FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Catch Me If You Can  Dunkirk  Blade Runner  Kingsman: The Golden Circle  War for the Planet of the Apes  Spider-Man: Homecoming  The Autopsy of Jane Doe  Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales  Close Encounters of the Third Kind  Alien: Covenant
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  






Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - The Social Network (Trent Reznor, Atticus Ross)    THE SOCIAL NETWORK   (2010)
       Social Network - A közösségi háló


      

       zene: Trent Reznor, Atticus Ross
       kiadás éve: 2010
       kiadó: Null
       játékidő: 66:10





         Ismerve a score sokak általi igen negatív megítélését, illetve mértéktelen díjazásából is fakadó elutasítottságát, rögtön egy provokációval kezdeném. Szerintem van olyan aspektus, ami alapján "A közösségi háló" zenéje megérdemli az Oscart, és ezen kijelentésem jelen esetben semmiféle iróniával sem bír. Ugyanakkor teljesen bizonyos vagyok abban, hogy nem azon nézőpont vezette például az Amerikai Filmakadémiát Trent Reznor és Atticus Ross elismerésében, ami alapján ez a score egyébként tényleg megérdemelte azt a bizonyos aranyszobrot.

         A Facebook korunk egyik legjelentősebb internetes site-ja. A regisztráltak köre az egyszerű átlagemberektől a legnagyobb multicégekig terjed, így a félmilliárd felhasználóval bíró oldal a világ egyik legnagyobb üzleti vállalkozása is. Milliónyian el sem tudnák képzelni napjaikat a Facebook nélkül, viszont szép számmal vannak olyanok is, akiket pedig teljességgel hidegen hagy a közösségi létnek ezen formája. A Harvard egyetem belső közösségi oldalaként induló site csakhamar megfertőzte az USA többi egyetemét is, majd átlépve Európába, itt is hatalmas siker lett, végül már a hallgatókon túl bárki regisztrálhatta magát a világ bármely pontján. Rajongói mellett rengeteg ellenzője is akad, illetve olyanok is, akik fenntartásokkal fogadják azt a már-már hisztériaszerű jelenséget, ami napjainkban a Facebookot körülveszi. Alapítóinak, főként a különcként viselkedő Mark Zuckerbergnek a személye tovább fokozza az oldalt övező különleges atmoszférát. David Fincher ebben a történetben pedig meglátta egy különleges film lehetőségét, noha eleinte majdnem mindenki kételkedett abban, hogy van-e a sztoriban annyi, amihez egy Fincher-szintű rendező szükségeltetik. Az élet azonban igazolta, hogy volt.
         Önmagában egy internetes oldal létrehozása nem egy olyan jelentős téma, hogy abból egy izgalmas film kerekedhetne. Azonban a Facebook más volt, egyrészt az óriási ismertsége révén, másrészt Zuckerberg személyisége miatt, harmadrészt pedig az alapítás és a kezdeti lépések körüli bonyodalmak okán. Ezt a jó alapanyagot keverte-kavarta Aaron Sorkin forgatókönyvíró addig, amíg egy olyan izgalmas történet nem kerekedett belőle, amiből már bátran lehetett mozifilmet forgatni. Az persze már más kérdés, hogy az így keletkezett sztorinak és a valóságnak mennyi köze van egymáshoz - az érintett valós személyek szerint jelentős túlzásokba esett a szkript írója. A mozi ettől függetlenül rendkívül jó lett, noha a hangulatának megértése, pontosabban a hangulat fonalának elkapása valóban nem egyszerű, és koncentrációt igényel a nézőtől.

         Fincher az indusztriál rock atyaúristenét, a Nine Inch Nail zenekar alapítóját, Trent Reznort kérte fel a score megírására, aki eleinte ódzkodott mindettől, mivel nem értette, hogy egyáltalán miért is kellene filmet forgatni Zuckerbergről, és mindehhez miként is illik az általa képviselt stílus. Aztán a forgatókönyv elolvasása után megértette, hogy Fincher milyen irányt is szán a filmnek, így elvállalta a zene megírását, melybe bevonta alkotótársát, Atticus Rosst ("Eli könyve") is. Reznor és Ross ezen alkotásának megítélését kétféle irányból kell megközelíteni: hogyan működik a muzsika a film alatt, és hogyan önálló formában. Noha egy score esetében mindig az az elsődleges, hogy a filmet minél tökéletesebben szolgálja, azonban az esetek döntő többségében a filmtől külön is megállja a helyét a filmzene. Az nem gyakori, hogy egy score más megítélés alá esne abban a tekintetben, hogy miként hat a film alatt, és miként külön albumként. Ha a zene jó a mozi alatt, akkor valószínűleg jó önállóan is, ha pedig rossz, akkor külön hallgatva sem lesz túl élvezetes. Az viszont elég ritka, hogy vagy a film alatt legyen rossz és önállón jó egy score, vagy a filmhez passzoljon, de önmagában ne legyen élvezetes. "A közösségi háló"-nál viszont az utóbbi esetet tapasztalhatjuk: a film alatt zseniális, önmagában viszont inkább átlagos, vagy néhol már taszító.
         Az, hogy Reznor és Ross alkotása ennyire erőteljesen befolyásolja a film egyedi sötét hangulatát, valószínűleg csak a véletlen műve lett, ugyanis a rendező nem feltétlenül efféle zenét várhatott eleinte a két szerzőtől. Jelzi ezt az is, hogy a főcím alá egy NIN-dalt gondolt berakni, majd Reznor, ezt elvetve, inkább megírta hozzá az instrumentális "Hand Covers Bruise"-t, mely egyrészről zseniális húzás volt, hiszen a reszelős ambientszőnyegből kibukkanó egyszerű zongoradallam beszippantja az embert a történetbe, másrészről a tétel kijelölt a score-nak egy megfelelő irányt, míg maga a zongoramotívum pedig főtémaként többször is megismétlődik.

         A filmet egyértelműen a zene viszi el a sötét tónusok és a negatív emberi jellemvonások kihangsúlyozott mivoltának irányába, ha nem ilyen lenne a score, akkor sima szájtépős társadalmi drámánál nem is lenne több. Ebben az esetben tényleg elmondható, hogy ez a film e zene vagy legalábbis zenei irányzat nélkül nem az lenne, ami végül is lett, hiszen "A közösségi háló" sötét világában tényleg óriási szerepe van a score nyomasztó hangulatának. Sokszor észre sem vehető a film alatt, hogy éppen szól valami, annyira belesimul a jelenetbe, de mindez rendkívül tudatos volt, hiszen így a score-ból fakadó feszültség folyamatosan jelen van. Emellett a karakterek jellemvonásait, a kialakuló szituációkat, a cselekedetek motivációját is jelentősen befolyásolja, több esetben is a zene határozza meg, hogy mi alakul ki a nézőben egy-egy szereplő vagy esemény kapcsán. Ebből a szempontból kissé hasonlít a Fincher rendezte "Zodiákus" aláfestésére, mely szintén fontos szerepet játszik a hangulat kialakításában.
         "A közösségi háló" zenéje leginkább Reznor korábbi munkáival rokonítható, például a "Ghost I-IV." vagy a "The Fragile" albumokkal. A score-ban ezt az indusztriális rock- és ambientelemekkel keveredő elektronikus zenét olykor a hetvenes évek progresszív rockmuzsikáira emlékeztető hangulattal dúsította a szerzőpáros, több helyen pedig a nyolcvanas évek 8 bites (chiptune) számítógépes játékzenéinek megoldásaival gazdagították - az utóbbi feltehetően a számítógépes geekek zenei megjelenítésére szolgál. Ilyen tétel például az "In Motion", illetve a fő zongoramotívumot 8 bites zenével keverő "Painted Sun in Abstract", vagy a score talán legjobb része, az "Intriguing Possibilities". A zene egyik legfőbb szerepe a feszültség fokozása, fenntartása, ami szinte minden track esetében megtalálható, ám vannak tételek, melyek kifejezetten sötét, borzongató és nyugtalanító pillanatok kialakítása, megerősítése miatt születtek. Ilyen a gitártorzításokra épülő, ütemes dobalappal rendelkező, a NIN stílusához tökéletesen passzoló "A Familiar Taste", a horrorzenébe illő, zörejekkel, neszekkel teli "3:14 Every Night" (mely szintén erős track), vagy a csendes szirénahangokkal színezett "The Gentle Hum of Anxiety".

         Ütemes alappal rendelkező szintizenében sincs hiány az albumon, ezek egyik jellemzője a monotonitás és az ezzel járó vagy talán ebből fakadó minimalizmus. Azonban ezek nem kommersz techno- vagy discozenei alapok, hiszen ezek is inkább kiesek, ridegek. A főként erre épülő tételek közül kiemelhető a "Pieces form the Whole" vagy a különleges pengetős hangszerek játékával dúsított "Magnetic". Ezek az elektronikus zene és az indusztriál rock házasításából született pattogó, sercegő hangokkal színezett tételek dallamosságukkal az album legfogyaszthatóbb részei. Amikor mindez viszont torzításokkal is párosul ("Carbon Prevails", "Eventually We Find Our Way"), azok már a score nehezebben emészthető részeibe kalauzolják a hallgatót. Néhány érzelmesebb pillanat aláfestésére is szükség volt a film alatt, igazából e tételek valahogy már kevésbé lettek emlékezetesek ("Almost Home", "Penetration"). A záró track ("Soft Trees Break the Fall") erőteljesen hajaz a Pink Floyd stílusára, abból is kifejezetten a korai David Gilmour képviselte irányra. A tétel felépítése, hangulata, az alkalmazott torzítások mind-mind ismerősek lehetnek a brit rockbanda régi lemezeiről.
         A film egyik fontos jelenetéhez, egy evezős versenyhez, speciális zenét szeretett volna a rendező, így az az ötlete támadt, hogy egy ismert komolyzenei művet hangszereljenek át Reznorék Wendy Carlos stílusában. Carlos annak idején több ismert klasszikus zenei darabot is átírt szintetizátorra, a "Mechanikus narancs"-ban például Beethoven IX. szimfóniájából hallhatunk ilyen átalakított részletet. Végül emiatt születhetett meg Edvard Grieg "Peer Gynt"-jéből "A hegyi király csarnokában" című részlet átirata, Reznor és Ross elképzelésében.

         A zenével kapcsolatban nem kerülhető meg az a díjeső, ami a 2010-es díjszezonban körülvette. Ebből is a legmeghökkentőbb a Golden Globe-, illetve az Oscar-díj volt, főként az utóbbi. Ha optimisták vagyunk, és feltételezzük, hogy az Akadémia tagjai valóban érzékelték, hogy Reznorék alkotása milyen erőteljesen része a filmnek, mennyire segíti annak hangulatát, és milyen elképesztő módon járul hozzá, hogy ez a film végül az lett, ami, akkor teljességgel elfogadom, hogy ez a score megérdemli az Oscart. Viszont látva azt, hogy az Akadémia mikre, illetve kiknek adott már szobrot az elmúlt évtizedekben, azzal a feltételezéssel élnék, hogy fogalmuk sem volt arról, miért is érdemelné meg ez a score az Oscart, sokkal inkább Reznor nevét látták, vagyis egy cool rocksztárt, akinek elismerésétől valószínűleg azt is várták, hogy ettől majd a régimódinak tartott Akadémia fiatalosabbnak és nyitottabbnak látszik. Illetve szokás szerint ismét előjöhetett a "jó öreg", vigaszdíjként odaítélt szobor esete is, hiszen "A közösségi háló"-t, vagyis a 2010-es év legtöbb elismerését bezsebelő moziját mégsem lehetett csupán két díjjal hazazavarni az Oscar-gáláról, így a kárpótlási esélyként számon tartott legjobb zene kategória győztesére tökéletes választásnak bizonyult.
         Továbbá megemlíthető az is, hogy óriási kampánya volt a zenének, olyan, melyet más komponisták score-jai szinte sohasem kapnak meg. A legnagyobb zenei és filmes magazinok tulajdonképpen kivétel nélkül, terjedelmes interjú vagy pozitív kritika formájában számoltak be "A közösségi háló" zenéjéről, de az is borítékolható, hogy csakis azért, mert Reznor volt a szerző. Ugyanakkor az aláfestés Oscar-díjával kapcsolatban komoly visszásság inkább abban keresendő, hogy miként is lehetett jelölt ez a score, hiszen idén olyan díjszerzésre esélyes filmek muzsikáját diszkvalifikálták, mint a "The Fighter - A harcos" vagy "A gyerekek jól vannak", mondván túl sok bennük a betétdal. Nos, "A közösségi háló"-ban tizenkilenc egyéb, nem eredeti zenerészlet van felhasználva, ez pedig azt hiszem, mindent elmond az Akadémiáról, annak jelölési és díjazási gyakorlatáról.

         A score elutasítottsága legalább annyira érthető, mint amennyire a kedveltsége. Filmzeneként a jelenetek alatt tökéletes, önállóan azonban már kevésbé lehet értékes annak, aki nem rajongója az efféle indusztriális, ambientes muzsikáknak. Én a filmhez hozzáadott óriási értékét elismerem, néhány tétel kimagasló minőségét úgyszintén, de a zene körül kialakult pozitív kritikaáradatot már nem tudom mire vélni. Reznorék "A közösségi háló" alá egy erős muzsikát írtak, aminek azonban az elismertsége leginkább csak a szerző rocksztári mivoltából lett ilyen (túlzó) mértékű.


    Gregus Péter
    2011.03.19.




    Tracklista:

      1. Hand Covers Bruise (4:18)
      2. In Motion (4:56)
      3. A Familiar Taste (3:35)
      4. It Catches Up With You (1:39)
      5. Intriguing Possibilities (4:24)
      6. Painted Sun In Abstract (3:29)
      7. 3:14 Every Night (4:03)
      8. Pieces Form the Whole (4:16)
      9. Carbon Prevails (3:53)
    10. Eventually We Find Our Way (4:17)
    11. Penetration (1:14)
    12. In the Hall of the Mountain King (2:21) *
    13. On We March (4:14)
    14. Magnetic (2:10)
    15. Almost Home (3:33)
    16. Hand Covers Bruise (Reprise) (1:52)
    17. Complication With Optimistic Outcome (3:19)
    18. The Gentle Hum of Anxiety (3:53)
    19. Soft Trees Break the Fall (4:44)

    * írta: Edvard Grieg






    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Bíró Zsolt

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba

    Kulics László

    Szabó Csaba

    Tihanyi Attila




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    The Book of Eli

    A Clockwork Orange

    Taxidermia

    Zodiac

    További kritikáink
  • King Arthur: The Legend of the Sword
  • Atlantis: The Lost Empire
  • Life
  • Colossal
  • Great Expectations
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby
  • In the Heart of the Sea
  • Power Rangers
  • Noah
  • Mighty Morphin Power Rangers: The Movie
  • Crimson Rivers
  • Twister
  • xXx: Return of Xander Cage
  • The Lego Batman Movie

  • Filmzenékről röviden
  • The Lego Ninjago Movie
  • The Dark Tower
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room
  • The Boy
  • Ma Ma

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam