THE PACIFIER (2005)
Gorilla bácsi

zene: John Debney
"...méltóságon aluli, hogy egy olyan opusz ["A passió"] után a szerző neve mondjuk a "Gorilla bácsi" adatlapján bukkanjon fel" - idézet az "Elf" című film alatt hallott zene rövid leírásából. S valóban, nem lehet igazán elhelyezni Debney-t a filmzeneszerzők palettáján. Ím ismét egy családi vígjáték az aktuális akcióhős, Vin Diesel főszereplésével, akit törvényszerűen nagy elődei (Arnold Schwarzenegger, Sylvester Stallone) nyomába kell küldeni, hogy ő is megmutathassa: a tűz-víz-árok-bokor megszokott környezete után miként küzd meg egy csapat kezelhetetlennek tűnő tinédzserrel. Akciófilm érzelmes jelenetekkel, a nyers erőnél (vagy ifjúkori lázadásnál) mégis többet ér a józan ész, a szív s a lélek - meg egyéb közhelyek. Egy "Gorilla bácsi" nyilvánvalóan semmi több célt nem szolgál, mint létrehozni egy családi mozit azon fiataloknak, akiknek Schwarzenegger csak egy amerikai politikus. A filmmel szemben tehát nincsenek elvárások, és ennek megfelelően teljesít: bájos, nézhető, és kellő szórakozás, ha épp sem a "Mennyei királyság", sem a "Fehér zaj", sem a "Constantine" nem csábít be a moziba.
Már a kezdeti akciódús képsorok alatt is feltűnik, hogy nem egyszerű középkategóriás zeneszerzőt alkalmaztak a producerek: tömény dinamika, komplett nagyzenekari aláfestés az üldözéshez, robbantásokhoz. Kezdem azt hinni, hogy egész egyszerűen nincs olyan film, melyben Debney végre valóban megmutathatná, milyen az, amikor 120 zenész egyszerre játszhatja az erőtől duzzadó zenéjét. Kénytelen "Gorilla bácsi"-szintű akcióvígjátékok alá visszaszorítania tehetségét, ahol a kevés akciózene mellett számos ezerszer hallott, tipikus családi romantikát kifejező lassabb harmónia csendül fel, esetleg egy-két szintén már ezerszer ellőtt betétdal, példának okáért a Snap "The Power" című dala, ami valljuk be: már elég unalmas. Egy "Cutthroat Island", "The Scorpion King", vagy "The Passion Of The Christ" után az ehhez hasonló zenei feladatok John Debney számára gyerekjátéknak tűnnek, és vélhetően minden különösebb megerőltetés nélkül visszanyúl bármely "Bérgyilkos a szomszédom", vagy "Neveletlen hercegnő" alá komponált csipcsup(-csöpp) dallamához. A néző nem vesz észre semmit, hiszen a zene célja itt semmi több, mint szükséges plusz rásegítés a kliséktől duzzadó jelenetek alá, épp ezért azonnal a feledés homályába merül.
A filmhez semmi több nem is kell, Debney nem írja ki magából az igazi ötleteit, hanem megtartja magának, s a nagyjából négyévente felbukkanó komoly ajánlatoknak. Igazi életművész, akinek még akkor is marad pénze ezekből a produkciókból, amikor már a kutya sem emlékszik a filmekre. Tulajdonképpen egyetlen probléma van ezzel: megfosztja a filmzene-barátokat a zseniális zenéitől. És ez azért nem szép dolog.
(Az írás felkerülésének pillanatában a zenéből két hangminta meghallgatható volt Debney hivatalos oldalán.)
Tihanyi Attila
2005.05.15.