ZATHURA (2005)
Zathura - Az űrfogócska
zene: John Debney
vezényel: John Debney
kiadás éve: 2005
kiadó: Varése Sarabande
játékidő: 44:15
John Debney idén egyáltalán nem unatkozott. Sorra jelennek meg albumai, melyek legújabbika a hazánkban "Zathura - Az űrfogócska" címmel jövőre bemutatásra kerülő kalandfilm score-ja. A komponistának ebben az évben ez a hetedik (!) filmzenéje, ami valljuk be, nem kis teljesítmény - pláne nem úgy, hogy ezek között nem igazán találni olyat, amire a "nem sikerült túl jól" kifejezés illene. Eme tény, valamint az, hogy már a jövő év első felére is jócskán ellátták munkával, azt mutatja, hogy a sokoldalúságát többször is bizonyító szerző jelenleg pályafutása fénykorát éli.
De hogy mi is az a Zathura? Nem más, mint egy sci-fi társasjáték. Persze nem az a fajta, amit az ember a játékboltok polcáról csak úgy leemelhet. Ez ugyanis leginkább a "Jumanji"-hoz hasonló: nem szükséges a játék által kreált eseményeket saját fantáziánk szerint megjeleníteni, ugyanis záros határidőn belül enélkül is az űrben találjuk magunkat meteoritok, gázfelhők, és idegen bolygók sokasága közepette. A kettő közötti különbség csupán annyi, hogy míg a Jumanji házhoz szállítja szereplőit, addig a Zathura házastól, telkestől repíti játékosait az űrbe. Tehát ha hasonló élményt nyújtó játékot szeretnénk, akkor nem érdemes a Jézuskának írni, vagy a szülőket zaklatni vele, inkább menjünk fel a padlásra, vagy kutakodjunk a lakás más szegleteiben.
Chris Van Allsburg azonos című könyvének adaptációját Jon Favreau rendezte, s így máris érthető, miért pont Debneyre esett a választás, mikor a lehetséges zeneszerzők személyeit latolgatták. Ők ketten először a 2003-ban készült "Mi a manó?" című karácsonyi vígjáték kapcsán találkoztak, illetve dolgoztak együtt, s most újra összeálltak, hogy egy kicsit komolyabb családi filmet készítsenek.
A nyitány ("Main Titles"), a maga átlagos hosszával igazán grandiózusra, nívósra sikerült. A nagyzenekar által kínált lehetőségek teljes tárházát kórussal ötvözött tétel hallgatása közben óhatatlanul is korábbi Debney-muzsikák (pl.: "Cutthroat Island", "The Scorpion King"), illetve a legnagyobb komponisták (John Williams, Jerry Goldsmith) szerzeményei jutottak eszembe, valamint az, hogy Debney vérbeli tehetségét, és zenei rálátását iszonyatosan jól visszaadja. Ezen dinamikus, székhez szegező tétel után egy kis melankolikusság következik: a "Finding the Game" lassan kúszó hangjai által létrejött hangulat olyan, akár egy "Star Trek"-muzsika. Az évtizedekkel korábban készült két nagysikerű űreposz (gondolok itt a "Star Wars"-ra, illetve az említett "Star Trek"-re) zenéjével megszülettek a világegyetem hatalmasságát tükrözni hivatott dallamokra, hangszerelésre vonatkozó íratlan szabályok, melyek betartásához szerzőnk is ragaszkodik.
A "Meteor Shower"-től kezdődik az igazi kaland: hirtelen kövek zúdulnak a könyvespolcunkra, parkettánkra annak jeleként, hogy az igazi játék még csak most kezdődik. Természetesen a kottalapra vetett hangjegyek a hirtelen kitörő fejetlenségnek megfelelően sorakoznak egymás után. A "Robot Grows / Chase / Standoff" címe jelzi: komponistánk eddig bánt kesztyűs kézzel a zenekarral. A kellemesebb dallamok prezentálását követően az akció kerül előtérbe. Csak hagyni kell, hadd sodorjanak bennünket a dinamika hullámai. Az ezt követő tételek egyike-másika ugyancsak ezen elv szerint íródott. Olykor túlságosan kiérződik egy-egy olyan megoldás, ritmika, mely főként Goldsmirth-re, Williamsre, illetve Alan Silvestrire jellemző, ám ezek összevegyülése, kavalkádja az esetleges bosszankodásra utaló ráncainkat hamar kisimítja - egyes hangjegyek az 1997-ben íródott "The Relic"-et is felidézik. Néhol a káosz bemutatását érdekesen elegyíti az "umcaca-umca" jellegű fúvóshangzással (ilyen a "They're Not Friendly"), amivel egyértelműen mosolyt csal a hallgatóság arcára.
A "Couch Decoy", illetve az "Astronaut's Story" közel négy perce pont elegendő ahhoz, hogy az előtte hallott pörgésből felocsúdjunk, és az űrutazással járó csodálat, feszültség kapja meg a főszerepet. Ez utóbbi végén hallható, az az album egészét tekintve igencsak egyszerű dallamokkal létrehozott harmónia, melyet hangzása miatt a korongon található egyik legjobb tételeként tartok nyilván. Ezen röpke kitérő után ismét a kusza dallamoké lesz a főszerep. Debney azon zeneszerzők sorába tartozik, aki bár használ szintetizátort - ahogyan itt is -, igyekszik a lehető legjobban beleolvasztani azt a zenébe, és az akciótételek során nagy hangsúlyt fektet a rézfúvósokra is. Akár riadalom, akár menekülés, a fúvósok mindig kiemelt szerephez jutnak ebben az alkotásban.
A "Stealing the Game"-ban ötvöződik mindaz, amit eddig hallhattunk: feszültség, könnyed hangulatelem, valamint feszült akció található benne. Debney szó szerint a végletekig hajszolja a kalandot: a zenészek két komolyabb dallamsor között szinte alig pihenhetnek. A zenei élményhez egyaránt hozzájáruló kórus nem tűnik fel sokszor, ám amikor igen, akkor nagyon hatásos tud lenni - ahogyan a "Shooting Star Card" esetében is. Az ezt követőt tételben ("Brother to Brother") még hallani egy kis könnyedséget, de hamarosan megkezdődik a végső ráadás ("Danny Wins the Game"): ismét elborul a zenekar, hogy aztán az állandó menekülés, és küzdelem során megfáradt űrutazók számára az album végén található két lassabb zene felüdülésnek számítson. Az album lezárása nem sikerült túl jóra. Az átlagosnak mondható tételek ("Back Home", "Home Again") helyett jobban festett volna egy nagyobb volumenű, a jól végződő kalandot jelképező befejezés (mint pl. a "Robot's Revenge" vége). Ha fele olyan jó lett volna, mint a nyitótétel, már elégedetten dőlnék hátra. Ezáltal azonban hiányérzetem van, valahányszor vége a korongnak.
A Varése Sarabande - mint az egyik legnagyobb Debney-pártoló kiadó - egy egészen elfogadható albumot állított össze. Az átlagosnál jobbra sikerült, ám a műfajra, és a komponistára egyaránt vonatkozó sablonokat betartó zene a megfelelő tételek összeválogatásának köszönhetően egy nagyon is hangzatos albumként jelenik meg a boltok polcain.
Írásomban többször hivatkoztam sablonosságra, más komponisták szerzeményeire, illetve egyéb művekben már hallott dallamvariációkra. Tudom, hogy ezek, illetve a fent megtalálható hét pont ellentétben állnak egymással, azonban ne felejtsük el, hogy Debney szinte egyszerre írta a "Dreamer", a "Csodacsibe", illetve a "Zathura - Az űrfogócska" zenéjét, s már ekkor előkészületben volt a "Cheaper by the Dozen 2" is. Én a magam részéről becsülöm, hogy ennyi mindent elvállalt, és ilyen jól jött ki belőle.
Kulics László
2005.12.14.
Tracklista:
1. Main Titles (2:23)
2. Finding the Game (1:30)
3. Meteor Shower (1:24)
4. Aftermath (2:59)
5. Robot Grows / Chase / Standoff (4:00)
6. Too Close to the Sun (2:21)
7. Zorgons' Appearance (1:09)
8. They're Not Friendly (2:25)
9. Couch Decoy (2:17)
10. Astronaut's Story (1:45)
11. Zorgons' Return (2:47)
12. The Dumbwaiter (1:47)
13. Stealing the Game (6:03)
14. Robot's Revenge (1:48)
15. Shooting Star Card (2:27)
16. Brother to Brother (2:16)
17. Danny Wins the Game (1:34)
18. Zathura is a Blackhole (1:20)
19. Back Home (1:09)
20. Home Again (0:53)
|
|
