Philip G. Atwell rendezõ elsõ akciófilmjének inkább a bírálatokból jutott több, mint a pozitív elismerésekbõl, amin a film ismeretében egyáltalán nem csodálkozom. Tavalyi mozis "élményeim" közé tartozik a "War" is, amelynek nézése során nemcsak én kezdtem el fészkelõdni az elsõ negyedóra-húsz perc után, hanem mások is - s itt jegyezném meg, hogy az egyes helyeken olvasható "váratlan és meglepõ fordulat" is nagyjából annyira meglepõ, mint az, hogy miután kifogy az üzemanyag, leáll az autó. De nem is merülnék bele jobban a kritizálásba, hiszen ízlések és pofonok: nem akarom senkinek a kedvét elvenni attól, hogy megnézze a "War"-t. Lássuk inkább, mirõl is szól a film: a történet szerint Jack Crawford FBI-ügynök (Jason Statham) bosszút esküszik társa gyilkosa, Rogue (Jet Li) ellen, aki három év múlva tûnik fel újra a színen, hogy háborút robbantson ki a Yakuza-fõnök Yanagawa (Ryo Ishibashi) és a kínai gengszter, Li Chang (John Lone) között. Miután Crawford megtudja, hogy Rouge visszatért, rögvest a nyomába ered, hogy beváltsa ígéretét...
     Bár valószínûsítem, hogy a fenti sztori Lee Anthony Smith és Gregory J. Bradley forgatókönyvírók "Klisék" feliratú fiókjából került elõ, állítom, hogy kis odafigyeléssel lényegesen többet lehetett volna kihozni ebbõl a produkcióból, amely a hazai mozik listájáról hamar lekerült, 2008 márciusától pedig DVD-kiadványként köszönt vissza a boltok polcairól. Az extrák mennyiségére nem lehet panasz, ugyanis audiokommentárt éppúgy találunk rajta, mint kimaradt jeleneteket, valamint werkfilmek, közöttük egy interjút Brian Tylerrel. A gond csupán a fapados kivitelezéssel van: amellett, hogy a lehetõ legegyszerûbb állómenüt használták, a kiadvány összeállításáért felelõs emberek arra sem vették a fáradságot, hogy az extrákat legalább angol nyelvû felirattal lássák el - bár az is igaz, hogy jelen negatívumok a külföldi változatok esetében is tapasztalhatók.
     A film tempójához nagyban hozzájáruló, a "Halálos iramban: Tokiói hajszá"-éhoz hasonlóan pörgõ score-ban a szimfonikus zenekar játékát különféle elemek (úgy elektronikus, mint hip-hop vagy éppen keleties utalások) teszik színesebbé, amely ezáltal egy igazi modernkori score-hoz vezetett - mindez persze abból a szempontból volt szerencsétlen dolog, hogy a mû feljátszáshoz a London Symphony Orchestrát kérték fel, melynek játéka így meglehetõsen háttérbe szorult. Az aláfestés elkészülésébe enged betekintést a majd tíz perces "War - A filmzene készítése" címû kisfilm, ami sajnos technikailag nem tartozik a legjobban összeszerkesztett riportok közé. Ugyan a rajongók számára igazán érdekesnek számító háttérinformációk kellõ mennyiségben vannak jelen benne (tehát a "nagyon jó volt ezzel és azzal, itt és ott dolgozni" jellegû udvariasságokon túl a zene felépítésének menetébe, valamint a szerzõ munkamódszerébe is betekintést nyerhetünk), az ilyen kisfilmek igazi értékét adó, a zenei felvételeket mutató bejátszásokkal szûkmarkúan bántak - és meglehetõsen szembetûnõ az is, hogy ezen képsorok alatt nem az szól, amit a zenekar játszik.
     A figyelmetlen szerkesztés ellenére jó néhány dologra fény derül Tylertõl és a rendezõtõl, például hogy tulajdonképpen mik vezettek ahhoz, hogy ennyire dinamikus muzsika jöjjön létre. Mindent összevetve azonban nem ez lesz az a riport, amit többször is szívesen megnéz majd az ember (hacsak nem olyan elfogult az ilyenek iránt, mint én), ám egyszer mindenképpen érdemes megtekinteni.

Kulics László
2008.05.26.