FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Catch Me If You Can  Dunkirk  Blade Runner  Kingsman: The Golden Circle  War for the Planet of the Apes  Spider-Man: Homecoming  The Autopsy of Jane Doe  Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales  Close Encounters of the Third Kind  Alien: Covenant
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  






Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Prince of Darkness (John Carpenter, Alan Howarth)    PRINCE OF DARKNESS   (1987)
       A sötétség fejedelme


      

       zene: John Carpenter, Alan Howarth
       előadja: John Carpenter, Alan Howarth
       kiadás éve: 2008
       kiadó: AHI Records
       játékidő: 134:48




         Minden olyan, a nyolcvanas években készült filmnek elkötelezett rajongója vagyok a mai napig is, amelyet még kezdeti fejlődési szakaszomban láttam videókazettás változatban, esetleg német szinkronra magyar alámondással. A Rendőrakadémia-sorozatot vagy a "Szellemirtók"-at leszámítva azonban leginkább horrorszerű filmélmények jelentették az igazi csemegét, és ebben nyilván közrejátszhatott a tiltás tudata is ("neked ezt még nem szabad"). Miután a "Ragadozó"-t és "A bolygó neve: Halál"-t szinte fekete-fehérre gyűrtem a számtalan újranézés miatt, az "Ómen" részei pedig még nekem is soknak tűntek a hetenkénti ismétléshez, a kissé lazább vonulatban találtam meg a pótlást - és jegyeztem meg nagyon rövid időn belül John Carpenter nevét is. A "Nagy zűr Kis-Kínában" olyan film volt, amelyet a családomban rajtam kívül senki nem értékelt, írásom tárgyát képező moziért pedig szinte durcás-hisztis harcot kellett folytatnom, hogy maradjon egy másolat a lakásban. Így pláne felülértékelődött a kincsként kezelt film, hiszen már-már rituális körülmények jellemezték mindazon alkalmakat, amikor végre senkit nem zavartam a nappaliban, és újraborzonghattam a templomban vizsgálódó kutatócsoport és a kint egyre nagyobb létszámú hajléktalanbanda harcát.
         A mesterrendező állandó zenei munkatársa, Alan Howarth kellett ahhoz, hogy a filmet újból elővegyem, hiszen ahogy teltek az évek, úgy vált csupán szép emlékké "A sötétség fejedelme". Howarth közreműködésével jelent meg ugyanis a film zenéjének ezen kétlemezes változata a tavalyi év végén, s enélkül bizony nem is tudnám megjósolni, hogy mikor került volna sor egy újbóli megtekintésre. A múlt ünnepélyes felidézése persze a film reális értékének megfelelően nem sikerült olyan fényesre, mint amilyen a körülbelül húsz évvel ezelőtti legendás időszaka volt, de tény, hogy a zseniálisan megteremtett klausztrofób hangulat, a tulajdonképpen egyhangúnak mondható, ám szinte folyamatosan jelen lévő zenei aláfestés, illetve például Alice Cooper biciklivázas gyilkossága mind túlélték az idő múlását. Kiegészítve Carpenter jól bevált, valamint későbbi filmjeiben jól beváló színésztársaságával (Donald Pleasance, Peter Jason, Victor Wong), egy hengernyi B-kategóriás zöld trutyival, mázsányi gusztustalan ízeltlábúval, valamint a pokoli dimenziókba nyíló kapuként tetszelgő tükörrel "A sötétség fejedelme" remek produkció, még ha a direktor által Apokalipszis-trilógiának keresztelt hármasból ez a leghalványabb darab (a másik két film "A dolog" és "Az őrület torkában").

         Egyetlen Carpenter-film zenéje elvileg elég kell legyen ahhoz, hogy egyedi stílusát megismerjük: az alapot mély basszusakkordok vagy csak egyszerűen leütött hangok adják, a teljes kompozíciót pedig párhangjegyes magas motívum, néha hosszabban kitartott harmóniák, valamint ritmikai eszközök szerepét kiváltó rövid, de gyors futamok építik fel. A klasszikus zenét, bonyolult partitúrákat gyakorlatilag el lehet felejteni, elég, ha csak a pár évvel korábbi Morricone-szerzeményre, "A dolog" aláfestésére gondolunk, ahol a neves olasz komponista nem saját zenei világát, inkább Carpenterét tartotta szem előtt alkotás közben. Így a végeredmény csak annyiban különbözött mondjuk a "Halloween" vagy "A köd" zenéjétől, hogy képzettségéből adódóan apró trükkökkel tette elegánsabbá a minimalista kompozíciót, és szintetizátorok helyett szimfonikus zenekar működött közre a jóval több kortárs megoldást felhalmozó mű során.
         Alan Howarth 1981-ben csatlakozott a rendezőhöz, annak "Menekülés New Yorkból" című klasszikusához segített összerántani a zenei elképzeléseket. Az elkészült score-t hallgatva annyit lehet egyértelműen leszögezni, hogy Howarth jártassága a különféle MIDI-szekvenszerek, hangmodulok és effektprocesszorok használatában abszolút javára vált, az általa létrehozott hangszínek, motívumsorok és zörejhalmazok ugyanis magasabb szintre emelték az egy-kétujjas témákat. A közös munka sikerét jellemzi, hogy Carpenter sokáig el sem engedte maga mellől a később főleg a "Halloween"-filmek folytatásaihoz zenét szerző, egyéb nevesebb produkciókhoz (például a Star Trek-sorozat ötödik része, "Poltergeist", "Vadászat a Vörös Októberre", "Robotzsaru 2.") pedig speciális effekteket kreáló művészt.

         A "Prince of Darkness" sorrendben negyedik közös munkájuk, közvetlenül azelőtt, hogy a Synclavier rendszer elkezdte volna térhódítását (mely az ezt követő "Elpusztíthatatlanok" aláfestésénél már egyértelműen hallható is), a zenei eszköztár pedig szinte hajszálra pontosan ugyanaz, mint mondjuk a "Christine" esetében. Ez főleg azért kevésbé jó előjel, mert egy kifejezetten szintetizátoros score-nál pont az lenne a lényeg, hogy a hagyományos szimfonikus zenekari megszólalástól mindig másféleképpen eltérő hangzás kialakítása legyen a cél. Carpenternél viszont úgy tűnik, létezik egy sajátos zenekari összeállítás, és megkockáztatom, hogy a nyolcvanas években készült filmjeinek gyakorlatilag bármely két különböző képsora alatt felcserélhetnénk a zenei kíséretet, túlságosan nagy változtatást akkor sem eszközölnénk rajta. Jelen írásom tárgya is csupán annyiban tér el a többitől, hogy a döntően templomban játszódó történethez a szintetikus kórus folytonos jelenléte adja a vallási pluszt, illetve jóval több földöntúli effektszőnyeg lett keverve a monoton basszusmotívumok köré.
         A 2008-ban megjelent kétlemezes bővített kiadás a teljes zenei anyagot tartalmazza körülbelül nyolcvanöt percben, illetve a második lemezen megtalálható az eredeti Varése-kiadvány kilenc tétele is, elfogult rajongók tehát úgy tudják lecserélni a már meglévő példányukat, hogy ha adott esetben nem kíváncsiak az ismert tételek duplájára dagasztott változataira, akkor is egyvégtében elérhető az eredetileg összevágott háromnegyed óra. Közelebbről megismerve ugyanis ezt a komplett változatot hamar rájöhetünk, hogy az egyébként is csak különleges esetekben elővett albumnál még inkább speciális rákészülés kell ahhoz, hogy nyolcvan percig nagyjából ugyanaz a zenei élmény érjen bennünket. Ha pedig vesszük a fáradságot, és az azonos című trackeknél végzünk némi mélyrehatóbb elemzést, arra is rájöhetünk, hogy alig térnek el a kibővített verziók a már ismert tételektől.

         Mindkét lemez színészileg megkérdőjelezhető minőségű szöveggel indít, mára már furcsának tűnő effektbugyborékolásba bújtatva. Az apokaliptikus üzenetek inkább csak viccnek tűnnek a zenei albumon, mert hatásában semmit nem tesznek hozzá, ráadásul csak megtörik a későbbi egyhangúságot. Aztán az "Opening Credits" kilenc perce szinte teljes egészében felvonultatja a később rendre visszatérő megoldásokat. Megismerhetjük a lüktető basszust, az álvonósok és akusztikus gitár szólója által adott, kissé romantikusabb árnyalatú témát, az erkölcsi emelkedettséghez vokálhangokból álló kórus motívumát, illetve a csilingelő hangszín által játszott hathangú dallamsort is. Akit ez a tétel nem győzött meg, annak teljesen felesleges tovább hallgatnia a lemezt, mert ettől jócskán eltérő zenével már nem fogunk találkozni. Az ezt követő három tétel (beleértve a "The Underground Church" albumvégi alternatív változatát is) csak az új kiadásra fért fel, és a lágyabb témákat tekintve inkább csak visszafogott merengés az egész. A "The Team Assembles" ezen melankolikusabb hangulattal toldja meg a korábbi változatot, majd miután a lábdob adta állandó ütem egy kicsit feldobja a hangulatot (jellemzően felidézve az összes eddigi Carpenter-zenét), a középrészbe került egy másik, durván háromperces toldás, mely csak időtartambeli bővítés, zeneileg értelemszerűen semmiben nem nyújt többet a már ismert anyagnál. Ez a tény elmondható az összes további egyezésre is, olyannyira, hogy például szerencsétlen módon a második lemezre kerültek fel a döntően semmi plusszal nem gazdagított, ugyanolyan tételek ("Mirror Image", "The Devil Awakens", "Through the Mirror"), s az a furcsa helyzet áll elő, hogy teljesen egyező trackek követik egymást viszonylagos közelségben. Persze csak akkor tűnik fel ez, ha állandóan fürkésszük a CD-lejátszó kijelzőjét, mert ha a hallgatnivalónk csupán azt a célt szolgálja, hogy a kintről beszűrődő utcazajt, esetleg nyomasztó némaságot váltsa ki, akkor a tételeken belül is gyakorta előforduló pillanatnyi szünetek miatt egyébként sosem jönnénk rá, hogy egy következő tracknél járunk már.
         A relatív új anyagok sorát gyarapítja a "Translation", illetve a "Susan's Intuition / We Were Salesman" szinte csak vokálszőnyegből álló két-két perce, a jóval feszültebb, egy helyen ébresztőleg ható felcsattanással gazdagított "Cross Bar", a szintén sötétebb tónusú "Psychokinesis" és az elég suta vágással indító, tempós "Bug Man". Ezek nélkül sem éreznénk túlzott hiányt, az eredeti albumot összevetve a még nem ismert anyagokkal egyedül a "The Underground Church" zaklatott kórusos kompozíciójánál gondoltam azt, hogy színesíthette volna a Varése-albumot. Az egyetlen feltűnő különbség, hogy a friss tételek nem szólnak olyan tompán és visszafogottan, mint '87-es elődeik, ugyanakkor a masterelés már-már zavaróan magas csengése sajnos többször is betekintést enged az egyes hangminták koszosságába, így számos esetben egy plusz sistergés hirtelen bevágódása azt jelzi, hogy újabb sáv került a zenébe, s pillanatokon belül rendre be is lép valami új hangszín. Ez persze csak kukacoskodás, nagyjából azzal egyenértékű, ha egy szimfonikus zenekari felvételnél belekötünk abba, hogy az elsőhegedűs széke belenyikorog a hasznos anyagba.

         A "Prince of Darkness" viszont semmiképpen sem egyenértékű egy átlagos nagyzenekari produkcióval, s mialatt ez az írás született, nagyjából harmadszorra kezdődött el a több mint kétórás album, és ekkora mennyiség után azt gondolom, idén talán már elő sem veszem többet. Ettől persze egy pillanatig sem tekintek rá másképp, mint 2008-as évértékelőmben, és véleményem szerint a film, illetve John Carpenter sajátos zenei világának rajongói számára kiváló kiadvány született. Az ezerötszáz darabra limitált album teljes egészében le bírja fedni az érdeklődési kört, ráadásul a már említett előny, hogy az eredeti, rövidebb verzió is kézbe kerül, tovább bővíti a pozitívumokat. Az érem másik oldalán egy annak ellenére gyengécske és kevés információval töltött belső, háromoldalas füzetkét találunk, hogy az egész kiadást maga a társszerző bonyolította le, és az sem tűnik túlságosan bíztató előjelnek, hogy körülbelül tizenöt percben össze lehetne foglalni mindent, amit a film aláfestéséhez másfél órára nyújtottak el. Végszó gyanánt nem bántam meg, hogy beruháztam rá, tekintettel arra, hogy közismerten rajongok az elektronikus score-okért, azok között pedig a középmezőnynél jobb pozíciót tölt be "A sötétség fejedelme" zenéje - de az ajánlott fogyasztási adag, különösen ezen két lemez esetében maximum évente egy alkalom.


    Tihanyi Attila
    2009.02.10.




    Tracklista:

    CD1:
      1. This Is Not a Dream (0:51)
      2. Opening Credits (9:15)
      3. The Underground Church (Film Version) (4:01)
      4. Love at a Distance (2:11)
      5. Will No One Tell Us (1:39)
      6. The Team Assembles (9:11)
      7. Translation (2:19)
      8. Cross Bar (0:57)
      9. Susan's Intuition / We Were Salesman (2:31)
    10. Psychokinesis (0:43)
    11. Darkness Falls (8:22)
    12. Bug Man (0:36)
    13. A Message from the Future (8:09)
    14. Hell Breaks Loose (9:57)

    CD2:
      1. I Have A Message For You (0:19)
      2. Mirror Image / The Only Thing that Matters (8:13)
      3. The Devil Awakens (9:50)
      4. Through the Mirror (5:21)
      5. The Underground Church (Alternate Version) (3:53)
      6. Opening Titles (4:11)
      7. Team Assembly (4:29)
      8. Darkness Begins (2:52)
      9. A Message from the Future (5:21)
    10. Hell Breaks Loose (4:22)
    11. Mirror Image (6:44)
    12. The Devil Awakens (8:51)
    13. Through the Mirror (5:31)
    14. End Credit (3:16)



    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Bíró Zsolt

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba          nem értékelte

    Gregus Péter          nem értékelte

    Kulics László

    Szabó Csaba          nem értékelte




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    Blade Runner

    Halloween

    The Hitcher

    The Serpent and the Rainbow

    További kritikáink
  • King Arthur: The Legend of the Sword
  • Atlantis: The Lost Empire
  • Life
  • Colossal
  • Great Expectations
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby
  • In the Heart of the Sea
  • Power Rangers
  • Noah
  • Mighty Morphin Power Rangers: The Movie
  • Crimson Rivers
  • Twister
  • xXx: Return of Xander Cage
  • The Lego Batman Movie

  • Filmzenékről röviden
  • The Lego Ninjago Movie
  • The Dark Tower
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room
  • The Boy
  • Ma Ma

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam