FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Heaven and Earth  Halloween  Vertical Limit  The Predator  Peppermint  small Soldiers  The Meg  The Mountain Between Us  The Equalizer 2  Tomb Raider
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  







Beszámolók
  • Ólafur Arnalds a Müpában
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - The Village (James Newton Howard)    THE VILLAGE   (2004)
       A falu


      

       zene: James Newton Howard
       vezényel: Pete Anthony
       kiadás éve: 2004
       kiadó: Hollywood Records
       játékidő: 42:24




         Az indiai rendező, akit különleges stílusa miatt az új Spielbergként is szokás emlegetni, friss szellemiségű történeteivel messze kiemelkedik az átlagból. M. Night Shyamalan ("Hatodik érzék") legújabb filmje azonban jóval inkább megosztotta a nézőket, mint a korábbiak bármelyike. Az első "hivatalos" alkotását ("Nyitott szemmel") leszámítva mindegyik későbbi mozija tartalmazott egy (kisebb-nagyobb) csavart a végén, amely átértékeltette az addig látottakat (a "Jelek" esetében ez csak egy meglepetés volt), de "A falu"-t a nézők nagyobb hányada képtelen volt befogadni. Én azonban úgy érzem, ez a remek is méltó a még nem túl terjedelmes életmű többi darabjához.
         Környezetemben végzett privát közvélemény-kutatásom alapján próbáltam kideríteni, hogy mi miatt nem tetszhetett sokaknak a film. Fő felelősnek az előzetest tenném meg, mely alapján sok néző egy horrorra számított, és maradéktalanul meg lett volna elégedve, ha csak egy ócska slashert kap. Amin megdöbbentem, az a másik ok volt, mely szerint sokan azért utálják, mert egyszerűen NEM ÉRTIK a sztori végét! Körülírtabban: az intelligenciájuk vesztesen került ki a filmmel folytatott kétórás kemény harcból. Az egyszerűbb emberekkel már a "Hatodik érzék" megértetése is egy hosszabb délutánt venne igénybe, jelen esetben meg az a zavaró tényező ugyanezen "kritikusoknak", hogy a nézése közben elakadnak, mint Mel Gibson a "Jelek" kukoricatáblájában.
         Természetesen nem tetszhet mindenkinek ez az eredeti alkotás. Én persze elfogadom az ellenvéleményeket is - már ha az indoklás nem a véres horror hiányát, és a "túlbonyolított" történetet rója fel hibának, de az utóbbi ok miatt történő gyalázkodások inkább hatnak szánni valónak számomra.

         Valamikor a XIX. század elején járunk Covingtonban, egy erdő közepén álló kis településen. Lakói - boldognak és felhőtlennek tűnő - életét csak a szájhagyomány útján terjedő régi történetek titokzatos lényei árnyékolják be, amelyek a rengetegben élnek, és csak úgy hívják őket: a Megnevezhetetlenek. Mégis megférnek egymás mellett: a lények nem mennek be a faluba, ha az emberek sem bolygatják meg a sűrű erdőt, amely az ő élőhelyük. A problémák akkor kezdődnek, amikor a nyughatatlan Lucius (Joaquin Phoenix) megsérti e szabályt, és behatol a lények területére. Ennek következtében titokzatos módon elkezdenek pusztulni az állatok, különös piros csíkok jelennek meg az ajtókon, és félő, hogy később már az emberek élete is veszélybe fog kerülni...

         Az első mondattal folytatom, ami a film után eszembe jutott a zenéről: James Newton Howard megalkotta élete fő művét. Már éppen kezdtem temetni a szerzőt a "Hidalgo", az "Atlantis", és a "Treasure Planet" teljesen filmfüggő, közepes score-jaiért, amikor előállt a "The Village"-dzsel. Emiatt úgy érzem, felesleges volt leírnom, de jelenleg azért még azon a véleményen vagyok, hogy nem szabadna olyan filmhez zenét komponálnia, melyet nem egy szimpatikus, hosszúnevű indiai fickó rendezett. Ezen mondatomat egészen a következő score-jáig fenntartom, aztán majd meglátjuk.
         A mestermű első tétele a "Noah Visits". Melodramatikus hegedűjátékkal kezdődik, ami tulajdonképpen zenés betekintés egy mindentől távol lévő település megszokott rend szerint zajló mindennapjaiba. A vonóshang úgy szól, mint egy fohász a lelki nyugalomért. Szél fújja a mező dús füvét, és halkan összekoccannak a házak ereszein lévő szélkolompok. Apró, mindennapi csodák jelenlétét sugalló zene, ám eközben valamiféle szomorúság lengi körül. Habár hamarosan társul hozzá a szimfonikus zenekar is, az elhagyatottság érzése végigkíséri a fiatal (és dekoratív) szólista, Hilary Hahn játékát. A track furcsán, az előzményekhez képest kimondottan durván zárul le: üstdob és csörgődob utal rá, hogy a felszín alatt bujkáló félelem érzete hamarosan megalapozottá fog válni.
         A "What Are You Asking Me?" egy csodaszép szerelmi vallomás, a nyitótétel hangsúlyos hegedűjével, és az ezt kísérő zongorajátékkal. A Philip Glass munkáira emlékeztető ismétlődő dallamvilág juthatna eszünkbe, amikor a szólista szerepe már a gyorsabb vonóhasználatot kívánja a tétel közepétől, csak ebben az esetben a monotonitás kibővül valami sokkal különlegesebbel. A komponista egy másik remekül sikerült zenéjében alkalmazott hasonló stílust, ez volt a "Snow Falling on Cedars".

         A "The Bad Color" bevezetője a nyitány legvégét folytatja: a falulakók úgy hiszik, a rossz szín (piros) elrejtése távol tartja a gonoszt. Ekkor még a maga baljós, távoli farkasüvöltésre emlékeztető sípjaival kezdő horrorisztikus hangzást is el bírja nyomni Hilary játéka és a hárfa, de az alapvető szépség ellenére a szorongás érzete végképp felerősödött, éreztetve: valami rossz fog történni.
         Ez már teljesen egyértelművé válik a "Those We Don't Speak"-ben. A menekülési lehetőségek elfogytak, a szörny bent van a faluban - ez derül ki a törzsi dobok brutalitása, valamint fúvósok, és fémes kereplések létrehozta menetelős zenéből. Helyenként olyan hanghatásokkal operál itt James-ünk, mintha egy expresszvonat vagy kamion húzna el éppen az orrunk előtt, amely elől alig bírnánk elugrani. Az első percek előképe tulajdonképpen már a "Dreamcatcher"-ben is megfigyelhető volt. Bámulatos, ahogy az utolsó perc felé haladva kikeveredik belőle, és a recsegést produkáló farudak keltette sokkból átvált a filmzenék történetének egyik legszebb dallamára, egy varázslatos zongora-hegedű kombinációban tálalva. A két háromnevű úr (MNS + JNH) előtt le a kalappal, hogy pont egy olyan jelenetet zárnak le ezzel, amely alá valami zavaros kavalkádot raknának mások. A film számomra egyik legszebb jelenete alatt hangzik el ez, amelyben kiderül, hogy az igaz szerelmet semmi sem bizonyíthatja jobban, mint akár az életveszély vállalása is a társ biztonságáért cserébe.
         "Will You Help Me?" Lágy andalgós ballada, a "The Thin Red Line" mintájára, csak jelen esetben a hegedű szerepe sokkal jobban ki van domborítva. Lenyűgöző. Mint ahogy ilyen az "I Cannot See His Color" is, melyben visszatér a Philip Glass-i minimalizmus, és a szimfonikusok - kiegészülve egy halkan megbúvó pánsíppal - egy megdöbbentő tragédia tényét prezentálják.

         A "Rituals" következik: a simogató vonósok hangját vészjóslóvá teszi a track közepétől kezdődő motívum. Ha a szörnyet most nem is látjuk, azt érezzük, hogy megbújik valahol a közelünkben, várva a kedvező pillanatra. Ez persze el is érkezik, de közbe van iktatva még néhány perc nyugalom: a "The Gravel Road" a "Those..." végén már megcsodált pompás dallamsor dúsabbra transzformált verziójával hódítja meg kellemes harmóniákra vágyó fülünket, egyre elhaló zongoraszóval, távoli harangok hangjait imitáló neszekkel. A tétel a közepén szélzúgást és nyomasztó síphangok felbukkanását követően elhal, ám hamarosan új erőre kap, mint jótékony eső után vágyakozó virág az égi áldás megérkezése után, és a már jól ismert, akár főtémának is nevezhető muzsikát hozza elénk a fuvallat.
         A "Race to Resting Rock" cím esetében már feltűnt, hogy nem a filmben elhangzó sorrendben vannak a számok a lemezen, de ez most még egyáltalán nem zavaró, sőt talán egységesebb képet is kapunk. Lágyan szól a fuvola, és a zenekar együttműködésével varázsolnak idilli környezetbe pompás zenét a muzsikusok.
         A főhős belép a tiltott helyre (ami nem más, mint az erdő), ezzel magára és kolónia többi tagjára szabadítva a gonoszt. A "The Forbidden Line" jelzi ezt a pontot a filmben. A bekövetkezendő eseményekre való várakozás után egy morajból nagy csattanással válik riasztóvá a kimondottan barátságtalan track, melynek hallatán talán az is megriadna a sűrűségtől, aki egész életét egy erdei remetelakban élve töltötte.

         11-es nótaként itt van hát újra a főtémánk. Nem lehet megunni, pláne, hogy a felétől kezdődően egy újabb fülbemászó résszel hat érzékeinkre. Ez a tétel valójában a film legvégén hangzik el, és ez az egyetlen eset, amikor borzasztóan zavaró a rossz kronológia. Az egész albumot keretbe fogná a nyitótétellel együtt a track. Jól érezteti, hogy valami elmúlt, és a kérdés csak az, hogy próbálkozzunk-e halott ügyek feltámasztásával, vagy adjunk fel mindent, amit korábban vállaltunk. A "The Vote" a Hollywood Studio Symphony előadásában úgy éleszti fel a reményt, hogy egyben le is mond róla a szomorkás hangvételnek köszönhetően.
         Az "It is Not Real" hihetetlenül durván tönkrevágja a békességet, de erről nem a szerző tehet. Ekkor a film legfélelmetesebb jelenetében (melyre még az alkotást unalmasnak találók is felébredtek) az eddig csak távolról és hallomásból ismert szörnyeteg jelenlétét már nem csak így észlelhetjük, itt áll előttünk a maga valóságában, nem lehet már "áh, csak mese!" legyintéssel elintézni. Az előző szám szépségét zavarbaejtően töri meg ez a menetelős-pattogós csörgés, de még egy perc sem telik el, és már meg is nyugodhatunk: a veszély gyorsan elmúlt, az erdő hangosan nyikorgó fái legyőzve fekszenek a földön, és a belőlük készített zeneszerszámok vették át az uralmat a téboly felett.
         Érdekes a "The Shed Not to be Used" szerepeltetése zárótételként. Ominózus track nagyjából a film felénél szólal meg, amikor éppen bizonyos rejtélyek lepleződnek le, és a "The Vote" ismeretében nem illik egyáltalán ide lezárásnak. Várakozást szimbolizáló zongorabillentyű-hangok egészülnek ki halk "seprűzéssel", diszkrét kolompolással. Nagyon különlegesen szól, de a két számot hiba volt felcserélni. Ám az legyen a legnagyobb baj egy tökéletes albumon, hogy be kell üzemelni a "Program" funkciót a lejátszón...

         A lemezborító is hozza az elvárható minimumot (bár maga a cd csak szimplán fekete, egy piros, "festett" csíkkal áthúzva): a nem a film fő plakátját alapul vevő, jól sikerült címlap, néhány kép, és a különféle stúdióemberek és rokonok, ismerősök felé megnyilvánuló köszönetlista mellett a zenészek nevei is fel vannak sorolva. Utóbbiból látható, hogy nem kevés ember szólaltatta meg a zeneszerző elképzeléseit (mintegy százan). Egy szépséghibát viszont itt is találhatunk, ha nagyon szőrszálhasogatók akarunk lenni: a belső borító egyik képe (amelyen az éjszakai erdő előtt álló, és riadtan visszanéző Joaquin Phoenix látható) megegyezik a tok hátsó fotójával, mintha csak nem lenne egy filmben elég képkocka, amiből válogatni lehet.

         Az idei kínálat első három albumában minden bizonnyal benne lesz James Newton Howard filmzenéje, és az is biztos, hogy év még hátralévő score-jai sem lesznek már képesek a "The Village"-t kitúrni vagy lelökni a képzeletbeli dobogóról.
         Érzékeny, minden percében lenyűgöző mű, amit nehéz lesz túlszárnyalnia a szerzőnek, de ha csak megközelíti ezt legközelebb, már elégedettek lehetünk.


    Bíró Zsolt
    2004.10.29.




    Tracklista:

      1. Noah Visits (2:35)
      2. What Are You Asking Me? (6:01)
      3. The Bad Color (3:57)
      4. Those We Don't Speak Of (3:59)
      5. Will You Help Me? (2:34)
      6. I Cannot See His Color (1:31)
      7. Rituals (2:01)
      8. The Gravel Road (4:31)
      9. Race to Resting Rock (1:16)
    10. The Forbidden Line (2:17)
    11. The Vote (6:03)
    12. It is Not Real (3:36)
    13. The Shed Not to be Used (2:03)


    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Dobrosi Tamás

    Emesz Csaba

    Gregus Péter

    Kulics László

    Szabó Csaba

    Tihanyi Attila




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    Hidalgo

    King Kong

    Unbreakable

    További kritikáink
  • Ant-Man and the Wasp
  • Adrift
  • The Mentalist
  • The Shape of Water
  • Red Sparrow
  • Skyscraper
  • The Disaster Artist
  • Love, Simon
  • Jurassic World: Fallen Kingdom
  • Ready Player One
  • Solo: A Star Wars Story
  • Looney Tunes: Back in Action
  • Revenge of the Ninja
  • Charlie and the Chocolate Factory
  • Backdraft

  • Filmzenékről röviden
  • A Wrinkle in Time
  • Geostorm
  • Death Wish
  • Fifty Shades Freed
  • Darkest Hour
  • The Commuter
  • Intent to Destroy
  • Goodbye Christopher Robin
  • Jigsaw
  • Hail, Caesar!

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Dark
  • Bright
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III

  • Interjúk
  • Hrutka Róbert: Szívvel-lélekkel
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam