FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Catch Me If You Can  Dunkirk  Blade Runner  Kingsman: The Golden Circle  War for the Planet of the Apes  Spider-Man: Homecoming  The Autopsy of Jane Doe  Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales  Close Encounters of the Third Kind  Alien: Covenant
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  






Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Sin City: A Dame to Kill For (Robert Rodriguez, Carl Thiel)    SIN CITY: A DAME TO KILL FOR   (2014)
       Sin City: Ölni tudnál érte


      

       zene: Robert Rodriguez, Carl Thiel
       kiadás éve: 2014
       kiadó: Morava Music
       játékidő: 50:27





         A tapasztalat azt mutatja, hogy a legritkább esetben sül el jól, ha egy hollywoodi film bemutatója folyamatosan csúszik. Ekkor ugyan - a későbbi kárt mérsékelendő - felbukkannak különféle sajtóközlemények, miszerint még véletlenül sem a félkész forgatókönyv, a hadakozó producerek, a túl nagy falattal próbálkozó rendező a késedelem oka, hanem a minél hitelesebb trükkök elkészítése és a többi, de ilyenkor mindenki tudja már, hogy nagy a baj. Az eredmény legtöbbször anyagi és kritikai bukás lesz, ahogy az a Sin City: Ölni tudnál érte esetében is történt. Most mindössze annyi a különbség, hogy itt nem a forgatás folyamata csúszott meg, mivel az sokáig - a folyamatosan lebegtetett dátumok ellenére - egyáltalán el sem kezdődött. Amikor végül, a 2005-ös nyitány után közel tíz évvel, elérkezett a folytatás premierje, már az első hétvégén kiderült, hogy az elődöt világsikerré tévő nézőket még egyszer már nem vonzza be ugyanaz a kultikussá vált képi világ.
         A korábbi mozi formabontó kivitelezése, mely sokszor szinte storyboardként támaszkodott a Robert Rodriguez mellett másodjára is társrendezőként feltűnő Frank Miller képregényére, ezúttal is tökéletes, valami mégis hiányzik a végeredményből. Leginkább az erőlködés érződik rajta; az, hogy a sok beharangozásból álló bohózat után már senki nem akart visszalépni, és a produkciót mindenáron le kellett forgatni, ám már senkinek nem volt hozzá túl sok kedve. Az előzményeket hol folytató, hol kiegészítő, de a folytonosságot több színész kényszerű lecserélésével aztán megzavaró film az első harmadot követően teljesen érdektelenné válik, a bűnös város lakói képtelenek a nézői érdeklődést fenntartani. Pedig a látvány hibátlan, s eleinte azt hisszük, a feketén és a fehéren kívüli színeket továbbra is csak olykor, a hangsúly fokozására használó jelenetek képesek lesznek ismét arra, amire egy évtizede. Ám míg korábban a sztori önmagában is megállt volna, és a CGI mindehhez csak hozzátett, ezúttal az alkotást már a látványnak kellett volna megmentenie, ami viszont látványosan nem jött össze.

         A nők és a gyengék elleni erőszakra egyből ugró, bivalyerős Marv (Mickey Rourke) történetszála még nagyjából rendben van, azonban a többiekéről ez már nem jelenthető ki. Egy túlzottan magabiztos fickó, Johnny (Joseph Gordon-Levitt) magának keresi a bajt azzal, hogy a rettegett szenátort saját emberei előtt alázza meg a kártyaasztalnál. A táncosnő Nancy (Jessica Alba) a politikus fejére pályázik, hogy megfizessen neki korábbi megmentője, Hartigan nyomozó haláláért, csak éppen kezdi elveszíteni ép elméjét, a cél érdekében pedig még önmagában is képes kárt tenni. Dwight (Clive Owen szerepét Josh Brolin vette át) egy igazi, halmozottan hátrányos debil, aki sokadjára is képtelen ellenállni az igéző tekintetű, őt folyamatosan kihasználó femme fatale-nak, Avának (Eva Green). Számtalan lecsúszott alak bukdácsol a város mocskos utcáin és villanegyedében egymásba ütközve, akik közt még egy kapcsolat van: sorsuk alakulása közömbös marad a néző számára. Néha pedig - teljesen feleslegesen - Hartiganként besétál Bruce Willis, hogy megkérdezze, átutalták-e már a gázsiját, és a nemleges válaszra adott szomorú nézését végül beemelték a filmbe is.

         A korábbi rész muzsikáját egy szokatlan kooperáció jellemezte: két nagy nevű művész, John Debney és Graeme Revell társaságában Rodriguez munkálkodott rajta. A trióból mostanra utóbbi maradt csak meg, ő pedig maga mellé vette azt a Carl Thielt, aki kiegészítő zeneszerzőként kezdett el segíteni neki egy évtizede, s olyan Rodriguez-műveknél láthattuk a direktor melletti egyenrangú komponistaként, mint például a Terrorbolygó vagy a negyedik Kémkölykök. A sztori tehát hol folytatás, hol előzmény, azaz markánsan elkülönülő zenei világra nem volt szükség, sőt épp ellenkezőleg.
         Az ilyesmi albumok teszik igazán próbára az igazságosnak legalább látszani akaró recenzorokat, nehogy alulpontozzák őket, hiszen bár összességében ez a soundtrack sem túl kellemes hallgatnivaló (a szerzemények zöme valószínűleg nem is kottából indult ki), de azt egy pillanatra sem szabad szem elől téveszteni, hogy nem otthoni hallgatásra született kompozíciókat hallunk, a képek alatt pedig bizony kétségtelenül helytállnak. A gyengébb részekről a jelenetek terelik el a figyelmet, míg különválasztva azt hallani, hogy miután Rodriguez korábban már rátalált társaival a helyes útra, ezúttal csak határozottan végigment rajta. Aki viszont ki nem állhatja az ilyen dohányfüstös, film noiros, néhol rézfúvósok hadakozásába kifutó kompozíciókat, annak belekezdenie sem érdemes a CD-be.

         Összesen úgy százpercnyi score született (ebből persze nem minden válhatott a film részévé), míg a kiadványra ötven perc került, ám ez a megfelezett időtartam is jól demonstrálja Sin City züllött univerzumát. Mivel Rodriguezre jóval több teendő hárult a mozi kapcsán, ő komponistaként első körben csak Johnny történetének esett neki, majd később belefolyt Aváéba, Thielé pedig a Marv- és a Dwight-szál lett, de végig összedolgoztak, ezért a mű mindezek ellenére egységesnek hat, ami már az első résznél is tapasztalható volt. A felvételek idejére csatlakozott hozzájuk még néhány zenész is, hogy dobbal, gitárokkal és szaxofonnal segítsék az összkép kialakítását, míg a rézfúvósok és a vonósok részét később rögzítették.
         Az átdolgozott, mogorva és hatásos főtémával ("Main Title") indítunk, ahol a rézfúvósok még csak jelzésértékűen mozgolódnak. Minden film noir elmaradhatatlan instrumentuma, a szaxofon már rögtön a második, "Johnny on the Spot" című fülledt jazzmuzsikában főszereplővé lép elő. A hangszer később olyan trackekben kap lehetőséget, mint például a "Marv vs Frat Boys", a "Joey" és a "Dr. Kroenig". Vagy éppen a "Marv Attacks", ahol free jazzesen rikácsol, ami ugyan nem feltétlenül hallgatóbarát, ám ide mégis ideális. Egy érdekes, leginkább az Art of Noise, Anne Dudley filmzeneszerző egykori bandájának zenei világát megidéző stílussal is találkozhatunk: ilyen a „Johnny Enters Bar", az "End Titles" (mindkettőről eszünkbe juthat a zenekar „Peter Gunn" című kultikus számának brummogó dallama), illetve a dobgépes hatású "Kadie's". Előfordulnak még feszült rézfúvós-vonós csörték is: ilyenre a "Marv & Dwight"-ban, a "Mort's Descent"-ben, a "Marv & Nancy Ride"-ban és a kakofóniába kifutó "Roark"-ban találunk példát. A "Nancy's Kiss of Death" vezeti be a kifejezetten eltalált thrilleres hangulatot. Az efféle, a legtöbb esetben a végzet zöld szemű asszonyához kapcsolható darabok közé sorolható az "Ava", az "Ava in Bed", az "Ava Seduces Mort", a "Sin City Waltz", a "Johnny Down & Out" és a "Nancy Visits Grave", melyek a lemez legjobb pontjai.

         A nyomasztó hangulat az első perctől az utolsóig jellemző, mindössze három betétdal töri meg a fenyegetettség folyamatos érzését. Marci Madison egy countrys beütésű, közepesen bosszantó csacskasággal jelentkezik, Rebecca Rodriguez, a rendező testvére és a két Machete-mozi vágója pedig egy Twin Peaksbe illő, tulajdonképpen kellemes balladát dalol el. És itt van az a Steven Tyler is egy feledhető, Aerosmith-közeli számmal, aki az emlékezetes vilniusi, nem hivatalos, ám annál emlékezetesebb fellépése után (ahol magát egy nyugdíjas német asszonynak álcázva próbálta meg sikertelenül elénekelni az utcán saját számát, a "Crazy"-t) arról győzködi a hallgatót, hogy igazából maradt még hangja. Robert Rodriguez és Carl Thiel instrumentális kompozícióiról még annyit, hogy aki az első rész aláfestését szerette, annak ezé is tetszeni fog, hiszen a folytonosság biztosítva lett, aki pedig már első alkalommal is viszolygott ettől a nagyobb befogadóképességet igénylő, kavargó zenei világtól, azt nem fogja az sem meggyőzni, hogy a darabok minden fejfájdító kaotikusságuk ellenére is működnek a jelenetek alatt.


    Bíró Zsolt
    2014.09.12.




    Tracklista:

      1. Main Title (1:28)
      2. Johnny On The Spot (1:47)
      3. Johnny Enters Bar (1:34)
      4. Marv VS. Frat Boys (3:35)
      5. Nancy's Kiss Of Death (1:52)
      6. Joey (2:37)
      7. Kadie's (1:18)
      8. Ava (2:51)
      9. Dwight Spies On Ava (3:24)
    10. Ava In Bed (1:34)
    11. Uh Huh (feat. Marci Madison)(1:11)
    12. Marv & Dwight (2:20)
    13. Ava Seduces Mort (1:47)
    14. Mort's Descent (2:01)
    15. Sin City Waltz (1:39)
    16. The End Of Ava (1:43)
    17. Dr. Kroenig (2:06)
    18. Johnny Down & Out (2:17)
    19. I'm Lonely (1:33)
    20. Nancy Visits Grave (1:31)
    21. Skin City (feat. Steven Tyler) (2:38)
    22. Marv & Nancy Ride (2:01)
    23. Marv Attacks (1:03)
    24. Roark (2:25)
    25. End Titles (2:12)






    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba          nem értékelte

    Gregus Péter

    Kulics László          nem értékelte

    Szabó Csaba          nem értékelte

    Tihanyi Attila          nem értékelte




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    Chinatown

    Devil

    Grindhouse - Planet Terror

    Sin City

    További kritikáink
  • King Arthur: The Legend of the Sword
  • Atlantis: The Lost Empire
  • Life
  • Colossal
  • Great Expectations
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby
  • In the Heart of the Sea
  • Power Rangers
  • Noah
  • Mighty Morphin Power Rangers: The Movie
  • Crimson Rivers
  • Twister
  • xXx: Return of Xander Cage
  • The Lego Batman Movie

  • Filmzenékről röviden
  • The Lego Ninjago Movie
  • The Dark Tower
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room
  • The Boy
  • Ma Ma

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam