FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Spider-Man: Homecoming  The Autopsy of Jane Doe  Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales  Close Encounters of the Third Kind  Alien: Covenant  King Arthur: The Legend of the Sword  Atlantis: The Lost Empire  Life  Colossal  Great Expectations
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  






Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Silent Hill: Revelation 3D (Jeff Danna, Akira Yamaoka)    SILENT HILL: REVELATION 3D   (2012)
       Silent Hill - Kinyilatkoztatás


      

       zene: Jeff Danna, Akira Yamaoka
       kiadás éve: 2012
       kiadó: Lakeshore Records
       játékidő: 65:23





         Úgy egy évtized eltelt azóta, hogy Rose és kislánya elkezdte bejárni a titokzatos, csak látszatra kihalt Silent Hill örökké ködben úszó utcáit és véráztatta épületeit. Végül a nő áldozathozatalával a lány visszakerült nevelőapjához (Sean Bean), aki az immár 18 éves, a régmúltból semmire nem emlékező Sharonnal (Adelaide Clemens) lakóhelyüket és nevüket rendszeresen változtatva próbálja elejét venni annak, hogy a helység és megszállott lakói újból megpróbálják magukhoz láncolni a lányt. Ám nincs menekvés...
         A hazánkban "A halott város" alcímmel futó mozi folytatásánál - várakozásommal ellentétben - még úgy sem volt gondom a történet megértésével, hogy az alapul szolgáló játék keményvonalas rajongói szerint is elsősorban nekik készült. Persze akadt több olyan pont, ahol sejtettem, hogy valamiről lemaradtam hozzájuk képest (például minek mutatkozna be ennyire jelentőségteljesen egy statiszta szerepre ítélt kamionsofőr?), de akit beszippant ez az univerzum, és csak érezte a kikacsintások jelenlétét, az - ha akar - úgyis utánanéz mindennek. A helyzet tehát ebből a szempontból nem katasztrofális, nem feltétlenül csupán Silent Hill mitológiáját bemagolva lehet nekiállni a produkciónak (hiszen régen rossz, ha egy játék megfilmesítését csak az azt végigtolók mikrokozmoszának tagjai értik), viszont a fő probléma, hogy ebben a helyszínben és e kreatúrákban még másodjára is sokkal több lehetőség lett volna, mint ami végül megvalósult.

         A játékszéria harmadik részének nyomdokain haladó "Kinyilatkoztatás" egyfelől döbbenetesen unalmas - lássuk be, maximum egy darabig kötheti csak le az embert, hogy Adelaide Clemens akár Michelle Williams vagy Carey Mulligan ikertestvére is lehetne (utóbbival egyébként a 2013-as "A nagy Gatsby"-ben mindketten szerepelnek). Az első felében mintha csak az Elm utcai lakosok rémálmainak érdektelen verziójában járnánk, ahol az illúzióként megéltek a valóságban is megtörténnek, épp csak Freddy Krueger késpengéi nem akarnak sehogy sem feltűnni. Amikor aztán ismét eljutunk a városba, amely igazából ezúttal már maga jön el értünk, ott már szinte írmagja sem marad az első rész leginkább dicsérhető, nyomasztó hangulatának. Egyszerűen minden hatástalan, ami egyáltalán nem magyarázható az újdonság varázsának elmúltával, ráadásul a fenti Freddy-analógiát erősíti (bár akad itt "Hellraiser" is), hogy járunk egy elhagyatott vasgyárat idéző helyszínen is. Amikor felharsannak a már jól ismert szirénák, fenyegetettséget még véletlenül sem érzünk, inkább csak olyasmit, hogy akár ráérősen is elballaghatnánk a menedékhez, de ha kint rekedünk, akkor sem történik olyan nagy baj. Az ezúttal szinte központi karakternek beállított (lásd: borító, illetve plakát) Piramisfej itt nem félelmetes már, egy felső-közeli fényképezésénél egyenesen azon kezdtem el tűnődni, hogy ez a korábban még hatásos fejdísz mintha csak habszivacsból lenne - s még ha tévedek is, innentől aztán nehéz riasztónak találni a figurát.
         Színész fronton sem tapasztalunk túl kiemelkedőt, Malcolm McDowell jelenete pedig annyira felesleges, hogy olyan érzésünk van: Michael J. Bassett rendező mindössze valamiféle kártyatartozását rendezte le felé ezzel az odadobott szereppel. Annak idején "A halott város" végének őrült szektás vonalát tartottam a leggyengébb pontnak, így azt sem éltem meg pozitívumként, hogy ezúttal az egész mozi erre épül. Az pedig egyenesen fárasztó, hogy a direktor felfedezte magának a játék jellegzetes rózsaszín nyulát, s azt - képzavarral élve - kabalamalacként hurcolja végig, mert ez már nem kikacsintás, hanem az egyik szem folyamatos csukva tartása. Rengeteg lehetőség lett volna arra, hogy a vészjósló környezet újra rátelepedjen a nézőre, de ez egyáltalán nem történt meg.

         Nincs még egy olyan speciális műfaj a score-ok közt, mint a horrorzenéké, ahol a nem szélsőségesen szubjektív értékeléshez nem szabad egy pillanatra sem elfelejteni azt, hogy a jelenetekhez a szerzemények mennyit tesznek hozzá. Számos kritikus követi el azt a hibát, hogy kizárólag önmagában hallgatva értékeli a kategória darabjait, és épp emiatt van a műfaj számtalan darabja részükről, egy felületes meghallgatást követően, lehúzva a vécén. Hát persze, hogy e darabok nehezebben befogadhatók: nem vonósok katartikus játéka a jellemző, amit andalító dallamú, lágy harmonikaszó kísér, hiszen mészárlásokkal teli mozik jelenetei alá csak akkor illene ilyen, ha Jason Voorheesszel egy korsó sör mellett át lehetne beszélni ezt az egész péntek 13-ai dolgot. Ugyanakkor a másik véglet az igénytelen kompozíciók sora, ahol az alkotó tehetsége mindössze ész nélküli vagdalkozásban merül ki, szerzeményében az "értelmes" pontot pedig maximum az jelenti, ha a váratlan felcsattanások és a hegedűfűrészelések közepette ráküldi a macskát a zongorára, hogy ugyan szaladjon már rajta végig, mert az olyan hatásos. A "Silent Hill - Kinyilatkoztatás" zenéje szerencsére a pozitív példák közé tartozik.

         Nem nagyon fordul elő az, hogy egy játék komponistája megkapja a filmadaptáció zeneszerzői posztját is, azonban "A halott város"-t producerként is jegyző Akira Yamaoka szerepe annyira meghatározó a szériánál, hogy a két mozgóképes verziónál is automatikus lehetett a jelenléte. Ahogy korábban, úgy most is a kanadai Jeff Danna (a "Pi élete" révén manapság sikert sikerre halmozó Mychael Danna öccse) lett az, akivel közösen adaptáltak témákat, alakítottak ki újakat, és ezúttal ezt módunkban áll jobban megismerni, hiszen az előddel ellentétben, a második kooperáció már megjelent album formában. Hogy miért épp Dannára esett a választás a moziszéria indulásakor, arról megkérdeztük magát a szerzőt: "Az első epizód alkotói azért engem kerestek fel, mert egy olyan score-ra volt szükségük, amely egyfelől jól jeleníti meg a játékok zenéit a filmben, mindemellett megfelelően olvad be abba, a látvány hatását gazdagítva. Olyan valakire volt szükségük, aki képes a játék - a rajongók által jól ismert - dallamait a jelenetekbe olvasztani, ugyanakkor szerzeményei követik a film karaktereinek drámai és érzelmi fejlődését is." Megemlítendő, hogy Danna a konkurens "Resident Evil"-nél is közreműködött: az "Apokalipszis" alcímű részhez pályája egyik kiemelkedő darabját írta meg, mely egyben a Milla Jovovich karrierjét egyedül életben tartó, és jelenleg az ötödik eresztésnél járó sorozat legjobb aláfestését is jelenti.

         Visszatérve a tárgyalt albumhoz: hogy miben más ez a score, mint előzménye, azt épp a fent említett kiadatlanság miatt nem könnyű megállapítani, de számomra úgy tűnik, hogy a folytatás sokkal erőteljesebb és dúsabb hangszerelésű. Danna elárulta, hogy örömmel töltötte el az újabb "Silent Hill"-es kooperálás Akira Yamaokával, a kérdésre pedig, hogy miként osztották meg a munkát, így felelt: "Tolmács segítségével kommunikáltunk néhány alkalommal, de a munka jelentős részét külön végeztük, ki-ki a saját stúdiójában, a szerzemények összeállítására pedig Los Angelesben került sor. A 'Kinyilatkoztatás' score-ja az eredeti filmzene, illetve Akira a játékhoz írt témáinak kombinációja. A teljes mű körülbelül 55 százaléka az, amit kifejezetten az alkotáshoz írtam. A zene további részeit az Akira által külön ide komponált, valamint a "Silent Hill"-játékokból már ismert témái teszik ki."

         A kompozíciók bizonyos hányada (többek közt az igen őrült, férfihangok hörgését bevető darab, a "Red Pyramid Head / The Nurses", a "Master of the Order" című zúzda vagy a szépséges zongoraszóval nyitó, majd műfajt váltó "Alessa's Mother / No Ordinary Spider") ízig-vérig menetelős, gőzgépeket megidéző effektzene. De nem csupán a számítógépnek jutott itt sok feladat, még valami másra is szükség volt a megfelelő hatás elérésének érdekében. Erről így beszélt Danna: "Szerencsések voltunk, hogy több olyan zenésszel is együtt dolgozhattunk, akik műfajuk kiválóságai. Michael Bassettnek valami még hiányzott egy igazán grandiózus filmzenéhez, ezért egy vonószenekar játékát is rögzítettük. Mindig is nagyszerű szimfonikus zenekarra írni szerzeményeket, de e moziban a vonósok még egy különleges célt is szolgálnak. A jelenetekben a hegedűk melegsége jól jellemzi Heather és Harry kapcsolatát, e melegség pedig remek kontrasztban áll Silent Hill rideg és erőszakos világával."
         Néhol tehát feszült és akciódús vonósmuzsika keveredik tökéletesen ipari zenei zörgésekkel és neszezésekkel ("The Carousel / Red Pyramid Battles the Missionary", "Born and Raised in Silent Hill") a várost jellemezve, míg a drámai vonalat olyan szerzemények képviselik, mint az elektromos gitáros, rekviemszerű "Vincent Condemned" és a szépséges, zongorára s fuvolára épülő lezárás, a "Lost Souls". Természetesen megkapjuk azokat a jellegzetességeket is, melyek felbukkanásával a játékosok könnyen SH-hangulatba kerülhetnek: ilyen a "Silent Hill Revelation" visszhangos nyitánya és zongora-cselló duettje, a késpengék hangjait idéző, érzelemmentes "Heather in the Fog World", és nem szabad megfeledkezni arról a jellegzetes zongoratémáról sem, amelybe a legészrevehetőbben a "Vincent and Heather Open the Box"-ban futhatunk bele.

         Nincs "Silent Hill"-album Yamaoka jegyezte, jól sikerült betétdal nélkül, itt mindkettő a stáblista alatt, illetve a CD végén hallható. A kifejezetten ide írt "Silent Scream" a Nightwish-féle dallamos popmetál vonalán mozog, énekesnője pedig Elizabeth McGlynn, aki a játéksorozat mindegyik soundtrackjén közreműködött. A másik felvétel a harmadik játék zenei albumáról való "Rain Of Brass Petals - Three Voices Edit" (az énekes itt Oscar Wilkenson), s mintha csak a Depeche Mode és a Front Line Assembly közös felvétele lenne. Nem mernék rá fogadni, hogy minden egyes hallgató el is jut a dalokig, de a játék, illetve a "Fűrész"-széria stílusában mozgó aláfestések rajongóinál a félúton feladás bizonyára fel sem merülhet. Noha akad olyan track, amelyik a kevésbé edzettek idegeit bizonyosan megtépázza, azonban a horrormuzsikák között ez egy olyan darab lett, mely remek egyensúlyt tart a hol drámai, hol kegyelmet nem ismerve törtető, valamint az ezeket vegyítő pillanatok közt.


    Bíró Zsolt
    2013.02.18.




    Tracklista:

      1. Silent Hill Revelation (2:30)
      2. Early Birthday Present (5:18)
      3. Armless / The Missionary Attacks (4:21)
      4. Vincent & Heather Open the Box (6:14)
      5. Born and Raised In Silent Hill (3:55)
      6. Heather In the Fog World (4:10)
      7. Alessa's Mother / No Ordinary Spider (5:41)
      8. Vincent Condemned (1:37)
      9. Master of the Order (5:12)
    10. Red Pyramid / The Nurses (3:59)
    11. The Carousel / Red Pyramid Battles the
          Missionary (7:44)
    12. Lost Souls (4:18)
    13. Rain of Brass Petals (5:03)
    14. Silent Scream (5:37)





    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba          nem értékelte

    Gregus Péter

    Kulics László          nem értékelte

    Szabó Csaba          nem értékelte

    Tihanyi Attila




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    The Grudge

    Resident Evil: Apocalypse

    Saw

    Silent Hill

    További kritikáink
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby
  • In the Heart of the Sea
  • Power Rangers
  • Noah
  • Mighty Morphin Power Rangers: The Movie
  • Crimson Rivers
  • Twister
  • xXx: Return of Xander Cage
  • The Lego Batman Movie
  • Shaft
  • Living in the Age of Airplanes
  • La La Land
  • Immortal Memory
  • Spirit: Stallion of the Cimarron

  • Filmzenékről röviden
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room
  • The Boy
  • Ma Ma
  • Jack Reacher: Never Go Back
  • Gagarin - First in Space

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam