FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Rogue One: A Star Wars Story  Justice League  Murder on the Orient Express  Moon  Wonder Woman  The Ghost and the Darkness  It  Rebel in the Rye  The Mummy  Catch Me If You Can
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  







Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Paris, Je T'amie! (Pierre Adenot és különféle szerzők)    PARIS, JE T'AIME!   (2006)
       Párizs, szeretlek!


      

       zene: Pierre Adenot és különféle szerzők
       kiadás éve: 2006
       kiadó: Polydor
       játékidő: 60:32





         Óriási közhely, hogy Párizs a szerelem fővárosa, de bármennyire is elcsépelt már ez a kijelentés, mégsem lehet nem egyetérteni azzal, hogy a francia metropolisz nem csak az országnak, hanem a szerelmeseknek is a fővárosa. Irodalmi és képzőművészeti alkotások, valamint filmek, zenék ezreinek szolgált ihletforrásul ez a város. Párizs sajátos hangulatával egyetlen másik város sem képes versenyre kelni, olyan tarka és változatos, hogy mindenki megtalálja benne, amit keres. Például a csendes kis parkok békességét, a főutak eleven világát, vagy akár a milliónyi ember között megbúvó új, elveszett vagy újra felfedezett régi szerelmet. Tristan Carné a fények városát a szerelem és a szeretet oldaláról akarta bemutatni, ehhez pedig összeszedett húsz elismert rendezőt. Minden direktor megkapott egy-egy kerületet a települést alkotó húszból, a filmbe azonban két epizód nem került bele, így tizennyolc fejezeten keresztül ismerhetjük meg, hogy milyen változatai is vannak a szerelemnek Párizsban. Mindeközben magát a várost is felfedezhetjük, de nem egy útifilm vagy szentimentális városlátogatás keretében, sokkal inkább egy érzést kapunk, hogy milyen is lehet e helyen élni. Az elénk táruló örömmel, fájdalommal, humorral, gyönyörrel, meg nem értéssel és bánattal teli városkép magának a szerelemnek a metaforája.
         Carné szkeccsfilmjéhez többek között olyan nagynevű és jó rendezőket sikerült megnyerni, mint a Coen testvérek, Gus Van Sant, Tom Tykwer, Wes Craven, Alexander Payne, Walter Salles vagy Alfonso Cuarón, és a felénk kevésbé ismert direktorokat még nem is említettem. A színészgárda is legalább ilyen tekintélyes, az egyes epizódokban olyan kitűnőségek tűnnek fel (a teljesség igénye nélkül), mint Willem Dafoe, Juliette Binoche, Steve Buscemi, Gena Rowlands, Bob Hoskins, Elijah Wood, Fanny Ardant, Natalie Portman, Nick Nolte, Gaspard Ulliel vagy Maggie Gyllenhaal. A filmen jól látható és érezhető, hogy mekkora odaadással dolgoztak az alkotók, hiszen a rendezők egymás filmjeiben vállaltak epizódszerepet, akadt színész, aki rendezésre is adta a fejét (Gérard Depardieu), míg volt olyan, aki pedig saját maga írta annak a résznek a forgatókönyvét, amiben szerepelt (Rowlands). Az egyenként hétperces kis történetekből összeálló film a tagoltsága ellenére egységes mozi, néhány igen kiemelkedő epizóddal, és pár kevésbé sikerülttel.

         A szerelem sokoldalúságát bemutató film a zenétől is változatosságot igényelt, a fő vezérvonal a hangulat tekintetében természetesen a romantikáé. Szinte minden egyes fejezetben hallhatunk muzsikát valamilyen formában, néha egy dalt, néha erőteljes szimfonikus aláfestést, de többnyire franciás hangulatú rövid tételeket. A tizennyolc kerület tizennyolc történetet jelent, új szereplőkkel, új rendezési, alkotói felfogással, és némileg különböző zenei stílusokkal.
         A nyitójelenet nem tartozik a film erős epizódjai közé, főleg annak tudatában nem, hogy az igazán hangulatos Montmarte-on játszódik (vagyis Párizs "művésznegyedében"), ahol pedig igazán lett volna a szerelem szempontjából inspiráló tényező, ehhez képest egy zárt kocsiban elmondott monológot kapunk, melyet a rádióból szóló "Gogol" című zongoraszóló fest alá. Mindez azonban zeneileg tökéletes, hiszen az egymagában szóló hangszer jól illik a magányos férfi beszédéből felépülő jelenet alá. A lassú tempó a következő jelenetben is folytatódik, továbbra is csak elmélkedünk a szerelemről, de a zene itt a történet miatt kissé pergősebb, a "Run To The Mosque - Resolution" arabos hangulatával az album jobb trackjeinek egyike. A harmadik kisfilm Gus Van Sant rendezése, aki nagyrészt zene nélkül alkotja filmjeit, és ez most sincs másként, noha egyik színésze a híres énekesnő, Marianne Faithfull volt. Viszont Van Sant jó érzékkel hagyta ki a muzsikát, hiszen epizódja a szerelemben oly gyakori kommunikációs zavaron alapul, a dialógus mellett pedig zavaró lett volna a zene.
         Az egyik legjobb jelenet Coenék nevéhez fűződik. Ebben a humoros metrós sztoriban Steve Buscemi egy amerikai turistát alakít, aki a nyelvi nehézségek és a szokások különbözősége miatt kerül egy szerelmi kalamajka közepébe. A zene viszont itt se nagyon hangsúlyos, egy utcazenész gitárjátéka festi alá a történéseket. Walter Salles filmjében már annál nyomatékosabb a muzsika, mivel egy anyuka gyermekdala kap benne kiemelkedő szerepet. Gyakorlatilag emberi hangként is csak ezt halljuk ebben az epizódban, az albumon pedig a "Que Linda Manito" címen találjuk meg.

         A film zenei anyaga eléggé változatos, de a zenei vezető, a score jelentős részét is jegyző Pierre Adenot nagyjából azonos stílust képviselő munkája zeneileg megfelelő egységet teremt a filmen belül. Alkotásai nagyrészt a franciás stílust képviselik, a harmonika, a gitár vagy épp a zongora hangjai Párizs bohém zenei világát tárják elénk. Az Eiffel-toronyhoz kapcsolódó pantomimes jelenet kezdő képsorai alatt olyan, mintha Yann Tiersen valamely kompozícióját hallanánk, de a szerelmet újra felfedező idős pár fejezete alatt felcsendülő "Bob et Fanny" is remek tétel Adenot-tól. Szintén a szerzőtől származó rövidke szimfonikus aláfestést rejt a film legszomorúbb epizódja; ez a zene az albumon is megtalálható ("Interlude"), a filmecske egy másik aláfestése viszont sajnos nem, pedig elég hangulatos kis darabról van szó. Az album végére ebből a jelenetből származó Miranda Richardson-dúdolás is felkerült egy húsz másodperces bónusz track formájában. Adeno írta a város fényeivel indító főcím zenéjét is ("Les Lumiéres de Paris"), mely különleges hangulatú, főként zenei foszlányokat felvázoló kis darab, jól indítja a mozit is, de a fejezetváltásokkor is általában ez hallható. A komponista Elizabeth Anad's közreműködésével jegyzi továbbá a "Paris, Je T'aime" című dalt, melyet a stáblista alatt hallhatunk, jól sikerült, könnyed, andalító szerzemény. Az albumot mintegy keretbe foglalják Leslie Feist dalai, előbb a "La Meme Histoire" hangzik el, a CD és a film végén pedig az ugyanazon dallamokra íródott angol variáció, a "We're All in the Dance" hallható.

         Alfonso Cuarón egysnittes története alá nem született muzsika, talán jobb is így, mivel a történethez nem illett más, csak a dialógus és az utca zaja. Az egy Tarantino-filmbe illő Antoine-dal, az "Un Éléphant Me Regarde" egy fiatalos epizód alatt hallható. Ezt Oliver Schmitz nigériai férfiról szóló drámai, szerelem első látásra sztorija követi, és hogy a filmecske autentikus legyen, egy nigériai dalt hallunk benne ("Katoucha"). Ezután érkezik a filmben a szerelem sötét, groteszk oldalát bemutatni hivatott vámpírsztori, melyhez az egész mozi egyetlen hosszabb nagyzenekari aláfestése kapcsolódik. Michael Andrews (akit leginkább a "Donnie Darko" zeneszerzőjeként ismerhetünk) volt e dialógus nélküli rész komponistája, akinek zenéje hangsúlyos szerepet kap, hiszen a képek mellett nincs más, csak a score, azonban egy nevesebb komponista sokkal többet ki tudott volna hozni a fejezetből, mivel Andrews műve eléggé halovány lett.

         A film legjobb zenéi egymás után kerültek fel a korongra, ami tulajdonképpen nem baj, hiszen így egy erős, közel tíz perces egységet kapunk. Ebből előbb a Wes Craven kisfilmjéhez íródott "Les Fantomes D'Oscar Wilde" hangzik el, mely epizód a film egyik legjobb alkotása. A nagyon visszafogott fekete humorral átitatott klasszikus szerelmi történet Párizs egyik híres temetőjében játszódik. A jelenet alatt hallható Adenot-kompozíció a régi romantikus filmek alatt hallható, érzelmileg gazdag filmzenék világát idézi meg, némi franciás harmonikával - de tulajdonképpen leginkább Rachel Portman munkáira emlékeztető hangulatot áraszt. Ami azonban zenében, de főleg a filmben ezt követi, az az egész mozi csúcspontja. Tom Tykwerről már "A lé meg a Lola" óta sejteni lehet, hogy nagyon jó rendező, ezt "A parfüm"-mel meg is erősítette, de a "Párizs, szeretlek!"-hez Natalie Portman szereplésével készített kis epizódjáról csak szuperlatívuszokban tudnék nyilatkozni. Tykwer az adott hétperces időkeretbe sűrített bele egy komplex szerelmi történetet, az időkeret számára pedig nem korlát volt, hanem egy tökéletes eszköz. Elmondható, hogy a rendezők közül a legjobban ő tudta átadni a szerelem valódi érzelmi töltetét, és már csak ezért az egy jelenetért érdemes megismerkedni a teljes filmmel. A fejezet zenéjéről még szó sem esett, holott az album egyik, ha nem a legjobb felvétele. Tykwer állandó alkotótársaival, a Heil-Klimek párossal közösen írta a "True" címre keresztelt elektronikus tracket, mely önmagában is, de a film alatt különösen emlékezetes.
         Az utolsó fejezet és egyben ezzel az utolsó kerület nem marad meg a saját határain belül. Egy amerikai postásnő, Carol párizsi nyaralását mutatja be szövegben és képben. Alexander Payne rendezése legalább olyan erős, mint Tykweré, főleg a végtelenül magányos nőt alakító zseniális Margo Martindale miatt. A szerelmet Párizsban, mint városban megtaláló asszony megrendítően kedves kis története alá Adeno komponált aláfestést, melyet leginkább a rendező filmjeinek score-jaiért általában felelős Rolfe Kent munkáihoz tudnék hasonlítani: tetszetős, nem szokványos tétel.

         Én a film okán ismerkedtem meg az albummal, melyet bátran ajánlok mindenkinek, csakúgy, mint a "Párizs, szeretlek!" című nagyszerű mozit. Mivel nem egy színtiszta romantikus zenéket tartalmazó CD, így gyertyafényes vacsorához ne ezt válasszuk, legalábbis néhány tracket ugorjunk át, viszont ha egy változatos, érzelmes, de nem csöpögős kiadványt keresünk, akkor ez a válogatás egy tökéletes választás.


    Gregus Péter
    2009.07.09.




    Tracklista:

      1. La Meme Histoire - Elizabeth Anaďs, Christophe
          Montieux, Leslie Feist (3:39)
      2. Les Lumiéres de Paris - Pierre Adenot (1:31)
      3. Gogol - Gogol (2:02)
      4. Run to the Mosque / Resolution - Craig Pruess (2:22)
      5. Que Linda Manito - Catalina Sandino Moreno (1:00)
      6. Interlude - Pierre Adenot (0:20)
      7. French Kiss - Pierre Adenot (1:26)
      8. Un Éléphant Me Regarde - Antoine (2:22)
      9. Paris S'éveille - Pierre Adenot (0:44)
    10. Katoucha - Seydou Boro (3:38)
    11. Bob et Fanny - Pierre Adenot (1:16)
    12. Then You Can Tell Me Goodbye - The Casino's (3:04)
    13. La Vampire - Michael Andrews (6:14)
    14. Caravane - Pierre Adenot (1:56)
    15. Les Fantomes d'Oscar Wilde - Pierre Adenot (3:48)
    16. True - Tom Tykwer, Johnny Klimek, Reinhold Heil (4:34)
    17. Love's a Bitch - Pierre Adenot (2:10)
    18. Carol - Pierre Adenot (5:43)
    19. Paris, Je T'aime - Elizabeth Anads, Pierre Adenot (3:43)
    20. We're All in the Dance - Elizabeth Anads, Christophe
          Montieux, Leslie Feist (3:39)
    21. Le Tourbillon - Miranda Richardson (0:21)



    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Bíró Zsolt

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba          nem értékelte

    Kulics László          nem értékelte

    Szabó Csaba          nem értékelte

    Tihanyi Attila          nem értékelte




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    L'Absente

    La Vie En Rose

    Das Leben der Anderen

    Projection Privee
    [Malabar Princess]


    További kritikáink
  • Dunkirk
  • Blade Runner
  • Kingsman: The Golden Circle
  • War for the Planet of the Apes
  • Spider-Man Homecoming
  • The Autopsy of Jane Doe
  • Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales
  • Close Encounters of the Third Kind
  • Alien: Covenant
  • King Arthur: The Legend of the Sword
  • Atlantis: The Lost Empire
  • Life
  • Colossal
  • Great Expectations
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby

  • Filmzenékről röviden
  • Jigsaw
  • Hail, Caesar!
  • The Lego Ninjago Movie
  • The Dark Tower
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam