Gabriel Van Helsinget egy titkos rend szerzetesei képezték ki a gonosz elleni küzdelemre. Legújabb küldetése, hogy Drakula gróf hatalomra törését megakadályozza. Ebben segítségére van a rend egy barátja, valamint megannyi harci kütyü, mellyel leginkább Batmanre, vagy James Bondra hasonlít. Elindulnak hát, hogy Erdélyt felszabadítsák a sötét erõ uralma alól. Ezen kalandjuk során nemcsak vámpírokkal, hanem vérfarkasokkal és Frankeinstein teremtményével is szembeszállnak. Küldetésükben egy helybéli lány is segítségükre lesz, a bájos Anna személyében, kinek célja meghalt rokonainak lelki nyugalma, amit addig nem kapnak meg, míg Drakula életben van. Mindeközben Van Halsing múltjával kapcsolatos kérdéseire is választ szeretne kapni, melyek közül a legfontosabb: ki is õ valójában?
     A mitikus személyek és képregényhõsök megjelenítése Hollywoodot mindig is nagy bevételi forrással kecsegtette. Van Helsing már a Coppola rendezésével készült Draculában is feltûnt - Anthony Hopkins alakításában -, s úgy gondolták, karaktere megér egy önálló filmet. Így hát átkeresztelték Abrahamról Gabrielre, majd felkérték Hugh Jackmant, hogy keltse életre az újdonsült hõst. Adott volt a hõs és a gonosz, akik - bájos hölgyek személyében - segítõkész társakat is kaptak. Ebbõl a szempontból mindkét oldal nyertes. A rendezést rábízták Stephen Sommers-re, aki a felkérésnek eleget téve elutazott a napfényes sivatagból a komor, sötét Erdélybe, és máris kezdõdhetett is a forgatás.
     Bár a film látványosra sikerült, és zeneileg is a toppon van, összességében mégis hagy kívánnivalót maga után. Egy pergõ kalandfilm, tele rémekkel, akcióval, viszont a kerettörténet akadozik és jellegtelen. Két összecsapás között megállnak a szereplõk és elmesélik, miért is vannak itt, kinek mi a célja, múltja, de ez kevés. Hugh Jackman rendkívül jó választás volt ehhez a kemény, mégis jóvágású karakterhez, viszont Drakula nem lett annyira félelmetes, rideg, ahogyan azt várnánk és Kate Beckinsale-nek is csak a korhû ruhák álltak jól.

     A zene elkészítésére Alan Silvestrit kérték fel, akinek Sommers filmes víziói nem idegenek, hiszen "A múmia visszatér"-ben már dolgoztak együtt. A zenét hallgatva ez a döntés rendkívül jó ötlet volt, ugyanis hozta a tõle megszokott színvonalat, stílust és hangszerelést. Silvestri ehhez a sötét, legendásan gonosz teremtményekkel teletûzdelt kalandfilmhez tökéletes zenét írt.
     Igencsak meglepõdtem, és kicsit el is keseredtem, mikor elõször hallottam a "Transylvania 1887" címû számot, ugyanis a kezdés teljesen megegyezik Zimmer "Backdraft"-zenéjével (azon belül a "Burn It All" címû számmal). Csakhamar elbúvik ez a dallam, de mindvégig ott lapul a háttérben. A vonósok által életre keltett dallamok hatása olyan, mintha egy idõgéppel utaznánk vissza több, mint 100 évet a legenda helyszínére. A kórus baljós hangszíne teszi igazán sötétté az egész mûvet. A "Burn It Down!" dinamikus kezdetétbõl visszavesz Silvestri, s lassú, fenyegetõ dallamokkal tereli tovább a feszültséget. 1:44: itt csapja fel a fejét egy rövid, ám számomra nagyon is aranyat érõ motívum. A zenekar - csakúgy, mint a vásznon menetelõ tömeg - lincshangulatban úszik, a kórus pedig sopánkodó hangon követi. Az erõteljes dobok és a sötét, néhol merengõ fúvósok rendkívül erõteljes zenét keltettek életre. A "Werewolf Trap" segítségével tovább kalauzol minket Silvestri e mitikus világban, s egy pillanatra gyõzelmet sejtetõ hangok ütik fel fejüket, ám mire észbe kapnánk, a sötétség és rettegés elnyomja ezt a csöppnyi diadalt.
     A kalandfilmek során szinte elkerülhetetlenek azok a jelenetek, mikor kedvenc fõhõsünk - jelen esetben Van Helsing - egyedül, vagy segítõivel egyetemben csodás tájakon utazik keresztül, hogy elérkezzen arra a helyre, hol a gonosszal szembeszállhat. Sommers filmjében sincs ez másként, s míg a vadregényes, hó födte csúcsokon keresztül vágtatnak Van Helsingék, addig Silvestri a filmhez komponált legjobb zenéjét tárja elénk. Igazi menetelõs zene, a tõle megszokott stílusban: az egész zenekart felhasználja, hogy a film képi világát még emlékezetesebbé tegye.
     Az "Attacking Brides" az elsõ vámpír - Helsing találkozó tiszteletére íródott. Ettõl függetlenül nem egy megható, könnyeket elõcsaló szám, hanem fordulatokban gazdag, összecsapáshoz illõ mû, melynek elején a vonósok által elõcsalt dallamok kuszasága tökéletesen illusztrálja a repkedõ vámpírokat. A hátralévõ részben pedig az elõzõekben megismert részeket keveri egybe, bontja tovább, vagy szakítja meg a feszültség kiteljesedése céljából. A dobok úgy dübörögnek, hogy azt várjuk, mikor szakadnak be. A kórus elõadásmódja pedig leginkább egy vallásos szertartáshoz illik. Bár a ritmus és a hangszínek folyamatosan váltakoznak, a zenét végig a "Backdraft"-et idézõ dallam vezeti, mely gyermeki csintalansággal bujkál az erõteljesebb dallamok között. A zene ettõl kezdve válik igazán karakteressé, keménnyé, hisz tudjuk, mivel állunk szemben. A "Dracula's Nursery"-nél tapasztaljuk elõször a zenekar "megpihenését". Hosszú, elnyújtott, feszültséget keltõ várakozások sorát halljuk és a gonosz diadalittasnak tûnõ motívumát. Kellemes szinti dallammal nyit Silvestri, melybe olyan tempóval csap bele a zenekar, amire rögtön felkapjuk a fejünket. A nyitódallamot úgy adják elõ, mintha sietnének valahová, és gyorsan le akarják tudni a felvételt. Visszatér az a dallam, mely a "Burn It Down!"-ban annyira megtetszett nekem. A különféle teremtmények (vámpír, vérfarkas) tételei között csapong a zenekar.
     A "Journey To Transylvania" dallamaival köszönti hallgatóit a "Transylvanian Horses", mely egy perc (és egy remekül megválasztott lecsapás) után a feszültségnek enged teret, hogy aztán a hõs motívumának elhangzásával ismét harcba szállhassunk a virágzó világunkat fenyegetõ gonosz ellen. A zene ritmusa hasonlít a lódobogáshoz, ami teljesen kézenfekvõ és megszokott jelenség olyan esetekben, mikor a szereplõk lovon vagy fogattal menekülnek.
     Egy kicsit beteges hangulatú báli zenét ismerhetünk meg a kilences szám hallgatása közben. Alapvetõen kellemes zene lenne, viszont a hegedûs szólójának hangszíne kilóg a sorból, és nem igazán épp elmére vall. De milyen más báli zenére táncolna egy csapat vámpír? Ez tökéletesen megfelel nekik. Természetesen Van Helsing is beugrik a buliba és megmenti a fogságba esett Anna Valerious-t, amit pillanatról pillanatra nyomon követ a zene. A "Who Are They To Judge?" berobbanásakor a vonósok követik az ütõs hangszerek cseppet sem lágy elõadási módját. A kemény kezdet aztán szépen lelappad, és kellemes véget ér: tipikus Silvestri. Elérkeztünk a végsõ csatához: ha lehet, még sötétebb és keményebb összecsapás elõtt állunk. Hol lágyan szárnyal a zene, hol pedig eldurvul, s ezáltal, mint egy pingpong labda csapong a két ellentétes hangulat között A kórus baljósan konstatálja az eseményeket, de ekkorra ez is megszokottá válik. A szintetizátorral szolgáltatott alapütem tökéletesen összetartja a különbözõ karakterek dallamát. Természetesen a legerõsebb Van Helsing és Dracula küzdelme.
     A zárótétellel a drámaiság oltárán is áldoz Silvestri. Fájdalmas hegedûk, hárfa és síró kórus búcsúztatja a hõsnõt. Néhol - ilyenkor szokásos módon - megkondul a harang, hogy még fájdalmasabbá tegye a halált. A fájdalom megszakad a közepe táján és megkönnyebbültebbé válik a zene, mikor Anna és rég halott családtagjainak lelke a mennybe száll. Furulyaszólam követi nyomon az eseményt. Kicsit "The Mummy Returns"-ös hangulat üti fel a fejét, amit meg is tart. Az utolsó másodpercekben természetesen visszaköszön a kemény hõst szimbolizáló taktus, jelezvén: sok megoldásra váró ügye maradt még.

     A filmet végignézve több kellemes dallamú zenét is komponált Silvestri, viszont az albumra ezek közül csak az utolsó tétel került fel. Ebbõl adódóan a lemez többnyire pörgõsebb dallamokat tartalmaz. Hallgatása közben kiérzõdik, hogy korábbi mûveinek hangulatát is belecsempészte Silvestri (pl: "Predator", "Volcano", "Eraser", "The Mummy Returns"), de ez nem zavaró, mivel ahogy felbukkannak ezen elemek, máris megváltoznak, tehát finoman, módjával fûzte bele. Remekül helytállt és egy korrekt filmzenét komponált.
     De ne csak a zenérõl beszéljünk, hanem a lemezt körülvevõ körítésekrõl is. Ezt vizsgálva csak erõsödik bennünk a tudat, hogy egy kifejezetten igényes kiadást tartunk a kezünkben. Túl azon, hogy a borítót kihajtogatva az egyik legpolgárpukkasztóbb dologgal, egy poszterrel állunk szemben, a borítón tisztességgel fel vannak tüntetve, kik segédkeztek a zene hangszerelésénél, elõadásában illetve felvételénél. Ezen kívül találunk még két reklámot, melyek arra buzdítanak, hogy vegyük meg a képregényt és a könyvet. Azonban ezt leszámítva tényleg igényes képeket válogattak be és az egész elrendezés, színvilág hozza a film hangulatát. Egy dolgot sérelmezek, az pedig a számok idõtartamának elhagyása. Nem értem, miért jó, ha nem tûntetik fel. A lemezen található pár olyan extra, mely korlátozza a cd játékidejét. Játékbemutató, képregény ajánló, képgaléria, intro. Az átlagos filmzenei kiadások közül a Decca ki szokott tûnni azzal, hogy ilyeneket tesz albumaira (pl: "A Beautiful Mind", "Gladiator").

Kulics László
2004.07.10.

Tracklista:   1. Transylvania 1887 (1:26)   2. Burn It Down! (4:46)   3. Werewolf Trap (1:53)   4. Journey to Transylvania (1:33)   5. Attacking Brides (5:02)   6. Dracula's Nursery (5:46)   7. Useless Crucifix (2:35)   8. Transylvanian Horses (3:55)   9. All Hallow's Eve Ball (3:01) 10. Who Are They to Judge? (2:00) 11. Final Battle (6:28) 12. Reunited (4:23)

TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK: Bíró Zsolt Dobrosi Tamás Emesz Csaba Gregus Péter Szabó Csaba Tihanyi Attila KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK: Elektra Eraser The Music of "Van Helsing" (DVD) Predator