FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Spider-Man: Homecoming  The Autopsy of Jane Doe  Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales  Close Encounters of the Third Kind  Alien: Covenant  King Arthur: The Legend of the Sword  Atlantis: The Lost Empire  Life  Colossal  Great Expectations
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  






Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - The Cell (Howard Shore)    THE CELL   (2002)
       A sejt


      

       zene: Howard Shore
       vezényel: Howard Shore
       kiadás éve: 2002
       kiadó: New Line Records
       játékidő: 59:20




         Az egykor nagy névnek számító színésznők hamar elfelejtődnek: Kim Basinger kiöregedett, Winona Rydert a karrierje helyett inkább a ruhaneműk alternatív beszerzési módozatai foglalkoztatták (igaz, az ő nevük sosem vonzott igazán nagy tömegeket), Sandra Bullock mindig ugyanazt a szerepet hozza, Julia Roberts unalmas (bár az ő népszerűsége még töretlen), és folytathatnám. Néha kissé meglepő, hogy egyes esetekben mennyire tehetségtelen, ráadásul smink nélkül -korrektül fogalmazva- kevésbé kellemes külsejűnek titulálható nőket próbálnak felkarolni a producerek - gondolok itt például Cameron Diazra, akinél a tehetség egyébként is kimerül az idegesítő vihorászásban. Szerencsére az utánpótlás keresése gőzerővel folyik.
         Jennifer Lopez a slágerlisták mellett folyamatosan ostromolja a mozivásznakat is. Az "Anakonda" főszerepében (inkább hátsója, mint alakítása miatt) feltűnt színész-énekesnő már jónéhány szerepet eljátszott, ezért a Madonnával való párhuzam ugorhat be mindenkinek. A kettejük közti különbség csupán annyi, hogy míg Mrs. Ritchie filmjeit a kritikusok már akkor a porba tapossák, amikor még csak annak stábját állítják össze, J-Lo-val jóval elnézőbbek. Utóbbival Tarsem Singh filmjének főszereplőjeként találkozhatunk újból. Szerepéhez nem kell különösebb tehetség, a követelményeknek (ilyen például a rémült nézés) maradéktalanul megfelel.
         Az indiai rendező idáig csak videoklipeket készített, de elsőfilmesként az ennek ellenére beléje vetett bizalmat egy sajátos hangulatú, szürreális történettel hálálja meg. Annak ellenére, hogy máig úgy 12 000 darab, sorozatgyilkosról szóló történettel bombázták a nézőt a filmkészítők (melyek közt a "He7edik" című "nevesincs" alkotás is ott található), Tarsem Singh sikerrel csavart egyet a műfaj szabályain. Mindehhez kellett sajátos vizuális látásmódja, egy-két ravasz optikai trükk a látvány fokozására, és persze a kellően nyomasztó hangulat. Sikerrel ötvözi az eddig ismert zsánerfilmek szabályait: annak ellenére, hogy egy részét már láthattuk másutt, frissnek és eredetinek hat, amiben a több mint lenyűgöző látványvilágnak jelentős szerepe van.
         Lopez egy pszichológusnőt játszik, aki egy frissen kifejlesztett módszerrel "látogatást tud tenni" páciensei agyában, és ily módon a probléma mélyebb feltárására van módja, elősegítve ezzel a hatékonyabb kezelést. Az FBI eközben lekapcsolja a sorozatgyilkos Carl Starghert (az egyszerre ijesztő és szánalomra méltó Vincent D'Onofrio), aki az akció során kómába esik. Azonban utolsó elrabolt áldozata még életben van valahol egy üvegmedencébe bezárva, amely bizonyos idő letelte után megtelik vízzel, így a nő egyszerűen megfullad. Az idő sürget, ezért a nyomozást vezető ügynök (a ritkán látott Vince Vaughn) megkéri a doktornőt, hogy vegye kezelésbe Starghert, aki ebbe belemegy, és behatol az öntudatlanul fekvő férfi (csodálatosnak legkevésbé sem nevezhető) elméjébe, annak ellenére, hogy ez nem éppen veszélytelen feladat.
         A film sorozatgyilkos-motívuma nagymértékben emlékeztet Jonathan Demme Oscar-díjas "A bárányok hallgatnak"-jára, ami thriller létére jelentős díjakkal gazdagodott. Éppen ezért volt talán kézenfekvő, hogy az ahhoz zenét komponáló Howard Shore-t kérjék fel erre a munkára is.
         És most vagyok nagy gondban! A szerző egyik favorizáltam, de ennek ellenére a "Scanners"-t hallgathatatlan mivolta miatt egyáltalán nem kedvelem, a tárgylemezt viszont éppen ellenkezőleg, pedig a popularitástól fényévekre tartózkodik ez is: dallama nincs igazán, mégis sokkal jobb, mint az Agyfürkészők. Az biztos, hogy aki ezidáig csak a Goldsmith/Williams score-okat ismerte, azok klasszikus dallamosságát képtelen lenne összevetni ezzel az -enyhén szólva- aberrált alkotással, és az első 5 perc után undorral kiveszi a lejátszóból, majd darabokra töri az albumot.

         De milyen zenét kapjon egy vérben és brutalitásban cseppet sem szűkölködő film, ha nem ilyet? Shore ezúttal beásta magát az arab kultúrába, és különféle tradicionális zenéket dolgozott bele a score-ba, méghozzá úgy, hogy ezek szerves részét képezzék a különleges hangulatú kompozícióknak.
         A film címét viselő első track is olyan különös, akár a kezdőkép: a "hercegnőnek" öltözött Jennifer Lopez egy kisfiút hajszol a sivatag hatalmas homokdűnéi közt - mindezt annak agyában. Ezt a borultságot szemlélteti a síppal, dobbal (nádihegedűvel nem!) előadott nyitótétel is, amely elsőre roppant módon idegesítő. Olyan, mintha megkérték volna az arab zenészeket, kezdjék el céltalanul megszólaltatni hangszereiket. Amekkora kakofónikus zűrzavar ebből keletkezik, nem lehet szóval jellemezni, ezt hallani kell. Félve jegyzem meg, valamiért mégis tetszik, még ha elsőre nehezen emészthetőnek találtam is. Mindazonáltal gond nélkül elismerem, hogy a filmzenekedvelők népes táborának jelentős része az első tételt hallva vélhetően feháborodva visszaadná a nekik meghallgatásra átadott lemezt. A "Carl Rudolph Stargher" visszafojtott hangzásával próbálja feledtetni az előbbi káoszt, de csak röpke két percre, mert a "Trauma" végén újból munkába áll a Gyakorló Zenészek Klubja, és össze-vissza ütik, fújják munkaeszközeiket, a kezdő tétel variálásaként. Megint Starghert kísérhetjük útjára a "92 Aqua Green Ford"-dal. A track hangulata hasonló a nevét viselő korábbihoz, viszont itt kezdenek el edzeni (igen hatásosan) a dobosok, hogy utána ezt az "FBI Pathologist"-ban is folytassák. Aztán zűrzavar-gomb újra megnyom, folyt. köv. a "Whalen's Infraction"-ben.
         "Tide Pool": itt már minden kétséget kizáróan egy elmebeteg agyában bóklászunk, melybe a trombita minden egyes megfúvásával beljebb kerülünk. A háttérben egy "körhintazene" szól, jelezve: Stargher is volt gyerek, bár ezt rögtön megcáfolja a monotonul folytatódó hangorkán, melynek során az előbb említett trombita és egyéb rézfúvósok, valamint üstdob mellett csörgődob is fokozza az addig sem éppen babazsúr-hangulatúnak mondható érzést. A 8. és a 9. tétel megint a "nyugodtabb" kategóriából került ki, hellyel-közzel még a "Chlorine & Rust" is, ám az "Only Girls Play With Dolls"-ban a helyzet igencsak súlyosbodik, és amit e vidám kis tétel közepén hallunk, a leghorrorisztikusabb elem, ami filmzenében valaha elhangzott. Mintha egy fémlemezen húznák végig egy másik élét, azonban az iskolai táblák használata során előforduló "körömmel írás" csikorgó hangja is felidéződhet. Freddy Krueger visszatért az Elm utcába? Isten hozta!
         Hátborzongató. Nagy örömömre ez az effekt még felbukkan a leghosszabb időtartamú "The Drowning"-ban is. Ebben benne van mindaz, amit kezdőknek Howard Shore-ról tudni kell. A következő néhány percben folyik tovább elménk élveboncolása, míg végül a film számomra legnagyobb fantáziával megvalósított, és egyben egyik legemlékezetesebb jelenetét aláfestő "Stargher King"-gel megmutatkozik a megtestesült gonosz a maga valóságában. A fent említett "The Drowning"-ot követően a cd-t a "Scavenged Dolls" és a "Vital Signs" zárja, melyek nem egyebek, mint szimpla feszültséglevezetők. Vége, túléltük. Howard Shore műve kapcsán beugorhat Elliot Goldenthal neve, aki a hasonló stílusú kompozíciók másik jeles képviselője. Hát ő sem egy hagyományos stílusú szerző!
         A stáblista alatt a hangulatban a filmhez cseppet sem passzoló, egyébként kiváló Talvin Singh (csak névrokona a rendezőnek: tudtommal a Singh -gyakoriságát tekintve- a magyar Kovácsnak felel meg hazájában) produkciója, a "You Can Find The Feeling" szól, ami a cd-n is helyet kapott bonus track formájában. A modern, elektronikával kombinált világzenei stílusban alkotó zenésztől erősen ajánlottak az "OK" és a "HA" címet viselő albumok. Mindkettő személyes kedvencem, főleg az indiai tradicionális hangszer, a tabla használata miatt.
         A filmzenealbum összességében kissé elmebeteg, zavaros összetételű, mindezek ellenére a horrorzenék közül eredetiségével magasan kiemelkedő alkotás. Azért labilis idegrendszerűeknek kevésbé ajánlott. Ők saját érdekükben inkább maradjanak "A Gyűrűk Ura" zenéjénél, amivel komponistánk szélesebb körben is kivívta a megbecsülést.


    Bíró Zsolt
    2004.01.22.




    Tracklista:

      1. The Cell (3:18)
      2. Carl Rudolph Stargher (2:01)
      3. Trauma (1:40)
      4. 92 Aqua Green Ford (1:30)
      5. FBI Pathologist (2:40)
      6. Whalen's Infraction (2:03)
      7. Tide Pool (5:00)
      8. Sing a Song of Sixpence (4:09)
      9. Valentine (2:49)
    10. Chlorine and Rust (1:31)
    11. Only Girls Play with Dolls (2:20)
    12. Normal Psychotropics (1:49)
    13. The Seduction (2:58)
    14. Four and Twenty Blackbirds (0:57)
    15. Stargher King (6:13)
    16. Catherine's World (4:32)
    17. The Drowning (7:15)
    18. Scavenged Dolls (0:48)
    19. Vital Signs (2:03)

    Bonus Track:
    20. You Can Find the Feeling (radio edit) (3:44)
          The Master Musicians of Jajouka
          előadja: Bachir Attar, producer: Talvin Singh



    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba          nem értékelte

    Gregus Péter

    Kulics László

    Szabó Csaba          nem értékelte

    Tihanyi Attila




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    Music From the Films of David Cronenberg

    The Ring / The Ring Two

    Twisted

    További kritikáink
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby
  • In the Heart of the Sea
  • Power Rangers
  • Noah
  • Mighty Morphin Power Rangers: The Movie
  • Crimson Rivers
  • Twister
  • xXx: Return of Xander Cage
  • The Lego Batman Movie
  • Shaft
  • Living in the Age of Airplanes
  • La La Land
  • Immortal Memory
  • Spirit: Stallion of the Cimarron

  • Filmzenékről röviden
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room
  • The Boy
  • Ma Ma
  • Jack Reacher: Never Go Back
  • Gagarin - First in Space

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam