MARS ATTACKS! (1996)
Támad a Mars!
zene: Danny Elfman
vezényel: Artie Kane, Steve Bartek
kiadás éve: 2009
kiadó: La-La Land Records
játékidő: 74:04
A Danny Elfman szerzeményeivel kapcsolatosan tett kijelentéseimmel úgy vélem, egyre inkább óvatosnak kell lennem. Műveit valahogy mindig magamtól idegennek éreztem, s hosszú évekig úgy voltam vele, hogy a "Men in Black - Sötét zsaruk" aláfestése nekem bőven elegendő. Idővel aztán "megérett" nálam a "Batman" score-jának egésze is (a főtémáját mindig is kedveltem, csak a többi zenét fogadtam be nehezen), s a "Terminator - Salvation" is egyre többször kerül be a lejátszómba. A "Mars Attacks!” volt az egyetlen olyan albumom tőle, melyet megvásároltam, néhány év múlva pedig elajándékoztam, mondván, erre már nincs szükségem. Ha anno valaki nekem azt mondja, hogy ezt a score-t én újból megveszem majd, biztos kinevetem. Pedig neki lett volna igaza: az idő múlásával fakultak az ezzel kapcsolatos emlékek, s mikor a La-La Land Records idén piacra bocsátotta a bővített verziót, kíváncsiságom okán adtam neki még egy esélyt, amely után igencsak megváltozott a véleményem.
Tim Burton mozija alapjait tekintve tökéletesen megegyezik Roland Emmerich "A függetlenség napja" című filmjével: jönnek az ufók, és szétlőnek mindent. Azonban amíg Emmerich az idegenek invázióját egy rendkívül látványos popcorn akciómozival mutatta be, addig Burton a korai marslakós űrlényes-filmek, valamint Ed Wood szellemében prezentálta mindezt. A színes-szagos, sztárparádés sci-fi vígjáték vízfejű űrlényei ennek megfelelően megérkezésükkor fennen hirdetik, hogy békével jöttek, majd elkezdik tizedelni az olyan neves színészgárdát, melynek többek között Jack Nicholson, Danny DeVito, Pierce Brosnan, Martin Short, Glenn Close, Michael J. Fox, Annette Benning és Tom Jones is tagja. Akinek Burton egyedi, különleges hangulatú filmjei bejönnek, azok számára a "Támad a Mars!" sem fog csalódást okozni, amelynek készítői nemcsak a klasszikus inváziós filmek előtt tisztelegnek sajátságosan, hanem egyúttal társadalmunkat - persze főleg az amerikait - is kifigurázzák.
Danny Elfman és Tim Burton a kilencvenes évek közepére már jó néhány közös produkción túl voltak, és bár már ekkor kézenfekvőnek tűnhetett volna, ki kerüljön a zeneszerzői posztra, egy kisebb kanyar mégis volt benne, Burton ugyanis először az "Ed Wood"-ot is jegyző Howard Shore-t kérte fel a score elkészítésére. A rendező fejében azonban ott bujkált azon gondolat, miszerint mégiscsak Elfmannel kellene együtt dolgoznia, ezért egy kávé mellett neki is felvázolta készülő filmjének lényegét, s mivel a komponistának nagyon is tetszett az ötlet, megállapodtak, Shore pedig kikerült a stábból.
Míg a rendező olyan elemekkel utal a régi filmekre, mint az idegenek mozgása (amit eredetileg stop motion technikával szeretett volna megoldani), űrhajóik alakja vagy fegyvereik hangja, addig Elfman a theremint használta múltidéző elemként. Ez volt az első olyan hangszer, amit anélkül lehetett megszólaltatni, hogy a zenész megérintette volna. A theremin által megvalósító különleges hangzással olyan filmzenékben lehet találkozni, mint például Rózsa Miklós "Spellbound"-ja, Bernard Herrmann "The Day the Earth Stood Still"-je, vagy John Debney "Aliens in the Attic"-e. Ezen hangszer bevonása azonban csak addig tűnt jó ötletnek Elfman és Steve Bartek hangszerelő számára, míg kezdetét nem vették a zenei felvételek. A Skywalker stúdióban a nagyzenekarral együtt lett rögzítve a theremin hangja, ami rengeteg fejtörést okozott nekik, ugyanis mindig másként szólt, mint ahogyan szerették volna, s nemegyszer dominánsabb volt a kelleténél - ezt pedig csak tetézte, hogy a nagyzenekari részek sem sikerültek túl jól. Az album végén található öt bónusz tétel között megtalálható a Skywalker stúdióban rögzített "Main Title" is, mely hangzásvilága valóban távolabb áll (lényegesen halványabb) a végső változattól. Burton ezen időszak alatt jelentette be, hogy újravágják a filmet, ami miatt szükség lesz némi változást eszközölni a zenén, mely pont kapóra jött Elfmanéknek. A score újbóli felvételére San Franciscóban került sor úgy, hogy a kórusos (akik többnyire csak "haáa"-znak), és theremines részeket külön rögzítették.
A score egésze az imént említett hangszerre, valamint a marslakóknak íródott, az orosz indulókra emlékeztető főtémára épül ("Main Title"). Ezen kívül más vezérmotívumot nem szerzett Elfman (csak több kisebb dallamot), mivel úgy gondolta, hogy ezek az egyesek szerint arcszerkezetileg az Iron Maiden figurájára, Eddie-re hasonlító antihősök az egyetlenek, akiket saját téma illet ("Main Titles") - e motívum pedig szinte mindig felbukkan, ha a kis ördögök színre lépnek. Ebből adódóan többnyire azt szokták mondani, hogy a "Landing" című tétel mellett azok a score egyetlen értékelhető részei, amik erre a motívumra épülnek - annak idején magam is hasonlóan vélekedtem.
A komponista a film stílusának megfelelően számtalan zenei megoldást alkalmazhatott, melyet ki is használt: a zenekar tagjait néhol mókázásra, néhol fegyelmezett előadásra bírta. Kompozíciójának előadásába olyan hangszereket vont be, mint a szitár, a tambura, a tabla vagy az elektronikus ütősök. E változatosságról nyújt tanúbizonyságot például a "Loving Heads", melynek elején a régi filmekben a számítógépekhez használt szintetizátoros prüntyögés hallatszik, a kellemes dobritmusokra épülő "Martian Madame" - "Martian Lounge" kettős, vagy az olyan, erőteljes rezesekre támaszkodó akciótételek, amilyen az "Art's Demise / Chase / Punch Out / Viva Las Vegas" vagy a "Pursuit".
Elengedhetetlen volt, hogy a korongra felkerüljön a film két betétdala is, melyek közül Tom Jones "It's Not Unusual"-ja valóban örökzöld slágerére mindenki táncra perül, Slim Whitman jódlis "Indian Love Call"-jére azonban valószínűleg csak a filmben látható halláskárosult idős hölgy immunis.
Danny Elfman összetettsége mellett is könnyed kikapcsolódást biztosító score-ja először az Atlantic Records gondozásában jelent meg, s bár a film nem számít klasszikusnak Burton filmográfiájában, zenéje idővel out of print lett. A La-La Land munkatársai úgy gondolták, hogy leporolva, s néhány tétellel kiegészítve, korlátozott példányszámban érdemes lenne még egyszer foglalkozni ezzel a szerzeménnyel. A kiadó szokásához híven igyekezett mindent megtenni azért, hogy egy igényes kiadványt adjon ki a kezei közül: a felújított hanganyag mellett egy húszoldalas booklet részletezi a film, s a zene készítésének folyamatát úgy, hogy közben idéznek a rendezőtől, a zeneszerzőtől, valamint a hangszerelőtől.
Kulics László
2009.10.12.
Tracklista:
1. Introduction (1:40)
2. Main Titles (2:24)
3. 1st Sighting (1:27)
4. Barb Shares / Ode BG (2:21) *
5. Landing (6:02)
6. First Fire Fight (3:02) *
7. Return Message (2:18)
8. Ungodly Experiments (0:53)
9. State Address (3:03)
10. Loving Heads (1:21)
11. Martian Madame (3:02)
12. Martian Lounge (2:53)
13. Invasion (1:41) *
14. Boy Scout Jamboree / White House Mayhem (2:29) *
15. Art's Demise / Chase / Punch Out /
Viva Las Vegas (2:16) *
16. The Big Launch (2:42) *
17. Destructo X (1:18)
18. Pursuit (2:56)
19. War Room (1:31)
20. Airfield Dilemma (2:06)
21. Final Address (2:55) *
22. Battle Transition (0:44) *
23. New World (1:45)
24. Ritchie's Speech (3:10)
25. End Credits (3:58)
26. Indian Love Call - Slim Whitman (3:10)
27. It's Not Unusual - Tom Jones (2:02)
Bonus Tracks:
28. Trailer (2:40)
29. Main Title (orch demo) (2:32) *
30. Ungodly Experiments (alternate) (0:57) *
31. Martian Lounge (alternate) (3:00) *
32. The End? (0:06) *
* eddig ki nem adott zenék
|
|
