Nyugat-Ausztrália őslakossága sokáig ellenállt a fehér gyarmatosítóknak, 1931-ben viszont már külön kormányzó foglalkozott az ő ügyükkel. A kevert vérvonal fokozatos megszüntetését elősegítendő, A. O. Neville-nek joga volt szüleitől elszakítani bármely félvér gyermeket, akiket egy közös telepre vittek. A film egy testvérpár, Molly és Daisy, valamint unokatestvérük, Gracie története. A táborba került három kislány elszökik fogvatartói elől, és élelem nélkül vágnak neki a hazaútnak a sivatagban. Nyomukban üldözőik, egyedüli tájékozódási pontjuk pedig az a nyulakat távoltartó hosszú kerítés, mely végeláthatatlanul szeli át a tájat.
     Phillip Noyce rendező 1989-ben, a "Halálos nyugalom"-mal vált ismertté. Pályafutása során két Jack Ryan-es/Harrison Ford-os sikerfilmet is készített ("Férfias játékok", "Végveszélyben"), melyek a köztudatban tartották nevét a "Sliver"-féle bukások ellenére is. 2002-ben egy emberi sorsokat taglaló sztori felé fordult, és a kormányzót alakító Kenneth Branagh kivételével ismeretlen felnőtt- és gyermekszínészekkel forgatta le egy menekülés valódi eseményeken alapuló lebilincselő történetét.

     Amióta a Grammy-díjas énekes, Peter Gabriel a hetvenes évek közepén elhagyta a zenekart, amelynek alapító tagja volt, sok víz folyt le a Dunán. A Genesisből történő kiválása óta eltelt évtizedekben saját jogán is világsztárrá vált, és eddigi hosszú pályafutása alatt rengeteg dalt írt, közülük számos megjárta a slágerlistákat is. Ténykedésén belül filmzenei működése nem mondható kifejezetten meghatározónak, de neve feltűnése az "1200 mérföld hazáig" alkotói közt már jó előre sokat ígérő volt. Meg is kapta a jogos elismeréseket: score-ját jelölték Golden Globe-díjra (ekkor Elliot Goldenthal erősen felejthető "Fridá"-ja vitte el a szobrot előle), és elnyerte az Ausztrál Filmintézet díját is.
     A zenét először a film megtekintése előtt hallgattam meg, így nyugodtan állíthatom, hogy rendkívül erős darab, hiszen önmagában is ugyanúgy megállja helyét, mint a cselekmény alátámasztásaként. Mindaz, amit Peter Gabriel létrehozott, különleges hatású filmzenének és briliáns világzenének egyaránt tökéletesen megfelel. Ebből adódóan rengeteg etnikai elem szövi át nagyon markánsan a kompozíciók mindegyikét, nemegyszer szinte azt sugallva, hogy a film nem is egy egzotikus világban, hanem már-már a világegyetem egy távolabbi pontján játszódik. Ugyanakkor azok számára, akik főként a nagyzenekari darabokat kedvelik az aláfestésekben, és kevésbé fogadják be a megszokottól ilyen erős mértékben elütő muzsikákat, nem ez a kiadvány ajánlható elsőként.

     A lemez anyaga olyan, különféle ötletes effektekkel kísért hangulatképekből tevődik össze, amelyek nem az első percüktől az utolsóig rendelkeznek kifejezetten konkrét dallammal, de hallgatásuk mégis rendkívüli pillanatokat biztosít. A komponista valósággal tombolhatott mindazon hangszerek közt, melyekből felépítette műve vázát. Megszámlálhatatlan, hogy mennyi, egy átlagos zenekedvelő számára teljesen ismeretlen instrumentumot vetett be ahhoz, hogy hűen szemléltesse a gyermekek félelmét üldözőitől, valamint a túlélés reménytelenségét és a sivatag ürességét (a score hallgatása közben szinte látni vélhetjük a széltépte cserjéket). Ezen hangszerek egy része olyan tradicionális dobok közül került ki, mint például a brazil surdu, az afrikai djembe és az ír bodhran. Kifejezetten az ausztrál tájat képviseli a clap sticks, mely elnevezés az aboriginalok (az ausztrál őslakosok) egymáshoz ütött farúdjait takarja, illetve a csőre emlékeztető, hörgő hangú didgeridoo, de cimbalom, basszusgitár, szintetizátor, a tamburinként is ismert csörgődob, az íjra emlékeztető brazil berimbau, az orosz kaliuka, sőt Hammond-orgona is erősíti jelenlétével a színpompás kínálatot - ám a felsorolás közel sem teljes.

     Szinte egységes vigasztalanságuk és nyomasztóságuk ellenére minden szerzeménynek megvan a maga különleges szépsége: a "Jigalong" ütemeit egzotikus női hang erősíti (több vokalista is végigkíséri egyébként a szerzeményeket), a "Stealing the Children" háborgó dobjainak ősi erejét kettévágja egy gyönyörű szintetizátor-motívum, a merengős "Unlocking the Door"-t békakuruttyolásra és madárvijjogásra emlékeztető hangok szövik át, a "The Tracker" effektjeit akár panaszos kiáltásoknak is vélhetnénk, a "Crossing the Salt Plan"-nek pedig atmoszférikus dallama az erőssége. Személyes kedvencem "A passió" egyik korai előzetese alól is ismerős lehet többeknek, a szökés pillanatában felcsendülő téma a "Running to the Rain". Ez a lemez talán leghatásosabb pontja, amiben felerősődő dobok hangorkánja támogatja a vonósok játékát.
     Ahogy már a "Madárka" aláfestése esetében, úgy itt is visszanyúlt PG más munkájához, de az ő esetében ez nem valamiféle ihlethiányra vezethető vissza, hiszen ezek a felvételek teljesen egybeolvadnak a többivel, és a borítón is külön jelzésre került, hogy átiratok. A londoni Millennium Dome megnyitójára íródott "OVO"-ról a "The Nest That Sailed the Sky" csodás motívuma köszön vissza a három részre oszló "The Return"-ben, illetve az "A Sense of Home"-ban. A szerző legutóbbi szólóalbumáról, az "Up"-ról való a "Sky Blue" pompás átirata, amely itt "Ngankarrparni" címen fut, azonkívül a stáblista alá került újabb (és így is megunhatatan) verzióban, "Cloudless" elnevezéssel. E két felvételben a The Blind Boys of Alabama világtalan énekeseinek kórusa működik közre.
     A zeneszerző Peter (aki kettő kivételével az összes trackben játszik valamely hangszeren) filmzenéiben sokadrangú szereplőnek tekinti az énekes Peter hangját, ezért az most is csak pár helyen (mint a "Gracie's Recapture"-ban) csendül fel háttérvokálként. A további közreműködőket tekintve, a sok-sok zenész és vokalista mellett a filmzenékben jártasak számára nem kell bemutatni Gavyn Wrightot (aki hegedűn maga is részt vállal a munkából), és a London Session Orchestrát. De itt van a Gabrielt ősidők óta kísérő basszusgitáros, Tony Levin, valamint a 2003-as hazai PG-koncerten is jelenlévő két gitáros, Richard Evans és David Rhodes, akik alaphangszerük mellett több mást is megszólaltatnak.

     Ebben a score-ban a mai, modernnek nevezendő zenei világ szimbólumai ütköznek meg ősi hangszerekkel, s ennek a csatának vesztese abszolút nincs, csak nyertese: a hallgató. A komponista óriási tehetségét dicséri, hogy minden egyes nesznek és zörejnek megvan a műben a maga szerepe, minden kifogástalanul illeszkedik a végeredménybe. A score egyedülálló a maga nemében, hiszen ennyiféle érdekes hangszer és egyéb kiegészítés ennyire zseniálisan még talán sosem ötvöződött filmzenében - ami azt illeti, más jellegűben sem sokszor. Számtalan nép jellegzetes instrumentuma lett beleépítve, és egyfajta spirituális utazásra is visz, egyenesen a zene nyelvére lefordított kietlen pusztaság mélyére. Mindamellett, hogy világzenei kuriózum, Peter Gabriel művének egyben bérelt helye van a legjobb és legeredetibb filmzenék sorában is.

Bíró Zsolt
2007.03.15.

Tracklista:   1. Jigalong (4:03)   2. Stealing the Children (3:19)   3. Unlocking the Door (1:57)   4. The Tracker (2:47)   5. Running to the Rain (3:18)   6. On the Map (0:59)   7. A Sense of Home (1:59)   8. Go Away Mr. Evans (5:14)   9. Moodoo's Secret (3:02) 10. Gracie's Recapture (4:40) 11. Crossing the Salt Pan (5:07) 12. The Return. Parts 1, 2 and 3 (10:25) 13. Ngankarrparni (Sky Blue - reprise) (6:01) 14. The Rabbit-Proof Fence (1:06) 15. Cloudless (4:49)

TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK: Berkes Zsolt Dobrosi Tamás Emesz Csaba           nem értékelte Gregus Péter Kulics László           nem értékelte Szabó Csaba           nem értékelte Tihanyi Attila KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK: Apocalypto Birdy Orion The Passion of the Christ