FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Spider-Man: Homecoming  The Autopsy of Jane Doe  Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales  Close Encounters of the Third Kind  Alien: Covenant  King Arthur: The Legend of the Sword  Atlantis: The Lost Empire  Life  Colossal  Great Expectations
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  






Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - The Mist (Mark Isham)    THE MIST   (2007)


      

       zene: Mark Isham
       előadja: The Sodden Dog Electronic Arts Society
       kiadás éve: 2008
       kiadó: Varése Sarabande
       játékidő: 32:00




         Elég ritka, hogy Stephen King történeteiből viszonylag nevesebb filmkészítő gárda vigyen vászonra egy-egy darabot, az pedig még ritkább, hogy erről Magyarországon még több mint fél évvel a bemutató után sem lehet sejteni semmit. A "The Mist" egyike ezen teljesen ködbe burkolódzott produkcióknak, pedig rendezője az a Frank Darabont volt, aki "A remény rabjai" és "A halálsoron" esetében próbálkozott már King-adaptációkkal - ráadásul abszolút sikerrel. Noha a szóban forgó film (amely március óta már DVD-n is kapható az Egyesült Államokban) jócskán elkanyarodik a drámák világától, azért nem hazudtolja meg a szerzőt, hiszen nem elsősorban az átláthatatlan ködben mészárló szörnyetegekről szól a történet, az apokaliptikusabb képet a szupermarketbe menekült félszáz ember félelemmel teli reakciója festi. A főszereplő színészek Hollywoodban igencsak a rivaldafényen kívül rekedtek, de itt most sok panasz nem lehet rájuk: Thomas Jane már szerepelt King-műben ("Álomcsapda"), a sokkal többre hivatott Marcia Gay Harden bicskanyitogatóan jól hozza az elboruló elméjű vallási fanatikust, és a "Silent Hill - A halott város" során Laurie Holden is találkozott már nem evilági teremtményekkel. Összességében mindez megérne egy mozis élményt (a nem mindennapi végkifejlet ellenére is), bár a közízlés manapság már egyre fanyalgóbb, ha emberi sorsok keverednek földönkívüli ízeltlábúakkal (lásd "Világok harca"), és a történet középpontjába került vallási háttér is sok szempontból tűnhet manipulatívnak, az ilyen dolgokkal pedig, bármennyire is zakatol a szólás-, és véleményszabadság, nagyon csínján kell bánni.

         Azonban nem csupán a film mozis, vagy akár rögtön DVD-s bemutatóját lengi körül a címadó homály, de a zeneszerző személyét, az általa elkészített művet, illetve a kiadás értelmét nemkülönben. Frank Darabont eddig főleg Thomas Newmannel szeretett együtt dolgozni, az viszont kétségtelen, hogy ehhez a horrorközeli élményhez kaotikus zenei megoldásokban jártas komponistára volt szüksége. A 2001-es "Mi lenne ha?" során találkozott először Mark Ishammel, akinek filmzenei munkásságára elsősorban a jazzen alapuló drámaiság jellemző, ám ezek közé néha beékelődik egy-egy zenei szempontból gyakorlatilag élvezhetetlen produkció is. A "The Mist" pontosan ilyen, s ha Darabont ezt szerette volna, mindenképp megkapta (ugyanakkor ezt akármelyik feltörekvő, jelenleg még szinte nevenincs komponista bevállalhatta volna). Bántani azért nem lehet túlságosan Ishamet, mert visszagondolván a filmre, az nem is feltétlenül követelt meg hangsúlyos aláfestést, a visszafogottabb elektronikus zörejhalmazok pedig általában jókor érkeztek, és ahogy jöttek, úgy mentek is, mindenféle emlékezetesebb részlet nélkül. Az egy kiemelkedő momentumnál a Lisa Gerrard vezette egykori Dead Can Dance (a "Baraká"-ból is ismerős) "The Host of Seraphim" című dala csendül fel, ami nem biztos, hogy a zeneszerző rátermettségének hiányát jelenti, sokkal inkább tűnik rendezői koncepciónak. Ráadásul Isham azért a film kedvéért kicsit kiegészítette az opuszt, ami talán a film akkori pillanatai miatt kevésbé észrevehető, akárcsak egy korábbi mozija, a "Mrs. Parker és az ördögi kör" egy ide is felhasznált tétele, amely a filmet egyáltalán nem segítette, lévén a stáblistára lett kárhoztatva.
         A Varése által kiadott kicsivel több mint félórából így tehát nagyjából húsz perc ishami horrorisztikus underscore az, ami maradt nekünk újdonság gyanánt. Elektronikus zörejtömegek, dobféleségek, csattogó-kattogó effektek, súgó-búgó háttér, satöbbi - hangszer közel, s távol semerre. Pedig a "Won't Somebody See a Lady Home?" elég kellemesen indul, mintha egy ambientválogatás első felvételét hallanánk. Még szinte el sem kezdődött ez a hosszan elnyújtott "szőnyeg", már véget is ér az alig másfél perc, noha egy ilyen jellegű albumnak még talán tudna is örülni a nem kizárólag klasszikus zenéken edzett fül. Azonban a "Tentacles" szertefoszlatja minden ilyen irányú álmunkat, és vad csapkodásba kezd. A címéből adódóan ("polipcsápok") mondjuk nem is feltétlen vágyódnék bonyolultan megkomponált nagyzenekari műre, de tény, hogy muszáj látni azokat a förtelmes testrészeket ahhoz, hogy valamelyest befogadhatóvá váljon ez a zeneiséget minden tekintetben nélkülöző kompozíció. A "Bugs" első másfél perce a "Dreamcatcher" halk pillanatait idézi fel, a kicsit tompán megszólaló dallamsor egy furcsa álomhoz hasonlítható. A káosz azonban nem marad el, de egy Elliot Goldenthal vagy John Debney "Agnus Dei"-ére emlékeztető női énekhang panaszos felsírása némiképp színesebbé teszi a már korábban is megtapasztalt ritmusos, de fogódzó nélküli aláfestést. Ha kibírjuk a track végéig, az utolsó két percre azért visszatér az indító álomszerűség, és először lehet érezni, mennyit jelent egy dobokkal szétzúzott műben az, ha csak egy vagy két tartott hang kíséri a háttérben - jóval elfogadhatóbb a végeredmény. Persze kotta azért ehhez sem kell, akárcsak a "Mist" címéhez hű ködszerűségéhez. Akik nem idegenkednek a szintetikus hangszínektől, azok számára simán lehet akár varázslatos is egy ilyen másfél perc, amely főleg hangulatában tud hatni a hallgatóra. A "Spiders" már jóval barátságtalanabb és támadóbb szellemű, mint az eddigi kaotikus trackek, és mivel az eszköztár az előzőekhez képest nem bővült, így maximum ennyi különbözteti meg a "Tentacles"-től. A vezeklés ("Expoiation"), amivel az újonnan megalkotott score-rész zárul, cseppet sem bocsánatkérő, csak épp csendesebb, mint az eddigi csörték. Azonban nem tudok olyan filmzenei válogatást elképzelni (szigorúan a horror műfajának terméséből szemezve), ahol elférne, mert lényegében az egy izgalmasnak mondható részlete a tompított steel drumok dinamikusabb játéka, a többi pedig a "Helyszínelők" nyomozási procedúráinak nyitó képsora alá passzol.

         Ezzel a végére is értünk (még persze jön a már említett Dead Can Dance-dal és a blues), és nem is volt annyira megterhelő, mert nem volt megelőző várakozás. Isham ezen műve a filmet pontosan ugyanennyire befolyásolta, különálló hallgatást pedig véleményem szerint semmiképp sem ér meg. Főleg ezért nagy kérdés tehát, hogy a 2007-es évet jelentősen túlvállaló, emiatt a kritikusok által előszeretettel mardosott zeneszerző élmény-statisztikáját miért kellett ezzel a kiadással még jobban rontani.


    Tihanyi Attila
    2008.07.14.




    Tracklista:

      1. Won't Somebody See a Lady Home? (1:24)
      2. Tentacles (3:18)
      3. Bugs (7:49)
      4. Mist (1:32)
      5. Spiders (4:26)
      6. Expiation (2:24)
      7. The Host of Seraphim - Dead Can Dance
          (film version) (7:19)
      8. The Vicious Blues (from "Mrs. Parker and
          the Vicious Circle") (3:48)



    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Bíró Zsolt

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba          nem értékelte

    Gregus Péter

    Kulics László

    Szabó Csaba          nem értékelte




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    Dreamcatcher

    The Shawshank Redemption

    Silent Hill

    Twisted

    További kritikáink
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby
  • In the Heart of the Sea
  • Power Rangers
  • Noah
  • Mighty Morphin Power Rangers: The Movie
  • Crimson Rivers
  • Twister
  • xXx: Return of Xander Cage
  • The Lego Batman Movie
  • Shaft
  • Living in the Age of Airplanes
  • La La Land
  • Immortal Memory
  • Spirit: Stallion of the Cimarron

  • Filmzenékről röviden
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room
  • The Boy
  • Ma Ma
  • Jack Reacher: Never Go Back
  • Gagarin - First in Space

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam