Ransom Riggs 2011-es fantasyje, a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei nagy valószínûséggel eltûnt volna a már éppen leáldozni készülõ ifjúsági regények mocsarában (vagy legalábbis mérsékeltebb sikert aratott volna), ha nem a sajátos ”illusztrációival” együtt jelenik meg. Azonban a Harry Potter-, X-Men-, Mary Poppins-világ keresztezõdésébõl létrejött sztorit lényegesen feldobta a groteszk, archív fényképek tömkelege, amelyeknek Riggs szenvedélyes gyûjtõje, és amelyek köré egy képes albumot kívánt megjelentetni annál a kiadónál, ahol dolgozott. Szerencsére a szerkesztõje azt tanácsolta neki, hogy inkább írjon egy külön történetet köré, amellyel így lényegesen nagyobb sikert ért el.
     A könyvben szereplõ fotográfiákat elnézve automatikusan Tim Burton neve ugrik be az embernek: az archív felvételek önmagukban is ontják magukból azt a fajta groteszkséget, amely az egykor szebb napokat megélt rendezõnek is a sajátja. Az pedig talán nem véletlen, hogy Riggshez hasonlóan maga a híres rendezõ is szenvedélyes gyûjtõje a régi fotóknak, ami már önmagában elég lett volna, hogy elvállalja a rendezést, viszont a történet is ízig-vérig burtoni, tele különcökkel és horrorisztikus elemekkel.
    
    Jacob a nagyapja rejtélyes halála után elutazik arra a kis angliai szigetre, ahol az a háborús éveit töltötte, hogy megnézhesse az öregúr meséiben szereplõ rejtélyes gyermekotthont. Legnagyobb megdöbbenésére az egykori lakók - egy idõhuroknak köszönhetõen - mind a mai napig életben vannak, hála gondviselõjüknek, az erélyes, mégis odaadó Vándorsólyom kisasszonynak. Ahogy azonban az lenni szokott, veszély leselkedik az ifjakra a halhatatlanságot hajszoló és gyerekek szemgolyóit faló különcök, az Üresek képében, élükön renegát vezérükkel, Mr. Barronnal.
    Burtonnek egyértelmûen jót tett, hogy egykori múzsáitól, de még inkább - képletes és valós - élettársaitól, Johnny Depptõl és Helena Bonham Cartertõl is megvált. Ugyan a film az elejétõl fogva magán viseli a rendezõ kézjegyeit, de a megszokott színészek távollétében a legkevésbé sem hat manírosnak vagy erõltetettnek, sokkalta inkább frissnek és üdének, még ha érdemi újdonsággal nem is szolgál az alkotás, és a szufla is egyértelmûen kifogy a végjátékra. Azonban Eva Green eleven játéka és a Burtonre jellemzõ horrorisztikus groteszkség egyértelmûen ellensúlyozza a mozi olyan gyengeségeit, mint Samuel L. Jackson gyenge lábakon álló fõgonosza, vagy Asa Butterfield erõtlen fõhõse. Utóbbi mentségére szóljon, hogy nehéz az ilyen sablon messiás karaktereket élettel megtölteni, és a nagy szemû, sápadt arcú, ropi testû színész már a megjelenésében is olyan, mintha Burton egyik rajza elevenedett volna meg. 
    
    Amikor 2016 januárjában bejelentették, hogy Matthew Margeson és Mike Higham felel a produkció aláfestéséért, sokan felhördültek a filmzenerajongók közül. Tim Burton jóformán elválaszthatatlan alkotótársa Danny Elfman, akivel a szintén 2016-os Alice Csodaországbant is csinálták, igaz, hogy abból Burton már csak producerként vette ki a részét. Nem tudni pontosan, hogy a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei miért Elfman nélkül forgott, legalábbis errõl semmilyen feljegyzést vagy nyilatkozatot nem találni, de vélhetõen a szerzõ A lány a vonaton munkálatai miatt nem ért rá. Ezzel a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei lett a harmadik olyan Burton-film az Ed Wood és a Sweeney Todd - A Fleet Street démoni borbélya után, amelynek nem Elfman szerezte a zenéjét, ami egy harmincéves munkakapcsolatot figyelembe véve így is szép teljesítmény. Helyére az a Matthew Margeson ugrott be, aki jobbára Henry Jackman mellett tûnt fel társszerzõként olyan alkotásoknál, mint a Kick-Ass 2. vagy a Kingsman – A titkos szolgálat, de önálló munkájáért, az Eddie, a sas aláfestéséért már nem kevés dicséretet is bezsebelt. Ha a felsorolt mozikat - és az azokhoz készült score-ok minõségét - nézzük, feltûnõ, hogy Margeson mennyire ügyesen tud megidézni olyan komponistákat, mint John Barry vagy Ennio Morricone, ennél fogva a kiválasztásán nincs mit csodálkozni. Ellenben Mike Higham neve eléggé ismeretlennek hathat a laikusok számára. Pedig az angol úriember már jó ideje benne van a szakmában mint segédzeneszerzõ, és olyan filmek aláfestésénél mûködött közre, mint az Eredet vagy A Quantum csendje, de Burton - és ezáltal Elfman - munkásságát is behatóan ismeri, hiszen az elmúlt bõ egy évtizedben kivette a részét a Charlie és a csokigyár, az Éjsötét árnyék vagy az Alice Csodaországban zenei munkálataiból is.
 
    Mindezek ellenére - vagy éppen ezért - egy percig sem érezzük azt, hogy a zene ne egy Tim Burton-filmhez készült volna. Ezt már az elsõ track (”Miss Peregrine's Home for Peculiar Children”) nyilvánvalóvá teszi, ugyanakkor Elfman munkáival ellentétben kevesebb a fogás rajta. Az itt bemutatkozó motívum sokkalta inkább atmoszférikus, semmint egy könnyedén visszadúdolható fõtéma. A fuvola, a harangjáték és az óra ketyegése könnyedén egy thrillert juttathat az ember eszébe, s nem egy ifjúsági fantasyt, de az emögött megbúvó sötét játékosság fél pillanat alatt eloszlatja a kételyeinket. A filmhez hasonlóan a zene is lassan építkezik: Margeson és Higham szépen lassan vezet be minket ebbe a sötét világba, mint az ”Arrival to the Island”-del is, amelynek a vonósai kalandra hívják a hallgatót, míg a fuvola baljós játéka a közelgõ veszélyre figyelmeztet, de az ”A Place Like This” óraketyegése is magával ragadó. Egyébként az említett ketyegés egyfajta védjegyként végigvonul az egész albumon, ezzel is kiemelve az idõ fontosságát.
   Az Ella Purnell alakította Emma Bloom színrelépésével egyfajta önfeledtség költözik a score-ba, amely lágyságával a ”Squirrell Rescue”-ban üdvözöl minket elõször, majd a ”The Augustá”-ban teljesedik ki igazán, ahogy a vonósokkal és a kórussal is kiegészül. Utóbbi trackben üti fel a fejét elõször a Jackson alakította Mr. Barron és az Üresek rém egyszerû, fenyegetõ motívuma, amelyhez a ”Standoff at Blackpool Tower”-ben az orgona is társul, míg teljes fenyegetõ pompájában a ”Barron’s Experiment”-ben hallhatjuk. Egyébiránt kaland-fantasyhez képest meglepõen kevés a színtisztán akciótétel, de ami van, az legalább mûködik. Személyes kedvencem a ”Hollow Attack”, amely - amellett, hogy visszaköszönnek benne Margeson Remote Control-os gyökerei - mesterien építkezik és vegyíti a meglévõ motívumokat, míg a ”Raising the Augusta” egy rövid, de reménykeltõ, himnikus mû. Az album - és egyben a film - legbizarabb része a ”Handy Candy”, amely a vezérmotívum akciódús techno átirata. Ez a track viszont akármennyire is kilóg az összképbõl, a jelenet abszurditásához (csontvázhadsereg hadakozik láthatatlan szörnyekkel a modern vidámparkban) abszolút illik.
    Az viszont mindenképpen elvesz az élvezeti értékbõl, hogy a végére - Burtonhöz hasonlóan - a score is kifullad, és az említett átirat után nem is igazán talál magára, de a zárótétel, a hol szomorkás, hol lélekemelõ ”Go to Her” menti a menthetõt. Arra viszont nincs mentség, hogy a marketinganyagokban is bõszen használt betétdalt, a ”Wish That You Were Here”-t a Florence and the Machine-tõl lespórolták a soundtrackrõl, így csak egy single lemezen jelent meg.

    Mindezek ellenére Burton-filmben régen élt ennyire együtt a kép és a zene. Meg merem kockáztatni, hogy ilyen remek aláfestést a rendezõ munkái alatt az elmúlt tíz évben nem lehetett hallani. Akármennyire is kedvelem Elfman stílusát, és meghatározó számomra mind a mai napig, egy ideje megfigyelhetõ volt nála, hogy jó barátja mozijainál inkább rutinból dolgozott, és a szakmai kihívást a különbözõ thrillerekben találta meg. Egyik szemem sírna, ha egy ilyen klasszikus páros ennyi év után más-más úton találná meg a boldogulást, a másik viszont nevetne, ha Margeson és Higham kettõse a gót rendezõ további filmjeihez ehhez hasonlóan remek zenékkel rukkolna elõ.

Pavlics Tamás
2016.12.01.

Tracklista:   1. Miss Peregrine's Home for Peculiar Children (2:46)   2. Bedtime Stories (2:11)   3. Arrival at the Island (2:26)   4. A Place Like This (1:43)   5. Squirrel Rescue (2:31)   6. Enoch's Dolls (2:47)   7. Projecting Dreams (1:45)   8. The Augusta (5:24)   9. I?ll Be Here Forever (2:32) 10. Barron's Experiment (5:36) 11. Barron Revealed (2:45) 12. Surprise Visitor (4:52) 13. Hollow Attack (5:24) 14. Raising the Augusta (2:09) 15. Blackpool (2:37) 16. Standoff at Blackpool Tower (3:15) 17. Handy Candy (3:28) 18. Ymbrynes, Ymbrynes, Here I Come (4:08) 19. Peculiars vs. Wights (3:28) 20. Two Jakes (2:17) 21. Go to Her (6:16)

TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK: Bíró Zsolt Dobrosi Tamás           nem értékelte Emesz Csaba           nem értékelte Gregus Péter Kulics László           nem értékelte Szabó Csaba           nem értékelte Tihanyi Attila           nem értékelte KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK: Alice In Wonderland Charlie and the Chocolate Factory Inception Kingsman - The Secret Service