FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Rogue One: A Star Wars Story  Justice League  Murder on the Orient Express  Moon  Wonder Woman  The Ghost and the Darkness  It  Rebel in the Rye  The Mummy  Catch Me If You Can
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  







Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - The Revenant (Ryuichi Sakamoto, Alva Noto)    THE REVENANT  (2015)
       A visszatérő


      

       zene: Ryuichi Sakamoto, Alva Noto
       kiegészítő zene: Bryce Dessner
       vezényel: Ryuichi Sakamoto, André de Ridder
       kiadás éve: 2016
       kiadó: Milan Records
       játékidő: 70:30



         A visszatérő egyike Hollywood nehéz szülésű alkotásainak, hiszen másfél évtized kellett hozzá, hogy 2015 végén bemutathassák. Az egész 2001-ben indult Michael Punke még nem is publikált regényével, amely annyira jónak ígérkezett, hogy már a kézirat is elég volt hozzá, hogy megfilmesítési jogát megvegyék. Akkoriban még egy elég furcsa szereposztásban gondolkodott a gyártó: Samuel L. Jackson lett volna a főszereplő, a rendező pedig az akkoriban feltűnt Park Chan-wook (Oldboy). Ebből végül semmi sem lett, s évekig parkolópályára is került a terv. 2010 körül merült fel ismét A visszatérő ötlete, mely több rendező asztalán is landolt. Végül Alejandro González Iñárritu lett a kiválasztott 2011 elején, a 21 gramm és a Babel direktora pedig Leonardo DiCapriót és Sean Pennt szemelte ki a két főszereplőnek. A forgatókönyv csak nehezen állt össze, s emiatt évekig húzódott a forgatás elkezdése, olyannyira, hogy Iñárritu végül belekezdett a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) elkészítésébe. Az újbóli szünet azonban kapóra jött, hiszen a Birdman révén a mexikói rendező három Oscar-díjjal is gazdagodott, ami kellően jó ajánlólevélnek bizonyult, hogy a közepes költségvetés helyett mintegy 135 millió dollárt tapsolhasson el A visszatérő elkészítésére. 2014 őszén végül elindultak a munkálatok, ám Iñárritu egy olyan módszert talált ki, mely végül minden idők egyik legnagyobb forgatási tortúrájába torkollott. Úgy tervezte, hogy napjaink legfelkapottabb operatőrétől, Emmanuel Lubezkitől (Az ember gyermeke, Gravitáció, Birdman) azt kéri, hogy csak természetes megvilágítást alkalmazzon, vagyis semmiféle mesterséges fényforrást ne használjon, csupán a természet adta fények, illetve a tűz által legyenek megvilágítva a jelenetek. Ez már önmagában sem egyszerű feladat, ám ehhez hozzájött még az is, hogy mindent eredeti természeti környezetben akart felvenni, stúdióban szinte semmit sem kívánt forgatni. Vagyis a természeti nehézségek valódiak a filmben, a jeges víztől a vízesésen át a méteres hóig.
         A gyönyörű és a rendezői koncepciónak megfelelő tájak, helyszínek is rengeteg problémát okoztak, hiszen volt, hogy mire odaért a stáb a kijelölt forgatási helyszínre, azt már teljesen átrendezte a természet, így kezdődhetett a színhelykeresés elölről. Eredetileg csak Kanadában akartak forgatni, de végül az USA-ban és Argentínában is dolgoztak. Ráadásul a rendező itt is azt szerette volna, ha a Birdmannél alkalmazott hosszú, vágás nélküli snittekkel dolgozik az operatőr, ami egy stúdióban való forgatásnál sokkal komolyabb kihívás volt a stábnak. Mindezt pedig még megfejelte azzal is, hogy kronologikus sorrendben szeretett volna forgatni, hogy a DiCaprio minél jobban átélje a történetet, ám ezt a vágyát a természeti erők végül felülírták. A rengeteg nehézség végül odáig vezetett, hogy sokan otthagyták a produkciót, ráadásul a forgatás jóval több időt vett igénybe, s a 90 milliós büdzséből végül 135 milliós lett.

         A film a tizenkilencedik század elején élt Hugh Glassról (DiCaprio), az amerikai nemzet egyik legendájáról szól, aki egy medvetámadást követően a fagyos vadonban hat hétig vándorolt, míg emberlakta településre ért. A támadás után félholt Glass-szel a társai nem tudtak átkelni a fagyott vidéken, így fia (Forrest Goodluck), valamint két prémvadász társa, a fiatal Jim Bridger (Will Poulter) és a tapasztalt, ám Glass-szel nem rokonszenvező, de a beígért pénzre nagyon vágyó John Fitzgerald (Tom Hardy) hátramarad a sérülttel, hogy tisztes temetést biztosítsanak majd neki. Ám végül az események szerencsétlen láncolata úgy hozza, hogy társai magára hagyják, azonban Glass túléli a túlélhetetlent, s egymaga vág neki a hegyvidéknek, útja során azonban a természet és a környék indián lakossága által elé dobott lehetetlen helyzetekkel szembesül.
         A visszatérő egy valódi túlélőmozi, ám mégsem teljesen az, mivel Iñárritu képes volt magasabb szintre emelni a hipnotikus képekkel, álomszerű jelenetekkel, a csodás természeti környezet lenyűgöző ábrázolásával. Kicsit olyan érzése van az embernek, hogy ilyesmit akart annak idején Terrence Malick is létrehozni Az új világgal, ám míg ő csak a filozofikus megközelítést kereste, addig Iñárritu a történetmesélésre és a valódi moziélményre is hangsúlyt fektetett. DiCaprio nyújtott ennél már lényegesen összetettebb alakítást is, ám nála komolyabb tortúrát valószínűleg színész még nem élt át, hiszen jeges vízben úszkál, nyers halat és bölénymájat eszik, hóban, sárban csúszik-mászik, kibelezett lóban alszik, ráadásul mindezt hitelesen is teszi, így feltehetően pár hét múlva megérdemelten kapja majd meg az Oscar-díjat.

         Iñárritu kifejezetten nagy figyelmet fordít filmjei zenéjére, bár a különlegesség hajhászását néha alaposan túltolja, mint a Birdman esetében is, ahol a fékevesztett dobolás inkább egy öncélú művészieskedés volt, mintsem funkciót betöltő filmzene. Ellenben a Babelben egy olyan eklektikus zenei kollázst rakott össze, amely komoly hatással bíró összetevője lett a mozinak, még ha külön hallgatva nem is okoz túl nagy élvezetet. A visszatérő esetében is temp zenékkel indult a tervezés, ennek során lett végül kiválasztva 2015 áprilisában az egyébként akkortájt gégerákkal küzdő Ryuichi Sakamoto, a kortárs zene egyik nagy alakja. Sakamoto egyedi stílusa a szimfonikus muzsika, a new age, a jazz, az ambient, a népzenei elemek és a szólóhangszerek keveréséből áll, bár olykor ezeket külön-külön is beveti. Az idén 64 éves japán művész a filmzenék terén is nagyon tapasztalt, az 1983-as Boldog karácsonyt, Mr. Lawrence! aláfestésével robbant be a filmvilágba, majd öt évre rá, Az utolsó császárért az Oscart is megkapta. A jelentősebb filmmuzsikái közé tartozik még az Üvöltő szelek, A kis Buddha, a Femme Fatale, illetve az Oltalmazó ég Golden Globe-ot érő score-ja. A direktor kérése az volt Sakamoto felé, hogy keverje az akusztikus hangzást az elektronikussal, s néhány régebbi művét hozta fel példának, melyekből egyértelművé vált a japán zeneszerzőnek, hogy egyik közeli művésztársa, Alva Noto bevonására lesz szükség. Ők ketten lassan másfél évtizede alkotnak együtt, több közös album és koncert van a két művész mögött, az Iñárritu által keresett hangzásvilágot pedig itt is csak kettejük együttműködése révén lehetett elérni.
         Az Alva Noto művésznéven alkotó berlini Carsten Nicolai az elektronikus zene egyik fenegyereke, bár valószínűleg művészete sokakat elriaszt a vele való megismerkedéstől, lévén kifejezetten sajátos hangzásvilágban alkot. Stílusa leginkább a zörejek, gerjesztett hangok sejtelmes, a szó legszorosabb értelmében véve gépzenévé fejlesztéséről szól, ami két-három tételig érdekes hallgatnivaló, ám egy idő után a bennük rejlő monotonitástól nem tud már szabadulni a hallgató. Sakamoto és Noto együttműködése itt abban merült ki, hogy megírt zenéket vetettek össze, rádolgoztak egymás alkotására, ám a vezérszerep a teljes score-ban Sakamotóé, és a kiegészítő muzsikák sem igazán írják át az ő koncepcióját. Később a direktor a The National banda egyik tagját, Bryce Dessnert is bevonta, mivel annyira tetszett neki a tőle tempként felhasznált muzsika. Dessner két saját kompozícióval vette ki a részét, emellett Sakamoto és Noto tételeibe is beledolgozott, de a két fő komponistával csak közvetett volt az együttműködése, tehát egyeztetés nem történt köztük.

         A zene bemutatását rögtön azzal kell kezdeni, hogy a film alatt hallható aláfestés és az albumra felkerült zenei anyag között mutatkozik némi eltérés. Talán közismert, hogy az Amerikai Filmakadémia kizárta a jelölhető muzsikák közül A visszatérő score-ját, mondván: nem lehet eldönteni, ki milyen zenét is komponált a filmhez. Ez akkor sokakból értetlenséget váltott ki, hiszen sokszor előfordult már, hogy két komponistával rendelkező mozi aláfestése ott volt a jelöltek között, sőt több esetben nyert is (nem is olyan régen a Social Network - A közösségi hálóé). Azonban a film és az album zenei anyagával való megismerkedés után egyértelművé válik, a gond itt nem az volt, hogy több zeneszerzője van a score-nak, a probléma ugyanabban mutatkozott, mint amiért tavaly az Antonio Sanchez jegyezte Birdman-zene sem lehetett ott a nomináltak között. Történetesen Iñárritu ismét feldúsította régebbi muzsikákkal a filmet, ráadásul ezeket helyenként egybe is mosta az új kompozíciókkal, amiből hiába született egy nagyon hatásos aláfestés, méltatlan lett volna ezért csak Sakamotót és Notót díjazni, mivel nem csupán az ő teljesítményük, hogy ennyire erős a mozi muzsikája (bár kétségkívül az is nagy teljesítmény, amit ők nyújtottak, sőt akár díjra is érdemes). Ezt ismerve teljesen jogos a kizárás, s valahol örömteli, hogy sok év után végre rájöttek erre az Akadémiánál, így remélhetőleg nem ismétlődik majd meg az olyan szerencsétlen díjazás, mint az egyébként a film alatt hatásos zenével, ám rengeteg zeneszerzővel rendelkező Babel esetében, ahol Gustavo Santaolalla, nyugodtan kijelenthetjük, érdemtelenül lett másodszorra is Oscar-díjas.
         Nehéz igazságot tenni a direktor módszerét illetően, hiszen kétségkívül jó technika, amit alkalmaz, mert hihetetlenül hatásos zeneileg mindaz, ami A visszatérő képei alatt szól. Rég hallottam már ennyire erős és magába szippantó score-t, amely a visszafogottságával válik sokszor egy jelenet főszereplőjévé. Ugyanakkor nehéz elmenni szó nélkül amellett, hogy ehhez, az albumon szereplő három zeneszerző huszonhárom tételén kívül, mi szükség volt más zenék felhasználására, ráadásul olyanokéra, melyek alapjában véve nem is különböznek a direkt a filmhez íródott muzsikától. A stáblistán további tizenkilenc kompozíció és nyolc zeneszerző neve látható, plusz két tradicionális indián ének (bár ennek szükségessége még érthető). Ezek közül több azonban nem is hallható a filmben, vagy annyira eldugott helyen, hogy alkalmazásuknak értelmét nehezen lehet megmagyarázni.
         A válogatás egyáltalán nem eklektikus, bár ha az elektronikus zene bugyraiba belemegyünk, akkor ezen műveket nem lehet már egy kalap alá venni, de hangzásukban, a közvetített hatásukat illetően egy stílusba rakhatók, és a film alatt is így viselkednek, hiába az egyik egy kortárs szimfonikus zene, a másik egy nehéz ambient, a harmadik pedig egy izlandi depressziós, szólóhangszeres muzsika, a hatásuk mégis ugyanaz. Sajnos a filmzenealbumra ezek közül egy sem került fel, bár néhányuk legalább annyira jellegzetes része a filmnek, mint az eredeti score.

         A score legizgalmasabb eleme a főtéma, mely kellően sok teret kap a filmben. Az album is ezzel indít ("The Revenant Main Theme"), s már itt beszippantja magába a hallgatót a Northwest Sinfonia vonósainak melankolikus játéka, ahogy a minimalista, lassan kibontakozó vezérmotívumot kinyitják és felépítik. A "Killing Hawk" esetében jön elő ismét a vezérdallam, s ugyan sokat nem változtat rajta Sakamoto, de a rideg elektronikus kiegészítésnek, a tompa visszhangoknak köszönhetően mégis jegesebb, vérfagyasztóbb a hangulata. Hasonló hatást ért el a "Glass and Buffalo Warrior Travel" esetében, itt azonban már megjelennek a természeti hangok is, mint kiegészítők. A sistergő tűz és az ehhez hasonló hangeffektek sok zenében idegesítőek, itt azonban kifejezetten emelik a hatást. A vonósok mellett ezekben már a szintetizátor is szerepet kap a téma bemutatásában. A "Church Dream" szemlélteti az egyik legszebben a főmotívumot. A film alatt is hihetetlenül hatásos tételbe Noto is besegített, visszafogott, sötét ambient adaléka jól ellensúlyozza az éteri szimfonikus részeket. A "The Revenant Main Theme Atmospheric" esetében a főtéma szólóhegedűn mutatkozik be, s így kap különféle hangeffekteket társául, ám a zongora adja meg a track valódi értékét, s bár ezt hívják a nevében atmoszférikusnak, de a "The End" sokkal-sokkal túlvilágibb, lebegősebb tálalása a vezérdallamnak. Ezt hallgatva tényleg olyan érzése lehet a hallgatónak, mintha ott lenne a jéghideg erdők és hegyek között, szinte érezve a fagyos szél susogását. A főtéma teljes valójában még egy tétel erejéig, "The Revenant Theme (Alva Noto Remodel)" címen felbukkan, ebben Alva Noto értelmezésében hallhatjuk.
         A japán mester további kiemelésre érdemes önálló tételei közé tartozik a "Goodbye to Hawk", mely a sötét, mély tónusú elektronikus muzsikák egy újabb gyöngyszeme. A kompozíció elején még a korábbiakhoz hasonló depresszív drámai muzsikát halljuk, majd megjelenik egy lüktetés és egy pulzáló elektronikus fémes hang, ami teljesen új irányba viszi a tételt. A score sok tekintetben Angelo Badalamenti munkáit is megidézi, erre jó példa a "Hell Ensemble", ahol a szimfonikusok viszik el a hallgatót a nyomasztó nagyzenekari kompozíciók világába. Helyenként Sakamoto szólóhangszert is alkalmazott, az "Arriving at Fort Kiowa" esetében hegedűt, míg az "Out of Horse"-nál döntően az ondes martenot-ra, azaz az egyik első elektronikus hangszerre támaszkodik. A zongora és a Hildur Gudnadóttir által megszólaltatott cselló legszebben a második témában kap teret, melyet a "The Revenant Theme 2" esetében hallunk.

         A többi tétel már kollaboráció eredménye. Sakamoto és Noto együttműködésének jellemzője, hogy a japán zeneszerző szépséges, depresszív basszusai és különleges hangszeres megoldásai mellé Noto egy zúgó, sistergő, gépies zajhalmazt pakolt. Ettől a kettősségtől lesznek ezen trackek nagyon erősek és egyben unikálisak, ennek első állomása az albumon a hipnotikus, lebegős "Carrying Glass" - ebben tűnik fel először az ondes martenot is. Sakamoto és Noto következő kompozíciója a "Discovering Buffalo", mely egy hosszú, elnyújtott, emelkedő hangerejű hangként is értelmezhető, meglehetősen erős hatású muzsika. A "Second Dream" pedig egy hihetetlenül impozáns, atmoszférikus, ám sajnos igen rövidke, hangeffektes, apokaliptikus hangulatú track a párostól.
         Dessner csupán két önálló darabbal képviselteti magát. Az "Imagining Buffalo" nem sokban tér el Sakamoto stílusától, vagyis lassan építkező tétel ez is, a különbség annyi, hogy Dessnernél a kortárs komolyzene a meghatározóbb. Mindez a "Looking for Glass" esetében sokkal jobban elő is jön, lényegesen több részletét használja a zenekarnak, dinamikusabb, mint a másik két alkotó. Ez a mozgalmasabb jelenetek alatt rendre Dessner bevonását tette szükségessé, amit a "Powaqa Rescue" és a "Cat & Mouse" esetében is hallhatunk. Ezen tételek Sakamoto és Noto alkotásai voltak, melyeket Dessner dolgozott át, így létrehozva egy különleges egységet, melyben mindhárom művész jellegzetességei kivehetők. Dessner emellett Notóval közösen jegyzi a film elején felcsendülő "Hawk Punished" című tételt, melyben Noto sistergő elektronikus alapjára épített rá egy mély vonósokat imitáló szintidallamszerű hömpölygő részt Dessner. A "Final Fight" esetében pedig Sakamoto keleties ütőhangszeres muzsikáját díszítgette kortárs komolyzenei megoldásokkal.

         Összességében elmondható, hogy az elmúlt évek egyik leghatásosabb filmzenéje A visszatérő score-ja. Az akusztikus és az elektronikus zene keveréséből kialakult hangzása kifejezetten erős, beleégnek az emberbe a jellegzetes hangjai. Kevés olyan filmzene van, mely ennyire képes visszaadni önállóan meghallgatva mindazt, amit a filmben aláfest. Ugyanakkor a zeneszerzői oldalt nézve Sakamoto tehetsége bőven elég lett volna ehhez a filmhez, noha Alva Noto zörejes hangjai kifejezetten unikálissá teszik a score-t, de nem lett volna hiányérzetünk, ha csak a japán mester dolgozott volna rajta.


    Gregus Péter
    2016.02.09.




    Tracklista:

      1. The Revenant Main Theme (02:41) *
      2. Hawk Punished (2:14) **
      3. Carrying Glass (3:07) ***
      4. First Dream (3:05) ***
      5. Killing Hawk (3:49) *
      6. Discovering River (1:11) *
      7. Goodbye to Hawk (3:41) *
      8. Discovering Buffalo (2:43) ***
      9. Hell Ensemble (2:38) *
    10. Glass and Buffalo Warrior Travel (1:51) *
    11. Arriving at Fort Kiowa (1:21) *
    12. Church Dream (2:38) ***
    13. Powaqa Rescue (5:35) ****
    14. Imagining Buffalo (2:39) *****
    15. The Revenant Theme 2 (1:54) *
    16. Second Dream (1:13) ***
    17. Out of Horse (3:57) *
    18. Looking for Glass (2:51) *****
    19. Cat & Mouse (5:42) ****
    20. The Revenant Main Theme Atmospheric (2:50) *
    21. Final Fight (6:35) ******
    22. The End (2:16) *
    23. The Revenant Theme (Alva Noto Remodel) (4:00) ***

    * írta: Ryuichi Sakamoto
    ** írta: Alva Noto, Bryce Dessner
    *** írta: Ryuichi Sakamoto, Alva Noto
    **** írta: Ryuichi Sakamoto, Alva Noto, Bryce Dessner
    ***** írta: Bryce Dessner
    ****** írta: Ryuichi Sakamoto, Bryce Dessner






    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Bíró Zsolt

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba          nem értékelte

    Kulics László

    Pavlics Tamás

    Szabó Csaba          nem értékelte

    Tihanyi Attila          nem értékelte




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    Apocalypto

    Birdman

    Cloud Atlas

    There Will Be Blood

    További kritikáink
  • Dunkirk
  • Blade Runner
  • Kingsman: The Golden Circle
  • War for the Planet of the Apes
  • Spider-Man Homecoming
  • The Autopsy of Jane Doe
  • Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales
  • Close Encounters of the Third Kind
  • Alien: Covenant
  • King Arthur: The Legend of the Sword
  • Atlantis: The Lost Empire
  • Life
  • Colossal
  • Great Expectations
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby

  • Filmzenékről röviden
  • Jigsaw
  • Hail, Caesar!
  • The Lego Ninjago Movie
  • The Dark Tower
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam