Az 1800-as évek végének Londonjában egy nem egészen tisztázott halálesetet követõen a két bûvész, a tehetõsebb Robert Angier (Hugh Jackman), és a hiányzó anyagiakat leleményességgel pótoló Alfred Borden (Christian Bale) egymás ellen fordul. Az elsõ revánsot követõen egyre keményebb próbatételek alá vetik a konkurenciát, ahol csak tudnak, ártanak a másiknak. Az elszenvedett sérelmektõl vezérelve és a szakmai féltékenység miatt hamarosan eljutnak egészen addig a pontig, ahonnan már bajos lenne visszafordulni.
     Christopher Nolan mozijáról többet nem is javasolt elárulni, hiszen bármilyen remekül felépített illúziót is képes hatástalanítani a tartalom ismertetésébe beleszõtt szükségtelen információ. Az elsõsorban nem pisztolyokkal, hanem a mágia fegyverével megvívott csata ellentétes oldalán a Jackman-Bale páros található, akik hiba nélkül hozzák a gátlástalan bûvészeket, nehéz is bármelyikük mellé állni. A Christopher Priest regényébõl készült, forgatókönyvként a Nolan-testvérek által jegyzett, több idõsíkon pergõ (és azokat ötletesen egymásba csúsztató) sztorinak nem csak a feszültség folyamatos fenntartása a nagy erénye, hanem az a lenyûgözõ megvalósítás is, amellyel elérték, hogy a kor csodára éhes közönségével együtt várjuk türelmetlenül a tökéletes trükk bemutatását. 2006 egyik legkiválóbb filmje 2007 elsõ hetében végre megérkezett a hazai mozikba is.

     Az egyelõre még leginkább Christopher Nolan zeneszerzõjeként ismert David Julyannel legutóbb a "The Descent - A barlang" stáblistáján találkozhattunk. Bár a feltámasztott Batman legutóbbi röptét is Nolan vezényelte le, vélhetõleg produceri nyomásra nem a korábbi állandó alkotótársé lett a zeneszerzõi poszt. Nem mondom, hogy rosszul jártunk a Julyant helyettesítõ Hans Zimmer és James Newton Howard duójával (sõt!), én mindenesetre kíváncsi lettem volna, hogy brit kollégájuk miként old meg egy nagyobb szabású projektet, ám nem kapott lehetõséget. A "Batman:Kezdõdik!" tehát kimaradt a közös munkák sorából, de a barátság ennek ellenére sem szakadt meg, és ott folytatódott, ahol abbamaradt. Ezek alapján úgy tûnik jelenleg, hogy amíg Nolan nem fog olyan akciófilmbe, melynél a pénzosztók megelégszenek egy kisebb névvel is a zeneszerzõ posztján, Julyan ugyanazon ismerõs megoldásait fogja hozni, amiket sokan kedvelünk tõle, és egyelõre még nem is unjuk.
     "A tökéletes trükk" score-jában nem fedezhetjük fel a komponista ezidáig rejtve maradt oldalát. Az összetétel maradt a már bevált, és az "Álmatlanság"-nál is bevetett: elsõsorban a valós létszámánál kisebbnek tûnõ szimfonikus zenekar uralja a terepet, ám nem szenvedünk hiányt digitális kiegészítõ elemekben sem. Filmzenei CD-k esetében szokatlan, ha a trackek idõrendben követik egymást, ám a "The Prestige" kivétel, ráadásul még három csoportra is fel van osztva. A bûvésztrükkök felépítésére utaló Az ígéret / A fordulat / A jutalom fejezetcímek triumvirátusa csak nevében más, egyébként nem különül el jól hallhatóan - ám nem is ez volt a rendezõi elvárás, inkább az, hogy a score valamiféle misztikus ködbe burkolja a két bûvész egyre inkább elfajuló párharcát. Ez abszolút sikerült a szerzõnek.

     A CD temetõhangulatú, de túlnyomórészt szép tételei csak sorjáznak egymás után, viszont mintha csak egyetlen darab hosszúra nyúlt felvételt hallanánk, mely Angelo Badalamenti David Lynch-filmes zenéivel rokonítható, de Howard Shore "Crash"-e is eszünkbe juthat például a furcsán végetérõ nyitótételrõl ("Are You Watching Closely?"), vagy az egy barlang akusztikáját megidézõ "The Transported Man"-rõl.
     A fentebb említett miszticizmus végig meghatározó az albumon. E fojtogató atmoszféra olyan trackekben érvényesül leginkább, mint a "Cutter Returns" vagy a "The Price of a Good Trick", melyek egyaránt vészjóslóan hangzanak. A "The Light Field" a maga éjszakai neszeivel remekül érezteti a filmbeli kísérlet sikerét, de hatásos még a "Goodbye Tess" is, melyet egy titokzatos, elefánt trombitálására emlékeztetõ hang ural, és mintegy összekötõ kapocsként több tételben is szerepel. A különféle effektek nem lettek kispórolva máshonnan sem: ennek következtében a "Caught"-nak afféle "téli lövészárok csataszünetben"-hangulata van, elfojtott dübörgéssel, a "Sacrifice" halálos szépsége pedig éles kontrasztban áll a fel-felcsattanó horrorisztikus, ám ebben a formában teljesen hallgatóbarát zenei megoldásokkal.

     Ebbõl a majdnem folyamatosnak ható sötétségbõl alig pislákoló gyertya fényeként emelkedik ki idõnként egy-egy romantikusabbnak nevezhetõ tétel, mint a "Borden Meets Sarah", esetleg a "No, Not Today", amelyben az elhaló zongora hangja szinte vízcseppként töri meg a vonósok mély játékát, ám ezeket a motívumokat csakis depressziós témák ölelik körül.
     A stílusosan feketébe öltöztetett borítón találunk egy érdekességet, Hans Zimmer nevét. Amint az Julyan-interjúnkból is kiderül, zenei producerként õ egyengette kollégája útját, aki korábban mindig Londonban vette fel szerzeményeit. Némileg érezni is a hatását, mert egy-két esetben ("Colorado Springs", "The Journal") Zimmer mestermûve, a "The Thin Red Line" jellegzetes stílusa jön elõ. A "New Trick" is ebbe a körbe tartozik, mely nem mellesleg a legnagyszerûbb pillanata a lemeznek: hárfa még nem szólt ilyen fenyegetõen, egyben mégis érzelmesen. Mindezek hangsúlyozottan nem lopások, hiszen hangulati, nem pedig dallami azonosságról van szó, és csak érdekesebbé teszik az összképet.

     Átfutva a külföldi filmzenei oldalak értékeléseit, azt tapasztaltam, hogy jellemzõen nem tudtak mit kezdeni ezzel a zenével - ahogy sajnálatosan az elektronikus hangzású vagy atmoszférikusabb jellegû score-ok nagyrészével sem. Ez némileg szûkebb Iátókörre utal, pedig idõnként el kellene szakadni attól az elképzeléstõl, hogy csak az a jó filmzene, ami visszadúdolható szimfonikus motívumokból áll össze, mivel a filmes stílusok közti éles különbségek is értelemszerûen megkövetelik, hogy a komponisták elrugaszkodjanak a sablonoktól. Tény, hogy a "The Prestige" teljes hiányt szenved bármiféle bombasztikus dallamban, ez a meglehetõsen borús megközelítés leginkább az értelmesebb, sokkoló zörejektõl mentes thrillermuzsikák kedvelõinek tetszését fogja elnyerni. Julyan hibátlan hangulatteremtõ képessége, és ráérõsen tempózó munkája nélkül érezhetõen nem keveset veszítene hatásából a film. Ahogy korábban Angelo Badalamenti, úgy õ is megalkotta saját univerzumát, és aki fogékony a csöndes, ámde feszült zenékre, az nyugodtan lépjen be ebbe a világba. A lemez háromnegyed órájában semmiféle váratlan fordulat nem érhet bennünket, a színvonal és a stílus végig hasonló, de hasonlóan Craig Armstrong "World Trade Center"-éhez, most szintén a változatlanság gyönyörködtet. Ezúttal is a szív van megcélozva, csak éppen annak legsötétebb pontja.

Bíró Zsolt
2007.01.05.

Tracklista: THE PLEDGE   1. Are You Watching Closely? (1:51)   2. Colorado Springs (4:15)   3. The Light Field (1:50)   4. Borden Meets Sarah (2:11)   5. Adiago for Julia (2:08) THE TURN   6. A New Trick (4:29)   7. The Journal (2:55)   8. The Transported Man (2:36)   9. No, Not Today (2:31) 10. Caught (1:39) 11. Cutter Returns (2:13) 12. The Real Transported Man (2:28) 13. Man's Reach Exceeds His Imagination (2:08) 14. Goodbye to Jess (2:58) THE PRESTIGE 15. Sacrifice (5:15) 16. The Price of a Good Trick (5:06) 17. The Prestige (1:40)

TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK: Dobrosi Tamás           nem értékelte Emesz Csaba           nem értékelte Gregus Péter Kulics László Szabó Csaba           nem értékelte Tihanyi Attila KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK: David Julyan - A melankólia ereje (interjú) The Descent Final Cut World Trade Center