FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Spider-Man: Homecoming  The Autopsy of Jane Doe  Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales  Close Encounters of the Third Kind  Alien: Covenant  King Arthur: The Legend of the Sword  Atlantis: The Lost Empire  Life  Colossal  Great Expectations
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  






Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - The Mummy (Jerry Goldsmith)    THE MUMMY   (1999)
       A Múmia


      

       zene: Jerry Goldsmith
       vezényel: Jerry Goldsmith
       kiadás éve: 1999
       kiadó: Decca
       játékidő: 57:46




         Nagyon régóta próbálom úgy összegereblyézni a gondolataimat Jerry Goldsmith zenéjével kapcsolatban, hogy az ne pusztán a teljes elfogultságról szóljon, s ahogy szedegettem össze az érveket és az ellenérveket, úgy lettem egyre csalódottabb. "A múmia" akkor került bemutatásra itthon, amikor igazán aktív mozibajáró voltam, és a filmes műveltségem kialakulásának kezdete is valamikor ekkorra datálható. Azokban a hetekben rekordszámú újranézést élt meg nálam, aki körülbelül ötévesen látta először Indiana Jones kalandjait, és úgy kellett már egy efféle habkönnyű kalandfilm, mint rántottába a tojás (őszintén visszagondolva a filmre nagyjából ugyanolyan minőségében lehet elhelyezni a palettán, mint ha Michelin-csillagok között beszélgetnénk az előbbi hasonlatként említett hétköznapi reggeliről). Igazából fogalmam sem volt még az azonos című előzményekről, szimplán elvarázsolt az egész. A Brendan Fraser, Rachel Weisz, Arnold Vosloo és John Hannah főszereplésével készült film újra olyan dolgokat vonultatott fel, amilyenekkel rég találkoztam vásznon: fáraók, elveszett városok, tevekaraván, térkép, kincskeresés, konkurens tolvaj banda, szellemek - valahogy ezek mindig egy kicsivel jobban érdekeltek, mint a repkedő robotok és az elit alakulatok. Nem úgy Stephen Sommers rendezőt, aki pár évvel később már G.I. Joe-kon keresztül próbálta visszatalicskázni a pénzt a producereknek, és nem valószínű - pláne "A múmia - The Mummy" objektív megítélését figyelembe véve -, hogy visszatér majd a műfajhoz.

         Az imént felsorolt részletek mellett Goldsmith aláfestése legalább ennyire legyőzött, és az album az elsők között került a polcomra a Mestertől. Honlapunk megalakulása óta jeleztem, hogy erről én szeretnék írni, tekintve, hogy a szerző élete utolsó bivalyerős score-jának tartom, és ennél csodálatosabb lezárást nem is kívánhatott volna az életműve (az azt követő néhány év számomra lecsengés már). Aztán ahogy telt-múlt az idő, úgy tettem szert egyre szélesebb ismeretekre, és rá kellett jönnöm, hogy bár nem lövök mellé, amikor 1999-re teszem az ő nagy fináléját, azonban az általam oly sokáig tökéletesnek gondolt mű kis túlzással csak bronzérmes lehet "A 13. harcos" és "Az átok" zenéje mellett. Előbbivel való szoros párhuzama egyértelmű, hisz mindkét film a Közel-Keleten játszódik (még ha legalább ezer év van köztük történetük szempontjából), így az autentikus zenei motívumok széles skálájának felhasználása is közös, azonban bármennyire is hányatott sorsú volt a Michael Crichton regényéből készült, többször újravett és -vágott film, a Goldsmith által komponált aláfestés (mely egyébként Graeme Revell kikukázott score-jának cseréje) sokkal összetettebb, és albumként is kerekebb egészként értelmezhető, mint a tekintélyes haszonnal záró közönségfilmé. Ezen tények pedig egyre csökkentették az idolként kezelt lemez renoméját, egy bálványt pedig sosem könnyű feladat lerombolni, vagy legalábbis kicsit megfaragni.
         Nem szeretnék összehasonlító ismertetőt írni, ezért maradjunk a feltámasztott, bosszúszomjas múmia aláfestésénél, amely a bevezetőhöz képesti viszonylagos negatív felhang ellenére azért nagyon jó muzsika, főleg, ha belekalkuláljuk, hogy még olyan szerencsés érában született, amikor egy kalandfilmhez nem automatikusan Ramin Djawadi vagy Henry Jackman szerződik le. Így ez a mű a színes hangszerelés mellett hemzseg a rézfúvósok játékától, és szinte nincs olyan tétel, ahol a vegyeskórus ne hümmögne vagy sikítana bele a zenébe. A főszereplők külön témát kaptak, és bár jól elkülöníthetőek egymástól, az egyes tételek során számtalanszor követik egymást úgy, ahogy épp a jelenetek megkívánták, így nehéz kiragadni őket, hogy csak egyszerűen "Rick és Evelyn témája"-ként aposztrofáljuk.

         Rögtön az albumot indító tételben Imhotep, a múmia bosszúvágyát kifejező kürt- és harsonajáték zeng fel, és a nagy erejű timpani, valamint a különböző kongák és csörgők adta kíséret innentől kezdve szinte csak akkor hagy némi pihenőt, ha a szerelmi szálakra terelődik a hangsúly. A románc Imhotep, a főpap és Anck-Su-Namun, a fáraó szeretője között lágy fafúvós motívumot kapott a tétel közepén, kettősük tragikus végzete pedig drámai csellójátékkal és erős trombitaszólammal megerősített, már-már horrorisztikus zenekari megszólalássá duzzad. Amennyire egyébként a film korhatáros tekintetben csak igen óvatosan közelíti meg Imhotep tombolását, a zenét külön hallgatva Goldsmith sokkal jobban széthúzta ezeket a fenyegető, erőtől duzzadó aláfestéseket a lazábbra vett megoldásoktól. Tökéletes példa erre a "The Sarcophagus" a lassabb tempónál vészjóslóan kántáló kórussal, de a későbbi "The Crypt" vagy a "Discoveries" hasonlóan kellemetlen benyomást keltenek, főleg, hogy nem maradnak ki a szerzőre jellemző szintetizátoros kis kiegészítések sem, ezek pedig plusz zavart kavarnak a hagyományos zenekar által megszólaltatott disszonanciába.
         A szerelmi téma (és nem bírom megállni, hogy ne írjam le: szinte hangjegyre azonos a másik említett kalandfilm főtémájával) háromszor csendül fel könnyed valójában: a "Giza Port" során kongás kíséret mellett jellegzetes keleties hangzású pengetős hangszeren szólal meg, a "The Caravan" megismétli ugyanezt jóval romantikusabb formában fuvolával, a "Camel Race"-ben pedig (mint az album egyik legizgalmasabb, még nem fenyegető akciózenéje) előbb csodálatos, valóban versenyt idéző kísérettel, a tétel lezárásánál pedig oboán előadva csendül fel. Azt, hogy a kalandorcsapat nem egyszerű amulettgyűjtő expedíción vesz részt, az album jelentős részét kitevő akciózenéken keresztül érezhetjük igazán. Ezek egyik tökéletes példája a "Night Boarders", ahol a goldsmithi feszes tempó mellett felcsendül egy virtuóz vibrafon-fuvola duett, ezt a pörgős futamot pedig később a vonósok sem ússzák meg - számomra ez az egyik legjobb tétele a lemeznek, stílusában kicsit "Az első lovag" pillanatai jutnak eszembe, természetesen lovagkori helyett közel-keleti stílusjegyekkel. A különféle ütőhangszerek állandó pörgésére jó példa a két "Attack"-tétel, de a "Crowd Control" például az addig megszokott, magasabb tónusú kongák után jóval mélyebb dobokkal indít, miközben azt mondanom sem kell, hogy a kórus és a recsegő rézfúvósok szinte állandóan részt vesznek ezekben a zenekari ámokfutásokban.

         A lezáráshoz közeledve ez a tombolás már nem is marad abba egy pillanatig sem, olyannyira, hogy a jól ismert témáink is csak elvétve bukkannak fel egy-egy sor erejéig a két leghosszabb tétel ("Rebirth", "The Mummy") során. Efféle zenékkel már találkozhattunk korábban is Goldsmith életművében, elég csak a "Kongó" erősebb pillanataira gondolni, de a szerzőre jellemző akciózenék ezen gyorsabb tempójú, feszült megoldásai tetten érhetőek "A vadon foglya" vagy a "Chipkatonák" aláfestésében is, hogy csak abból a közeli pár évből szemezgessek. A lemezt a "The Sand Volcano" zárja, amely akár klasszikus végefőcímzenének is betudható, ugyanis szinte minden olyan témát összefoglal benne a szerző, amellyel korábban megismerkedhettünk, de összeállításában már egyre több a lezárást megidéző fanfáros megoldás, sőt, egy eddig ismeretlen trombitás motívumsor is belekerül. Az pedig csak egy szerzői plusz, hogy a békés megnyugvást jelentő hosszú dúr akkordból az utolsó pár másodpercre mollra vált, ettől pedig éppen hogy újra beleáll egy picit a görcs a gyomorba.

         A filmet azóta újranézve nyilván semmi kétség afelől, hogy ha bármelyik Indiana Jones-kaland a szombat esti mozi, akkor "A múmia" maximum egy vasárnap délutáni kikapcsolódásnak felel meg. Jól mutatja, hogy a folytatások, illetve kiegészítő történetek maximum a zenéjük miatt maradnak meg inkább a köztudatban. Ami a kalandfilmek sorsát illeti, körülbelül szökőévente készül ehhez hasonló produkció, és az sem válik klasszikussá (elég csak a pár évvel későbbi "Szahara" idétlenkedéseire gondolni), viszont sokkal fájóbb, hogy a filmzeneszerzési tendencia olyan irányvonalat vett pár évvel ezelőtt, ami kizárja egy, "A múmiá"-hoz hasonló aláfestés születését. Bár említettem korábban, hogy szívesebben hallgatom "A 13. harcos" zenéjét, ha keleties jellegű lemezt akarok betenni a lejátszóba, ám leginkább a szerző stílusjegyeinek kiváló összefoglalása miatt ez a score továbbra is hálás hallgatnivaló marad.


    Tihanyi Attila
    2013.08.01.




    Tracklista:

      1. Imhotep (4:20)
      2. The Sarcophagus (2:17)
      3. Tuareg Attack (2:24)
      4. Giza Port (2:02)
      5. Night Boarders (4:08)
      6. The Caravan (2:53)
      7. Camel Race (3:26)
      8. The Crypt (2:27)
      9. Mumia Attack (2:20)
    10. Discoveries (3:41)
    11. My favorite Plague (3:59)
    12. Crowd Control (3:13)
    13. Rebirth (8:34)
    14. The Mummy (6:19)
    15. The Sand Volcano (5:39)






    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Bíró Zsolt

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba          nem értékelte

    Gregus Péter

    Kulics László

    Szabó Csaba          nem értékelte




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    The Ghost and the Darkness

    King Solomon's Mines

    Sahara

    The Scorpion King

    További kritikáink
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby
  • In the Heart of the Sea
  • Power Rangers
  • Noah
  • Mighty Morphin Power Rangers: The Movie
  • Crimson Rivers
  • Twister
  • xXx: Return of Xander Cage
  • The Lego Batman Movie
  • Shaft
  • Living in the Age of Airplanes
  • La La Land
  • Immortal Memory
  • Spirit: Stallion of the Cimarron

  • Filmzenékről röviden
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room
  • The Boy
  • Ma Ma
  • Jack Reacher: Never Go Back
  • Gagarin - First in Space

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam