FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Immortal Memories  Spirit: Stallion of the Cimarron  Scream: The TV Series  London Has Fallen  Don't Breathe  Doctor Strange  The Hobbit: The Battle of the Five Armies  Blair Witch  Aladdin  Love Actually
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  






Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Seven (Howard Shore)    SEVEN  (1995)
       Hetedik


      

       zene: Howard Shore
       vezényel: Lucas Richman
       kiadás éve: 2016
       kiadó: Howe Records
       játékidő: 61:19




         "Halálos bűnnel találkozunk minden utcasarkon. És eltűrjük, mert olyan hétköznapi, triviális" - vallja John Doe (Kevin Spacey), aki a hét főbűn (kevélység, kapzsiság, bujaság, irigység, falánkság, harag és lustaság) alapján szedi áldozatait New Yorkban. David Fincher kultikussá vált alkotása, a Hetedik azzal együtt tudott maradandó nyomot hagyni a filmtörténelemben, hogy több pontján is a korábbi thrillerekre, illetve zsarufilmekre jellemző paneleket alkalmazta. A sikerhez nagyban hozzájárult, hogy a direktor és a főbb karaktereket megformáló színészek egy része a stúdió kívánalmaival szembeszegülve a különféle forgatókönyv- és karakterváltozatok közül a ridegebb, borzalmakkal telibb és happy end nélküli verziót választották. Bár a gyilkosságokat sosem mutatják, a helyszínelés hangulata, a történetvezetés, a képi világ, valamint a vágás (utóbbiért Richard Francis-Bruce megkapta az Oscar-jelölést, a szobrot azonban az Apollo-13-ért felelős Mike Hillnek és Daniel P. Hanleynek ítélte a bizottság) olyannyira sikerültek zseniálisra, nyomasztóra, hogy az eltelt húsz esztendő során e mozi szemernyit sem öregedett. A Brad Pitt, Morgan Freeman és Spacey főszereplésével készült produkcióba mindössze a Pitt által alakított David Mills detektív feleségeként színre lépő Gwyneth Paltrow vitt némi fényt, a párbeszédekbe pedig csupán a zárójelenetben Freemantől elhangzó mondat csepegtet valamiféle reményt, de az alkotók ezt sem vitték túlzásba: "Ernest Hemingway írta egyszer, hogy 'Szép hely a világ, érdemes harcolni érte'. A második részével egyetértek".

         Fincher hollywoodi debütálására A végső megoldás: Halál vászonra vitelével került sor, ám az ennél átélt tortúrát követően a rendező úgy döntött, visszatér eredeti közegébe, a videoklipek világába. A következő időszakban olyan sztárokkal, illetve csapatokkal dolgozhatott együtt, mint például Madonna, Michael Jackson vagy a The Rolling Stones, s egészen addig ki is tartott e vonalnál, amíg meg nem ismerte a Hetedik sztoriját, amely annyira megragadta, hogy némi kitétel mellett igent mondott rá. A filmgyártás pozitív oldalának megismerését követően pedig az álomgyár nagy-nagy szerencséjére ennél az irányzatnál maradt, s 1995 óta direktorként olyan mozikat hozott tető alá, mint a Harcosok klubja, a Pánikszoba, a Zodiákus, a Benjamin Button különös élete, a Játsz/ma, a Social Network - A közösségi háló, A tetovált lány és a Holtodiglan, producerként pedig eddigi legnagyobb sikerét a Kártyavár-folyammal aratta. Amellett, hogy Finchernek - Pittel az oldalán - sikerült meggyőznie a New Line Cinema illetékeseit arról, hogy a drasztikusabb zárás és a komorabb beállítások jót tesznek majd a mozinak (emellett Spacey a hitelesség kedvéért kopaszra nyíratta a fejét, és kérte, hogy a hatás érdekében a film elején ne tüntessék fel a nevét), azt is kitalpalta, hogy az általa kiszemelt Howard Shore-ral dolgozzon együtt. A komponista munkásságának, illetve stílusának a Jonathan Demme-mozik (Philadelphia - Az érinthetetlen, A bárányok hallgatnak) kíséreteinek megismerését követően vált tisztelőjévé, s jelen alkotás mellett később a Játsz/mához, valamint a Pánikszobához is őt szerződtette.

         A Hetedik muzsikája kapcsán nemcsak Shore munkája szokott szóba kerülni, hanem az akkoriban rendkívül egyedinek ható főcímet kísérő Nine Inch Nails-szám, a "Closer" Coil-féle remixe, valamint a stáblistát kísérő "The Hearts Filthy Lesson" David Bowie-tól, mely utóbbiból egy, a mozi jeleneteit magában foglaló klip is napvilágot látott. Ezek a dalok azonban valamilyen oknál fogva nem kaptak helyet a premierrel párhuzamosan megjelent albumon, de több egyéb sláger mellett a TVT Records a "Portrait of John Doe"-val, valamint a "Suite from Seven"-nel közel húsz percet szentelt az instrumentális kíséretnek. A rajongóknak két évtizeden keresztül ennyivel kellett beérniük (a nem hivatalos módon elérhető bootleget leszámítva), Shore saját kiadója, a Howe Records azonban szerencsére 2016 őszén változtatott ezen a helyzeten: a teljes zenei anyagot lemezre tette, amivel párhuzamosan egy újabb, kellően nagy űrt sikerült betömni ezen a piacon.
         Azon filmzenebarátok számára, akik a művész munkásságát nem A Gyűrűk Ura-folyam vagy az Alkonyat: Napfogyatkozás révén ismerték meg, s nem ezekhez viszonyítják, minden bizonnyal érdekfeszítő lesz a Hetedik muzsikájából összeálló egyórányi anyag. Én Shore munkásságával a kilencvenes évek második felében kezdtem megismerkedni, első soundtrackjeim pedig A légy és A bárányok hallgatnak score-jai voltak tőle, melyek stílusába a Hetedik kísérete tökéletesen belesimul. A lemez olyannyira nyomasztó és tömény hallgatnivaló, hogy a képsoroktól függetlenül is hihetetlenül hatásos - pláne, ha egymagunk hallgatjuk, félhomályban. A szerző önálló témákkal látta el a karaktereket, melyek közül Doe motívuma lett a legfajsúlyosabb, ráadásul az ő esetében Shore nemcsak arra figyelt, hogy a zenekar előadása kompromisszum nélküli ridegséget, valamint érzéketlenséget sugalljon, hanem arra is, hogy a motívum hangjegyeinek száma összhangban legyen a főbűnök mennyiségével - ez a fajta megközelítés az "Apartment #604"-ban a legszembetűnőbb. A Freeman által megformált, a nyugdíjazás előtti utolsó hetén járó nyomozó, Somerset szintén rendelkezik önálló dallamsorral ("Somerset"), amely alapvetően ugyan éppoly komor, mint a score többi része, mégis megfigyelhető benne egyfajta reményteljesség, fény, ami a szolgálati idejének letöltését követő pihenését, illetőleg a jobb világba vetett reményét szimbolizálja. Nem sokkal ezután következik a "Mrs. Mills", amely az egyetlen kellemesen induló kompozíció, az induló kifejezést azonban szó szerint kell érteni, e track ugyanis az alig több mint egy perce során pontosan azt az utat járja be, amit Paltrow karaktere.
         Az album a cseleszta- és xilofonszólamokkal színesített "The Last Seven Days"-szel veszi kezdetét, amelyet eredetileg Shore nyitányként kívánt alkalmazni, ám helyére végül a Nine Inch Nails "Closer"-re került, ez a tétel tehát ebben a formában nem bukkan fel a filmben - a korongon egyébként ez az egyetlen ilyen sorsra jutott darab. A trackek egy része az adott bűncselekményre érvényes főbűn szerint lett elnevezve, melyek közül a "Greed"-et (kapzsiság) például morajok és különféle fémes hangzások jellemzik, a "Sloth"-ban (lustaság) a szó jelentésétől eltérően tempós, erőteljes ütős jelenlét figyelhető meg, a "Lust" (bujaság) végén pedig síráshoz hasonló hangokat csalnak ki instrumentumaikból a zenészek. A korong a "Wrath"-szel (harag) zárul, mely amellett, hogy a film csattanóját követi nyomon, Mills témájaként is definiálható, ráadásul - a hozzá kapcsolódó esemény okán - az első négy hangjegy erejéig Doe motívuma is visszaköszön benne. Ez a kétségbeesést tükröző vonósszólamokkal és a harag mértékének nyomatékot adó erőteljes rezes-, valamint ütősjátékkal operáló track nemcsak a mozinak, hanem a score-nak is tökéletes lezárást biztosít.

         Bár már a kétezres évek eleje óta, világszerte a CD-piac hanyatlásáról beszélnek (amit a lemezeladási statisztikák öles léptekkel zuhanó számai támasztanak alá), s napjainkra lassan hazánkban is minden lemezbolt bezárt, a filmzenék rajongói ugyanúgy reménykednek egy-egy eddig kiadatlannak számító muzsika felbukkanására, mint tizenöt éve. Nem csoda hát, hogy folyamatosan jelennek meg az eddig parkolópályán heverő score-ok, ám az igazán nagyot szóló megjelenések mégsem olyan gyakoriak. A magam részéről 2016 egyik legemlékezetesebb momentumának Howard Shore Hetedik által ihletett zenéjének lemezre kerülését tartom, amire a mozi kultstátusza és a szerző népszerűsége ellenére is több mint húsz esztendőt kellett várni. Ez a megjelenés kellően nagyot szólt.


    Kulics László
    2016.10.12.




    Tracklista:

      1. The Last Seven Days (2:14)
      2. Gluttony (5:44)
      3. Linoleum (2:24)
      4. Somerset (1:04)
      5. Greed (3:39)
      6. Mrs. Mills (1:05)
      7. Help Me (3:31)
      8. Sloth (5:29)
      9. Library (2:19)
    10. John Doe (6:02)
    11. Apartment #604 (4:15)
    12. Lust (3:52)
    13. Pride (4:01)
    14. The Wire (3:15)
    15. Envy (7:09)
    16. Wrath (5:16)





    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Bíró Zsolt

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba          nem értékelte

    Gregus Péter          nem értékelte

    Pavlics Tamás          nem értékelte

    Szabó Csaba          nem értékelte

    Tihanyi Attila          nem értékelte




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    The Curious Case of Benjamin Button

    Panic Room

    Prisoners

    The Silence of the Lambs

    További kritikáink
  • L'Intégrale: Bandes Originales des Gendarmes
  • Sully
  • Fantastic Beasts and Where to Find Them
  • Frozen
  • Miss Pelegrine's Home for Peculiar Children
  • Allied
  • Cell
  • Inferno
  • Sleeping with the Enemy
  • Hacksaw Ridge
  • The Magnificent Seven
  • The Girl on the Train
  • The Monkey King 2
  • The Monkey King
  • Seven

  • Filmzenékről röviden
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room
  • The Boy
  • Ma Ma
  • Jack Reacher: Never Go Back
  • Gagarin - First in Space

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja
  • Edmund Choi: A kezdetektől az Apolló 11-ig
  • Tina Guo: Mindig változó egyensúly

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin
  • Alex North

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2015
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam