FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Rogue One: A Star Wars Story  Justice League  Murder on the Orient Express  Moon  Wonder Woman  The Ghost and the Darkness  It  Rebel in the Rye  The Mummy  Catch Me If You Can
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  







Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Spectre (Thomas Newman)    SPECTRE   (2015)
       007 Spectre - A Fantom visszatér


      

       zene: Thomas Newman
       vezényel: Thomas Newman
       kiadás éve: 2015
       kiadó: Decca Records
       játékidő: 79:42




         Egyre szomorúbban konstatálom, hogy az úgynevezett eseményfilmek kezdenek kikopni a mozis kínálatból. Míg pár éve egy-egy képregény-feldolgozás csodaszámba ment, és évente futott be egy, most majd' minden hónapban szembejönnek velünk, amelyekre nem csak egyszerű folytatások, hanem valóságos univerzumok épülnek. De talán a legjobb példa mégiscsak a most visszatérő Star Wars, amelynél a trilógia epizódjainak bemutatása között három év telt el, mostantól pedig évente kapunk valamit a messzi-messzi galaxisból. Ezt az eseményjelleget mind a mai napig talán csak a James Bond-sorozat tudta megőrizni, amelyet ugyan fél évszázada a jól bevált recept alapján kapunk, a hozzávalók mértéke mégis minden egyes epizódnak sajátos ízt ad. Ezzel együtt hatalmas lutri is az egész, ugyanis a zseniálistól a szimplán rosszig akármit kaphat a néző, hiába állnak az adott film élén egy korábbi epizód elismert készítői. A széria egyik nagy rejtélye, hogy olykor a több részre visszatérő rendezők éppúgy a magukénak tudhatják a legjobbakat, mint a legrosszabbakat. Ilyen volt Guy Hamilton, aki a Goldfingerrel a sorozat és a filmtörténelem egy elévülhetetlen darabját tette le az asztalra, míg a Gyémántok az örökkévalóságnak című fejezettel az egyik legrosszabbat, a kritikák egy jelentős hányada szerint pedig Sam Mendes is beállt a sorba a 007 Spectre - A Fantom visszatérrel.
         James Bond (Daniel Craig) nem sokkal a Skyfall eseményei után egy rejtélyes üzenetet kap a múltból, amely egy világméretű szervezethez, a Spectre-hez és annak titokzatos vezetőjéhez, Franz Oberhauserhez (Christoph Waltz) vezeti, aki nem ismeretlen a 007-es számára. Eközben főnöke, M (Ralph Fiennes) is hatalmi harcokba keveredik Londonban, ugyanis az MI6-et be akarják olvasztani egy új hivatalba, miközben Bond és segítője, Dr. Madeleine Swann (Léa Seydoux) tevékenysége sem marad észrevétlen a felettesek számára.
         Némileg értetlenül állok a filmet elmarasztaló külföldi és honi kritikák előtt (melyek közül utóbbiak nem restek tényként kezelni az egyik karakterhez köthető fordulatot és ellőni azt), amelyek bírálatainak jó része abból fakad, hogy a készítőktől mindenki egy újabb Skyfallt várt, annak kémthrilleres ridegségével és a széria elé görbe tükröt állító önreflexív hangvételével együtt. Sam Mendesék azonban ügyesen tisztelegtek a Sean Connery nevével fémjelzett éra előtt - annak minden pozitív és negatív hozadékával együtt -, és visszatértek ahhoz a közeghez, ahová a Craig-korszak a Casino Royale-lal elindult, a Skyfall zárójelenetével pedig végérvényesen megérkezett. Abban azonban nem tévednek az ítészek, hogy a film utolsó félórája menthetetlenül a darabjaira esik, és ez elsősorban Christoph Waltz kihasználatlan antagonistájának köszönhető.

         Amikor Sam Mendes hosszas győzködés után végül a folytatás rendezését is elvállalta, egyből nyilvánvalóvá vált, hogy Thomas Newman is visszatér a zeneszerzői posztra. Emiatt éppen annyira bánkódtam, mint amennyire örültem, ugyanis legnagyobb sajnálatomra a széria korábbi részeiért felelős David Arnold John Barryt idéző taktusait továbbra is nélkülöznöm kellett. Emellett a szerző még inkább a filmzeneszerzés perifériájára szorult, hiszen tehetségét az utóbbi években jószerivel csak a 007-es kalandjai, valamint a BBC nagy sikerű Sherlock című sorozata alatt tudta kamatoztatni. Ugyanakkor Newman Skyfallhoz komponált muzsikája nálam a "lassú víz partot mos" kategóriájának tipikus esete: elsőre nagyon hiányoltam belőle a jól ismert nagyzenekari hangzást, és összességében elmondható, hogy inkább volt Newman-, mintsem Bond-score, ám szépen lassan felfedeztem az album motívumgazdagságát és intelligenciáját, aminek köszönhetően azóta is az egyik kedvencem a sorozatban. Éppen ezért kíváncsi voltam, hogy Newman mennyire lesz képes újat mutatni, de szerencsére második kitérője a Bond-univerzumban abszolút méltó párja lett elődjének, még ha kevesebb érdemi újdonsággal is szolgál.
         Már a nyitótrack ("Los Muertos Vivos Estan (featuring Tambuco)") is - a mexikói Tambuco együttes közreműködésével - egy másfajta Bond-zenét helyez kilátásba. Míg a Skyfall egy bombasztikus akciótétellel ("Grand Bazar, Istanbul") indult, addig jelen esetben a dobok virtuóz játéka vegyül a jól ismert James Bond-téma sejtelmességével, ezzel pedig máris megadva az alaphangulatot. Ha pedig akciótételt emlegettem: arra a hetedik trackig várni kell - mivel a film nyitó akciójában már meglévő dallamokat használt fel újból a szerző -, azonban a "Backfire" mindenféleképpen egy remekül sikerült darab, amelyben Newman a kórus rövid vendégszereplésével tökéletesen kifejezi a Rómában játszódó autós üldözés közepette is a város ódonságát és múltját.
         Az akciószekvenciákról egyébként is elmondható, hogy jobban sikerültek, mint az elődnél - ebben persze a film irányváltása is közrejátszhatott -, és Newman maga is jobban elkapta a Bond-életérzést. A "Snow Plane" az album abszolút csúcspontja: egyszerre játékos, mégis masszív darab, amelynek rezesei a vonósok heves játékával karöltve tökéletesen tisztázzák a hallgatóban, hogy milyen zenét is hallgat. Azonban a Skyfall score-jához hasonlóan itt is igazán a végén kapcsol rá a komponista. A finálé a "Tempus Fugit"-tal veszi kezdetét, amely a "Welcome to Scotland" rövid átirata, de igazán a "Safe House" lassan építkező, a motívumokat egyesítő trackjénél húz bele a szerző, amelynek a végén a James Bond-téma már-már egyfajta hősies indulóként kap szárnyra. A filmnél egyébként társproducerként is közreműködő Daniel Craig egy interjúban maga is kiemelte Newman munkáját, valamint a klasszikus téma felhasználását, amely egyszer sem tolakodó vagy túlzott módon, hanem pont a megfelelő mértékben van alkalmazva. A "Careless"-ben köszön vissza a fent már sokszor taglalt Skyfall-aláfestés "The Moors"-ának rockos basszusgitáros motívuma, de igazán a "Westminster Bridge"-ben teljesedik ki, sőt, mi több, a filmben jelentősen túlnő a látottakon.
         Azonban egy James Bond-zene nem az igazi lágy dallamok nélkül, amelyekből itt is bőségesen kapunk, és ezekből tűnik ki igazán, hogy ez Newman valódi terepe. A "Donna Lucia" Monica Bellucci karakteréhez híven könnyen felejthető, ellenben a másik Bond-lány témájának ("Madeleine") ott van a helye a szerző legjobbjai között. Ebben a motívumban egyszerre találhatóak meg a tipikus "newmanizmusok" a szerzőre jellemző vonósokkal, és az egy Bond-lányhoz méltó romantikus sejtelmesség, amely teljes pompájában a "Spectre (End Title)"-ben hallható. Emellett említést érdemelnek még az olyan, Bond-filmhez képest meghitt pillanatok, mint amilyenekkel a "L'American"- "Secret Room" kettős is szolgál.

         Noha Newman előző munkája az Oscar-jelölésig vitte - ami inkább a szerzőnek és a film sikerének szólt, hiszen az ennél jobb Bond-zenéket sosem nominálták -, a kritikusokat és a közönséget is megosztja mindkét kitérője a 007-es világába (és a megosztó jelző igaz Sam Smith "Writing's on the Wall" című Bond-dalára is, mely csak instrumentális változatban került a soundtrackre). Ezek a vélemények leginkább a klasszikus hangzást kérik számon, és érezhetően Newman világától távol is állnak az effajta akciófilmek, mégis maximálisan helytállt mindkét alkalommal, még ha másodjára az érdemi újdonságból kevesebb akad, és a bő kétórás játékidő alatt a zene néha le is ül. Többször vélhetően már nem lesz alkalma bizonyítani, hiszen Sam Mendes végleg búcsút intett a 007-esnek, és ezzel együtt ő is befejezte kitérőjét, de elődeihez hasonlóan markáns névjegyét neki is sikerült otthagynia Őfelsége leghíresebb titkos ügynökének a kalandjain.


    Pavlics Tamás
    2015.11.18.




    Tracklista:

      1. Los Muertos Vivos Estan (2:48) *
      2. Vauxhall Bridge (2:19)
      3. The Eternal City (4:34)
      4. Donna Lucia (2:03)
      5. A Place without Mercy (1:04)
      6. Backfire (4:54)
      7. Crows Klinik (1:41)
      8. The Pale King (2:55)
      9. Madeleine (2:58)
    10. Kite in a Hurricane (2:09)
    11. Snow Plane (5:24)
    12. L'Americain (1:42)
    13. Secret Room (5:22)
    14. Hinx (1:21)
    15. Writing's on the Wall (Instrumental) (2:10) **
    16. Silver Wraith (2:15) 17. A Reunion (5:36)
    18. Day of the Dead (1:26) *
    19. Tempus Fugit (1:21)
    20. Safe House (3:55)
    21. Blindfold (1:28)
    22. Careless (4:39)
    23. Detonation (3:53)
    24. Westminster Bridge (4:14)
    25. Out of Bullets (1:51)
    26. Spectre (End Title) (5:40)

    * előadja: Tambuco
    ** írta: Sam Smith és James Napier






    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Bíró Zsolt

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba          nem értékelte

    Gregus Péter

    Kulics László

    Szabó Csaba          nem értékelte

    Tihanyi Attila          nem értékelte




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    Diamond Are Forever

    Goldfinger

    The Living Daylights

    Quantum of Solace

    További kritikáink
  • Dunkirk
  • Blade Runner
  • Kingsman: The Golden Circle
  • War for the Planet of the Apes
  • Spider-Man Homecoming
  • The Autopsy of Jane Doe
  • Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales
  • Close Encounters of the Third Kind
  • Alien: Covenant
  • King Arthur: The Legend of the Sword
  • Atlantis: The Lost Empire
  • Life
  • Colossal
  • Great Expectations
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby

  • Filmzenékről röviden
  • Jigsaw
  • Hail, Caesar!
  • The Lego Ninjago Movie
  • The Dark Tower
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam