FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    The Mummy  Catch Me If You Can  Dunkirk  Blade Runner  Kingsman: The Golden Circle  War for the Planet of the Apes  Spider-Man: Homecoming  The Autopsy of Jane Doe  Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales  Close Encounters of the Third Kind
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  






Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Sleepers (John Williams)    SLEEPERS   (1996)
       Pokoli lecke


      

       zene: John Williams
       vezényel: John Williams
       kiadás éve: 1996
       kiadó: Polygram Records
       játékidő: 56:23




         Ha filmes TOP10-et kellene felállítanom, egészen biztosan szerepelne ez a darab az első tízben. Barry Levinson, aki többek között az "Esőember", a "Jó Reggelt, Vietnam!", vagy később a megosztott véleményekkel illetett "A gömb" c. filmekkel írta be magát Hollywood legnagyobb rendezői közé, egy megtörtént eseményeken alapuló drámát alkotott a "Pokoli Lecké"-vel. Négy vagány utcagyerek egy buta baleset folytán megöl egy embert, s emiatt javítóintézetbe kerül. Itt aztán szadista őreik és nevelőik közbenjárásával megismerkednek a megaláztatás és megszégyenítés fogalmaival, s a tragikus események okozta lelki törésektől még felnőtt korukra sem bírnak megszabadulni. Egy különös véletlen folytán ismét összekerülnek: kettejük felismeri és megöli fő kínzójukat, s ezért bíróság elé állítják őket. Két másik társuk, akikből addigra ügyvéd illetve újságíró lett, megtesznek mindent, hogy túljárjanak az igazságszolgáltatás e fura működésén, s két bajba jutott társukat megvédve talán mindörökre túltegyék magukat a történteken. A filmben világsztárok színes skálája megjelenik, Brad Pitt, Jason Patric, Robert De Niro, Dustin Hoffman, Kevin Bacon (egyik legnagyobb alakítása, mint a szadista főparancsnok), vagy Minnie Driver.

         Jómagam kevésbé vagyok John Williams-rajongó. A kedvenceim közé a kevésbé jellegzetes művei tartoznak, mint pl. a "Sleepers" is. A drámai darab remekül visszaadja a film hangulatát, a tételek között megbújik az összes olyan érzelem, amely jellemző a filmre: gyűlölet, fájdalom, bűnbánat vagy remény. Jóval elektronikusabb háttérrel bíró zene, mint az általában Williams-re jellemző, többet nyúl a szintetizátoros hangzáshoz, basszusgitárhoz, elektromos zongorához. Korábbi hasonló stílusú darabjai, mint "Rosewood", "Ártatlanságra ítélve" ("Presumed Innocent"), vagy az egy évvel korábbi "Nixon", egy egészen más jellegű Williams-szel ismertetnek meg bennünket - melyet vagy nagyon szeret az ember, vagy sehogy.

         Az egyetlen kürt, amely az albumot indítja, s amelyre a fuvola később válaszol, együtt adják meg azt a bonyolult, de mindenképpen fantasztikus alapmotívumot, amely egyben meghatározza a kompozíció hangulatát is. Ehhez később párosul a középpontba kerülő basszusgitár, amely meglepő vonalat ad a zenéhez. A szintialapú, jóval atmoszférikusabb átmenetet egy fenyegető zongoramotívum követi, melyhez kapcsolódnak a dobok, és egyre jobban hangsúlyossá válik a feszültség. Mélyebbé, nyomasztóbbá válik a zene, egy pillanatra felfut az egész zenekar is, aztán visszacsendesedik, de igazán nem oldódik a hangulat. A második tétel, a "Hell's Kitchen" a legjellemzőbb darabja az albumnak, a fuvolaalapú központi témák fokozatosan követik egymást, egy lényegesen kisebb zenekart megmozgató, de összhatásában mégis nagynak tűnő, monumentális erejű zenévé kerekedik ki. Kevésbé megfogható talán, mint Williams korábbi munkái, de a bonyolult szólamok közül a tétel végére egy fantasztikus, reményteli csattanó emelkedik ki, számomra minden hallgatásnál hátborzongató élmény.

         A harmadik tétel, "Football Game", igen mozgalmas, könnyűzenei dob által adott ritmus szerint halad, fokozatosan erősödik hozzá a teljes zenekar, az album egészének lassúságához, sötétebb, mélyebb hangulatához mindenképpen erős kontrasztú tétel. Csodálatos fiúkórus csendül fel a "Saying The Rosary" elején, emelkedett, de alapjaiban mégis melankolikus hangulatot adva az egyébként leghosszabb, legjobban kibontakozó tételnek. A szintetizátoralappal kezdődő "Trip To Wilkinson" sötét és vészjósló darab, melynek végén visszatér a halk fuvolatéma is. Talán a legszomorúbb motívuma a hatodik, "Time In Solitary" című tételnek van, a fuvola, hárfa és hegedű alkotta hármas egység csendes melankóliába, és fokozott fájdalomba emeli át a lelkiállapotot. A "Revenge"-ben tér vissza ismét a teljes főtéma, jellemzően és hangosan megszólal az egész zenekar, vadul teret követel magának a vonós, melyre morogva, mélyen válaszol a fúvós szekció. A csendesebb "Michael's Wittness"-t egy popzenei dob- és basszus-alapra épülő tétel, a "Learning The Hard Way" követi, melyben először csattan fel horrorisztikus jelleggel az egész zenekar, felerősítve a hátborzongató, fenyegető hangulatot. Meglepő módon szerepet kap a konga, nagyon jól illeszkedik az atmoszférikus háttérrel vegyített, tisztán horror-alapú, megfoghatatlan zenébe. A "Last Night At Wilkinson" visszahozza a főtémát, a középpontba helyezkedő basszusgitárt később felváltja a már jól ismert zongora-motívum, teljes egészében visszautal az első tételre.

         A film egyik legmeghatározóbb jelenetét kíséri a tizenegyedik, "Father Bob's Decision" című tétel, ahol a Robert De Niro által alakított pap saját elveivel szemben hamisan tanúskodik a bíróságon, ezzel megadva az alibit a két elítélt srácnak, kiket saját fiaiként kezel. Drámai tétel, magában hordozza a megkönnyebbülés teljes érzetét. Az utolsó előtti "Reliving The Past" még egy utolsó, fenyegető visszatekintése az egész wilkinsonbeli tortúrának, Williams itt is mesterien ötvözi a zenekari szólamokat a könnyűzenei dobalappal, amit egy csendes, szomorú hegedű játszotta motívum kísér, végül ismét felcsendül az indító kürttéma. A zárótétel, a "Reunion And Finale" valóban fináléja a filmzenének, egy megnyugvást érzékeltető darab, ismét központi szerepet kap a főtéma, annak is a kevésbé sötét része. Williams az egész album során fantasztikusan ugrándozik az érzelmi skálán, s a mindinkább erősödő feszültséget egy csodálatos zárótétellel fejezi be, ténylegesen gyomor-összeugrasztó hangulatot adva a hallgatónak. Mégegyszer visszaidézi a teljes főmotívumokat, és befejezi a közel egyórás zenei élményt.

         Sokak a fülbemászóbb, lényegretörőbb zenei alkotásokat kedvelik, ők valószínűleg a legkevésbé sem fogják értékelni a "Sleepers" zenéjét. Van, aki szerint az album a film nélkül nem állja meg a helyét, s Williams-nek nem sikerült maradandót alkotnia. Azonban úgy gondolom, nem véletlenül jelölték Oscar-díjra 1996-ban, mint legjobb drámai filmzene (bár megint más kérdés, mennyire jelent manapság már bármit is egy jelölés, vagy maga a díj). Nagyon nyomasztó, mégis reményteli zene ez, megfelelően keverve az elektronikus hangszíneket a nagyzenekarral, és úgy gondolom, akinek előkelő helyen szerepel filmes élményei között a "Pokoli Lecke", és érzékenyen reagál a drámai filmzenékre, annak számára egészen biztosan meghatározó élmény lesz ez a zene.


    Tihanyi Attila
    2004.01.30.




    Tracklista:

      1. Sleepers at Wilkinson (3:41)
      2. Hell's Kitchen (5:23)
      3. The Football Game (4:09)
      4. Saying the Rosary (6:53)
      5. The Trip to Wilkinson (2:35)
      6. Time in Solitary (4:23)
      7. Revenge (2:46)
      8. Michael's Witness (4:09)
      9. Learning the Hard Way (5:21)
    10. Last Night at Wilkinson (3:51)
    11. Father Bobby's Decision (3:56)
    12. Reliving the Past (3:40)
    13. Reunion and Finale (5:30)



    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Bíró Zsolt

    Dobrosi Tamás

    Emesz Csaba

    Gregus Péter

    Kulics László          nem értékelte

    Szabó Csaba          nem értékelte




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    Monster

    Murder In the First

    Rain Man

    Spider

    További kritikáink
  • Alien: Covenant
  • King Arthur: The Legend of the Sword
  • Atlantis: The Lost Empire
  • Life
  • Colossal
  • Great Expectations
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby
  • In the Heart of the Sea
  • Power Rangers
  • Noah
  • Mighty Morphin Power Rangers: The Movie
  • Crimson Rivers
  • Twister
  • xXx: Return of Xander Cage

  • Filmzenékről röviden
  • The Lego Ninjago Movie
  • The Dark Tower
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room
  • The Boy
  • Ma Ma

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam