FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Spider-Man: Homecoming  The Autopsy of Jane Doe  Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales  Close Encounters of the Third Kind  Alien: Covenant  King Arthur: The Legend of the Sword  Atlantis: The Lost Empire  Life  Colossal  Great Expectations
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  






Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - The Omen (Marco Beltrami)    THE OMEN   (2006)
       Ómen 666


      

       zene: Marco Beltrami
       vezényel: Pete Anthony
       kiadás éve: 2006
       kiadó: Varése Sarabande
       játékidő: 54:05




         Harminc év telt el az "Ómen" bemutatója óta, s hollywoodi producerek elérkezettnek látták az időt, hogy mai környezetbe átültetve ismét vászonra vigyék Damien, az Antikrisztus első hat évét. Aki az eredeti változatot látta, az szinte egy emberként szögezte le a feldolgozás megtekintése után: bár ne tették volna. Felmerül a kérdés, hogy egy olyan időtálló produkció esetében, mint Richard Donner "Ómen"-je, mi szükség van egy jószerével rendelkezőpróba szintű produkció létrehozására, melynek első órájában tulajdonképpen két teljesen értelmetlen, az eredetiben nem is létező csattanás riasztja csak fel a nézőt a teljes érdektelenségből. A kis Damient megformáló gyermek nem több morcos kissrácnál, akinek maximum a dömperét vehették el, de szó sincs arról, hogy hamarosan világuralomra törne. Az Árpa Attila-hasonmás díjra esélyes Liev Schreiber és a valószínűtlenül túlértékelt Julia Stiles próbálja eljátszani a tragikus sorsú házaspárt, de a beleélésből maximum a tragikusra futotta nekik, s a Ms. Baylockot alakító Mia "Rosemary" Farrow, valamint a Brennan atyát játszó Pete "Kobayashi" Postlethwaite mellett David "Verlaine" Thewlis játéka nyújt csupán némi vigaszt. Intő jel Hollywoodból, hogy egy harminc éve sikeresen vászonra vitt forgatókönyvből a mai kor filmes szakemberei pusztán egy ilyen silány eredményre képesek.

         Jómagam nem csupán azért vártam az új "Ómen"-változatot, mert kíváncsi voltam, hogy például Farrow mennyire bír majd valódi szipirtyóként rémisztgetni, vagy létezik-e még Harvey Stephenshez hasonlóan ördögi vigyorú kisgyermek. Engem elsősorban az érdekelt, hogy Jerry Goldsmith egyetlen Oscar-díjas zenéje, a valódi klasszikusként kezelt "The Omen" mellett miként fog hangzani az új mű. Ahogy a "Basic Instinct 2" kapcsán is leszögezhettük, nincs nehezebb feladat olyan zenét komponálni, amelynek elődjét a Mester szerezte, s miután kiderült, hogy a horrorzene műfajának egyik legjelesebb képviselője, Marco Beltrami vállalta a kihívást, pláne nőtt a félelemmel vegyes kíváncsiságom. Bár napjaink legtehetségesebb zeneszerzőjének tartom, s számára köztudottan nem ismeretlen egy sötét tónusú, vészjósló nagyzenekari mű megkomponálása, egy Goldsmith-zene újrakomponálásába simán beletörhetett volna a karmesteri pálcája.
         Kivéve persze akkor, ha úgy határoz, hogy egy teljesen más zenei megközelítést választ az egyébként jelenetről jelenetre stimmelő remake-hez. Márpedig Beltrami műve alig emlékeztet az eredeti "The Omen"-re, így önálló hallgatásakor kellően el tudunk vonatkoztatni, s kizárólag úgy tekinteni az albumra, mint a komponista egy új zenéjére - mint variáció egy témára. Az új film létrehozásából egyértelműen ő profitálhat egyedül, hiszen kiváló hallgatnivalót hozott létre, amely félelmetes mélységein túl olykor csodálatos perceket is okoz, nem beszélve a komponistára oly jellemző lendületes nagyzenekari tombolásokról. Nyilvánvalóan nem lesz majd olyan értékű, mint Goldsmith zenéje, de egy újrafeldolgozáshoz nem is baj, ha nem élete főművét írja meg, viszont ismét egy erős jelzés, hogy a jövőben is illik számolni vele.

         A fiatal komponista a "Mimic", a "The Faculty", vagy a "Hellboy" során tökélyre fejlesztett ördögi zenei mélységeit itt is többször megtapasztalhatjuk. Rögtön a "The Omen Main Titles"-ben egy tompa és hátborzongató fahangon kattogó effekt indít, majd kontrafagott borzolja a kedélyeket pokoli recsegéssel. Az ehhez fentről lefelé lépkedő nyolchangú fuvola-motívum adja a tulajdonképpeni főtémát, melyet aztán Beltrami a maga szokásos módján további szólamok disszonáns bekapcsolódásával tesz egyre erőteljesebbé. Ez a főtéma végigkíséri az albumot, olykor kissé megvariálva, mint például a kórus sikolyával megtámogatott "Ambassador Gets Fired", a suttogásokkal teli "New House/Damien's Deliverance" második része, vagy a végén a "Boy Genius". Ami mindenképpen eltérő - s emiatt akár további ellenszenvet válthat ki az eredeti Goldsmith-mű rajongóiból -, hogy az egész muzsika során a zeneszerző mellőzte a masszív kórus jelenlétét. Csupán pár alapmotívum érzékelteti a tisztelgést az eredeti "The Omen" előtt, főleg a zongorás, lassú téma, mely halványan visszaköszön a fájdalommal teli "Kate Doubts" végén, illetve a stáblistára kárhoztatott, egyébként zseniális Goldsmith-variáció, az utolsó "Omen 76/06". Itt Beltrami a saját zenei világát ötvözte az ismert "Omen"-tételekkel, köztük az "Ave Satani"-val, s egy elképesztő erejű montázst komponált a saját bevallása szerint is példaképének tartott Goldsmith zenéjéből.

         A Sátán igazi hatalmát számos tételben megtapasztalhatjuk: a "The Nanny's Noose" Bernard Herrmannt és Muszorgszkijt idéző éles harmóniákkal borzolja az idegeket, míg a "Damien's Tantrum"-ban a "Psycho"-t idéző vonósalapon szólalnak meg a különböző káosz-szerű szólamok. A "More Tantrums" egy alapvetően szimfonikus score-ban ritkán hallható jelenséggel kooperál, az ütemesen játszó zenekart ugyanis egyszer csak megfordítja, s a mindaddig hallható hangszerek hirtelen visszafelé játszanak, míg az ördögi kórus el nem suttogja az "Ave Satani" négy fő sorát. Kiemelkedő pont még "Ms. Baylock" témája, amely a "Hellboy" lassabb és mélyebb tételeire emlékeztet, s amit az ereszkedő hanglejtésű fuvolisták kakofón játékával zár. Ugyanezzel a témával nyit az album talán legjobb tétele, a "Scooter", melyben a rollerező Damient segíti a szerző "I, Robot"-jából ismerős, lassan építkező zenekari játék: elképesztő és megállíthatatlan dinamikájú muzsika, főszerepben a rettenetesen recsegő rézfúvósokkal, végül pedig a nyitányból ismerős kontrafagott szinte kárörvendő kacagást sejtető hangjaival. Ez a lendület részleteiben visszaköszön a leghosszabb "On the Heels of Spiletto"-ban is, ahol a nyomozás baljós zenei kíséretében felsejlő megoldás némiképp Hans Zimmer és James Newton Howard "Batman Begins"-ének heves vonósjátékára emlékeztethet. Két vérbeli Beltrami-akciózene is megbújik a tételek között: a "Dogs in the Cemetery", illetve az "Altar of Sacrifice" fülsiketítő vonóssikolyai, eszeveszett dobok adta különös ritmusképei, mindent elsöprő hangereje és éles rézfúvós felhorkanásai mind a zeneszerző - az évek során fokozatosan kialakított - zenei világának állandó részesei. Nem feltétlenül kellemes és hallgatóbarát muzsikák ezek, de vitathatatlanul egyedi és nem megszokott hangvételről beszélhetünk.

         A családi idill, vagy az azt körülölelő tragédia csendes tételeiben azért meggyőződhetünk arról is, hogy nem csupán a disszonáns csörgés-zörgéshez ért a komponista. A "The Adoption" vagy a "New Home" lágy harmóniái, fuvola és hárfa duettje, valamint a klarinét és a vonósok csendes és szép játéka egyfajta párja Goldsmith szerelmi témájának. A "The Funeral" zongoraszólója Craig Armstrong ("A Quiet American") legszebb pillanatait idézi, és egyébként a filmben is főszereplőjévé válik a zenén kívül teljesen elnémított temetői jelenetnek. Ezt az egy tételt leszámítva alapvetően filmen kívül válik csak igazán kiemelkedővé Marco Beltrami "The Omen"-je, ami pusztán címében egyezik meg nagy elődjével, és nem is illik más szempontból összehasonlítani őket. A komponista tökéletes munkát végzett, bátran kísérletezett, s úgy szakadt el a sokak által magasra felállított elvárásoktól, hogy azért a végén megmutatta: tudott volna az eredetihez hasonló hangvételű művet alkotni, de nem ez volt a célja. Zenéje remekül illik az egyre nívósabb filmográfiájába, egy kiválóan hangszerelt, kellően félelmetes albumról beszélhetünk, s abban egész biztos vagyok, hogy a szerencsétlen feldolgozást csak emiatt fogjuk még később is emlegetni.


    Tihanyi Attila
    2006.06.10.




    Tracklista:

      1. The Omen Main Titles (2:58)
      2. The Adoption (4:12)
      3. Ambassador Gets Fired (1:33)
      4. New House / Damien's Deliverance (2:20)
      5. The Nanny's Noose (2:05)
      6. A Cross To Bear (2:49)
      7. Ms. Baylock (1:50)
      8. Damien's Tantrum (1:52)
      9. More Tantrums (2:12)
    10. Kate Doubts (1:05)
    11. Scooter (2:44)
    12. Don't Let Him Kill Me (1:29)
    13. On The Heels Of Spiletto (6:58)
    14. Dogs In The Cemetery (2:02)
    15. Drive To Bugenhagen (1:31)
    16. Dirty Deeds (4:12)
    17. Altar Of Sacrifice (4:10)
    18. The Funeral (1:41)
    19. Boy Genius (2:52)
    20. Omen 76/06 (3:30) *

    * eredeti főtéma: Jerry Goldsmith



    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Bíró Zsolt

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba

    Gregus Péter

    Kulics László

    Szabó Csaba




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    Basic Instinct 2

    Batman Begins

    Hellboy

    The Omen

    További kritikáink
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby
  • In the Heart of the Sea
  • Power Rangers
  • Noah
  • Mighty Morphin Power Rangers: The Movie
  • Crimson Rivers
  • Twister
  • xXx: Return of Xander Cage
  • The Lego Batman Movie
  • Shaft
  • Living in the Age of Airplanes
  • La La Land
  • Immortal Memory
  • Spirit: Stallion of the Cimarron

  • Filmzenékről röviden
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room
  • The Boy
  • Ma Ma
  • Jack Reacher: Never Go Back
  • Gagarin - First in Space

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam