FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Rogue One: A Star Wars Story  Justice League  Murder on the Orient Express  Moon  Wonder Woman  The Ghost and the Darkness  It  Rebel in the Rye  The Mummy  Catch Me If You Can
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  







Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - The Thin Red Line (Hans Zimmer)    THE THIN RED LINE  (1998)
       Az őrület határán


      

       zene: Hans Zimmer
       vezényel: Gavin Greenaway
       kiadás éve: 1999
       kiadó: RCA Victor
       játékidő: 58:56




         A legendásan titokzatos, a nyilvánosság elől elzárkózó rendező, Terrence Malick az 1978-as Mennyei napokat követően, húszéves szünet után, 1998-ban jelentkezett újabb filmmel. Az őrület határán emiatt az év legjobban várt mozija volt, s a várakozásoknak megfelelően igen kitűnőnek is bizonyult. A látszólag visszavonult Malick az amerikai filmművészet egyik nevesebb alakjának számított már a hetvenes évek végén is, s ezt csupán két produkcióval sikerült elérnie. A legendák közé kerülését azonban annak köszönhette, hogy évtizedekre eltűnt, ezt követően pedig úgy tért vissza, hogy mind az alkotása, mind a módszerei máig hivatkozási alap lettek a filmművészetben. A Mennyei napok után a rendező ázsiója az egekben volt, egy a nyilvánosságtól elzárkózó embernek azonban erre volt a legkevésbé szüksége. Hollywood természetesen nem akarta elengedni a kiváló direktor kezét, s eleinte több megbízást is felajánlottak neki, ám ezek többsége nem volt ínyére, amit pedig csinálni szeretett volna, azt Az elefántemberrel elkészítette David Lynch. Ezt követően belekezdett egy rejtélyes filmbe, majd hirtelen Párizsba költözött, és eltűnt a nyilvánosság szeme elől. Az őrület határán elkészítése is a francia fővárosban vette kezdetét, a bemutató előtt tíz évvel. Robert Michael Geisler és John Roberdeau producerek ekkor keresték meg, hogy volna-e kedve valamilyen filmhez. Malick James Jones 1961-es háborús regényét választotta, majd pár hónap múlva már kész is volt a forgatókönyv első változatával. Az igazi munka azonban csak ezután kezdődött. Malick a legapróbb részletekig a tökéletesség híve, így az előkészítés évekig eltartott, végül 1995-ben már ultimátumot kapott, hogy végre kezdjen hozzá a forgatás előkészítéséhez. A rendező terveit azonban a Sony megvalósíthatatlannak ítélte, és a forgatás megkezdése előtt leállította a projektet, végül a Fox dobott mentőövet a produkciónak, melynek ekkorra már a díszletei is álltak.

         A második világháborús csendes-óceáni hadszíntér legalább olyan kegyetlen volt, mint amit Európának kellett elszenvednie, ám ezen történésekről csak kevés film készült, így Malick alkotása egyfajta hiánypótló alkotás is lett. A varázslatos, idilli táj a háború beköszöntével csak egy darab hódításra ítélt földdarabbá vált. Ebben az édeni pokolban a japán és az amerikai katonák elkeseredett küzdelmet vívnak, s mindeközben a helyi lakosság is próbál valahogy életben maradni. A közel háromórás játékidő alatt a háborús pusztítás képi bemutatásával párhuzamosan a rendező lelki síkra is tereli a filmet, és a háború borzalmaival jelenít meg egy univerzálisabb filozófiai mondanivalót. Mindez pedig a történetmesélés rovására is ment. Az amerikaiak mindent megtesznek azért, hogy a stratégiailag fontos szigeteket megszerezzék. Egy csapat tengerészgyalogos és a japán ellenállók hosszúra nyúló ütközete során elfogynak a tartalékok, de tudják, egyik fél sem engedheti el magát, különben könnyen mészárlás áldozatává válhatnak. Nagyjából így foglalható össze a közel 180 perc, s többségében a rendező inkább annak szenteli az időt, hogy bemutassa, a katonák milyen reménytelenül élnek a fronton, és milyen gondolatok járnak a fejükben a pusztulás közepette. A hosszú snittek, az előre felépített nagyjelenetek, a természettől ellesett pillanatok szinte mindegyike allegorikus tartalommal bír, emiatt elmondható, hogy ha a néző nem találja el a direktor ritmusát, akkor az unalom lesz a társa a mozi megtekintése közben.
         A színészgárda igen impozáns. A kor legtöbb neves hollywoodi színészének kínáltak fel szerepet, akinek pedig nem, az maga ajánlkozott be. Sokan elvéreztek Malick rostáján, mások egyeztetési problémák miatt nem kerültek a filmbe, sokan pedig leszerződtek, de végül teljesen kivágták őket a moziból. Erre a sorsra az alábbi színészek jutottak: Billy Bob Thornton, Martin Sheen, Gary Oldman, Bill Pullman, Lukas Haas, Viggo Mortensen és Mickey Rourke. Bár ez is elég impozáns lista, de a bennmaradóké sem kevésbé az: Sean Penn, Adrien Brody, Jim Caviezel, George Clooney, John Cusack, Woody Harrelson, Nick Nolte, Ben Chaplin, John C. Reilly, Jared Leto és John Travolta. A mozival kapcsolatos egyik legismertebb érdekesség, hogy Malick megszállott módjára filmezett, s a forgatás végére közel 360 órányi nyersanyaga volt, és ha ehhez hozzátesszük, hogy a film végül „csupán” háromórás lett, akkor ez egyenesen azt jelenti, hogy a leforgatott jelenetek több mint 99 százaléka elvérzett a vágás során. A vágási munkálat ebből kifolyólag kifejezetten rémisztő, több vágót is felemésztő folyamat volt. Első körben ötórás játékidejű lett a film, amit aztán másfél év alatt csökkentettek le háromórányira, s bizonyos pillanatokban Malick még attól sem riadt volna vissza, hogy nem adja a nevét a kész műhöz.
         A mozi nem lett közönségsiker, az USA-ban a rá fordított költségeket sem termelte vissza. Az előzmények miatt azonban a kultstátuszt már akkor kiérdemelte, a szakmai elismerése pedig orvosolta az anyagi kudarcot, mindezt a hét Oscar-jelölés is jelezte.

         Malick zeneszerzőnek Hans Zimmert választotta, ami elég meglepő húzásnak tűnt, hiszen a német komponista akkoriban leginkább akciózenéiről volt ismert. Noha korábbról több jelentős drámai muzsika is fűződött a nevéhez, azonban az előjelek alapján egyáltalán nem lehetett azt gondolni, hogy képes lesz olyasmit is komponálni, mint Az őrület határán score-ja. Azóta persze már tudjuk, hogy Zimmer nemhogy képes volt új utakat nyitni, de az aláfestés a karrierjében és a filmzene történelmében is mérföldkő lett, hiszen az itt bevetett hangzásvilág a mai napig meghatározó a filmmuzsikák terén. Zimmerre tehát teljesen új típusú feladat hárult; az akkoriban rá jellemző stílusjegyeket elvetve kizárta a pörgős szintetizátoros akciómuzsikát, és karakteres, rockos hangzású főtémát sem használt. Az őrület határán score-ja leginkább nyugodt, merengős, lassan csordogáló zene. Az egész aláfestés végig kiegyensúlyozott, mindenféle felesleges díszítéstől mentes, szinte már meditatív relaxációs muzsika. Azonban nem a tiszta szépségé a főszerep, a film lényegét, a háború okozta árvaságot, sorstalanságot is remekül tükrözi az album.
         Az elektronikus zene és a szimfonikus hangzásvilág egyik legszebb házasításaként szokás emlegetni a score-t, mindez pedig a kifejezetten hatásos, ízléses hangszereléssel és a tökéletes harmóniával magyarázható. A zenei aláfestés erre a muzsikára tökéletes kifejezés, hiszen a hosszú tételek leginkább a filozofikus háttér megteremtésére szolgálnak, itt nincs jelenetkövető muzsika. Ahogyan a képeken kibontakozik a háború értelmetlensége, a pusztítás szörnyűsége, és ezek következményei, úgy követi mindezt zeneileg is Zimmer. S bár a reménytelenség, a halál, a pusztítás csábító lett volna atonális zene bevetésére is, ám a történet mondanivalója Zimmer gyötrelmesen szép, harmonikus muzsikájával még hangsúlyosabb.
         A score azért is különleges, mivel Zimmer már a forgatás előtt elkezdte a munkát, több órányi muzsikát és rengeteg témát szállított le a rendezőnek. Malick pedig a forgatás alatt többször is lejátszott ezekből részeket, hogy ő és a színészek is a zene által közvetített hatás alá kerüljenek. Az albumra sok score-részlet fel sem került, mint ahogy a direktor által felhasznált egyéb muzsikák, így az autentikus melanéz népdalok, továbbá a más szerzőktől átvett kompozíciók sem. Illetve azt is érdemes megjegyezni, hogy maga az album - Zimmertől megszokott módon - egy szerkesztett muzsika, a filmben nem teljesen ezen aláfestés hallható, és sajnos lehet hiányérzetünk, mivel több kiadásra érdemes filmzenerészlet hiányzik a CD-ről. A limitált hangszerhasználattal, a sok helyen bevetett szimfonikusokkal, a szólóhangszerekkel az egyszerűségre törekedett, ami egyáltalán nem megszokott tőle. Viszont a rá jellemző grandiózus megszólalásokra a soundtracken nem találunk példát, noha a film alatti verzió szolgál ilyenekkel, mint ahogyan több elektronikus megoldással, a lemezen ellenben ez is lényegesen limitáltabban jelenik meg.

         Tulajdonképpen minden tétel kiemelkedően szép, néhány azonban kiemelésre érdemes. A "The Lagoon"-nak már-már horrorisztikus kezdést biztosít a japán ének és a különböző hangtálak, ám a nyitány után egy teljesen más stílussal folytatódik a track. Egy lassan kibontakozó elektronikus és nagyzenekari kompozíció építődik fel, melyet megkapó dallamai és Zimmertől szokatlan komolyzenei tónusa tesz az album egyik legjobb muzsikájává. Ezt a CD talán legjobb trackje, a "Journey to the Line" követi. Az idő pörgését bemutatni hivatott percek után lassan bontakozik ki a teljes főtéma, melytől itt már a hideg futkos az ember hátán. Zimmer karrierjének is kulcspontja e tétel, mivel az itt bevetett stílus azóta rendre felbukkan munkásságában. A "Light"-tal folytatja a minőségi szimfonikus muzsikákat, s megint csak nagy szavak, de életműve egyik legszebb kompozícióját hallhatjuk e tétellel. Az album egyik legdrámaibb, szívfacsaró szépségű pontja a "Stone in my Heart"-tal érkezik el, ahol a szimfonikusok kapnak teret. A vonósok repetitív játékából előbukkanó megindító főtéma több hangszeren is bemutatkozik, a tétel legnagyobb erősségét azonban a szinte már kaotikusan, ám mégis harmonikusan, imitt-amott felbukkanó szólóhangszerek hangjai jelentik. Érdemes még kiemelni a "Silence" című tételt, melynek epikus építkezése olyan későbbi Zimmer-filmek zenéjében köszön vissza, mint A Da Vinci-kód, az Angyalok és démonok, a Batman-trilógia, vagy az Eredet.
         Két kiegészítő zeneszerzővel dolgozott Zimmer, bár korántsem olyan formában, mint pályafutása későbbi szakaszában, mivel John Powell és Francesco Lupica itt tényleg kiegészítő szereppel, s nem besegítőivel bír. Powell a "Beam" című tétellel járult hozzá a filmhez, ám e nyomasztó, sötét elektroszimfonikus kompozíció eredetije lényegesen hosszabb a CD-verziónál. Lupica pedig egy gyerekkórussal megszólaltatott, népi ihletésű dallal ("Sit Back and Relax") képviseltette magát.

         A mai napig unikum a szerző életművében e score. Bár sokszor megidézte már ezt a hangulatot, de olyan aláfestést, mely kizárólag erre a lassan hömpölygő, merengős, meditatív vonalra épült volna, azóta sem komponált. Ilyen volumenű drámai zene írásával próbálkozott A Sólyom végveszélyben, Az utolsó szamuráj vagy Christopher Nolan filmjei esetében, de még ezek is elmaradnak Az őrület határán egységességétől. Az 1999-es Oscar-gálán Hans Zimmer Malick filmjének zenéje mellett az Egyiptom hercege muzsikájával is versenyben volt az aranyszoborért, bár végül a díjat a nem kevésbé értékes muzsikával rendelkező Az élet szép zeneszerzője, Nicola Piovani, és a Szerelmes Shakespeare-ért Stephen Warbeck vitte el előle.


    Gregus Péter
    2016.02.28.




    Tracklista:

      1. The Coral Atoll (8:00)
      2. The Lagoon (8:36)
      3. Journey to the Line (9:21)
      4. Light (7:19)
      5. Beam (3:44) *
      6. Air (2:21)
      7. Stone in my Heart (4:28)
      8. The Village (5:52)
      9. Silence (5:06)
    10. God U Tekem Laef Blong Mi (1:58)
    11. Sit Back and Relax (2:06) **

    * írta: John Powell
    ** írta: Francesco Lupica






    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Bíró Zsolt

    Dobrosi Tamás

    Emesz Csaba

    Kulics László

    Pavlics Tamás

    Szabó Csaba

    Tihanyi Attila




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    Inception

    Jarhead

    Taegukgi: The Brotherhood of War

    We Were Soldiers

    További kritikáink
  • Dunkirk
  • Blade Runner
  • Kingsman: The Golden Circle
  • War for the Planet of the Apes
  • Spider-Man Homecoming
  • The Autopsy of Jane Doe
  • Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales
  • Close Encounters of the Third Kind
  • Alien: Covenant
  • King Arthur: The Legend of the Sword
  • Atlantis: The Lost Empire
  • Life
  • Colossal
  • Great Expectations
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby

  • Filmzenékről röviden
  • Jigsaw
  • Hail, Caesar!
  • The Lego Ninjago Movie
  • The Dark Tower
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam