FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Rogue One: A Star Wars Story  Justice League  Murder on the Orient Express  Moon  Wonder Woman  The Ghost and the Darkness  It  Rebel in the Rye  The Mummy  Catch Me If You Can
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  







Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - The Mist (Mark Isham)    THE MIST   (2007)


      

       zene: Mark Isham
       előadja: The Sodden Dog Electronic Arts Society
       kiadás éve: 2008
       kiadó: Varése Sarabande
       játékidő: 32:00




         Elég ritka, hogy Stephen King történeteiből viszonylag nevesebb filmkészítő gárda vigyen vászonra egy-egy darabot, az pedig még ritkább, hogy erről Magyarországon még több mint fél évvel a bemutató után sem lehet sejteni semmit. A "The Mist" egyike ezen teljesen ködbe burkolódzott produkcióknak, pedig rendezője az a Frank Darabont volt, aki "A remény rabjai" és "A halálsoron" esetében próbálkozott már King-adaptációkkal - ráadásul abszolút sikerrel. Noha a szóban forgó film (amely március óta már DVD-n is kapható az Egyesült Államokban) jócskán elkanyarodik a drámák világától, azért nem hazudtolja meg a szerzőt, hiszen nem elsősorban az átláthatatlan ködben mészárló szörnyetegekről szól a történet, az apokaliptikusabb képet a szupermarketbe menekült félszáz ember félelemmel teli reakciója festi. A főszereplő színészek Hollywoodban igencsak a rivaldafényen kívül rekedtek, de itt most sok panasz nem lehet rájuk: Thomas Jane már szerepelt King-műben ("Álomcsapda"), a sokkal többre hivatott Marcia Gay Harden bicskanyitogatóan jól hozza az elboruló elméjű vallási fanatikust, és a "Silent Hill - A halott város" során Laurie Holden is találkozott már nem evilági teremtményekkel. Összességében mindez megérne egy mozis élményt (a nem mindennapi végkifejlet ellenére is), bár a közízlés manapság már egyre fanyalgóbb, ha emberi sorsok keverednek földönkívüli ízeltlábúakkal (lásd "Világok harca"), és a történet középpontjába került vallási háttér is sok szempontból tűnhet manipulatívnak, az ilyen dolgokkal pedig, bármennyire is zakatol a szólás-, és véleményszabadság, nagyon csínján kell bánni.

         Azonban nem csupán a film mozis, vagy akár rögtön DVD-s bemutatóját lengi körül a címadó homály, de a zeneszerző személyét, az általa elkészített művet, illetve a kiadás értelmét nemkülönben. Frank Darabont eddig főleg Thomas Newmannel szeretett együtt dolgozni, az viszont kétségtelen, hogy ehhez a horrorközeli élményhez kaotikus zenei megoldásokban jártas komponistára volt szüksége. A 2001-es "Mi lenne ha?" során találkozott először Mark Ishammel, akinek filmzenei munkásságára elsősorban a jazzen alapuló drámaiság jellemző, ám ezek közé néha beékelődik egy-egy zenei szempontból gyakorlatilag élvezhetetlen produkció is. A "The Mist" pontosan ilyen, s ha Darabont ezt szerette volna, mindenképp megkapta (ugyanakkor ezt akármelyik feltörekvő, jelenleg még szinte nevenincs komponista bevállalhatta volna). Bántani azért nem lehet túlságosan Ishamet, mert visszagondolván a filmre, az nem is feltétlenül követelt meg hangsúlyos aláfestést, a visszafogottabb elektronikus zörejhalmazok pedig általában jókor érkeztek, és ahogy jöttek, úgy mentek is, mindenféle emlékezetesebb részlet nélkül. Az egy kiemelkedő momentumnál a Lisa Gerrard vezette egykori Dead Can Dance (a "Baraká"-ból is ismerős) "The Host of Seraphim" című dala csendül fel, ami nem biztos, hogy a zeneszerző rátermettségének hiányát jelenti, sokkal inkább tűnik rendezői koncepciónak. Ráadásul Isham azért a film kedvéért kicsit kiegészítette az opuszt, ami talán a film akkori pillanatai miatt kevésbé észrevehető, akárcsak egy korábbi mozija, a "Mrs. Parker és az ördögi kör" egy ide is felhasznált tétele, amely a filmet egyáltalán nem segítette, lévén a stáblistára lett kárhoztatva.
         A Varése által kiadott kicsivel több mint félórából így tehát nagyjából húsz perc ishami horrorisztikus underscore az, ami maradt nekünk újdonság gyanánt. Elektronikus zörejtömegek, dobféleségek, csattogó-kattogó effektek, súgó-búgó háttér, satöbbi - hangszer közel, s távol semerre. Pedig a "Won't Somebody See a Lady Home?" elég kellemesen indul, mintha egy ambientválogatás első felvételét hallanánk. Még szinte el sem kezdődött ez a hosszan elnyújtott "szőnyeg", már véget is ér az alig másfél perc, noha egy ilyen jellegű albumnak még talán tudna is örülni a nem kizárólag klasszikus zenéken edzett fül. Azonban a "Tentacles" szertefoszlatja minden ilyen irányú álmunkat, és vad csapkodásba kezd. A címéből adódóan ("polipcsápok") mondjuk nem is feltétlen vágyódnék bonyolultan megkomponált nagyzenekari műre, de tény, hogy muszáj látni azokat a förtelmes testrészeket ahhoz, hogy valamelyest befogadhatóvá váljon ez a zeneiséget minden tekintetben nélkülöző kompozíció. A "Bugs" első másfél perce a "Dreamcatcher" halk pillanatait idézi fel, a kicsit tompán megszólaló dallamsor egy furcsa álomhoz hasonlítható. A káosz azonban nem marad el, de egy Elliot Goldenthal vagy John Debney "Agnus Dei"-ére emlékeztető női énekhang panaszos felsírása némiképp színesebbé teszi a már korábban is megtapasztalt ritmusos, de fogódzó nélküli aláfestést. Ha kibírjuk a track végéig, az utolsó két percre azért visszatér az indító álomszerűség, és először lehet érezni, mennyit jelent egy dobokkal szétzúzott műben az, ha csak egy vagy két tartott hang kíséri a háttérben - jóval elfogadhatóbb a végeredmény. Persze kotta azért ehhez sem kell, akárcsak a "Mist" címéhez hű ködszerűségéhez. Akik nem idegenkednek a szintetikus hangszínektől, azok számára simán lehet akár varázslatos is egy ilyen másfél perc, amely főleg hangulatában tud hatni a hallgatóra. A "Spiders" már jóval barátságtalanabb és támadóbb szellemű, mint az eddigi kaotikus trackek, és mivel az eszköztár az előzőekhez képest nem bővült, így maximum ennyi különbözteti meg a "Tentacles"-től. A vezeklés ("Expoiation"), amivel az újonnan megalkotott score-rész zárul, cseppet sem bocsánatkérő, csak épp csendesebb, mint az eddigi csörték. Azonban nem tudok olyan filmzenei válogatást elképzelni (szigorúan a horror műfajának terméséből szemezve), ahol elférne, mert lényegében az egy izgalmasnak mondható részlete a tompított steel drumok dinamikusabb játéka, a többi pedig a "Helyszínelők" nyomozási procedúráinak nyitó képsora alá passzol.

         Ezzel a végére is értünk (még persze jön a már említett Dead Can Dance-dal és a blues), és nem is volt annyira megterhelő, mert nem volt megelőző várakozás. Isham ezen műve a filmet pontosan ugyanennyire befolyásolta, különálló hallgatást pedig véleményem szerint semmiképp sem ér meg. Főleg ezért nagy kérdés tehát, hogy a 2007-es évet jelentősen túlvállaló, emiatt a kritikusok által előszeretettel mardosott zeneszerző élmény-statisztikáját miért kellett ezzel a kiadással még jobban rontani.


    Tihanyi Attila
    2008.07.14.




    Tracklista:

      1. Won't Somebody See a Lady Home? (1:24)
      2. Tentacles (3:18)
      3. Bugs (7:49)
      4. Mist (1:32)
      5. Spiders (4:26)
      6. Expiation (2:24)
      7. The Host of Seraphim - Dead Can Dance
          (film version) (7:19)
      8. The Vicious Blues (from "Mrs. Parker and
          the Vicious Circle") (3:48)



    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Bíró Zsolt

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba          nem értékelte

    Gregus Péter

    Kulics László

    Szabó Csaba          nem értékelte




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    Dreamcatcher

    The Shawshank Redemption

    Silent Hill

    Twisted

    További kritikáink
  • Dunkirk
  • Blade Runner
  • Kingsman: The Golden Circle
  • War for the Planet of the Apes
  • Spider-Man Homecoming
  • The Autopsy of Jane Doe
  • Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales
  • Close Encounters of the Third Kind
  • Alien: Covenant
  • King Arthur: The Legend of the Sword
  • Atlantis: The Lost Empire
  • Life
  • Colossal
  • Great Expectations
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby

  • Filmzenékről röviden
  • Jigsaw
  • Hail, Caesar!
  • The Lego Ninjago Movie
  • The Dark Tower
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam