FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Spider-Man: Homecoming  The Autopsy of Jane Doe  Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales  Close Encounters of the Third Kind  Alien: Covenant  King Arthur: The Legend of the Sword  Atlantis: The Lost Empire  Life  Colossal  Great Expectations
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  






Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Spectre (Thomas Newman)    SPECTRE   (2015)
       007 Spectre - A Fantom visszatér


      

       zene: Thomas Newman
       vezényel: Thomas Newman
       kiadás éve: 2015
       kiadó: Decca Records
       játékidő: 79:42




         Egyre szomorúbban konstatálom, hogy az úgynevezett eseményfilmek kezdenek kikopni a mozis kínálatból. Míg pár éve egy-egy képregény-feldolgozás csodaszámba ment, és évente futott be egy, most majd' minden hónapban szembejönnek velünk, amelyekre nem csak egyszerű folytatások, hanem valóságos univerzumok épülnek. De talán a legjobb példa mégiscsak a most visszatérő Star Wars, amelynél a trilógia epizódjainak bemutatása között három év telt el, mostantól pedig évente kapunk valamit a messzi-messzi galaxisból. Ezt az eseményjelleget mind a mai napig talán csak a James Bond-sorozat tudta megőrizni, amelyet ugyan fél évszázada a jól bevált recept alapján kapunk, a hozzávalók mértéke mégis minden egyes epizódnak sajátos ízt ad. Ezzel együtt hatalmas lutri is az egész, ugyanis a zseniálistól a szimplán rosszig akármit kaphat a néző, hiába állnak az adott film élén egy korábbi epizód elismert készítői. A széria egyik nagy rejtélye, hogy olykor a több részre visszatérő rendezők éppúgy a magukénak tudhatják a legjobbakat, mint a legrosszabbakat. Ilyen volt Guy Hamilton, aki a Goldfingerrel a sorozat és a filmtörténelem egy elévülhetetlen darabját tette le az asztalra, míg a Gyémántok az örökkévalóságnak című fejezettel az egyik legrosszabbat, a kritikák egy jelentős hányada szerint pedig Sam Mendes is beállt a sorba a 007 Spectre - A Fantom visszatérrel.
         James Bond (Daniel Craig) nem sokkal a Skyfall eseményei után egy rejtélyes üzenetet kap a múltból, amely egy világméretű szervezethez, a Spectre-hez és annak titokzatos vezetőjéhez, Franz Oberhauserhez (Christoph Waltz) vezeti, aki nem ismeretlen a 007-es számára. Eközben főnöke, M (Ralph Fiennes) is hatalmi harcokba keveredik Londonban, ugyanis az MI6-et be akarják olvasztani egy új hivatalba, miközben Bond és segítője, Dr. Madeleine Swann (Léa Seydoux) tevékenysége sem marad észrevétlen a felettesek számára.
         Némileg értetlenül állok a filmet elmarasztaló külföldi és honi kritikák előtt (melyek közül utóbbiak nem restek tényként kezelni az egyik karakterhez köthető fordulatot és ellőni azt), amelyek bírálatainak jó része abból fakad, hogy a készítőktől mindenki egy újabb Skyfallt várt, annak kémthrilleres ridegségével és a széria elé görbe tükröt állító önreflexív hangvételével együtt. Sam Mendesék azonban ügyesen tisztelegtek a Sean Connery nevével fémjelzett éra előtt - annak minden pozitív és negatív hozadékával együtt -, és visszatértek ahhoz a közeghez, ahová a Craig-korszak a Casino Royale-lal elindult, a Skyfall zárójelenetével pedig végérvényesen megérkezett. Abban azonban nem tévednek az ítészek, hogy a film utolsó félórája menthetetlenül a darabjaira esik, és ez elsősorban Christoph Waltz kihasználatlan antagonistájának köszönhető.

         Amikor Sam Mendes hosszas győzködés után végül a folytatás rendezését is elvállalta, egyből nyilvánvalóvá vált, hogy Thomas Newman is visszatér a zeneszerzői posztra. Emiatt éppen annyira bánkódtam, mint amennyire örültem, ugyanis legnagyobb sajnálatomra a széria korábbi részeiért felelős David Arnold John Barryt idéző taktusait továbbra is nélkülöznöm kellett. Emellett a szerző még inkább a filmzeneszerzés perifériájára szorult, hiszen tehetségét az utóbbi években jószerivel csak a 007-es kalandjai, valamint a BBC nagy sikerű Sherlock című sorozata alatt tudta kamatoztatni. Ugyanakkor Newman Skyfallhoz komponált muzsikája nálam a "lassú víz partot mos" kategóriájának tipikus esete: elsőre nagyon hiányoltam belőle a jól ismert nagyzenekari hangzást, és összességében elmondható, hogy inkább volt Newman-, mintsem Bond-score, ám szépen lassan felfedeztem az album motívumgazdagságát és intelligenciáját, aminek köszönhetően azóta is az egyik kedvencem a sorozatban. Éppen ezért kíváncsi voltam, hogy Newman mennyire lesz képes újat mutatni, de szerencsére második kitérője a Bond-univerzumban abszolút méltó párja lett elődjének, még ha kevesebb érdemi újdonsággal is szolgál.
         Már a nyitótrack ("Los Muertos Vivos Estan (featuring Tambuco)") is - a mexikói Tambuco együttes közreműködésével - egy másfajta Bond-zenét helyez kilátásba. Míg a Skyfall egy bombasztikus akciótétellel ("Grand Bazar, Istanbul") indult, addig jelen esetben a dobok virtuóz játéka vegyül a jól ismert James Bond-téma sejtelmességével, ezzel pedig máris megadva az alaphangulatot. Ha pedig akciótételt emlegettem: arra a hetedik trackig várni kell - mivel a film nyitó akciójában már meglévő dallamokat használt fel újból a szerző -, azonban a "Backfire" mindenféleképpen egy remekül sikerült darab, amelyben Newman a kórus rövid vendégszereplésével tökéletesen kifejezi a Rómában játszódó autós üldözés közepette is a város ódonságát és múltját.
         Az akciószekvenciákról egyébként is elmondható, hogy jobban sikerültek, mint az elődnél - ebben persze a film irányváltása is közrejátszhatott -, és Newman maga is jobban elkapta a Bond-életérzést. A "Snow Plane" az album abszolút csúcspontja: egyszerre játékos, mégis masszív darab, amelynek rezesei a vonósok heves játékával karöltve tökéletesen tisztázzák a hallgatóban, hogy milyen zenét is hallgat. Azonban a Skyfall score-jához hasonlóan itt is igazán a végén kapcsol rá a komponista. A finálé a "Tempus Fugit"-tal veszi kezdetét, amely a "Welcome to Scotland" rövid átirata, de igazán a "Safe House" lassan építkező, a motívumokat egyesítő trackjénél húz bele a szerző, amelynek a végén a James Bond-téma már-már egyfajta hősies indulóként kap szárnyra. A filmnél egyébként társproducerként is közreműködő Daniel Craig egy interjúban maga is kiemelte Newman munkáját, valamint a klasszikus téma felhasználását, amely egyszer sem tolakodó vagy túlzott módon, hanem pont a megfelelő mértékben van alkalmazva. A "Careless"-ben köszön vissza a fent már sokszor taglalt Skyfall-aláfestés "The Moors"-ának rockos basszusgitáros motívuma, de igazán a "Westminster Bridge"-ben teljesedik ki, sőt, mi több, a filmben jelentősen túlnő a látottakon.
         Azonban egy James Bond-zene nem az igazi lágy dallamok nélkül, amelyekből itt is bőségesen kapunk, és ezekből tűnik ki igazán, hogy ez Newman valódi terepe. A "Donna Lucia" Monica Bellucci karakteréhez híven könnyen felejthető, ellenben a másik Bond-lány témájának ("Madeleine") ott van a helye a szerző legjobbjai között. Ebben a motívumban egyszerre találhatóak meg a tipikus "newmanizmusok" a szerzőre jellemző vonósokkal, és az egy Bond-lányhoz méltó romantikus sejtelmesség, amely teljes pompájában a "Spectre (End Title)"-ben hallható. Emellett említést érdemelnek még az olyan, Bond-filmhez képest meghitt pillanatok, mint amilyenekkel a "L'American"- "Secret Room" kettős is szolgál.

         Noha Newman előző munkája az Oscar-jelölésig vitte - ami inkább a szerzőnek és a film sikerének szólt, hiszen az ennél jobb Bond-zenéket sosem nominálták -, a kritikusokat és a közönséget is megosztja mindkét kitérője a 007-es világába (és a megosztó jelző igaz Sam Smith "Writing's on the Wall" című Bond-dalára is, mely csak instrumentális változatban került a soundtrackre). Ezek a vélemények leginkább a klasszikus hangzást kérik számon, és érezhetően Newman világától távol is állnak az effajta akciófilmek, mégis maximálisan helytállt mindkét alkalommal, még ha másodjára az érdemi újdonságból kevesebb akad, és a bő kétórás játékidő alatt a zene néha le is ül. Többször vélhetően már nem lesz alkalma bizonyítani, hiszen Sam Mendes végleg búcsút intett a 007-esnek, és ezzel együtt ő is befejezte kitérőjét, de elődeihez hasonlóan markáns névjegyét neki is sikerült otthagynia Őfelsége leghíresebb titkos ügynökének a kalandjain.


    Pavlics Tamás
    2015.11.18.




    Tracklista:

      1. Los Muertos Vivos Estan (2:48) *
      2. Vauxhall Bridge (2:19)
      3. The Eternal City (4:34)
      4. Donna Lucia (2:03)
      5. A Place without Mercy (1:04)
      6. Backfire (4:54)
      7. Crows Klinik (1:41)
      8. The Pale King (2:55)
      9. Madeleine (2:58)
    10. Kite in a Hurricane (2:09)
    11. Snow Plane (5:24)
    12. L'Americain (1:42)
    13. Secret Room (5:22)
    14. Hinx (1:21)
    15. Writing's on the Wall (Instrumental) (2:10) **
    16. Silver Wraith (2:15) 17. A Reunion (5:36)
    18. Day of the Dead (1:26) *
    19. Tempus Fugit (1:21)
    20. Safe House (3:55)
    21. Blindfold (1:28)
    22. Careless (4:39)
    23. Detonation (3:53)
    24. Westminster Bridge (4:14)
    25. Out of Bullets (1:51)
    26. Spectre (End Title) (5:40)

    * előadja: Tambuco
    ** írta: Sam Smith és James Napier






    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Bíró Zsolt

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba          nem értékelte

    Gregus Péter

    Kulics László

    Szabó Csaba          nem értékelte

    Tihanyi Attila          nem értékelte




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    Diamond Are Forever

    Goldfinger

    The Living Daylights

    Quantum of Solace

    További kritikáink
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby
  • In the Heart of the Sea
  • Power Rangers
  • Noah
  • Mighty Morphin Power Rangers: The Movie
  • Crimson Rivers
  • Twister
  • xXx: Return of Xander Cage
  • The Lego Batman Movie
  • Shaft
  • Living in the Age of Airplanes
  • La La Land
  • Immortal Memory
  • Spirit: Stallion of the Cimarron

  • Filmzenékről röviden
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room
  • The Boy
  • Ma Ma
  • Jack Reacher: Never Go Back
  • Gagarin - First in Space

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam