John Clasky, a jómódú főszakács családi meglepetésként szerez egy házat Malibu környékén, és -hogy legyen, aki az ezzel való foglalatoskodást kézben tartja - hozzá felvesz egy házvezetőnőt is. Ám van egy apró gond: az egy jobb élet reményében Mexikóból bevándorló Flor egy kukkot sem beszél angolul. De hiába a zűrös család, és a köztük lévő kommunikációs szakadék, a temperamentumos nő elhatározza, hogy ráncba szedi munkaadóit, míg mindemellett saját lánya problémáinak megoldására is módot kell találnia.
     Az idióta magyar címek versenyének élmezőnyébe tartozó "Spangol - Magamat sem értem" az Oscar-díjas James L. Brooks vígjátéka, a főszerepben Adam Sandler ("Az 50 első randi"), Téa Leoni ("Jurassic Park 3."), és Paz Vega ("A szex és Luca") triójával. A várható hazai érdektelenség miatt a forgalmazó gyorsan visszalépett a szélesebb körű bemutatótól, így nálunk csak a házimozi-forgalmazást érhette meg. A közömbösség a filmmel szemben hazájában is megvolt, pedig a hírek szerint Adam Sandler ebben színészi képességekről tesz tanúbizonyságot - ami nem mindig jellemző rá -, és a történet maga is kedves. Ehhez nem tudok hozzászólni, mert - bár nem szeretek úgy a lemezekről írni, hogy azt, amihez tartoznak, nem láttam - több ok (például a romantikus vígjátékhoz képest sokkoló játékidő) visszariasztott a megnézésétől.

     A zene viszont nem riasztó. A film címét viselő első track ugyan csak szűk három perces, de a lemezt jellemző hangulatból remek ízelítőt kapunk általa. Békés, akusztikus gitárra írt főtémát hallhatunk, amit a szimfonikus zenekar lüktetése egyre gyorsuló ütemben egészít ki. Valószínűleg a mozgóképben is meghatározó jelenet lehet az, amely alatt a kettes számú "The Beach" szól, hiszen ez másodpercek híján eléri a tíz percet. Túlnyomórészt a melankolikus pillanatok dominálnak benne: síró hegedűk és bánatos zongora nagyon szép dallamával nyit a darab, és körülbelül a feléig így is marad: tulajdonképpen egy megfoghatatlanul fülbemászó előadást hallunk. Félúton a pattogó hegedűhúrok átveszik a terepet, a többi hangszer háttérbe szorul egy időre, de az érzékeny, pihe-puha hangkollázs hamar visszatér, hogy a szólóhegedű előtérbe tolásával egy rendkívül értékes összképet kapjunk.
     Innen már nem is lenne értelme mélyebben beléjük mászva elemezgetni a trackeket, a "The Beach"-ben az egész soundtrack veleje benne van. A hangszerelés szinte végig ugyanaz marad az egész CD-n: középpontban a csendes, jelenlétüket mintha takargatni akaró vonósokkal, és a gitárral, amin Heitor Pereira játszik. A művész rendszeres közreműködője, társszerzője a Zimmer-munkáknak. Néha még az is előfordul,hogy ő nincs a stáblistán feltüntetve, míg a hivatalos zeneszerző, Hans a valóságban ki tudja mit csinált. Jó példa erre a "Madagaszkár" lemezének tízperces score-ja, ahol több író is meg van nevezve, de a plakátok stáblistáján pusztán Zimmer neve díszeleg, Pereira és a többiek sehol.      A maradék számok közt található játékosan pattogós ("Learning English"), vagy bánatosan induló, majd gitárral kísért, klasszikus hangzású művé váltó ("Welcome to the Claskys"), míg a "Drunk and Disorderly" például egy félősen meg-megtorpanó keringő is lehetne. A "Cooking" talán a legerőteljes mind közül a pattogó hegedűivel, a "No Left"-ben viszont váratlanul spanyolos mozzanat bukkan fel. Azért be kell vallani, hogy egy idő után ez a fajta zene így egyben sok, de a színvonal kétségtelenül egységes - Hans Zimmer csak azt folytatja, amit abbahagyott a Brooksszal közös "Lesz ez még így se!" zenéjénél. Meglepetés így senkit nem érhet: hiszen a megbízható minőség, és a kifogástalan érzékkel kitalált kompozíciók sora általában alap egy Zimmer-műnél.

     Szépséghibának felróható az egyszem betétdal a végén, ami Ira és George Gerschwin szerzeménye. Ez egy filmbeli jelenethez kötődő lehet (amiben minden bizonnyal egy nagymama kíséri éneklő unokáját zongorán, miközben beszáll mellé ő is kornyikálni). Produkciójuk olyan, mintha valami születésnapi ünnepségen szórakoztatnák az egybegyűlteket. Ha családtagjaink adnák elő, akkor udvariasságból tán azt mondanánk rájuk, hogy milyen bájosak így együtt, de akinek nem rokona ez a két szereplő (szerintem sokan lehetünk így ezzel), az alighanem csak akkor hallgatja meg másodszor is, ha elfelejti, hogy ez következik éppen, merthogy borzasztó.
     Az bizonyos, hogy a többi, avagy instrumentális zenére már nem lehet panasz. Az feltehetően nem fog kifogást emelni ellene, aki a romantikus Zimmert is kedveli, nemcsak az akcióistent. A germán komponista lemeze annak ajánlható, aki a romantikus muzsikákon belül szerette például John Williams "Stepmom"-ját,vagy odáig van Pat Metheny "A Map of the World" című filmzenéjéért - mégha ezeknél a "Spanglish" kicsivel könnyedebb score is.

Bíró Zsolt
2005.08.17.

Tracklista:   1. Spanglish (2:45)   2. The Beach (9:46)   3. Welcome to the Claskys (3:19)   4. Drunk and Disorderly (2:14)   5. John Comes Home (1:55)   6. Learning English (1:32)   7. No Left (3:54)   8. Malibu (3:16)   9. Cooking (1:24) 10. Bus Stop (5:09) 11. They Can't Take That Away From Me (3:00) * * előadja: Cloris Leachman és Ian Hyland

TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK: Dobrosi Tamás           nem értékelte Emesz Csaba           nem értékelte Gregus Péter Kulics László Szabó Csaba           nem értékelte Tihanyi Attila KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK: 50 First Dates