FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Rogue One: A Star Wars Story  Justice League  Murder on the Orient Express  Moon  Wonder Woman  The Ghost and the Darkness  It  Rebel in the Rye  The Mummy  Catch Me If You Can
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  







Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Gulya Róbert - A sors vonala (interjú)
     









         Gulya Róbert személyében olyan zeneszerzője van Magyarországnak, aki tehetsége révén Amerikában tanulhatta meg a filmzeneszerzés minden csínját-bínját. Amióta hazajött, itthonról vadássza a különböző projekteket, s nemrégiben megjelent CD-je ("Atom Nine Adventures") meglehetősen jó visszajelzéseket kapott. Noha manapság a hazai alkotások többségében kevés szerephez juthat a szimfonikus filmzene, és emiatt nincs sok lehetősége klasszikus nagyzenekari aláfestések komponálására, Sas Tamás az "S.O.S. szerelem!" után már másodszor kérte fel őt filmjéhez az instrumentális részek megírására. A komponista egy kötetlen beszélgetésre látta vendégül szerkesztőségünk tagjait, melynek során többek között a "9 és 1/2 randi" zenei felvételei mellett eddigi munkáiról, tanulmányairól, illetve a szakma rejtelmeiről esett szó.




         - Mesélnél nekünk egy kicsit arról, hogyan kerültél ki Los Angelesbe a USC-re?

         - 1999-ben nyertem felvételt a USC Film Scoring szakára. Minden évben kiválasztják azt a tizenöt szerencsés zeneszerzőt, aki részt vehet ezen a rangos képzésen. A Zeneakadémia után elhatároztam, hogy filmzeneszerzést fogok tanulni. Fulbright-ösztöndíjat kaptam, így megvalósíthattam álmomat, és kiutaztunk feleségemmel Los Angelesbe. Rengeteg pénz kellett hozzá - még az ösztöndíj sem volt rá elég -, de szerencsére kaptam még másik ösztöndíjat is, és persze sokat dolgoztam: filmzenéket írtam, zongoráztam, illetve kórust vezényeltem. Sokba kerül, de másképp nem lehet ezt megtanulni. Volt, hogy a Skywalker Ranch-en dolgoztunk, és ott vezényeltünk egy zenekart, volt, hogy a Paramount Studiosban, minden héten jártunk Christopher Young stúdiójába, Jerry Goldsmith pedig vendégül látott otthonában.
         Nekem nagy előnyöm volt, hogy úgy mentem oda, mint klasszikus zeneszerző, és mindenki azt szerette volna megtanulni, hogyan lehet hangszerelni. Ezzel előnyben voltam, viszont abból a nagyjából tizenöt felvételből, amit csináltunk egy év alatt, legalább tíz elektronikus volt. Akkoriban az elektronikus zeneszerkesztésről még nem sokat hallottam, tehát így nekem is volt mit megtanulnom. De persze egymástól is ellesegettünk trükköket, haverok voltunk, annak ellenére, hogy iszonyatos konkurenciaharc volt köztünk.

         - Amikor kikerültél, volt-e valami, amitől megijedtél? Gondolom, azért feszültség volt erősen benned.

         - Persze. Az első év azért nem volt nehéz, mert még tartott az ösztöndíj, célnak pedig ott volt az egyetem. De közben ott lebegett a fejem fölött, hogy "na, oké, de még van ez az év, meg esetleg még egy, aztán haza kell menni". Szerződés kötött a Fulbright miatt, mindenképpen haza kellett utána jönnöm. Úgy mentem ugye ki, hogy majd én leszek a nagy Oscar-díjas zeneszerző, de erre csak két évem volt. Az Oscar még nem jött, de ami késik, nem múlik...

         - Tehát az ambíció megvolt.

         - Igen, de másként nem is lehet. Először mindennek örül az ember, mégha diákfilmhez ír zenét, annak is. De először azt se tudtam, hogy kell bekapcsolni egy samplert. Tudtam papírra kottát írni, és ennyi. Akkoriban kezdett a zeneírásban jelentős térhódításba a számítógép. Ma már könnyedén meg tudom mutatni a rendezőnek, hogy pontosan mi fog szólni, ha kész a zenekari felvétel. Ez persze rengeteg tanulást és gyakorlatot igényelt. Szerencsére a zeneakadémiai diplomám itt is "segítségemre" volt, hiszen a szakmát már megtanultam, csak át kellett ültetni a gépekre.

         - Az nem hátrány, ha valaki diplomás zeneszerző, mert vannak, akik csak panelekből tudnak építkezni, és nem tudnak kottát írni. De lehet, hogy ez csak egy rossz berögződés az egész Zimmer-éra miatt.

         - Szerintem profik ők, csak inkább a produkciók megszabják számukra, hogy mit csináljanak, és azt követik, amit mondanak nekik. Vagy esetleg eleve olyan produkciókat akasztanak a nyakukba, hogy "ez olyan legyen, mint A Karib-tenger kalózai".
         Most dolgoztunk együtt az "Outlander" zenéjén Geoff Zanellivel. Ez egy Weinstein-féle sci-fi, űrhajós meg minden. Én voltam a zenei rendező, és ő tulajdonképpen bele sem szólt, én döntöttem el, hogy a felvétel most jó lesz-e így, vagy sem. Ide sem jöttek. Van egy remek plug in-ja a ProToolsnak, amin keresztül egyenesen tudják hallgatni a zenéket stúdióminőségben. Így követték az eseményeket.

         - Mi volt itt a feladatod, mint zenei rendező?

         - A feladatom a kották kinyomtatásától a zenekari felvételek lebonyolításán keresztül a kész zenei anyagok editálásáig tartott. A zenei producer pedig, aki ezt az egészet összefogja, Hans Zimmer cége, a Remote Control Production volt. De sokat tanultam belőle, mert ezt a fajta, úgymond ipari zenét még nem ismertem közelről.

         - Hogy érted, hogy ipari?

         - Úgy értem... profin volt megcsinálva, de nekem is végig az volt a fejemben, hogy ezt már hallottam anno, tehát így értve ipari. Nyilván ez volt az elvárás. Meglévő panelekből építkező. Monumentális. Meggyőző. Én is elkövetem ezt néha, ha ez a kívánalom. De itt egy egész team dolgozott az ügyön. Zeneszerzők, hangszerelők, hangmérnökök, programozók. Így értve is ipari.

         - Kik voltak azok az emberek, akik miatt te a filmzeneszerzést választottad?

         - Egyértelműen John Williams.

         - Vele találkoztál odakint?

         - Egyszer láttam messziről egy koncertjén.

         - Előnynek érzed, hogy valaki iskola után is ott marad?

         - Nehéz ezt így megmondani, mert például az egyik legjobb barátom, Nuno Malo kint él, de portugál filmekhez ír zenét. Lehet, ez neki előny, hogy mert kint van, ezért kap portugál filmeket - bár egyébként is kiváló zeneszerző. Nuno kapott már egy nagy filmet, a "The Celestine Prophecy"-t, viszont az a film nem lett különösen sikeres. Pedig úgy tűnt, hogy ez egy kiugrási lehetőség, de végül nem lett az. Egy másik barátom, a kanadai Jeff Toyne, aki sikeres hangszerelőként dolgozik ("John Rambo", "Csillagpor", "Posseidon") Los Angelesben, viszont igen ritkán jut igazi zeneszerzői feladathoz.
         Szerintem mindenkinek van egy sorsa, és azt éljük. Nekem az a sorsom, hogy hazajöttem. Biztos, hogy így kellett, hogy legyen. Aztán ha más sorsom lett volna, az hogyan lett volna, nehéz lenne megmondani. Amíg ott voltam, nem írtam egy nagyjátékfilmhez sem zenét, csak rövidfilmekhez. Persze a létrán csak fokonként lehet feljebb jutni, akkoriban csak az első fokokon lépkedtem felfelé. Tehát elképzelhető, hogy a kinti munka végül meghozta volna a eredményt, de érdekes módon, ahogy hazajöttem, már jött is egy telefon, hogy "Robikám, akkor és ott találkoztunk, és volna egy nagyjátékfilmem..."

         - Ez melyik produkció volt?

         - A "Truce" (a film "End Credit" tétele a címre kattintva hallgatható meg) Buck Taylorral és az Oscar-díjas George Kennedyvel ("Csupasz pisztoly").

         - Itthon írtad meg a zenét, és úgy küldted ki a meglévő anyagokat?

         - Igen, persze, a rádió zenekarával vettük fel.

         - Tavaly egy független sci-fihez is készítettél zenét, melynek címe "Atom Nine Adventures" volt (a film "End Titles and Flugg's Final Words" tétele a címre kattintva hallgatható meg). Az albumot hallgatva azt mondhatjuk, hogy figyelemreméltó lett a végeredmény. Mint állomás, fejlődés, hogy élted meg ezt a dolgot?

         - Nekem ez a kedvenc műfajom, és most először volt rá alkalmam, hogy élesben kibontakozhassak benne. Mikor van ilyen lehetősége az embernek? Vagy százmillió dolláros film esetében, vagy van egy ilyen                                                 szerencse, hogy végül is kisebb film, de ki lehet próbálni. Én nagyon-nagyon örültem ennek, tényleg. Élveztem ezt a munkát.

         - Neked van-e valami hasznod abból, hogy mondjuk az "Atom Nine Adventures" zenéjét megveszi nyolcszáz ember?

         - Anyagi szempontból nem sok. Viszont a világ minden országában elérhető a zeném, úgy CD-n, mint internetes boltokban.

         - Tehát akkor lényegében egy zeneszerzőt nem igazán érdekli, hogy valaki megvette-e a lemezt, vagy letöltötte egy online bolt révén, és úgy hallgatta meg a zenét?

         - Anyagilag mindkét tényező kicsi (persze most a filmscore műfajáról beszélek, nem a popzenéről). A nagyobb díjak inkább a tévéből jönnek, meg a mozikból - bár Amerikában nem, ott a moziért nem fizetnek.

         - A zenei jog akkor téged illet, nem a filmeseket?

         - Hát, attól függ. Az "Atom Nine Adventures"-nél így volt, mert ott olyan szerződést kötöttem. Sok esetben nem így történik, hanem a publishing jogát először ugye meg kell tudni szerezni.

         - Vannak erről a munkádról visszajelzéseid?

         - Igen, nézegetem a neten, és olyan tízből nyolc-kilenc pontokat adnak neki. Mint James Newton Howardnak vagy John Williamsnek. Ez azért szép eredmény, nem igaz?

         - És újabb munkák szempontjából?

         - Ezt így nehéz megmondani, mert ha küldök egy demo CD-t egy producernek, akkor ez az első szám rajta, és lehet, hogy meghallgatja, és azt mondja, hogy "na, ez jó, nem is kell tovább hallgatni". De ha egy kevésbé mutatós zene lenne, valami jellegtelen horror-thriller...

         - Te ezeket jellegtelennek gondolod?

         - Nem, nem, nem. Úgy mondom inkább, hogy nem olyan mutatós. Nyilván abban is van jó meg rossz, a kérdés, hogy mi fogja meg az embert? Én úgy gondolom, hogy a sci-fi műfaja a szakma csúcsa, mint mondjuk a komolyzenében az opera. Ha valaki egy romantikus filmhez keres zenét, akkor nyilván nem ilyet keres, így elég nehéz ezt eldönteni. De ha mondjuk a bemutatkozó lemezemet a "The Boy Who Cried Bitch: The Adolescent Years" egyik tételével kezdeném (a film "End Credit"-je a címre kattintva hallgatható meg), akkor nem biztos, hogy megfogom a producert.

         - Térjünk rá a hazai alkotásokra, a Sas Tamás-filmekre. Az első az "S.O.S. szerelem!" volt (a "Vége akció" tételének egy részlete a címre kattintva hallgatható meg), amelynek rögtön a betétdalaival kapcsolatban is felmerül egy kérdés, ugyanis egy-két kivétellel angol nyelvű számok hallhatóak benne. Tudsz arról valamit, hogy miért van ez?

         - Ennek több oka is volt. Az első szerintem az, hogy ez úgy magyar film, hogy közben nem akar konkrétan magyar lenni, inkább internacionális. A másik, hogy a producer, Neményi Ádám egy barátja, George Németh írta  ezeket a dalokat, aki  Svédországban él, és Ádám
    hitt benne.

         - Neked ebből csattant valami a hátadon, vagy ki bírtál maradni belőle?

         - Az én feladatom a zenekari filmscore volt. Általában a dalok kérdése rendezői és produceri hatáskör. Itt nyilván a művészeti kérdések mellett üzleti jellegű döntéseket is kell hozni. Például egy jól kiválasztott sztárénekes erősen hozzájárulhat a film sikeréhez.

         - Hogyan alakult mindez az új Sas-film, a "9 és 1/2 randi"-nál?

         - Szerintem a dalok jól illeszkednek a filmhez. Persze lehet, hogy egy-két kritikusnak halljuk majd az ilyen meg olyan aggályát. Tamás és Ádám sokat dolgoztak, mire kialakult a végleges dallista. Ebben talán kicsit több dal van, mint az S.O.S.-ben, de ez egy olyan típusú film, amely ezt meg is kívánta, majd meglátjátok.

         - Műfajában mennyivel másabb ez, mint az előző Sas-film?

                                                         - Romantika itt is, ott is van. A poén-dráma aránya más most, mint az "S.O.S. szerelem!"-ben. A főhős, Fenyő Iván megváltozik: a film végére egy playboy-alkatból átmegy jófiúvá. Tehát egy jellembeli változást követhetünk a "szerezd meg az imádott nőt" vonulat mellett.

         - Tehát akkor egy kicsit melankolikusabb a zenéje?

         - Ezt azért nem mondanám, mert az S.O.S.-ben is volt olyan, hogy mélypontra kerül a főhős, majd kijön belőle, és most is megkapja a hősünk a maga pofonjait az élettől, de onnan kikerül, ezáltal pedig alapjában véve ez is egy vidám film. Van benne több emberi, lelki szál, ami fontos mondandója a filmnek. Egyébként már most tartok tőle, hogy a közönség összehasonlítja a két produkciót. Természetes, hogy ez egy más film. Bár a stáb nagy része azonos, mégis más történetet meséltünk el. Vajon a "Star Wars" és valamelyik Indiana Jones-mozi került összehasonlításra?

         - Egyeztettetek Sas Tamással, hogy hol legyen dal, hol a te szerzeményed, illetve kikérte erről a véleményedet?

         - Persze, nagyon sokat beszélgettünk már az elejétől fogva. Azt azért elhatároztuk, hogy hova kerül az én zeném és hova dalok, de a dalokba én igazán nem szóltam bele. Mutatta Tamás, hogy mi kerül hova, és ezek szerintem is jók voltak.

         - Volt-e olyasmi kritérium, hogy szerzeményeid valamelyest fűződjenek a dalokhoz, vagy abszolút szabad kezet kaptál?

         - A dalok kötődnek az adott részekhez, de nem magához a filmhez íródtak. Ezek inkább olyan hangulati részek, amik valahogyan rímelnek, kötődnek, analógok a jelenethez. Például a dalok szövege mesél a történésről. Nem feltétlenül konkrétan, hanem elvont értelemben. Kötődhetnek akár csak egy mozdulathoz vagy reakcióhoz.
         A szerzett zene teljesen más: főtémái nem a dalokból fakadnak, ezektől teljesen önálló életet él. Sokkal pontosabban lekíséri a történetet, akár pontról pontra reagál, erősít, elsimít. Fontos, hogy a filmscore hozzáértő kezekben legyen, hiszen nem elég a jó zeneszerző, jó rendezőre is szükség van. A jó rendező megvolt, tökéletes összhangban tudtunk együttműködni. A zeneszerzőről pedig mondjatok ti véleményt...

         - Mennyi zenét írtál ezekhez a filmekhez?

         - A "9 és 1/2 randi"-hoz talán kevesebb zenét írtam. Múltkor negyven perc, most pedig olyan harminc körüli az, amit készítettem. A mostani film leginkább éttermekben játszódik, ahol sokat beszélgetnek, és nyilvánvalóan ilyenkor nem nagyon lehet zenélni, ezért kevesebbet igényelt, mint az S.O.S. De a vége felé azért itt is beindulnak a szerzett zenék. Sajnos összesen egy olyan témát hallani majd, amit szimfonikus zenekarral vettünk fel, a többi sampler, de amit ki lehet hozni samplerekből, úgy érzem, hogy kihoztam. Próbáltam olyan sampler-hangszereket használni, ami legjobban hasonlít az élő zenekarra. Ezért az átlagnéző nem igazán fogja észrevenni a kettő közti különbséget. Bár elvileg ez a különbség lényeges: a zenekari rész 5.1-ben van felvéve, 50 sávban, amit egy professzionális hangmérnök, Rédly Dénes kevert ki. Remélem, ennek előnyeire minél több magyar producer fog rádöbbenni.

         - A zenekari felvételt hallgatva az ember megszeppenve kérdezi, hogy miért nem vették fel az egészet élőben?

         - Az "S.O.S. szerelem!"-nél mindenki nagyon szerette a zenekart, és ezt most is felfűzték a stratégiájukra a producerek, de aztán végül sajnos anyagi szempontok bírálták felül terveinket. Viszont örülök annak, hogy a leghosszabb, legfontosabb zene így is zenekar által játszott felvételen szól. Remélem, legközelebb még több lehetőség adódik majd élő zenére.

         - Mennyi időd volt az aláfestés elkészítésére?

         - November végén kezdtem el, és karácsonyra kész kellett lennem.

         - Tudtad, hogy ezt a zenét is te írod majd?

         - Igen, Tamás szerette volna, de húzódott a dolog a szerződéskötés miatt. Nem lehetett tudni, hogy mennyi pénz lesz majd rá, nem lehetett tudni, hogy lesz-e zenekar vagy sem, ezek tisztázásáig nem állhattam neki a munkának.

         - Van Magyarországról visszajelzés, hogy ilyen kaliberű emberre lenne szükség, mintsem egy egyszerű zenei szerkesztőre, aki a dalok sorrendjét állapítja meg?

         - Van olyan film, amihez kellene? Nagyon ritka...

         - Mondjuk Tarr Béla filmjei?

         - Vannak művészfilmek, meg vannak olyanok, amiket konkrétan megnéznek az emberek. Hallottam már sok elméleti kategóriát és teóriát erre a jelenségre, de végső soron így áll a helyzet. Az én munkásságom a "megnézik az emberek" kategóriájára szorítkozik. Szerencsére itthon is egyre több ilyen filmmel vagy leendő filmmel találkozok.

         - Szerinted van, aki amerikai típusú filmet nézne meg inkább?

         - A film az emberek szórakoztatására született. Azóta is ez lenne a fő feladata. Amerikában ezt jól tudják. Ráadásul a filmipar egy fontos üzletággá fejlődött. Amerikában ezt is nagyon jól tudják. Persze könnyű nekik: mi tízmillióan vagyunk, ha hozzávesszük a határontúliakat, akkor kábé tizenöt - ennyi ember beszél magyarul. Leforgatunk egy filmet, elköltünk rá négyszázmillió forintot, és akkor ez egy viszonylag egyszerű film: nem volt benne különösebb trükk, vizuális effekt, nem robban fel benne egy autó, stb. Vajon mennyi haszon jön be belőle, ha nagy a siker? Százötven millió? Pedig akkor már nagy volt a siker. Most akkor adják még ki DVD-n meg minden - nem fog bejönni az elköltött pénz, ez egyértelmű. A meglévő támogatási rendszer (ami segíthet megoldani az említett dilemmát) pedig láthatóan nem foglalkozik a közönségfilmekkel. "Tartsák el magukat!" - mondják. Hát így nehéz amerikai típusú filmet készíteni, pedig a mozik látogatási statisztikájából láthatóan szinte csak erre van igény.

         - Egy másik új munkád a "Sorsvonalak". Beszélnél nekünk egy kicsit erről?

         - A "Sorsvonalak" egy sci-fi, és bizony, meg kell, hogy mondjam, nagyon szép dolgokat láttam eddig. Nincs még kész a végleges vágás. Nagyon szurkolok a stábnak. Gyakorlatilag minden zöld háttérrel van fölvéve, most folynak az utómunkálatok. A zenéje szinte teljesen szimfonikus zenekari lesz. Két tételt már fel is vettünk belőle, de csak azért ennyit, mert a többi jelenet még nincsen kész.

         - Mennyire bevált vagy megszokott az, hogy több részletben vegyenek fel egy zenét?

         - Igazából egyszerre szoktuk, csak ez most egy olyan alkalom volt, hogy össze kellett kombinálni két felvételt, és így jött ki a rendelkezésünkre álló három óra. Ez ilyen szempontból egy szükségmegoldás volt.

         - Akkor ezt a "9 és 1/2 randi"-val egyszerre vettétek fel?

         - Így van.

         - Visszakanyarodva az előző témához, van már róla ötlet, hogy hova kell majd zene a "Sorsvonalak" alá? Tudsz előre dolgozni, vagy muszáj megvárni a jeleneteket?

         - Muszáj megvárni, mert nem tudom, hogy mi milyen hosszú lesz, és ezek olyan zenék most, amelyek képkockára pontosan kell, hogy illeszkedjenek a filmhez. Témákat persze ki lehet találni, azok már meg is vannak, de meg kell várni, míg elkészül egy rész. Nem kell az animációnak teljesnek lennie, de azért látszódjon, hogy nagyjából mi lesz. Itt van például egy hatalmas város is, ami még nincs kész, de olvastam a forgatókönyvet, és Hatvani Balázs, a produkció rendezője elmesélte, hogy milyen lesz majd. Tudom, hogy az összes autó, ami benne van a városban, az egy ilyen elképzelt... mintha a jövőt kevernénk az 1850-es évekbeli képekkel. A középpontjában például egy óragyár áll, ami az egész filmnek a kulcsa lesz.

         - Hogyan találtak meg téged a készítők?

         - Én találtam meg őket. Volt egy riport a neten, amit olvastam, és néztem, hogy "Sci-fi Magyarországon? Nem hiszek a szememnek! Ne hülyéskedjetek!" Gyorsan felhívtam őket, és azonnal felvettek.

         - A "Sorsvonalak"-on és a "9 és 1/2 randi"-n kívül csináltál mostanában mást is?

         - Igen. Egy nagyzenekari darabot, ahol Mikis Theodorakis dalait dolgoztam fel egy megbízásra, ami ha minden jól alakul, akkor az olimpiai játékokon fog felcsendülni. Emellett reklámzenéket is írok folyamatosan.

         - A reklámok zenéinek elkészítésére mennyi időd van általában?

         - Az változó. Lehet, hogy csak pár óra, de van, hogy egy hét is.

         - Lehet tudni valamit arról, hogy milyen további projektek vannak kilátásban, illetve miken dolgozol még?

         - Szurkoljatok nekem, mert most van aláírás előtt a "Nine Miles Down", amit részben itthon forgatnak, most kell valamikor, hogy visszahívjon a producer, hogy mikor írjuk alá a szerződést. Ez egy nagyobb lépés, egy húszmillió dolláros film. Ha ez utóbbi sikerül, akkor nagy valószínűséggel kimegyek Amerikába pár hónapra.

         - Érzel-e abból valamit, hogy Etyeken épült egy filmes központ?

         - Több helyről is próbáltam elérni őket. Nem látom még, hogy hogyan tudnék oda bekapcsolódni, ugyanis a zenei részlegét még nem csinálták meg. Ez ugye egy több lépcsőfokos fejlesztés, és öröm, hogy már lehet benne filmeket forgatni, de maga a soundstage még nem készült el.

         - El fog készülni?

         - A külföldi produkciók nem nagyon gondolkoznak Magyarországon elkészített zenékben. Én megpróbálok ezen segíteni, azon vagyok, hogy ez megváltozzon, ha csak egy zenekar vagy egy hangszerelés erejéig is. Ti is halljátok, hogy nagyon jó minőségű felvételeket tudunk csinálni, ami már-már hollywoodi szintű. Nekem egyébként megvan az az előnyöm, hogy van egy kitaposott utam a Rádiózenekarral, ami Amerikában és nyugaton igen versenyképes. Egy A-kategóriás zenekar harmadannyiba sem kerül, mint ha egy nyugdíjasklubból verbuvált amerikai zenekarral csinálnánk meg a felvételt.

         - Te mennyire szoktál vezényelni saját műveket?

         - Már nem szoktam. Összesen két filmet vezényeltem.

         - Van ennek oka?

         - Igen, az, hogy jobban szeretem hallani a zenét, amikor készül. Ha én vezénylem, akkor le kell állni a felvétellel, és meg kell hallgatni, hogy milyen volt, ami idő, meg az a másik, hogy én nem vagyok karmester.

         - De tanították ezt nektek?

         - A Zeneakadémián van erre külön szak, de azért némi gyakorlattal én is rendelkeztem, mert ugye Los Angelesben is voltak az egyetemen zenei felvételek, amiken vezényelni kellett.

         - Ezek kint éles felvételek voltak, vagy gyakorlások?

         - "Színlelt" produkciók voltak. Mindenkinek kellett írni egy filmzenét, mondjuk például a "Kapcsolat" elejéhez, két percben. És akkor azt mondták, hogy van nyolc harsonánk, tizenhat fuvolánk meg egy brácsánk - ezt viccnek szántam, nyilván nem ilyenek, de azért voltak érdekes összeállítások is különben. És akkor erre csinálj egy zenét, mert egy hét múlva felvétel, persze közben meg lehetett mutatni a tanárnak, hogy hol tartunk. A felvételnél be volt osztva, hogy mondjuk tizenöt perced van neked, és mindenkinek, de ha elkéstél, akkor vége, nem vehetted fel a zenédet.

         - Ez akkor szimulálja is a pörgést.

         - Igen. Érdekes, hogy nem volt úgy tétje, tehát nem rúgtak úgymond fenékbe érte, de mégis szégyellted magad, ha nem sikerült. Meg egyfolytában ott lebegett előttünk, hogy esetleg van egy producer vagy nagyobb zeneszerző, aki benéz hozzánk...

         - Kifelé hogy oldod meg a promotálásod? Van a honlapod, amin ugye vannak zenerészletek. Amint elkészül új zenéd, azt küldöd ki?

         - Én is próbálkozok most egy ügynökkel, mert megmondom őszintén: nekem is elegem van abból, hogy állandóan bújjam az IMDB-t, hogy milyen filmek lesznek, és megkeressek egy producert. Egyelőre azonban nincs, aki helyettem csinálja, úgyhogy kénytelen vagyok magam megoldani ezt.

         - Nagyjából mennyi időt töltesz komponálással naponta?

         - Néha napi húsz órát. Ha valamit le kell adni, akkor ez huzamosabb ideig is előfordul. Azonban megelégszek naponta nyolc-kilenc órával. A többi idő a családé...

         - Ez ilyenkor célirányos komponálás? Ha nem szorít az idő, akkor egyszer csak elkezdesz játszani valamit? Hogy alakul ez a dolog nálad?

         - Csak akkor írok zenét, ha van egy konkrét megbízás. Hobbiból már nem, mert ha valaki évi 340-350 napot komponál, akkor a maradék napokat mással szeretné tölteni. Pedig imádom, nem erről van szó...      Tehát vegyük azt, hogy van egy feladat, mondjuk egy film. Az első pár nap azzal megy el, hogy elmélkedek, gondolkodom, zongorázgatok, mi illene hozzá, nézegetek más zenéket.

         - Ezt akartam is kérdezni, hogy használsz-e temp zenéket? Vannak utasítások, elképzelések, hogy ki mit szeretne hallani?

         - Persze.

         - Erre szoktál figyelni?

         - Igen. Általában az az én problémám, hogy nem tudják, hogy milyen stílusú zenét akarnak a filmjükhöz. Ha írok valamit, és azt mondják, hogy "jaj, hát ez gyenge...". Közlik, hogy valami klasszikust akarnak. Jó, akkor írok egy klasszikust, aztán a végén kiderül, hogy a klasszikus az nekik a Madonna. Jobban járok, ha mutatok nekik valami olyat, amilyen irányban esetleg el lehet indulni, aztán azt mondják rá, hogy "jó, csak legyen egy kicsit mondjuk vadabb".

         - Többször is szóba kerültek már a samplerek. Te szakmailag hol érzed ezek gyengéjét?

         - Még mindig a vonósokat tartom a leggyengébbeknek. Mert ott a variációs lehetőség végtelen. Aztán jönnek a rezek. A fafúvók már nagyon jók, meg azoknak talán nincs is olyan nagy szerepük a filmzenében.

         - A legszebb dallamokat pedig szerintem ők tudják prezentálni.

         - Én a kürtöt meg a trombitát szeretem. Ha mondjuk egy akkordról van szó, akkor az nagyon szépen szól sampleren, de ha mondjuk egy rövid hang jön, utána egy közepesen hosszú, az nagyon nehéz, sokat kell vele dolgozni. Az ütőket viszont már sosem veszem fel élőben, mert egyszerűen felesleges. A cintányért például elég háromszor felvenned: halkan, közepesen és hangosan, ezekkel pedig már bármit meg tudsz oldani.

         - Odakint volt valami speciális tanmenet hangszerek és műfajok párosítására?

         - Úgy érted, hogy van-e valamiféle recept?

         - Igen.

         - Mi a suliban többször feltettük ezt a kérdést, de kielégítő választ sohasem kaptunk. Nincs ilyen recept. Vajon milyen kombinációtól lesz zenénk mondjuk szomorú a film alatt? Például egy vonós moll akkordtól, a tetején oboákkal, ugye? Igen, de ezt hogyan rakjuk össze? A válasz lehet egy vagy több megoldás a végtelen variációs lehetőségek közül. Ám mégis észrevehető, hogy némely komponisták így vagy úgy csinálják. Tehát van egy eszköztár. Ráadásul adott szerzők adott egyéni hanggal rendelkeznek.

         - Nehéz így újat alkotni, pont azért, mert ezek megvannak már.

         - Igen, ezért nehéz, de szerintem ha mindenki hozzáadja a saját elképzelését, tehetségét, és nem lemásol valamit, akkor azért az egyéni lesz. Persze továbbra is fel lehet majd bennük ismerni az azonos elemeket. De jó példa erre Haydn meg Mozart: ők is ugyanazokból az elemekből építkeztek, mégis más a két zeneszerző stílusa.

         - Van valami, amitől tartasz, vagy amit elítélsz a szakmán belül? Vagy mi a sötét oldala a filmzeneszerzésnek túl azon, hogy kihalásos alapú és nehéz eladni magad?

         - Az egyik a samplerek egyre nagyobb térhódítása. Bár erre inkább kíváncsi vagyok, mintsem tartanék tőle. Szerintem olyan sosem lesz, mint az élő zene, de nagyon megközelítheti azt. Samplerekkel dolgozó zeneszerző maximum egy művészt feltételez, zenekari felvételnél pedig hetven képzett művész és a zeneszerző muzsikájának együttes kölcsönhatásából alakul ki a filmzene. Én erre szavaznék.
         A másik jelenség, hogy amatőrök is kerülnek be a szakmába. Mert ugye egy-két gomb lenyomásával már lehet úgynevezett zenét írni, és az is tud tulajdonképpen működni egy film alatt, csak hát én mondjuk jobban hiszek abban, ha valaki húsz évig tanulja a szakmát, és rendelkezik kellő gyakorlattal. De nemcsak a zeneszerzőkkel van ez már így, hanem a színészekkel és a rendezőkkel is. Csinálhatsz te is egy filmet, ha van egy jó kamerád...

         Gulya Róbert munkáiról bővebben a komponista honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.














    A keverőpult mögött (balról jobbra):
    Gulya Róbert, Jeff Toyne hangszerelő és Steve McLaughlin zenei producer





    A képeket rendelkezésünkre bocsátotta: Gulya Róbert
    Az interjút készítette: Tihanyi Attila, Kulics László
    2008. február 14.








        Vissza az interjúkhoz

    További kritikáink
  • Dunkirk
  • Blade Runner
  • Kingsman: The Golden Circle
  • War for the Planet of the Apes
  • Spider-Man Homecoming
  • The Autopsy of Jane Doe
  • Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales
  • Close Encounters of the Third Kind
  • Alien: Covenant
  • King Arthur: The Legend of the Sword
  • Atlantis: The Lost Empire
  • Life
  • Colossal
  • Great Expectations
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby

  • Filmzenékről röviden
  • Jigsaw
  • Hail, Caesar!
  • The Lego Ninjago Movie
  • The Dark Tower
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam