FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    War for the Planet of the Apes  Spider-Man: Homecoming  The Autopsy of Jane Doe  Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales  Close Encounters of the Third Kind  Alien: Covenant  King Arthur: The Legend of the Sword  Atlantis: The Lost Empire  Life  Colossal
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  






Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - The Truman Show (Burkhard Dallwitz, Philip Glass)    THE TRUMAN SHOW   (1998)
       Truman show


      

       zene: Burkhard Dallwitz, Philip Glass
       kiadás éve: 1998
       kiadó: Milan
       játékidő: 56:44





         Már fényévekre járnak azok az idők, amikor a VV és a BB rövidítések még nem számítottak teljesen hétköznapi vezetéknévnek hazánkban, ám 1998-at, a "Truman show" bemutatását követően még pár esztendőnek el kellett telnie, mire hozzánk is begyűrűzött a kukkolási láz. Noha az első külföldi, már valóságshow-nak nevezhető műsor indulását a kilencvenes évek elejére szokás tenni, ám mivel ekkor még főleg a szűkebb rétegnek szóló Music Television próbálkozása volt ismert, közkedvelt szórakozássá csak az évtized legvégén vált - Peter Weir alkotása kapcsán így fel sem merülhetett, hogy valamiféle aktuális divathullámot próbált volna meglovagolni. Az azóta eltelt időben viszont, az alaposan megemelkedő nézői ingerküszöbnek köszönhetően, talán ma már nem is lehet kizárni egy, az itt ábrázolthoz hasonló, teljesen eltorzult korszak beköszöntét, amikor a tévénézők egy olyan valóságshow hőséért szurkolnak, aki nemcsak, hogy nem önként költözött be több ezer éberen figyelő optika közé, de átlagos mindennapjait is ennyire boldog tudatlanságban éli, mint Truman Burbank, aki szó szerint kamerák előtt született, nőtt fel, s talán a halála is ugyanott következne be, ha az egyre szaporodó fura jelek nem figyelmeztetnék: még akkor is számtalan ember figyeli, amikor úgy véli, egyedül van.
         Jim Carrey egy idő után elunta, hogy mindenki csak afféle bohócként tekintsen rá, és elismerésre vágyva, számos sikerfilmje után a kilencvenes évek legvégén komolyabb műfajokkal is szerencsét próbált. Míg az Andy Kaufman életéről és sokszor csak saját maga által értékelt humoráról szóló, 1999-es "Ember a Holdon"-nal mérsékelt anyagi, de ennél nagyobb kritikai sikert ért el, az egy évvel korábbi "Truman show"-val még mindkettő összejött. A pályafutásának korábbi, harsány vígjátéki állomásai alapján moziba tévedő rajongótábor garancia volt az anyagi megtérülésre, és a kedvező visszhang révén végül azok is megnézték, akik a címszereplővel korábban egyáltalán nem voltak kibékülve. Ugyan az alkotás bőven tartalmaz komikus pillanatokat, Peter Weir mozija (Andrew Niccol forgatókönyve révén) mindazonáltal ravaszul csempészte be a mondanivalót a multiplexekbe, a teljesen más jellegű produkcióra számító nézők számára.

         Weir sosem tartozott a minden évben jelentkező direktorok közé, és alkotásai témái is jelentős mértékben különböztek egymástól, de a 2001-ben visszavonult, nyolc évvel később elhunyt Maurice Jarre az egyik biztos pontot jelentette nála. Ugyan "A veszélyes élet éve", "A kis szemtanú", "A Moszkító part" és a "Holt költők társasága" után a "Zöld kártya" jelenetei alá Hans Zimmer komponált score-t, de az ezt követő "Félelem nélkül" stáblistáján már újra Jarre nevét olvashattuk. Azonban Weir a "Truman show"-hoz valami mást akart, egy másféle hangzást keresett, mint amit Jarre adhatott. Választása honfitársára, Burkhard Dallwitzra esett, miután hallotta a "Zone 39" című sci-fihez írt score-ját, de az még bonyolította a történetet, hogy végül nemcsak az akkor és tulajdonképpen azóta is ismeretlen, napjainkban mindössze tévéfilmeket és egy sorozat zenéjét jegyző Dallwitz által írt témákat használta fel, hanem egy jóval nevesebb kolléga, Philip Glass régi és népszerű dallamait is.
         A produkció score-ja tehát egy nem annyira bevett eljárás révén született, amit leginkább a két külön világ követelt meg. Egyfelől szükség volt egy aláfestésre, mely a filmbeli film, azaz a tévéműsor rajongói számára szól akkor, amikor Truman mindennapi életét követik a rejtett kamerák révén. Másfelől viszont kellett olyan muzsika is, amit mi hallhatunk a főhős fokozatos öntudatra ébredése alatt, illetve akkor, amikor a műsor megvalósítója, a Truman sorsát kézben tartó Christof (Ed Harris) mesterkedéseinek vagyunk szemtanúi. A két külön résznek ráadásul valamiképp kapcsolódnia kellett a másikhoz, ám mégsem ütközhettek. Gyakori szokása szerint a rendező ezúttal is azt az utat követte, hogy miközben visszanézte az adott napi forgatás eredményét, emlékei közt kutatott a megfelelő zene után. Elmondása szerint így jutottak eszébe Glass munkái, és kedvenceit végül a megfelelő helyekre csempészte. Apró kikacsintásként aztán maga a zeneszerző is felbukkant egy cameo szerepben, mint Christof stábjának egyik tagja, aki az adott jelenethez bőszen játssza alá a főnök utasítására a megfelelő kíséretet. Megemlítendő, hogy Dallwitz és Glass egyaránt Golden Globe-díjat kapott munkájáért, annak ellenére, hogy utóbbi kifejezetten ide mindössze pár percnyi zenét ír, épp ezért sem az elsődleges stáblista, sem a soundtrack címlapja nem tartalmazza a nevét.

         Leszámítva a T. Rex "Twentieth Century Boys"-át, amelyet a lemez végére csúsztatva, a The Big Six nevű formáció rockabillys verziójában hallhatunk, egy teljesen instrumentális, a jelenetek alatti elhangzást figyelembe vevő összeállítást takar a CD, s ezen nagyjából fele-fele arányban oszlik meg a két szerző régi és új szerzeménye (noha a borítón nem találunk információt arról, hogy a frissebb kompozíciókat kik adják elő, hangzás alapján egy néhány fős csapatról lehet szó). Már a film kezdetén elhangzó, alig másfél perces Dallwitz-művet, a misztikus szintetizátoralapra épülő zongorás "It's a life"-ot hallva sejthető, hogy nem véletlenül esett honfitársára Weir választása, és később sem csalódunk benne. Az iménti, rendkívül érzelmes vonalon mozog a "Flashback" és a "Reunion" is, illetve a szomorkás "Truman Sets Sail". A Dallwitz-blokk másik fele (például a "Drive" vagy a művész egy korábban már létező szerzeménye, az "Underground") lüktető, hangsúlyos dobbal kísért darabokat jelent, egyedül a produkcióban valójában el sem hangzó "A New Life" a kakukktojás, ahol az imént említett kompozíciók stílusa ötvöződik, szólóhegedű játékával fűszerezve. A Glass által kimondottan ide írt témák egészen pontosan hat percet tesznek ki. Az egyaránt remek "Dreaming of Fiji" és a "Raising the Sail" kiváló példa arra, hogy a komponista bármikor ki bír lépni jellegzetesen ismétlődő dallamai biztonságos világából, a zongorás "Truman Sleeps" pedig az album egyik legszebb pontja. A korábbról beválogatott, egymástól különböző Glass-témák a "Mishima", az "Anima Mundi", illetve a "Powaqqatsi" című formabontó produkciókból érkeztek, és ezekben már erősebben van jelen a jól ismert és közkedvelt repetitív Glass-hangzás.
         A film zárónak tekinthető szcénája során Wojciech Kilar ("Drakula", "Egy hölgy arcképe") "Father Kolbe’s Preaching"-je hangzik el, mely a művész pályafutásának egyik legcsodálatosabb darabja. Az 1991-es "Életet az életért"-hez íródott fantasztikus, egyszerre felemelő és szomorú track bocsájtja Trumant utolsó útjára. Az ezen jelenet alatt megdöbbentően erős tracknél talán még akkor sem születhetett volna tökéletesebb búcsú, ha eleve ide íródik - persze ehhez arra is szükség volt, hogy ne valamilyen ismertebb szerzemény legyen.

         A "Truman show" után úgy tűnt, Peter Weir és Burkhard Dallwitz további együttműködése nem fog megvalósulni (a rendező "Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán" című kalandfilmjéhez Iva Davies, Christopher Gordon és Richard Tognetti triója szolgáltatta a zenei kíséretet), ám Weir 2011-es "The Way Back"-jénél már ismét Dallwitz nevével találkozhattunk, és figyelemreméltó zenével állt elő. Ezzel már pontosabban megbizonyosodhattunk képességeiről, mert a "Truman show" score-ja erre azért nem adott komoly lehetőséget. Akár a rajtkőnél is elvérezhetett volna a koncepció, miszerint az ismeretlen szerző új szerzeményeit egy magasan jegyzett pályatársa főleg jóval korábban írt munkái egészítsék ki, azonban az eredmény végül egy érdekes album lett, amelynek megkedveléséhez viszont ajánlott a film ismerete.


    Bíró Zsolt
    2013.01.06.




    Tracklista:

      1. Trutalk (1:18)
      2. It's a Life (1:31)
      3. Aquaphobia (0:39)
      4. Dreaming of Fiji - Philip Glass (1:56)
      5. Flashback (1:21)
      6. Anthem-Part 2 (from Powaqqatsi) - Philip Glass (3:52)
      7. The Beginning (from Anima Mundi) (4:12)
      8. Romance-Larghetto - Frederic Chopin (10:45)
      9. Drive (3:36)
    10. Underground (0:58)
    11. Do Something! (0:45)
    12. Living Waters (from Anima Mundi) - Philip Glass (3:48)
    13. Reunion (2:27)
    14. Truman Sleeps - Philip Glass (1:53)
    15. Truman Sets Sail (1:56)
    16. Underground / Storm (3:39)
    17. Raising the Sail - Philip Glass (2:15)
    18. Father Kolbe's Preaching - Wojciech Kilar (2:26)
    19. Opening (from Mishima) - Philip Glass (2:18)
    20. A New Life (2:01) *
    21. Twentieth Century Boy - The Big Six (3:06)

      * nem hangzik el a filmben





    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba          nem értékelte

    Gregus Péter

    Kulics László          nem értékelte

    Szabó Csaba          nem értékelte

    Tihanyi Attila          nem értékelte




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    Lemony Snicket's A Series
    of Unfortunate Events


    Master and Commander
    The Far Side of the World


    Orion

    Stardust

    További kritikáink
  • Great Expectations
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby
  • In the Heart of the Sea
  • Power Rangers
  • Noah
  • Mighty Morphin Power Rangers: The Movie
  • Crimson Rivers
  • Twister
  • xXx: Return of Xander Cage
  • The Lego Batman Movie
  • Shaft
  • Living in the Age of Airplanes
  • La La Land
  • Immortal Memory

  • Filmzenékről röviden
  • The Dark Tower
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room
  • The Boy
  • Ma Ma
  • Jack Reacher: Never Go Back

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam