FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Heaven and Earth  Halloween  Vertical Limit  The Predator  Peppermint  small Soldiers  The Meg  The Mountain Between Us  The Equalizer 2  Tomb Raider
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  







Beszámolók
  • Ólafur Arnalds a Müpában
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Troy (James Horner)    TROY   (2004)
       Trója


      

       zene: James Horner
       vezényel: James Horner
       kiadás éve: 2004
       kiadó: Warner Records
       játékidő: 75:14




         "És ismered-e a trójai faló történetét?" - teszi fel egy este a kérdést Wolfgang Petersen kb. ötéves kis unokájának, majd miután az édes gyerkőc hevesen ingatni kezdi a fejét, így folytatja: "Na, akkor jól figyelj, elmesélem.". Wolfgang meséje majd' két és fél óra hosszáig eltart, s mire a falóhoz ér, unokája réges-rég alszik. Nosza, hogy a történet mégis kerek egész maradjon, azért gyorsan elárulja, hogy "...és akkor betolták a falovat, telis-tele görög katonával, akik az éj leple alatt kitörtek, hogy kinyissák Ilion kapuját, majd a beözönlő sereg révén lángba borítsák Tróját. A gigászi csata alatt Achilles-t csupán szerelme sorsa érdekli, s ez okozza vesztét, Parisz ugyanis egy jól irányzott nyíllal eltalálja a mindaddig legyőzhetetlennek hitt Achilles sarkát, s kihasználva hősünk tehetetlenségét, még megszórja mellkas tájékon is párral, hogy biztos legyen halála. Achilles holtan összerogy, Trója elbukik. Itt a vége, satöbbi."
         Hogy az ötlet, valamint a kivitelezés valóban képzeletem szüleményének logikai és nagyszabású mása, azt kétlem. Mindenesetre valami hasonlóval magyarázható, hogy a monumentális időtartamú film nem több egy esti mese igényes köntösbe bújtatásánál. Brad Pitt, az ügyeletes szépfiú köré összegyűlt pár feltörekvő nők-bálványa, mint a színészi szempontból alig értékelhető Orlando Bloom, vagy a vékonycsontú, ám kellemesen rekedtes hangú Eric Bana. Színészi szempontból egyértelműen a Priamoszt játszó Peter O'Toole emelkedik a mezőny fölé, de Sean Bean (Odüsszeusz), valamint a szerepében tobzódó Brian Cox (Agamemnón) is üde színfolt a vásznon. Homérosz klasszikusát a film csak nyomvonalaiban követi, s alig kiemelkedőbb egy jól sikerült tévéfilmnél, leszámítva a százmillió dolláros költségvetést, amely a látványos díszleteken meg is látszódik, s melyet tán a forgatás Marokkóból Mexikóba költöztetése sínylett meg, az iraki konfliktustól minél távolabb kerülendő. A forgatókönyvíró, David Benioff (eredeti foglalkozását tekintve kidobóember) nem fektetett túl nagy súlyt a hangzatos dialógokra, a cselekmény laza, kiszámítható, s a csatajeleneteknél se számítsunk "Gyűrűk Urá"-t megközelítő látványosságra. A korábbi hollywoodi tendencia azt mutatja, hogy egy valamirevaló történelmi film számára elengedhetetlen a monumentális, állandóan jelenlevő zene, ami megadja a magasztos pluszt még egy egyszerű rózsabokor látványának is. A "Trója" esetében ez azonban igen érzékelhetően hiányzik, s ez magyarázatot adhat a túlontúl rövid katarzisra.

         Az album megjelenésének időszakában az ezzel foglalkozó szakemberek és hobbirajongók még mindig nem teljesen értik a "Trója" zenéjének keletkezése körüli összevisszaságot. Nagyjából egy évvel a film bemutatása előtt ugyanis Petersen már megjelölte a számára legmegfelelőbb zeneszerzőt új filmjéhez, "Az angol beteg"-ért Oscar-díjjal jutalmazott Gabriel Yared személyében. Már ez a tény is kíváncsisággal töltötte el az érdeklődőket, tekintve, hogy Yared zenei szemlélete távol áll a háborús-, vagy kalandfilmekétől, márpedig az ember joggal vár egy ilyen produkcióhoz lendületes, hangzatos muzsikát. Petersen mégis úgy gondolta, hogy számára ő a tökéletes ember, így hát Yared munkához is látott. Az addig felvett jelenetek alapján összeállította a közel 100 tagot számláló zenekarát Londonban, nem kis hangsúlyt fektetve a 25 fős fúvós szekcióra. Egy bolgár énekkórussal, valamint a káprázatos hangú macedón énekesnővel, Tanja Tzarovskával kiegészülve nekilátott, hogy egy színes, az egyes érzelmeket külön szólamokon kifejező, antik kornak megfelelő, mégis mai értelembe vett klasszikus zenét alkosson.
         Egészen a 2004-es év márciusában sorra kerülő tesztvetítésig nem is volt semmi gond, ott azonban egy csapásra megfordult a szélirány. Yared egy későbbi hivatalos nyilatkozatában a következőket írja: "A filmet megtekintő csoport a március 10-i vetítésen úgy ítélte meg, hogy a zeném túlságosan erőteljes a filmhez viszonyítva. Régimódi és elavult. Az ezt követő 24 órában mind a rendező, mind a stúdió visszautasították a munkámat, és ezzel lezárult egy közel egy évig tartó együttműködés, függetlenül attól, hogy egy félkész anyagot hallottak, s bár a ritmikája és hangszerelése jó, még nem volt tökéletes. Ami legjobban megdöbbentett, hogy esélyt sem kaptam a zene csiszolására vagy változtatására, s még választ sem adhattam a munkámmal kapcsolatban felvetődött problémákra. Valójában már azelőtt elkezdtek új szerzőt keresni, s azelőtt megszületett a döntés a visszautasításomról, hogy jómagam beszéltem volna Wolfganggal. Később tudtam csak meg, hogy a gond az én zeneszerzésemmel volt kapcsolatos, és nem fűztek túl sok reményt ahhoz, hogy a problémás részeket egy hónap alatt képes lennék átkomponálni. Sőt, mindenki boldog, hogy találtak egy embert, aki másfél hónap alatt megírta az egész művet, s így sikerülhetett a május 14-i bemutató."
         Ez az ember James Horner lett. A Warner stúdió nyilvánvalóan két szempont szerint választotta ki az új embert: szükség volt egy olyan dörzsölt fickóra a szakmából, aki kihúzza őket a (ki tudja, valójában milyen oknál fogva keletkezett) kátyúból, s ha már öreg róka, akkor az sem baj, ha már dolgozott együtt Petersen-nel. Mivel a "Trojá"-t megelőző, 2000-es "Viharzóna" idején már találkozott a rendező és a zeneszerző, kézenfekvőnek tűnt a választás. Jóllehet, Horner valóban profi a műfajban, azért egy "Gladiátor" vagy "A rettenthetetlen" nyomvonalait követő, történelmi ihletésű kalandfilm nem olyan zenét követel, amelynek megkomponálására valóban elég másfél hónap. Így a közel 75 perces végeredmény sikerén vagy minőségén jócskán érezni is az utolsó pillanat visszahúzó erejét (önkéntelenül is). Bár Horner végül ugyanazt a macedón énekesnőt helyezte a tragikum kifejezőerejének középpontjába, akire Yared is építette zenéjét, sajna az utóbbi évek Horner-munkáihoz hasonlóan a "Troy"-ból is hiányzik az az átütő erő és zenei frissesség, ami az egyik legjellegzetesebb kalandzenéjére, az 1989-es "Willow"-ra is jellemző volt.
         A "3200 Years Ago" még szinte el sem kezdődik, a filmzenében edzett hallgató azonnal tudja, hogy Horner-műről van szó. A kitartott hangú, félig szintetikus háttérben felcsendülő kórus fémes visszhangosítása megadja a jellegzetes disszonanciát, ami minden olyan zenéjére jellemző, amely nem a vidámság hangnemében kíván megszólalni. A folyamatosan dübörgő dobok mellé párosul a merengő női énekhang, s a keleties hangzás némiképp Zimmer "Gladiator"-át, vagy "The Last Samurai"-át idézi fel. A főtéma a második, "Troy" című tételben kap helyet, s a halkabb dallamsor egyben bevezetőül is szolgál az igazi, energiától duzzadó fanfárnak. A hősies hatású, tiszteletet sugárzó fúvósokat felváltja egy lassabb, halkan elmeditáló hegedűjáték, mintegy aláfestőként szolgálva egy esetleges történetmeséléshez, majd zárásként visszatér az ünnepélyes fanfár. A harmadik tétel is kellő lendületet ad Achilles és a mürmidonok első harci színre lépéséhez, de igazán csak az effektezett kórus újabb megszólalásánál kapjuk fel a fejünket. Épp csak a kellő feszültséget elérő mozgalmassággal játszanak a fúvósok, és folyamatosan kísér a dobjáték is. Horner esetében nem szokatlan, de hálistennek az egyszerű, vékony pergődobot, amelyhez annyira ragaszkodik, most erőteljes timpanik váltották fel, és ezt öröm hallani. Visszaköszön a "Troy" dallamsora, a 8 és fél perces tétel alatt azonban azok a vég nélküli John Williams-zenék jutnak eszünkbe, mint amelyeket az "Indiana Jones"-trilógia alatt átélhettünk. Annyi különbséggel, hogy Williams mesterien kezeli az egész zenekart, míg Horner egyre érdektelenebbé teszi a folyamatosan ismételt, négy hangból felépülő trombita-motívumát, és a szokásos vonósokon kívül alig engedi érvényesülni a többi szólamot. A trombitán és a hatást fokozó harsonákon túlmenően tulajdonképpen semmilyen más hangszert nem helyez középpontba.
         A negyedik, "The Temple Of Poseidon" tételnél visszatér a csodálatos énekhang, és ezt a hangzást szerintem lehetetlen megunni. A halk, némi fenyegetettséget sugalló fúvósok bármelyik Howard Shore-zenébe beillenének, a záró fanfár pedig nyilvánvalóan idézi a "Willow" varázsát. Itt kezd unalmassá válni a korábban már említett négyhangú elem. A teljesen csendes és vészjóslóbb hatású "The Night Before"-t egy újabb jelentős, majdnem tíz perces tétel követi, a film alatt az első olyan zene, amelyre igazán oda kellett figyelnem. A görög csapat közeledését Ilion felé remekül illusztrálja a folyamatosan gyorsuló tempó, a feszültség fokozására még a túlvilági hatású, hegedűvel kevert magas szintetikus hang is rátesz egy lapáttal. A csatát végig hűen követi a muzsika, az olykor furcsán kevert dobok azonban egy picit idegesítővé válnak, csakúgy, mint a folyamatosan erősödő, majd elektronikusan elvágott kórus, mint hatásvadász elem. Az egész tulajdonképpen szépen csordogál, de messze nem üt akkorát, mint mondjuk a "Gladiator" két monumentális csatajelenete, és leszámítva a már ismert fanfár visszatérését, egy picit üresnek tűnik a muzsika.
         A szerelmi szálat erősítendő, a "Briseis & Achillies" tételben végre megjelenik a már-már hiányolt horneri fuvola, és a vonósok szép csendben elromantikáznak, a tétel végén azonban megjelenik egy motívumsor, ami aztán az album legvégén is többször előkerül majd, és erőteljesen hasonlít David Arnold "Stargate"-jének szinte örökzölddé vált melódiáira. A hasonlóság okozta meglepettséget kihasználva a "Trojan's Attack" is úgy indul, hogy tulajdonképpen nem is foglalkozunk vele. Ugyanazokat az elemeket, amelyek a görög csatánál már felcsendültek, kicsit átvariálva egymásba láncolja, a kórus vékonyan föléhajlít, és a "Troy" egyszerű dallamsorát követi. A már megszokott hangzást az album másik fantáziadúsabb tétele, a kilencedik "Hector's Death" követi. Természetesen a filmbeli hosszúságot nem tartja, valószínűleg már fájna nyolc-tíz perc után, hogy egy folyamatos ritmust kántáló konga mellé a két harcos véletlenszerű ütéseit jelképező két dob dübörög a fejünkbe. Ezt aztán egy, az eddigieknél sokkal erőteljesebben felsíró, tragikumot érzékeltető női énekhang váltja, amit itt halkan egy másik énekes is kísér, s a teljes drámát a mély vonós megszólalása teszi teljessé.
         Az album két utolsó tétele hosszúságban kitesz egy közepes Varése-kiadványt. A tíz, illetve tizenhárom perces tétel azonban hosszú, egyszersmind unalmas is. Ha nem lenne már a hátunk mögött közel 40 percnyi élmény, még találnánk érdekességet a vonósok és a kórus együttes feszültség-fokozásában, ahogy rendre megzavarja őket egykét markánsabb fúvós-szösszenet, s már a dübörgést követő merengő ének sem okoz meglepetést. A "The Saking Of Troy" zárása kellő tragikumot sugároz, kétségbeesett harsonajáték, de ez már fárasztó, csakúgy, mint a második, illetve hatodik tételekben megismert témák visszaidézése. A záró "Through The Fires, Achilles...And Immortality" voltaképpen egy összegzése az eddig hallottaknak, és 13 percben, ami tényleg idegesen ijesztő. Üde színfoltot jelent a "Stargate"-es motívumok gyakoribb felsorakoztatása, és határozott megkönnyebbülést a nyitány óta folyamatosan jelen lévő női ének záró szerepe.

         Az albumot a film stáblistája alatt hallható "Remember Me" zárja, egy unplugged-hatású pop-szám némi ismerős "Troy"-motívummal, melyben Tanja vokálja mellett Josh Groban hangja csendül fel. Tekintettel arra, hogy sem a film, se a különálló zene nem utalt erre a fordulatra, szegény Josh hiába tesz meg mindent, Webber rockoperáin edződött hangja nem segít a meghökkentő és leginkább zavaró stílusváltáson. Egyszerűbb hamar megállítani, ha véletlenül mégis belebotlottunk így az album végighallgatását követően. Többször valószínűleg nem fordul majd elő, mert a "Trója" zenéje nem az, amit egyvégtében gyakorta fogunk hallgatni. Az a két-három figyelemfelkeltő megoldás teljesen elvész és beleolvad az album megfoghatatlanságába. Talán ez lenne az a munkaanyag, amin még jó volna legalább egy hónapot dolgozni, vagy egyszerűen odaadni a Varésé-nek, hogy gyártsanak belőle egy 30-35 perces válogatást (a betétdalról örökre megfeledkezve). Aki meg volt elégedve Horner utóbbi munkáival ("Beyond Borders", "The Four Feathers", "The Missing"), az se várjon sokkal különb megoldásokat, bár megkockáztatom, hogy az általam felsorolt három album simán a "Troy" elébe kerülhet. Tesztjelleggel érdemes az utolsó tételt önmagában végighallgatni, nagyjából összefoglalja az egész albumot, és negyed órán keresztül még egyáltalán nem idegesítő vagy zavaró. Egyébként azonban inkább büntetés, mint jutalom.


    Tihanyi Attila
    2004.05.19.




    Tracklista:

      1. 3200 Years Ago (3:36)
      2. Troy (5:01)
      3. Achilles Leads the Myrmidons (8:30)
      4. The Temple of Poseidon (3:28)
      5. The Night Before (3:28)
      6. The Greek Army and Its Defeat (9:38)
      7. Briseis and Achilles (5:19)
      8. The Trojans Attack (5:01)
      9. Hector's Death (3:27)
    10. The Wooden Horse and the Sacking of Troy (10:02)
    11. Through the Fires, Achilles...and Immortality (13:27)
    12. Remember Me (4:18) *

    * előadja: Josh Groban, Tanja Tzarovska



    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Bíró Zsolt

    Dobrosi Tamás

    Emesz Csaba

    Gregus Péter

    Kulics László

    Szabó Csaba




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    Alexander

    The Last Samurai

    Master and Commander
    The Far Side Of The World


    Titanic

    További kritikáink
  • Ant-Man and the Wasp
  • Adrift
  • The Mentalist
  • The Shape of Water
  • Red Sparrow
  • Skyscraper
  • The Disaster Artist
  • Love, Simon
  • Jurassic World: Fallen Kingdom
  • Ready Player One
  • Solo: A Star Wars Story
  • Looney Tunes: Back in Action
  • Revenge of the Ninja
  • Charlie and the Chocolate Factory
  • Backdraft

  • Filmzenékről röviden
  • A Wrinkle in Time
  • Geostorm
  • Death Wish
  • Fifty Shades Freed
  • Darkest Hour
  • The Commuter
  • Intent to Destroy
  • Goodbye Christopher Robin
  • Jigsaw
  • Hail, Caesar!

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Dark
  • Bright
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III

  • Interjúk
  • Hrutka Róbert: Szívvel-lélekkel
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam