FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    The Mummy  Catch Me If You Can  Dunkirk  Blade Runner  Kingsman: The Golden Circle  War for the Planet of the Apes  Spider-Man: Homecoming  The Autopsy of Jane Doe  Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales  Close Encounters of the Third Kind
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  






Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Poseidon (Klaus Badelt)    POSEIDON   (2006)
       


      

       zene: Klaus Badelt
       vezényel: William Ross
       kiadás éve: 2006
       kiadó: Interscope/Universal
       játékidő: 41:44




         Számos filmrajongóval ellentétben, én nem vagyok teljesen ellene a remake-eknek, mivel léteznek olyan történetek, amelyeknek van ma is tartalmas mondanivalója, és egy jó forgatókönyvíróval, rendezővel (esetünkben természetesen zeneszerzővel) igenis lehet értékes alkotást létrehozni. Az egyetlen probléma, hogy a hollywoodi mogulok nem tudják, melyek ezek a filmek. Az eredeti "A Poseidon katasztrófa", ami még a hetvenes évek elején készült a katasztrófafilmek fénykorában, semmiképp sem tartozik közéjük. A luxusóceánjárót tetejére fordító óriáshullám, és a tragédiából menekülők története nekem kifejezett kedvencem a műfajon belül, de ez a film nem a forgatókönyv miatt maradt klasszikus. Ehhez a sikerhez kellett Gene Hackman, Ernest Borgnine, a fuldokló Shelley Winters, a karácsonyfa, a WC-s jelenet, John Williams zenéje és az optimizmust sugárzó "The Morning After" című dalocska, valamint a másik száz apróság, ami csak 1972-ben működhetett teljes mértékben.
         Harmincnégy évvel később érkezett a "Poseidon", melyet valószínűleg azért osztottak a Hollywoodot mozgató erők Wolfgang Petersen rendezőre, mivel már úgyis csinált vizes filmeket ("A tengeralattjáró", "Viharzóna"). Ezt a filmet azonban még a "Trója" rendezője sem volt képes megmenteni, és míg a régebbi filmben majd egy óráig ismerkedhettünk a szereplőkkel, itt az effektek megszállottjainak legnagyobb örömére már negyedóra után lesújt a szökőár az óceánjáróra, és kezdetét veheti a szűk másfél órás kódorgás a felfordult hajóban. A legnagyobb szórakozás a film elején megtippelni, hogy ki éli túl az egyenes kieséses rendszerben zajló menekülést, és vajon a többiek milyen sorrendben fognak meghalni. Az első áldozat, akit azonban tényleg sajnálok, az Klaus Badelt, aki az ígéretes "The Promise" után nem használta ki az újabb kitörési lehetőséget, mivel a rajongói ettől a zenétől nem kapnak maradandó élményt, kritizálói pedig újabb fantáziátlan zenét használhatnak fel támadásaik során.

         Ha elkezdjük hallgatni az albumot, rögtön érdemes léptetni párat, az albumot ugyanis dalok nyitják. Ebből kettőnek az előadója Fergie, a Black Eyed Peas énekesnője, aki funktársai nélkül eléggé elveszettnek tűnik a kezében maradt két olvadozó popnyalókával. A dalocskák természetes termékkapcsolások, mivel Fergie ebben a filmben debütál színésznőként, szerepe szerint ő a hajó gazdag utasait szórakoztató énekesnő, benne viszont nem gyönyörködhetünk sokáig, mivel az első hullámmal távozik a szereplők közül. Ami marad belőle, az a két felvétel az albumon. A harmadik dal Federico Aubele előadásában legalább eléri a hallgathatóság színvonalát a kellemes flamenco gitár közbenjárásával, de a három nóta összecsomagolva sem ér fel az eredeti film "The Morning After" című zárószámával, ami azóta egybeforrt a filmmel, sőt azon túlnőve a túlélés egyik himnusza lett.
         Miután ízléstől függően esetleg átugráltuk a betétdalokat, az album score része rögtön a főtémával kezdődik ("The Poseidon"), és most már csak azért sem sorolom fel, milyen korábbi Media Ventures-zenékre emlékeztet ez a darab. Nem túl eredeti, de a filmben szolgálja az adott célt, és elégszer elhangzik ahhoz, hogy a végére már valamennyire a fejünkbe ragadjon a melódia. A heroikus motívum a szokásos mutációkon megy át, halljuk ünnepélyes pillanatokban, a háttérben surranva, és az utolsó tételben ("Escape") kell természetesen a legelsöprőbbnek lennie, amiből a szokásos kórus is kiveszi a részét. De ha bárki megkérdezné, mi maradt meg bennem a "Poseidon" teljes zenei anyagából, akkor ez a téma bizony nem kerülne az élre, mert minden emléket elhomályosít az apró kattogó szintialap, ami valamilyen formában szinte minden számban halható. Elsőre olyan, mintha a felvétel közben a stúdióban maradt volna egy öreg falióra, de sokkal valószínűbb, hogy Klaus nem akarta túlságosan sokat cserélni a szintialapokat tartalmazó CD-ket.

         A zenén láthatóan nem érdemes trackek szerint végigmenni, sokkal érdekesebb kérdés viszont, hogy Badelt miért választotta ezeket a megoldásokat, és itt az idő egy kis összehasonításra John Williamsszel - de nem túl sok. Fontos tudni, hogy minden score mögött van egy elméleti megfontolás, egy ötlet, amin az egész zene alapul, a kompozíció sikere pedig legtöbb esetben azon múlik, hogy mennyire működik a megközelítés. A '72-es filmben John Williams emberközpontúan közelítette meg a zeneszerzést, és bár ekkoriban már álmában is képes volt egy katasztrófafilm zenéjét megírni (zsinórban három ilyen munkát kapott), mégis végig együtt mozgott, szinte együtt lélegzett a karakterekkel és score-ja a filmben tökéletesen működik. Klaus Badelt ezzel szemben - és most kapaszkodjunk meg - a hajó szemszögéből írta meg a zenét. Az elméleti alapja ennek a megközelítésnek valami olyan ötlet, hogy az emberek a hajó ellen küzdenek, és a gépies zene, az elektronikus elemek és a kattanások mind a hajó fölényét hivatottak hangsúlyozni. Erre mondják, hogy őrület, de van benne logika, viszont ezzel a megfontolással a film sorsát megpecsételi Badelt. Mivel a forgatókönyv alapján megformált karakterek amúgy sem túlságosan érdekes figurák, kevés dologgal lehetett volna bármi plusszal feltölteni őket, a zene azonban ilyen adalék lehetett volna. Hiába a közepesen kisütött főtéma, a hétperces "Claustrophobia" tétel meghallgatása után még én is a hajónak drukkolnék.

         A score a filmben is éppen csak kielégítő élmény, de az album kettős csapdába esik. Levonva a tíz percet kitöltő betétdalokat, marad 35 percnyi zene, ami nagyon kevés, viszont többre nem is nagyon vagyok kíváncsi, mivel ez az alig félórányi anyag bőven elég ebből az igen jelenetfüggő darabból. Legyen vigasz, hogy Klaus Badelt már a "The Promise"-szal bebizonyította, hogy több is kitelne belőle, ilyen minőségű zenét pedig valószínűleg egy süllyedő hajón is meg tudott volna írni.


    Hubai Gergely
    2006.07.08.




    Tracklista:

      1. Won't Let You Fall (4:36) *
      2. Bailamos (3:10) *
      3. Postales (4:09) **
      4. The Poseidon (3:18)
      5. The Wave (4:37)
      6. A Map and a Plan (2:29)
      7. Fire Dive (2:48)
      8. Claustrophobia (7:09)
      9. Drowning (3:04)
    10. Don't Look Down (3:43)
    11. Escape (2:41)

    * előadja: Fergie
    ** előadja: Federico Aubele



    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Bíró Zsolt

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba

    Gregus Péter

    Kulics László

    Szabó Csaba          nem értékelte

    Tihanyi Attila




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    Constantine

    Equilibrium

    The Pirates of the Caribbean:
    The Curse of the Black Pearl


    The Promise

    További kritikáink
  • Alien: Covenant
  • King Arthur: The Legend of the Sword
  • Atlantis: The Lost Empire
  • Life
  • Colossal
  • Great Expectations
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby
  • In the Heart of the Sea
  • Power Rangers
  • Noah
  • Mighty Morphin Power Rangers: The Movie
  • Crimson Rivers
  • Twister
  • xXx: Return of Xander Cage

  • Filmzenékről röviden
  • The Lego Ninjago Movie
  • The Dark Tower
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room
  • The Boy
  • Ma Ma

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam