FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    The Mummy  Catch Me If You Can  Dunkirk  Blade Runner  Kingsman: The Golden Circle  War for the Planet of the Apes  Spider-Man: Homecoming  The Autopsy of Jane Doe  Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales  Close Encounters of the Third Kind
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  






Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Prometheus (Marc Streitenfeld)    PROMETHEUS   (2012)
       


      

       zene: Marc Streitenfeld
       vezényel: Ben Foster
       kiadás éve: 2012
       kiadó: Sony Classical
       játékidő: 56:55




         Ridley Scottot a sci-fi egyik nagymesterének tartják, annak ellenére, hogy életművében csupán két ilyen műfajú alkotást találunk, igaz, két abszolút klasszikust, "A nyolcadik utas: a Halál"-t és a "Szárnyas fejvadász"-t, így nem érdemtelen e cím. A direktor saját bevallása szerint imádja a tudományos-fantasztikus történeteket, azonban úgy véli, hogy csak akkor van értelme ebben a stílusban filmet alkotni, ha azzal valami újat tud létrehozni, mivel szerinte az ismétlés a zsáner halála. Számára ez olyan alapvető volt, hogy emiatt nem akart a "Szárnyas fejvadász" után újból sci-fit rendezni - legalábbis addig, amíg az ideális alapanyagot meg nem találja. A kilencvenes évek végén merült fel egy Alien-előzményfilm lehetősége, ráadásul Scott is úgy vélte, ebben lenne annyi, hogy az ő érdeklődését is felkeltse, pláne, ha a titokzatos "Space Jockey"-ra fókuszál a történet. Azonban az előkészítés elhúzódott, a rendező is el volt foglalva egyéb tervei megvalósításával, majd a stúdiónál az "Alien vs. Predator" nyert elsőbbséget, így a kétezres évek második feléig nem is nagyon foglalkoztak a prequel lehetőségével.
         Scottot azonban nem hagyta nyugodni a lehetőség, hogy újra elmerülhetne az Alien-univerzumban, így ötletelésbe kezdett, aminek egy konkrét előzménysztori lett az eredménye, melyet Jon Spaihts forgatókönyvíró jegyzett. 2009-ben aztán megindult a mozi előkészítése, bár ekkor még tulajdonképpen senki sem tudta, hogy lesz-e egyáltalán belőle bármi is. Scott irányításával elkészült a díszlet- és a látványtervek zöme, megtervezték a lényeket, és storyboardot rajzoltak. 2010-ben azonban az az ötlete támadt, hogy mégsem egy konkrét Alien-előzményt akar, így megbízták Damon Lindelof írót, hogy egy másik irányba vigye az addigi forgatókönyvet. A filmmel kapcsolatos egyik probléma pedig ebből a váltásból fakad, hiszen az egyéves előkészítő munka egy részének eredménye így feleslegessé vált, mivel az új író alaposan átalakította a kiinduló verziót. A két script összefésülése tulajdonképpen kissé kaotikussá tette a mozit, amely egyszerre akart Alien-film és attól valami egészen más lenni. Ez a módszer egyébként is jellemző Scottra, emlékezetes, hogy a "Robin Hood"-ról is folyamatosan egymásnak ellentmondó információk és történetvariációk szivárogtak ki, ráadásul a rendező a forgatás alatt is előszeretettel változtat meg a forgatókönyvben akár kulcsfontosságú jeleneteket is.

         A "Prometheus"-t lehet akár egy Alien-prequelként is felfogni, de sokkal inkább értelmezhető egy olyan moziként, mely az Alien-univerzumot alapul véve és "A nyolcadik utas: a Halál" szerkezetét követve, gyakorlatilag egy új széria alapjait rakja le. Mindezt úgy teszi, hogy sok tekintetben megpróbál hű követője lenni az első filmnek, viszont a kellő távolságot is megkísérli tartani tőle. A "Prometheus" annyira azért el tudott szakadni a négy előző résztől, hogy egy önálló, a régebbiektől független műként tekintsünk rá, de azzal, hogy a stílust és a tartalmi célzásokat tekintve visszautal a quadrológiára, annak konkrét jeleneteire, díszleteire és lényeire, megfelelt annak is, amit az Alien-rajongók elvártak tőle. Így mindenki jól járt, hiszen Scott megtalálta az újdonságot a sztoriban, a nézők pedig kaptak egy jó, Alien-hű sci-fit. Néhány jelenet évtizedes kérdésekre adja meg a választ, de emellett ugyanennyi újat fel is vet a film, vagyis okosan tartja meg, illetve kelti fel a nézők kíváncsiságát az Alien-világ iránt. Azonban ez a titokzatosság néha látványosan kudarcba fullad, mivel kifejezetten nehéz követni a történet néhány szálát, sőt a szereplők motivációja is sokszor a homályba vész, azonban mindez végül is jó gondolatébresztő, hiszen a történet az ember fejében tovább él, ha pedig fogékony rá, akkor megpróbálja a kérdésekre a válaszokat magában összerakni. Mindez pedig, azt gondolom, egy sci-fi esetében maximálisan dicsérendő.
         Bár jómagam nagy rajongója vagyok a nyáladzó szörny köré felépített világnak, de teljesen nem tudtam rajongani a "Prometheus"-ért, aminek legfőbb oka, hogy néhány jelenet egyszerűen annyira lecsupaszított, hogy túlságosan is a néző fantáziájára bízza a látottak értelmezését. Ezzel alapból még nem is lenne baj, csak az az ember érzése, hogy mindez azért van így, mert maguk a készítők sem tudták, hogy mi miért is történik a filmben, vagy minek mi a magyarázata. Erre nagyon jó példa a nyitó jelenet, melynek érdemes összehasonlítani az előzetes terveit, valamint a kivágott/alternatív verzióját, továbbá a véglegeset, ugyanis mindhárom más megoldást rejt magában.

         A rendező régebben szinte állandóan cserélgette zeneszerzőit, azonban mára úgy tűnik, megállapodott, hiszen sorozatban ötödször Marc Streitenfeldet kérte fel filmje zenéjének megalkotására. Streitenfeld egyértelműen nem volt könnyű helyzetben, hiszen legendás muzsikák alkotóihoz kellett felnőnie, ráadásul személye sok Scott-rajongónak elfogadhatatlan. Az előző mozik esetében sem voltak egyszerű helyzetben a zeneszerzők, hiszen Jerry Goldsmith muzsikáját szétszabdalta a vágó, James Horner és James Cameron óriási veszekedésekkel tarkított, már-már tettlegességig fajuló munkafolyamatot produkált, Elliot Goldenthal score-ja pedig gyakorlatilag más koncepció szerint került a film alá, mint ahogyan a szerző megírta. Ez az Alien-átok a negyedik részhez komponáló John Frizzellt megkímélte (legalábbis a nyilvánosság számára nem ismert, hogy probléma merült volna fel a zenéjével), azonban Streitenfeldet némileg elérte, de erről egy kicsit később.
         Scott 2006 óta dolgozik vele, és azóta folyamatosan kitart mellette, aminek a rendező szerint több oka van. Egyrészt a komponista képes arra, hogy bármilyen műfajban alkosson, legyen az vígjáték, dráma, akció- vagy kalandfilm, azaz jól le tudja képezni zeneileg az adott mozi hangulatát, ugyanakkor stílusa nem nehezedik a score-ra. A második ok, ami miatt ragaszkodik hozzá az az, ahogyan az elektronikus megoldásokkal, illetve a hangeffektekkel bánik a szerző, mivel a rendező szerint ebben kifejezetten egyedülálló, kreatív elképzeléseket tud megvalósítani. Jelen mozinál például néhány jelenet esetében visszafelé írta meg a kottát, amit aztán így játszatott fel a zenekarral, majd ezt a felvételt tükrözte, így a normál dallamot kapta vissza, persze egy nagyon különleges hangzásvilággal. Harmadrészt pedig Scott szerint kifejezetten jó kapcsolat alakult ki köztük, jól megértik egymás elképzeléseit, ez a harmónia pedig jót tesz a zenének és a munkafolyamatnak. A szerző erről egy interjúban így nyilatkozott: "Sokszor már nem kell megbeszélnünk bizonyos dolgokat, mert a látványból már látom, hogy mit próbál elérni. Csak megnézem a filmet, és értem, hová tart, mit akar elérni bizonyos dolgokkal."

         Mivel a forgatókönyv olyan titkos volt, hogy a stáb nagy része előtt is rejtve maradt, így Streitenfeld is csak a stúdió egyik zárt irodájában olvashatta el. Már az első benyomása alapján, a forgatás megkezdése előtt felvázolt Scottnak részeket, mivel annyira inspirálólag hatott rá a történet és a lehetőség. A score-t az Abbey Road Studiosban vették fel, ám a konkrét rögzítést megelőzően a szerző kipróbált bizonyos új, szokatlan megoldásokat a zenekarral, hogy hallja, miként is hangzik az elképzelése a valóságban. Ilyen volt a már említett visszafelé írt kotta is, mellyel egy egészen újszerű, zavaró, nyugtalanító hatást ért el. Azonban ez annyira progresszív volt, hogy a végleges rögzítés előtt meg kellett róla győződnie, hogy tényleg használható-e ez a módszer, ráadásul a zenekarnak is meg kellett szoknia ezt a kifejezésmódot.
         Streitenfeld nagyjából azonos arányban használta a szimfonikusokat és a különböző hangeffekteket, mindezt pedig egyensúlyba próbálta hozni, és ez az azonos arány adja a score egyik legnagyobb erősségét is, mivel ritka különleges hangulatot eredményezett a két eltérő zenei környezet harmonikus keverése. Számos példa hozható fel erre, például David, az android témája ("David") is, ami a komponista számára kifejezetten fontos volt. Itt egy mechanikus, kattogó alaphangra épül a tétel, mely kettős jelleget ölt a két alkalmazott stílustól, ugyanis a zenekarral a karakter humánus oldalát, míg az elektronikus, gépies effektekkel a Davidet körbelengő sejtelmességet, megbízhatatlanságot jelzi a szerző. Streitenfeld néhol egészen "A nyolcadik utas: a Halál" zenéjéig ment vissza hangulati elemekért, sőt a vágó kérésre, egy tétel erejéig Goldsmith egyik témáját is felhasználta ("Friend from the Past"). Ennek hangulati alapjait vezette tovább a "Weyland"-ben, míg atonalitás tekintetében a "Hammerpede" és a "Hello Mommy", az ambientes szintieffektek viszonylatában pedig például a "Too Close" áll közel az első Alien-muzsikához. Továbbá az első rész score-jának rajongóit az olyan trackek elégíthetik még ki, mint a "Not Human" vagy a "Birth" - persze itt csak egy mély főhajtás van Goldsmith előtt, és nem valami másolásról beszélünk.
         A nagyzenekarból - a vonósok mellett - a rezesek kapnak hangsúlyosabb szerepet, a különleges hangeffektek tárháza viszont kimeríthetetlen, hiszen e téren éppúgy hallunk régről ismerős horrorzörgéseket, mint vadonatúj, a szerző által létrehozott elemeket. Ezek alkalmazására azért is volt szükség, mert Scott szeret a zene felvétele után is módosítgatni a filmen, így a score-t is gyakran kell kisebb mértékben átszabni nála, erre pedig az elektronikus megoldások nyújtják a legjobb lehetőséget.

         Valódi, klasszikus értelemben vett főtémával nem szolgál a szerző, ám az "A Planet", illetve az "Earth" tételek borús dallamai kifejezetten hozzánőnek a filmhez. A Tervezők témájára a "Debris" a legjobb példa, ez a mély fúvós dörmögés több tételben is felbukkan még, kórussal megerősített variációját hozza a "Space Jockey", bonyolultabb körítésben pedig az "Engineers" prezentálja. Az utómunkálatok végén Scott kiegészítő zene komponálására kérte fel Harry Gregson-Williamst. Valójában nem tudni, hogy mi volt az oka a plusz zeneszerző bevonásának, az azonban biztos, hogy Gregson-Williams egy olyan témával járult a filmhez, mely a legjellemzőbb, legpopulárisabb része lett a score-nak. A főcím lenyűgöző képei alá íródott "Life" dallama később is visszaköszön a filmben, azonban ezek az apróbb felbukkanások már nem kerültek fel az albumra. Például az "Earth" című track is e témára alapul, a földi barlangos epizód esetében hallhatjuk is ezt, viszont a CD-n már nem szerepel a tételben ez a motívum, csak a hozzá passzoló Streitenfeld-muzsika. E módosítgatásnak több oka is lehet, azonban hivatalos indoklás híján csak találgatni tudunk, de talán a stúdió vezetői kérhettek egy hangsúlyosabb motívumot a filmhez. Emiatt aztán néhány Streitenfeld-tételbe beleszőtték a "Life" motívumát, illetve magára a "Life" trackre cserélték, ami így a kelleténél többet is hangzik el a moziban. Noha sokaknak ez a track és dallama a score legnagyobb erénye, számomra újszerűsége, összetettsége okán mégis Streitenfeld muzsikája az érdekesebb, bár Gregson-Williams zenei hozzájárulása kétségkívül jót tett a filmnek.

         Egy Alien-film zenéjére a szokásosnál is több figyelem összpontosul, és ez most sem volt másként. Lényegesen több emberhez jutott el a score, így többen is nyilvánították ki a véleményüket, mint egy átlagos muzsika esetében. Ez alapján elmondható, hogy a "Prometheus" aláfestése igen kedvező fogadtatásban részesült, ami - ismerve az előzményzenék kedveltségét és a szerző vegyes megítélését - kifejezetten meglepetésnek számított. Ugyanakkor internetes vélemények alapján az az érdekesség is megfigyelhető, hogy a filmzenében kevésbé járatosaknak sokkal jobban bejött Streitenfeld muzsikája, mint azoknak, akik gyakrabban hallgatnak zenét e körből is.
         Kifejezetten dicsérendő eleme a műnek az ötletes hangeffektek és a szimfonikusok közti egyensúly megtalálása, sőt az ezek között lévő határok elmosása, amit, megkockáztatom, filmzenében eddig igen kevesen csináltak ennyire jól. Értékes részek a Goldsmith-muzsika előtti tisztelgések, továbbá a sötét, nyomasztó zenei légkör, és bár elsőre nem lelkesedtem ezért a score-ért, de bizony a sok apró részlet felfedezését, és főleg a film megtekintését követően nálam Goldsmith és James Horner Alien-zenéje után Streitenfeld muzsikája következik a sorban.


    Gregus Péter
    2012.11.30.




    Tracklista:

      1. A Planet (2:37)
      2. Going In (2:03)
      3. Engineers (2:29)
      4. Life (2:30) *
      5. Weyland (2:04)
      6. Discovery (2:32)
      7. Not Human (1:49)
      8. Too Close (3:20)
      9. Try Harder (2:03)
    10. David (3:00)
    11. Hammerpede (2:42)
    12. We Were Right (2:43) *
    13. Earth (2:35)
    14. Infected (1:56)
    15. Hyper Sleep (2:01)
    16. Small Beginnings (2:11)
    17. Hello Mommy (2:04)
    18. Friend from the Past (1:14) **
    19. Dazed (4:29)
    20. Space Jockey (1:29)
    21. Collision (3:05)
    22. Debris (0:44)
    23. Planting the Seed (1:35)
    24. Invitation (2:16)
    25. Birth (1:24)

    * írta: Harry Gregson-Williams
    ** Jerry Goldsmith Alien-témájával






    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Bíró Zsolt

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba          nem értékelte

    Kulics László

    Szabó Csaba          nem értékelte

    Tihanyi Attila




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    Alien

    Aliens

    Alien 3

    Body of Lies

    További kritikáink
  • Alien: Covenant
  • King Arthur: The Legend of the Sword
  • Atlantis: The Lost Empire
  • Life
  • Colossal
  • Great Expectations
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby
  • In the Heart of the Sea
  • Power Rangers
  • Noah
  • Mighty Morphin Power Rangers: The Movie
  • Crimson Rivers
  • Twister
  • xXx: Return of Xander Cage

  • Filmzenékről röviden
  • The Lego Ninjago Movie
  • The Dark Tower
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room
  • The Boy
  • Ma Ma

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam