall" ("Total Recall - Az emlékmás"), a "The Fury" ("Őrjöngés"), vagy a "The Great Escape" ("A nagy szökés"). Nem hiszem, hogy olyan sok zene létezne, amely tökéletesen kitöltene egy 78 perces CD-t, de a legnagyobbak mindenképpen megérdemelnek egy komplett kiadást. Jerry és én már az eredeti "Total Recall" változattal is boldogok voltunk, mivel abban az időben negyven percre kellett korlátoznunk az időtartamot. A deluxe-verzió azonban totális felüdülést jelentett, és Jerry nagyon elégedett volt a végeredménnyel. Még úgy is, hogy némi habozást követően végül is az album végére rejtett trackként feltettük "Az emlékmás" reklámzenéjét. A deluxe-sorozat minden tekintetben elsőnek számító darabja egyébként Bernard Herrmann "Vertigo" ("Szédülés") című zenéje volt. Mint az összes normál, illetve Club megjelenés esetében, itt is magam választom ki, mely zenék kerüljenek ki bővített változatban.

         - A "Soundtrack Club", illetve a "Deluxe Edition" keretein belül milyen albumokat terveznek a közeljövőben?

         - A legújabb CD Club megjelenések közé tartozik Elmer Bernstein 1983-as zenéje, melyet a "Spacehunter: Adventures In The Forbidden Zone" ("Űrvadász") című filmhez komponált. Ez a csodálatos szimfonikus zene egyike a "Csillagok háborúja"-őrület utózöngéinek. Nagyon örültem, hogy végül kiadhattam ezt, illetve a "Stripes" ("Bombázók a seregnél") című CD-t. Bill Conti zenéje a "F.I.S.T." ("Ö.K.Ö.L."), illetve a "Slow Dancing In The Big City" című filmekhez mindig is két  kedvencem volt tőle. Úgy érzem, Conti kivételes
    képességű zeneszerző, és rengeteg ki nem adott zenéje van még. Hasonlóképp örömömre szolgált végre teljes egészében megjelentetni Georges Delerue fájdalmasan romantikus "True Confessions" ("Gyónás gyilkosság után") című zenéjét. Gyönyörű, egyszersmind erőteljes muzsika. A legújabb meglepetés ezeken túl a Varése-katalógusból David Newman egyik igen korai zenéje, a "The Kindred". Számos új Club-anyag megjelentetésén dolgozom pillanatnyilag, illetve jó pár deluxe-kiadáson, de ezek még maradjanak titokban.

         - Az elutasított filmzenék, azaz a "rejected score"-ok milyen arányt képviselnek majd a közeljövőben kiadott lemezek közt?

         - Elég szégyenletes, ha egy filmzenét visszadobnak a gyártók. Ilyenkor általában semmi további nem történik ezekkel a muzsikákkal. Pont ezért, ha egy művet visszautasítanak, ami esetleg épp az egyik közeli barátom munkája, megteszek mindent, hogy megpróbáljam megmenteni. Minden idők két leghíresebb fel nem használt zenéje Alex North "2001: A Space Odyssey" ("2001: Űrodüsszeia"), és Bernard Herrmann "Torn Curtain" ("Szakadt függöny" - melyet végül John Addison írt meg - a ford. ) című művei. Úgy gondolom, hogy a "2001" egyike volt életem legfontosabb felvételeinek. Ezek közé tartozott még Elmer Bernstein "Stars 'n' Bars" (Stanley Myers kapta meg a megbízást) és a "Last Man Standing" ("Az utolsó emberig" - Ry Cooder írta meg a zenét) című zenéje, Hans Zimmer "K2"-je (az amerikai mozikban Chaz Jankel zenéjével mutatták be, Európában pedig Zimmerével), Cliff Eidelman "The Picture Bride"-ja, John Ottman "Halloween H20"-ja, a közelmúltban pedig Jerry fantasztikus "Timeline"-ja ("Idővonal" - az ifjú nemzedék feltörekvő komponistája, és Goldsmith nagy rajongója, Brian Tyler írta meg a zenét), valamint az "Alien Nation" ("Földönkívüli zsaru" - Curt Sobel), szintén tőle A "Timeline" minden egyes felvételénél jelen voltam Jerryvel, így jól tudtam, milyen óriási is lett. Egyszerűen nem hagyhattam, hogy egy ilyen nagyszerű zene elvesszen.
         Tekintettel a manapság őrült iramban növekvő visszadobásokra, biztosra vehető, hogy a közeljövőben megjelentetek majd újabb ilyen zenéket.

         - Kiadványaik többnyire egységes képet mutatnak: ugyanolyan oldalél, belső elrendezés. Régen pedig még a korongok képe is egységes volt. Ezek mennyire tartoznak a cég összképéhez?

         - Elégedett vagyok a kiadványaink egységes küllemével. Nyilván számtalan variációt kipróbáltunk már, de általában behatárolt külső megjelenés és sablon szerint. Úgy gondolom, a leginkább kiemelkedő, és ránk jellemző elem a CD címoldalának kialakítása. Amikor az emberek a polcra teszik a CD-t, ezen részét látják a legtöbben. Örülök neki, hogy teljesen egységes Varése-képet sikerült kialakítanunk, melyen általában ugyanazon a helyen van feltüntetve a zeneszerző neve. Egymás mellé helyezve ezeket a lemezeket nagyon kellemes összhatást keltenek. Vannak persze egyéb hasonlóságok is a CD-k között, azon egyszerű oknál fogva, hogy mindegyiket magam tervezem, így a látványbéli azonosság egy idő után elkerülhetetlen.

         - Az egyik legnagyobb kiadásuk a múlt év elején megjelent "Jerry Goldsmith At 20th Century Fox" volt. Mennyi ideig dolgoztak a kiadványon, illetve miért csak a foxos filmekhez szerzett zenékből készült az összeállítás? Úgy tudom, Ön és Jerry Goldsmith között szoros barátság volt. A Mester mennyire vett részt a zenék kiválogatásában?

         - Fantasztikus munka volt! Több mint egy évet vett igénybe, és többe került, mint bármely anyag, amit eddig kiadtam. Igazából nem tudok elképzelni ennél csodálatosabb filmzenei kiadványt. Az                                                     egészet azon régi kiadványok felkutatásával kezdtem, melyeket a 20th Century Foxnál készítettem Nick Redmannel. Tudtam, hogy Jerry 75. születésnapjára szeretnék egy különleges kiadást létrehozni, de nem voltam biztos benne, hogyan csináljam. Nem létezik még egy olyan stúdió, ahol Jerry annyit dolgozott volna, mint a Foxnál. Az ötlet Bernard Herrmann hasonló gyűjteményéből fakadt, de többlemezes kiadásra gondoltam. Eleinte két CD-s változatnak indult, ami szinte azonmód négyre bővült, végül hat lemezzel zárult. 39 különböző zenéjéből összesen hétórányi zenét tartalmaz. Az első hármat jómagam, míg a második hármat Nick válogatta össze, majd megírtuk a hozzájuk kapcsolódó összegző gondolatokat, én pedig a bevezetőt. Matthew Peak tervezte a külső formáját, s lenyűgöző munkát alkotott. A végeredmény teljesen elvarázsolt. Jócskán felülmúlta bármelyikünk elképzeléseit, akik dolgoztunk a kiadványon.
         Jerry nagyon kedves barátom volt. A legelső CD-m kiadásától számítva nem volt olyan időszak, hogy ne dolgoztunk volna együtt valami újon. 80 lemezt csináltunk összesen. A Fox-gyűjtemény készítésekor azonban sajnos Jerry nagyon beteg volt. A válogatás összeállításában sem tudott részt venni. Amikor végeztem a munkával, azonnal elvittem hozzá pár másolatot. Richard Kraft, Jerry ügynöke, valamint személyes jóbarátom szintén jelen volt. Jerry imádta a válogatást. Minden egyes oldalt végigolvasott, az összes bejegyzést, melyek újra felidézték benne az akkori filmeket. Némelyikről történeteket is mesélt. Jerrynek rengeteg sztorija volt, s bár jó néhány éve ismertem már őt, mindig újat hallottam tőle. Nem hitte el, hogy találtunk anyagot a "S*P*Y*S" ("Kémek") felvételeiből, mint ahogy a "The Agony and The Ectasy" ("Agónia és extázis") bevezetőjének hallatán is nagyon elcsodálkozott. Elmondtam neki, hogy számomra minden idők egyik legnagyobb kedvence az a tétel, mire elmosolyodott, és azt mondta, hogy számára szintén. Csodálatos délután volt. És egyúttal borzasztó is, ez volt ugyanis az utolsó új kiadvány, melyet megmutathattam neki.

         - Az Önök által megjelentetett score-ok mostanában a Hollywood Studio Symphony által vannak feljátszatva. Mitől függ, hogy mikor, hol és kivel játszatják el a zenéket?

         - Csak a nevében újult meg a Hollywood Studio Symphony. A filmzenék javát Los Angeles-i zenészek játsszák fel. Los Angeles és London a két legjobb helyszín a filmzenék felvétele szempontjából, tekintve a zenészek létszámát, tehetségét, és a zenestúdiók számát. Ezek a feltételek nagyon fontosak. Én például nagyon szerettem felvételt készíteni Glasgow-ban a Royal Scottish National Orchestrával (Skót Királyi és Nemzeti Együttes), de amikor 2002-ben, három évre - átalakítás miatt - bezárták a koncerttermet, vége szakadt együttműködésünknek. Los Angelesben a stúdiók kötik le a felvételi időpontokat, akik amúgy is nagy harcban állnak a filmek megjelenési időpontját illetően.

         - Van-e ádáz csata a kiadók között az aktuális filmzenék kiadási jogának megszerzéséért? Mi a feltétele, hogy a Varése adjon ki egy zenét?

         - Én nem nevezném ádáz csatának. A filmzenék javát a Varése, a Sony, a Decca és a Hollywood Records prezentálja. Minden kiadónak megvan a maga kapcsolatrendszere, ismeretsége. A kiadók véleménye messze nem egységes abból a szempontból, hogy melyik filmzenét éri meg terjeszteni és melyiket nem. Persze ritkán előfordul, hogy két kiadó is fut egy-egy filmzene után, de általában az a jellemző, hogy az ember szinte előre meg tudja mondani, hogy melyik kiadó mit fog megjelentetni. Mivel nekem minden filmstúdióval megvan a kapcsolatom, három dolog szokott dönteni a kiadással kapcsolatban: ki írta a zenét, milyen széles rétegben terjesztik a filmet, és persze mennyibe fog kerülni? Amikor egy cég egyszerre birtokol filmstúdiót és lemezkiadót, akkor általában neki elővételi joga van a filmzenére. Például a Harry Potter-zenék esetében a Warner adta ki a filmzenét, és a Disney szintén maga terjeszti rajzfilmjeinek muzsikáját.

         - Melyik albumra a legbüszkébb? Van-e olyan album, amiért nagy harcot kellett vívnia, hogy kiadásra kerüljön?

         - Talán Alex North "2001: A Space Odyssey" ("2001: Űrodüsszeia") zenéjéért. Hatalmas, és nagyon fontos munka egyben. Szomorú és fájdalmas emlék volt Alex számára anno a zene megkomponálása, és én nagyon boldog voltam, hogy megbízott bennem, és engedélyezte az újrafelvételt, illetve a megjelentetést. 1993-ban nagyon nehéz volt elhinnem, hogy ez a zene valaha publicitást nyer. A "2001: A Space Odyssey" egy alapmű! Rajongtam érte, és a mai napig nagyon nagyra becsülöm  Alexet.  Fantasztikus  ember  volt.  Zeneileg  az  egyik  leg-
    tehetségesebb, akivel valaha találkoztam. Ez volt Jerry Goldsmith-nek az első olyan felvétele, amikor nem a saját szerzeményét vezényelte. Londonban készült a felvétel a Nemzeti Filharmonikusokkal, az Abbey Road-i stúdióban. Ráadásul ez volt az első Londonba tett látogatásom! Matthew Peak, aki azt a gyönyörű festményt készítette, ami a CD-borítóra került, szintén jelen volt. Charles Gerhardt (amerikai karmester) és Christopher Palmer (brit karmester, Maurice Jarre állandó munkatársa) is tiszteletüket tették. Alex felesége, Anna és fia, Steven is meghallgatták a felvételt. Még a nagyszüleim is ott voltak. Olyan történelmi pillanatokat éltünk át ott akkor, amelyre azt hiszem, talán 25 évente egyszer van lehetőség. Ezt nehéz lesz felülmúlnia bárminek is.

         - Kikkel szeret legjobban együtt dolgozni? Kit becsül leginkább a szakmában?

         - Volt szerencsém majdnem mindegyik zeneszerzővel dolgozni a filmiparban. Hosszú évek során kialakult a Varése kis "belső csapata" - Jerry Goldsmith, Joel McNeely, Elmer Bernstein, John Debney, és Cliff Eidelman - akik amellett, hogy velem veszik fel új albumaikat - még Európába is elkísérnek, hogy felvezényeljék régebbi filmek dallamait. Öt kiváló barát, akikkel legalább 200 CD-t készítettünk együtt. A közös, Londonba, Skóciába, Seattle-be tett utazások emléke örökké velem marad. Fantasztikus élmény volt, amikor ketten is elkísértek egy-egy felvételre és megfigyelhettem az egymás közti reakcióikat. Ilyen volt például, amikor Joel eljött a "Patton" ("A tábornok") és a "Who's Afraid of Virginia Wolf?" ("Nem félünk a farkastól") felvételére Jerryhez, amit ő viszonzott, amikor Joel vezényelte a "Out To Africa" ("Távol Afrikától" - John Barry szerzeménye) zenéjét. Vicces volt hallgatni őket, amikor a "The Swarm" ("Rajzás") zárótételéről beszélgettek, melyet Jerry szerzett, de Joel fogja vezényelni az újrafelvételt. Elmer és Cliff Glasgow-ban volt velem. Elmer a fülkében (itt van elhelyezve a keverőpult, ahol a hangmérnök dolgozik) üldögélt, mikor Cliff játszatta fel Jerry "A nyolcadik utas: a Halál" témáit, és meg kell mondjam, nagyon meg volt illetődve, amikor hallotta a zenét. John Debney-vel és Stu Phillipsszel (többek között a "Knight Rider" sorozat zenéjének szerzője) értekeztünk nagyokat egy közös utazás során a televízió-sorozatokhoz komponált zenékről. Nagyon érdekes, amikor különböző generációkhoz tartozó emberek cserélnek tapasztalatot.
         Kedvenc szerzőim képzeletbeli listája mindenképpen Alex North-szal és Jerry Goldsmith-szel kezdődne. Akiket még nagyon tisztelek: John Williams, Bernard Herrmann, Elmer Bernstein, Franz Waxman és Georges Delerue. Nagyon szeretem Ennio Morricone, Henry Mancini, Philippe Sarde és John Barry munkáit is. További kedvenceim a filmzenék "Aranykorából": Rózsa Miklós, Erich Korngold és Alfred Newman. Mindannyian annyira különbözőek, és mégis nélkülözhetetlenek, ha filmzene kerül szóba.

         - Mi a véleménye a filmzene műfajának jelenéről, illetve jövőjéről?

         - Azt kell mondjam, hogy a filmzenepiac nagyon erős most. Köszönhetően a Zenészek Egyesületével kötött jó megállapodásnak, napjainkban sokkal több filmzene jelenhet meg, mint annakidején. A teher most a vásárlón van, akinek egyre jobban kell szelektálnia, hogy melyik filmzenét tudja a gyűjteményébe helyezni. Ennek persze az a hátulütője, hogy a folyamatos és állandó megjelenések mellett kisebb figyelmet kapnak az igazán fontos és különleges megjelenések. Az új filmzenék özöne lassan természetessé válik. Persze ez elhanyagolható probléma, összehasonlítva a '80-as és a korábbi évek meddő filmzene-kínálatával. Néhány kedvenc filmzeném jelent meg az utóbbi években a Universal Jazz France kiadónál. Rengeteg klasszikus francia filmzene, és persze Georges Delerue és Philippe Sarde munkái. Kisebb csoda, hogy ezek megjelentek végre. Sok-sok érdekes és ritka megjelenés volt még, főleg a Film Score Monthly és az Intrada cégeken keresztül, melynek szerintem minden filmzenerajongó nagyon örül.

         - Milyen zenéket hallgat, ha épp nem egy felvételen ül? Vannak-e rendszeresen visszatérő filmzenék a CD-lejátszójában?

         - Nagyon szeretem a filmzenét. Minden napom ekörül forog, de munkán kívül is szívesen hallgatom más kiadók új és régi megjelenéseit egyaránt. Másik kedvenc műfajom a klasszikus zene. Beethoven, Haydn, Mozart, Schubert, Dvorák, Sibelius, Mahler, Sztravinszkij, Sosztakovics, Prokofjev, Debussy, Ravel, Puccini és Vaughn-Williams a nagy kedvenceim.
         Kedvenc filmzenéim sorrendbe állításánál érdekes változáson mentem keresztűl, amikor is az Amerikai Filmintézet zsűritagjaként kellett részt vennem minden idők legjobb 100 filmzenéjének kiválasztásában. Életemben először "kényszerítve" voltam arra, hogy felállítsak egy legjobb 25-ös és egy legjobb 5-ös listát. Ez igazából nagyon nehéz. Komoly dilemmába kerültem például, hogy a "Vertigo" ("Szédülés" - Bernard Herrmann) vagy a "Sunset Blvd." ("Alkony sugárút" - Franz Waxman) legyen-e az utolsó a legjobb 5-ös listán. Nagyon régóta kedvencem a "Spartacus" (Alex North) zenéje, így az lett az első. Szerepelt még a listámon sok Jerry Goldsmith ("Patton - A tábornok", "Planet of the Apes - Majmok bolygója", "Chinatown - Kínai negyed", "Star Trek: The Motion Picture" - Űrszekerek: A mozifilm"), több Alex North ("Streetcar Named Desire" - "A vágy villamosa", "Cleopatra", hogy csak párat említsek). Elmer Bernstein "To Kill a Mockingbird"-je ("Ne bántsátok a feketerigót!"), és a "The Magnificent Seven"-je ("A hét mesterlövész") is magas helyezést kapott. Felkerült még Rózsa Miklóstól a "Ben Hur", Alfred Newmantól a "The Song of Bernadette" ("Bernadette"), Erich Korngoldtól a "Robin Hood", Franz Waxmantól a "Rebecca" és Bernard Herrmanntól a "The Ghost and Mrs Muir". Sajnos végül több kedvencemet ki kellett hagynom, de csak 25 zenének volt hely, így megszenvedtem az összeállítással. Mikor kész lett, fantasztikus volt látni ezt a kiváló listát, de ugyanakkor emlékeztetett arra is, hogy mennyi gyönyörű tétel született az elmúlt században, és mennyi tehetséges ember művéről van szó.
         Nagyon örülök annak, hogy szinte egész életemet egy ilyen csodálatos művészeti formának szentelhetem. Ez egy fantasztikus dolog.

         - Nagyon szépen köszönjük ezt a kimerítő interjút, és egyben azt is, hogy ilyen mértékig betekintést nyerhettünk a filmzeneipar világába. További sikeres munkát kívánunk Önnek!









             
                                Robert Townson                                 Jerry Goldsmith egyik zenei felvételén




           
    Jerry Goldsmith és Stuart Baird társaságában a "Star Trek: Nemesis" zenei felvételénél





    Alex North-szal, a "Ghost" című film betétdalának szerzőjével





    A képeket rendelkezésünkre bocsátotta: Robert Townson
    Külön köszönet a Varése Sarabande Records Inc.-nek a közreműködésért.
    A kérdéseket összeállította: Kulics László, Tihanyi Attila, Bíró Zsolt, Szabó Csaba
    Fordítás: Rétfalvi Zoltán, Emesz Csaba, Tihanyi Attila
    2005. október 07.








        Vissza az interjúkhoz

    További kritikáink
  • Pet Sematary
  • Witness
  • Oscar
  • Captain Power and the Soldiers of the Future
  • Mary Shelley
  • Battlefield Earth
  • Krypton
  • Captain Marvel
  • Bless the Child
  • Cold Pursuit
  • Joe Versus the Volcano
  • Six Days Seven Nights
  • Bird Box
  • Dark City

  • Filmzenékről röviden
  • Bodyguard
  • Searching
  • How the Grinch Stole Christmas!
  • Isle of Dogs
  • The Ritual
  • A Wrinkle in Time
  • Geostorm
  • Death Wish
  • Fifty Shades Freed
  • Darkest Hour

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Dark
  • Bright
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III

  • Interjúk
  • Hrutka Róbert: Szívvel-lélekkel
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A The Man in the High Caslte zenéje
  • A Terminátor-filmek zenéje
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi

  • További írásaink
  • A Filmzene.net jövőjéről...
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam