FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Anaconda  Evolution  Himalaya - The Rearing of a Chief  Bohemian Rhapsody  Deep Blue Sea  On Deadly Ground  Heaven and Earth  Halloween  Vertical Limit  The Predator
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  







Beszámolók
  • Ólafur Arnalds a Müpában
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - X-Men: The Last Stand (John Powell)    X-MEN: THE LAST STAND   (2006)
       X-Men: Az ellenállás vége


      

       zene: John Powell
       vezényel: Pete Anthony
       kiadás éve: 2006
       kiadó: Varése Sarabande
       játékidő: 61:27




         "John Powell remélhetőleg még úgyis tartogat számunkra idén pár kemény pillanatot, például az "X-Men: Az ellenállás végé"-nél" - zártam pár héttel ezelőtt a "Jégkorszak" második része zenéjének ismertetőjét. Jónak bizonyult a megérzés, és a komponista valóban egy energikus nagyzenekari produkcióval rukkolt elő, amely méltó követője Michael Kamen első, valamint John Ottman második részhez írt zenéinek. A magam részéről sosem voltam kifejezett rajongója az "X-Men"-filmeknek, és a trilógia (ha egyáltalán az marad) befejező részét is elsősorban családi okokból, valamint John Powell zenéi iránti imádatomból fakadóan néztem meg, de egy pillanatig sem volt rossz döntés. A Bryan Singer örökségeként fennmaradt mutánshad ugyan egy rövid ideig rendező nélkül maradt egy másik képregényhős, Superman miatt (Singer egyébként vitte magával a zeneszerzőt, John Ottmant is), de a felmentésnek érkezett Brett Ratner végül kellő lendülettel bíró filmet dirigált, melyben csak kapkodjuk a fejünket az ezernyi kivételes képességgel rendelkező mutáns, illetve a köréjük megalkotott nagyszerű látványvilág következtében. Megfelelő mennyiségű akció, a mutáns-apokalipszis közeledése, elcsavargó Golden Gate-híd, az atlétájában is karizmatikus, bár kicsit szőrös Hugh Jackman, a mókás maszkja ellenére is III. Richárdként felvonuló Ian McKellen, a végre tökéletesen betonfejű karaktert alakító Vinnie Jones, valamint három csodaszép nő (Famke Janssen, Halle Berry, Rebecca Romijn) teszik az "X-Men - Az ellenállás végé"-t az idei nyár egyik legélvezetesebbnek tűnő filmjévé - egyelőre az igen silánynak tűnő további bemutatók ismeretében legalábbis.

         A filmzenei album összességében egy kiváló kalandzene, mely stílus körülbelül tíz évvel ezelőtt igazi virágkorát élte, s a "The Last Stand" hangulata tökéletesen passzol az akkoriban megjelent klasszikusokhoz. Így könnyen érezhetjük majd magunkat Powell zenéjének hallgatásakor úgy, mint David Arnold "Stargate"-je, James Newton Howard "Waterworld"-je, vagy John Debney "Cutthroat Island"-je idején. A nagyszámú Hollywood Symphony zenekar, valamint egy negyvenfős kórus által előadott mű egyszerre hordozza magában az epikus, a drámai és az akciózenék sajátosságait, s az ezek közti gyors hangulatváltakozások, valamint az ellenállhatatlan finálé teszik igazán színessé Powell legújabb művét. Ami a huszonhét, zömével egy-két perc hosszúságú tételre bontott zene ellen mindjárt az elején felhozható, az pont ebben a szétszabdaltságban rejlik. Több olyan pont is van az album során ("Dark Phoenix's Tragedy" - "Farewell to X", "Attack on Alcatraz" - "Massacre"), ahol pusztán csak a jelenetfüggőség kedvéért indexelték viszonylag durván a lemezt. Semmi szükségét nem érzem az ilyesfajta tagolásnak, s mint ahogy például a "Face/Off" (amit szintén John Powell komponált) nyolc egybefüggő tételénél, itt is nyugodtan lehetett volna kevesebbre szeletelni az anyagot. A filmzenék kapcsán egyébként is akkor kezd komolytalanná válni a megítélés, ha a hozzá nem értő kritikus először ránéz a tracklistára, és megijed a rengeteg címtől, valamint a hozzájuk kapcsolódó rövid játékidőktől. A "The Last Stand" a nagy trackszám ellenére is egymásbaolvadó tételekből álló komplett egészet alkot, úgyhogy ne higgyünk a berögződött előítéleteinknek.

         Az "X-Men"-filmekre jellemző, s Ottman által örökzölddé komponált főtéma egy kissé variált formában jelentkezik a nyitányban ("20 Years Ago"), s az ezt követő "Bathroom Titles" hozza ugyanennek a jóval lendületesebb változatát. A fúvósok által, kemény ütőskísérettel előadott motívum helyenként talán a John Williams-féle "Superman"-nel, vagy Michael Giacchino "The Incredibles"-ével hozható összefüggésbe, de ezzel semmi baj sincs, egy tökéletes heroikus főmotívum nem nagyon szólhat másként. Az igazi Powell-témával az ötös "Whirlpool Love" során ismerkedhetünk meg, ez aztán később az album védjegyévé is válik, s ahogy haladunk előre a történetben, úgy lesz egyre hátborzongatóbban gyönyörű a vonósok által prezentált, női kórus kíséretével ünnepélyesebbé tett négyharmóniás motívum. Az album első szakaszában jobbára csak ismerkedő trackekkel találkozhatunk, halk szólamváltások és alapvetően feszült hangulat jellemzik a zenét, esetenként egy-egy erőteljesebb felemelkedéssel - mint például a fúvósokra épülő, harmadik témának is tekinthető "Angel's Cure". A zenekari ébredezés közben leginkább a különböző ritmikai eszközök alapján ismerhetünk rá a zeneszerzőre, így a "Bourne"-zenék juthatnak eszünkbe az "Examining Jean" vagy a "Dark Phoenix Awakes" alatt.

         Hogy olykor jelzést kapjunk a közelgő vészjósló végkifejlet felől, a zenekar a velőtrázó kórussal együtt őrült erővel mordul fel ("Rejection is Never Easy"), vagy éppen a "The Matrix" recsegő fúvósaitól és a "Van Helsing" dobjaitól zajos ("Dark Phoenix's Tragedy"). Ez utóbbi egyébként az album egyik legdinamikusabb pontja, a hosszabb felfutás után felcsendülő "Whirlpool"-téma összességében egyértelművé teszi számunkra, hogy John Powell a jövő egyik kiemelkedő komponistája lehet. A drámai "The Funeral", vagy a romantikusan csilingelő "Skating on the Pond" után beindul az igazi akció, s egymást követik az igazán dinamikus, erőtől duzzadó tételek. A "Fight in the Woods" lüktetéséhez csatlakozik mindhárom ismerős motívum, a "Building Bridges" katonás pergődobbal kíséri a vészjóslóan felharsanó rézfúvósokat, s az apokalipszist igazán a "Shock and No Oars"-ban belépő kórus teszi még félelmetesebbé.
         Az "Attack on Alcatraz"-zal kezdődő maradék húsz perc az a bizonyos igazi grandiózus, öt tételből álló finálé, amelyért már önmagában érdemes beszerezni az albumot. Utoljára James Newton Howard "King Kong"-jánál találkozhattunk ilyen volumenű lezárással: cintányér és dobok folyamatosan lüktető tempójában játszik az egész zenekar, minden szólam kiveszi a maga részét, és csupán apró pillanatokra szakad meg a lendület. Powell mindent tud az akciózenékről, és a döntő küzdelem zenei kíséretétől néha úgy szét akar szakadni a hangfal, mintha a komponista képtelen lett volna kordában tartani a hangjegyeit. A "Phoenix Rises" káprázatos kórusszólama a végletekig fokozza az elképesztő tombolást, amikor pedig a teljes káoszban egyszercsak felcsendül a főtéma, beleborsódzik az ember háta. A záró "The Last Stand" első fele adja a drámai lecsengést a vonósok játszotta melankolikus, de mégis megnyugvást jelentő csodaszép harmóniákkal, mely aztán az igazi heroikus zenekari kiteljesedésbe fordul át. Tétel közepén nem szabad megijedni, de Powell még egy éles váltással visszahozza az "X-Men"-témát, és egy picit modernebb, kopogós ritmusalapra helyezve végleg le is zárja az albumot.

         Már így nagyjából év közepén is bátran kijelenthetjük, hogy John Powell számára a 2006-os év kiemelkedőnek bizonyul. Egy vidám örömmuzsika mellett most megjelent ez a fantasztikus tombolás, s szinte ezzel egyidőben jön majd egy jóval visszafogottabb drámai mű, a "United 93" is. Az "X-Men: The Last Stand" kapcsán a játékidők tekintetében általunk olykor kőkeményen kritizált Varése Sarabande ismét kicsivel több, mint egyórányi anyaggal ajándékozott meg bennünket (ráadásul a sok-sok adattal, képpel és rendezői nyilatkozattal ellátott, tizenkét oldalas borító is igencsak imponáló lett), úgyhogy az érzelemdús kalandzenék hívei számára egy kihagyhatatlan ajánlat ez az album.


    Tihanyi Attila
    2006.06.10.




    Tracklista:

      1. 20 Years Ago (1:10)
      2. Bathroom Titles (1:09)
      3. The Church of Magneto /
          Raven Is My Slave Name (2:40)
      4. Meet Leech, Then Off to the Lake (2:37)
      5. Whirlpool of Love (2:04)
      6. Examining Jean (1:12)
      7. Dark Phoenix (1:28)
      8. Angel's Cure (2:34)
      9. Jean and Logan (1:39)
    10. Dark Phoenix Awakes (1:45)
    11. Rejection Is Never Easy (1:09)
    12. Magneto Plots (2:05)
    13. Entering the House (1:18)
    14. Dark Phoenix's Tragedy (3:18)
    15. Farewell to X (0:30)
    16. The Funeral (2:52)
    17. Skating on the Pond (1:12)
    18. Cure Wars (2:57)
    19. Fight In The Woods (3:06)
    20. St Lupus Day (3:03)
    21. Building Bridges (1:16)
    22. Shock and No Oars (1:15)
    23. Attack on Alcatraz (4:36)
    24. Massacre (0:31)
    25. The Battle of the Cure (4:20)
    26. Phoenix Rises (6:29)
    27. The Last Stand (5:29)



    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Bíró Zsolt

    Dobrosi Tamás

    Emesz Csaba          nem értékelte

    Gregus Péter

    Kulics László

    Szabó Csaba




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    Ice Age: The Meltdown

    The Incredibles

    King Kong

    Superman

    További kritikáink
  • Peppermint
  • Small Soldiers
  • The Meg
  • The Mountain Between Us
  • The Equalizer 2
  • Tomb Raider
  • Ant-Man and the Wasp
  • Adrift
  • The Mentalist
  • The Shape of Water
  • Red Sparrow
  • Skyscraper
  • The Disaster Artist
  • Love, Simon
  • Jurassic World: Fallen Kingdom

  • Filmzenékről röviden
  • Isle of Dogs
  • The Ritual
  • A Wrinkle in Time
  • Geostorm
  • Death Wish
  • Fifty Shades Freed
  • Darkest Hour
  • The Commuter
  • Intent to Destroy
  • Goodbye Christopher Robin

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Dark
  • Bright
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III

  • Interjúk
  • Hrutka Róbert: Szívvel-lélekkel
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam