FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Heaven and Earth  Halloween  Vertical Limit  The Predator  Peppermint  small Soldiers  The Meg  The Mountain Between Us  The Equalizer 2  Tomb Raider
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  







Beszámolók
  • Ólafur Arnalds a Müpában
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Vertigo (Bernard Herrmann)    VERTIGO   (1958)
       Szédülés


      

       zene: Bernard Herrmann
       vezényel: Joel McNeely
       kiadás éve: 1995
       kiadó: Varése Sarabande
       játékidő: 62:41




         A Bernard Herrmann-Alfred Hitchcock páros legjobb közös munkájaként is szokás emlegetni a "Szédülés"-t, mellyel kapcsolatban nehéz nem azonosulni azzal az állásponttal, hogy mennyire sokat tud hozzátenni egy filmhez a zenei aláfestés. A mozit a neves kritikusok közül sokan a rendező legjobbjának titulálják, jobbnak tartják még a "Psycho"-nál is. Én ugyanakkor a "Hátsó ablak" különleges atmoszférájú történetét vélem Hitchcock munkássága csúcsának - a "Szédülés" számomra kissé idejemúlt, könnyen kiszámítható történet, de filmtörténeti jelentősége megkérdőjelezhetetlen. Nemcsak a rendező, hanem Herrmann is ezzel a művel érte el pályafutása csúcsát, s ezt köszönhette annak, hogy itt tetőzött mindaz, amit a legendás direktor a filmjeihez a zenétől megkövetelt. Jelen esetben ugyanis a film és a score tökéletes egységgé olvadt össze. Volt olyan kritikus, aki azt írta, hogy a "Szédülés" egy szimfónia filmre és nagyzenekarra, és valahol ezzel a nézettel lehet a leginkább egyetérteni, mivel sokszor a score egyszerűen át is veszi a főszerepet. A "Szédülés" előtti filmzenék jó része csak kiegészítő, illetve hatásfokozó volt, azonban Hitchcock és Herrmann ezen alkotásukban a képi és a zenei cselekményt egy új, korábban nem igazán létező egységgé dolgozta össze. Sőt Herrmann score-ja főszereplő lett, jelzi ezt az is, hogy a komponista neve a főcímnél közvetlenül a rendezőé előtt szerepelt (ha a filmzene mai állapotát nézzük, megdöbbentő, hogy mennyire megváltozott a funkciója az ötven évvel ezelőtti kiemelt szerephez képest).

         A mozi technikai újítást is hozott. A főhős szédüléses jelenetei alá a direktor egy speciális, azóta is gyakran alkalmazott újítást vezetette be. Ez az a mozzanat, amikor a kamera hátrál, és közben a látószöget gyorsan szűkítik. Ettől a tér hirtelen, fura mélyülését kapták, ami egy tériszonyos ember félelmét tökéletesen meg tudta jeleníteni. Már önmagában ez a kameramozgás is filmtörténeti jelentőségű, de a csavaros sztori is sokat hozzátett az alkotás maradandóvá válásához. Scottie, a San Franciscó-i rendőrség nyomozója (James Stewart), egy háztetőkön való üldözés során kis híján a mélybe zuhan. Ezt elkerülendő, egy kollégája meg akarja menteni, aki viszont szerencsétlenül maga esik le a tetőről. Az exzsarun emiatt súlyos tériszony lesz úrrá, így inkább a nyugdíjazását kéri. Nyugalma azonban nem lesz hosszú életű, mert egy régi barátja megkéri, hogy nyomozzon az újabban igen furcsán viselkedő felesége (Kim Novak) után. Scottie vonakodva bár, de elvállalja a felkérést, és követni kezdi az asszonyt, majd kideríti, hogy valami fura családi tragédia miatt a nő feltehetően hajlamos az öngyilkosságra. A baj kisvártatva be is következik, de még épp sikerül kimenteni az asszonyt a hullámsírból. A két ember között hamarosan romantikus érzelmek alakulnak ki, de a letargikus nő halálvágyának ez sem szab gátat. Scottie tériszonyától hajtva nem mer a nő után menni egy templom tornyába, aki onnan a férfi szeme láttára a mélybe vetve magát, és meghal. Ezután a főhősön a történtek miatt rémálmok uralkodnak el, a valóság és a szellemvilág közti különbség elmosódik számára, azonban egy hosszú pszichiátriai kezelés után az utcán szembetalálkozik halott szerelmével, pontosabban egy rá nagyon hasonlító lánnyal. A filmben eddig is jelen levő rejtélyesség és misztikum innentől még hangsúlyosabban tartja az utolsó képkockákig kétségek között és feszültség alatt a nézőt.

         A "Szédülés" aláfestése az egyik legjelentősebb Golden Age-muzsika, melynek méltó megjelenésére csak másfél évtizeddel ezelőtt került sor. Már a zene születésének idején is adódtak problémák, mivel egy sztrájk miatt az USA-ban nem lehetett elkészíteni a felvételeket, így Londonban és Bécsben játszották fel a score-t Muir Mathieson vezényletével. Ez a verzió ugyan korábban egy félórás játékidővel rendelkező bakeliten meg is jelent, amit a Mercury később CD-n is kiadott, de a zene rangjához illő verziót először a Varése Sarabande jelentette meg. 1995-ben Joel McNeely vezényletével a Skót Királyi Filharmonikusokkal vették fel Herrmann eredeti művét. A páratlanul jól sikerült felvétel megtartotta az alkotás korhű előadását, de a minőségben hatalmas előrelépést jelentett. Rá egy évre két filmtörténész, akik több nagyobb mozis alkotást is restauráltattak már, a "Szédülés"-en is elkezdtek dolgozni. Előkeresték az eredeti zenei felvételeket is, és rendbe hozatták azokat, viszont a hangminőséget több track esetében korántsem sikerült tökéletesre kihozni, ráadásul a bécsi felvételek annak idején csak mono rendszerben lettek rögzítve. Azonban ezek ellenére is az egyik legjobb korabeli felvételeken alapuló score-kiadvány lett, mely szintén a Varése Sarabande jóvoltából került a piacra. Jelen elemzésben a McNeely-féle kiadást vettem alapul.
         Herrmann rendkívül letargikus, misztikus, nagyon sötét zenét írt a "Szédülés"-hez, ugyanakkor a film tragikus szerelmi szálához egy máig élő, vészjósló hangulatú romantikus főtémát dolgozott ki. Ez a kettőség, vagyis a nyomasztó légkör és a gyengéd dallamok zseniális elegyet hoztak létre. A zene jócskán megelőzte a korát, éppen ezért mondhatjuk stílusteremtőnek is, mivel mind a mai napig gyakran alkalmazzák a komponisták a Herrmann által ezen műben lefektetett feszültségkeltő alapokat. A zeneszerző gyakran pár dallam ismételgetéséből dolgozott ki komplett tételeket, a "Szédülés" aláfestésénél is több részt néhány motívum gazdagon variált egységeiből épített fel. Ezek a dallamok folyamatosan csordogálnak, egymásba gabalyodnak, lüktetnek és jutnak egyre előre, fokozatosan kibontakoznak, vagy leépülnek. Ugyanakkor ez a monotonitás teljességgel eltérő attól, amit a mai kortárs zeneszerzőknél tapasztalhatunk. Herrmann ezen műve jócskán túllép a szimpla aláfestés keretein, önálló szimfonikus műként is megállja a helyét. 2000-ben például egy koncerten szvit formájában a film teljes zenei anyagát eljátszották, ennek felvétele sajnos önállóan nem, csak egy könyvmelléklet formájában jelent meg CD-n.

         A score-ban erős rendszerezettség figyelhető meg, mivel a ritmusok és a témák erőteljesen kötődnek egy-egy szituációhoz vagy karakterhez. A szerelmi téma többször is feltűnik, néha hangsúlyos szerepben, néha teljesen mellékesen. Karakteres, jellegzetes dallam ez, mely része a filmzene-történelem nagy témáinak. Koncerteken is gyakran játsszák, főként a "Scene d'Amour" című tétel formájában, mely a legjobban járja körül a "Szédülés" vezérmotívumai közül a legfontosabbat. A nyitó track ("Prelude and Rooftop") a főcím Saul Bass által kreált különleges hipnotikus képei alá egy kavargó, főként a rezesek dominanciájával jellemezhető zenét szolgáltat, melyben a fő- és szerelmi téma, valamint néhány kisebb motívum is szerepet kap. A kezdő tétel horrorisztikus és romantikus hangulata jól képezi le a főhős lelki világát, vagyis a rémlátomások és a szerelem közti őrlődést. A következő track ("Scotty Trails Madeline") igen hosszú, mivel egy összetett jelenetsort fest alá, éppen ezért az egyes részeit alcímekkel is jelölték. Ennél is megfigyelhető, hogy akár a képek nélkül is átélheti a hallgató a történetet. Ezen tracknél a mozi kvázi némafilmmé változik, pontosabban egy közel negyedórás jelenetsor alatt szinte kizárólag csak a zene szolgáltat hangot.
         A "Carlotta's Portrait" szintúgy nagyszerű része a műnek, ritmusa többször is feltűnik még az alkotásban. Rejtélyessége az album egyik legjobb elemévé teszi ezt a tételt, melyet spanyol habanéra ritmusára dolgozott ki a komponista. A titokzatosság terén az egyik legjobban teljesítő része a score-nak a "The Bay", melyben a rejtély és a szerelmi vágyódás zenei összedolgozásával csodás egységet hozott létre Herrmann. Ezt a feszülten nyugodt atmoszférát a zenekar felcsattanása a sztori miatt sajnos megtöri, de a következő track ("By the Fireside") ugyanúgy andalítóan folytatja tovább. A "The Forest" azonban már egyre inkább elhagyja a romantikát, és csak a kételyből táplálkozó feszültséget hagyja meg. Az ezt követő "The Beach" viszont pont fordítva indul, azonban a tétel vége a korábban már említett habanéraritmusból előbukkanó hatalmas crescendóval hamisítatlan „régimódi” romantikus hangulatot teremt. A történetben itt van utoljára kétség nélküli romantika, mivel innentől kezdve a főhős érzelmileg és elmeállapotot tekintve megindul a lejtőn.
         A "The Dream" vagy az ezt követő "Farewell and The Tower" már inkább horrorzenének illik be, de abból is a minőségi fajtába. Ugyanezt folytatja a "The Nightmare and Dawn", annyi különbséggel, hogy a közepén felbukkanó spanyolos ritmusok a kasztanyettával és a tamburinokkal igen egyedi hangulatot teremtenek. A "The Letter", ha lehet még jobban fokozza a titokzatosság érzését. A tételben eleinte halkan, andalítóan játszanak a zenészek, majd erőre kapnak a harsányabb instrumentumok is. A film lezárásának jeleneteihez íródott zenék egy tételként kerültek fel az albumra ("The Necklace, The Return and Finale"). Egyrészt összegződnek bennük a korábban már körbejárt témák, de nemcsak egyszerűen újrázza ezeket a szerző, hanem tovább is építi őket. A finálé karcos rezes szólamai pedig szintén emlékezetes filmtörténeti pillanatot jelentenek.

         A "Szédülés" aláfestését sok zenekritikus minden idők egyik legnagyobb filmzenéjének tartja. Az Amerikai Filmintézet minden idők tizenkettedik legjobb score-jának választotta. Bizonyos részei, megoldásai mára hivatkozási alapnak minősülnek, és egyben ez az egyik legtöbbet elemzett filmzene is. S talán nem túlzás azt állítani sem, hogy mára ez a mű elismertségét és kedveltségét tekintve, a komolyzenék között is elfoglalta méltó helyét a legjobbak között.


    Gregus Péter
    2011.01.03.




    Tracklista:

      1. Prelude and Rooftop (4:35)
      2. Scotty Trails Madeline (Madeline's First Appearance, Madeline's Car, The Flower Shop, The Alleyway, The Mission, Graveyard and Tombstone) (8:22)
      3. Carlotta's Portrait (2:34)
      4. The Bay (3:08)
      5. By the Fireside (3:39)
      6. The Forest (3:25)
      7. The Beach (3:27)
      8. The Dream (2:42)
      9. Farewell and The Tower (6:42)
    10. The Nightmare and Dawn (4:10)
    11. The Letter (3:53)
    12. Goodnight and The Park (3:08)
    13. Scene d'Amour (5:09)
    14. The Necklace, The Return and Finale (7:47)






    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Bíró Zsolt

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba          nem értékelte

    Kulics László

    Szabó Csaba          nem értékelte

    Tihanyi Attila




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    The Black Dahlia

    Obsession

    Rear Window

    The Silence of the Lambs

    További kritikáink
  • Ant-Man and the Wasp
  • Adrift
  • The Mentalist
  • The Shape of Water
  • Red Sparrow
  • Skyscraper
  • The Disaster Artist
  • Love, Simon
  • Jurassic World: Fallen Kingdom
  • Ready Player One
  • Solo: A Star Wars Story
  • Looney Tunes: Back in Action
  • Revenge of the Ninja
  • Charlie and the Chocolate Factory
  • Backdraft

  • Filmzenékről röviden
  • A Wrinkle in Time
  • Geostorm
  • Death Wish
  • Fifty Shades Freed
  • Darkest Hour
  • The Commuter
  • Intent to Destroy
  • Goodbye Christopher Robin
  • Jigsaw
  • Hail, Caesar!

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Dark
  • Bright
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III

  • Interjúk
  • Hrutka Róbert: Szívvel-lélekkel
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam