FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Spider-Man: Homecoming  The Autopsy of Jane Doe  Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales  Close Encounters of the Third Kind  Alien: Covenant  King Arthur: The Legend of the Sword  Atlantis: The Lost Empire  Life  Colossal  Great Expectations
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  






Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - The Legend of 1900 (Ennio Morricone)    THE LEGEND OF 1900   (1998)
       Az óceánjáró zongorista legendája


      

       zene: Ennio Morricone
       vezényel: Ennio Morricone
       kiadás éve: 1999
       kiadó: Sony Classical
       játékidő: 57:39




         Megtalálásának évéről csak 1900-nak nevezik el azt a csecsemőt, akire egy Amerikába bevándorlókat szállító hajó zongoráján lel rá a leszállók elhagyott holmijai után kutató egyik fűtő. Tartva attól, hogy elveszik tőle, majd sorsára hagyják, ő maga neveli fel és tanítja a gyermeket, létezését csak a legénység elől nem titkolva. A hivatalosan meg sem született kisfiú különös képességről tesz tanúbizonyságot: bár sosem tanulta, mégis úgy zongorázik, mint azt előtte még senki más nem tette, így felnőttként (Tim Roth alakításában) a hajó zenekarának egyik tagjává válik. Bár a Virginia számtalanszor megteszi ugyanazt az utat Európa és Amerika partjai között, és mindahányszor ki is köt, a férfi számára a szárazföld túl idegen marad ahhoz, hogy a fedélzetet valaha is elhagyja, még a szívének kedves lány miatt sem teszi. Történetét zenekari társa, egy trombitás (Pruitt Taylor Vince) meséli el, aki barátjának mondhatta magát, és aki a végsőkig kitartott mellette, hogy megpróbálja megmenteni 1900 - a hajó sorsának bevégeztével lezárásra ítéltetett - életét.
         Az Oscar-díjas Giuseppe Tornatorét nyugodtan nevezhetjük Olaszország ikonikus rendezőjének, hiszen annak ellenére, hogy nem készített túl sok filmet idáig, mégis munkái hosszú-hosszú évek óta óta viszik szét a világba az olasz mozi hírnevét. Neki köszönhetően vált sokak számára mindörökre eggyé Philippe Noiret egy kisfiúval összebarátkozó, a nagybetűs mozi szeretetét neki átadni próbáló mozigépész figurájával ("Cinema Paradiso"), az ő kedvéért vívott feszült pszichológiai csatát Roman Polanski és Gérard Depardieu ("Puszta formalitás"), no meg az ő révén láthattuk Monica Bellucci tündöklését és bukását ("Maléna"). Számomra "Az óceánjáró zongorista legendája" összesíti mindazon filmeket, melyekért a film, mint műfaj egyáltalán megszületett. A szó jó értelmében vett régimódi történetmeséléssel előadott modern mese ez, a káprázatos zene mellett két színész erőteljes alakítására építve. A korábban leginkább csak kétes egzisztenciájú alakokat megszemélyesítő, ám most a nézői szimpátiát az első perctől fogva elnyerő Tim Rothnak lehetősége nyílt megformálni egy érzékeny tehetséget, az általában fegyenceket és különböző veszélyes alakokat játszó Pruitt Taylor Vince pedig egy végtelenül jóindulatú barát szerepét hozza, jól szemléltetve a külső és a belső tulajdonságok esetenkénti éles kontrasztját. Nem szabad megfeledkezni Koltai Lajos operatőr fantasztikus munkájáról sem, akinek káprázatos kameramozgásai is feledhetetlenné teszik a mozi mágikus korának hangulatát megidéző alkotást, mely első percétől az utolsóig az érzelmek csapdájába ejti nézőjét.

         A premier évében hetvenedik életévét betöltő Ennio Morricone mintegy félezer filmből álló pályája utolsó szakaszához érve nem is kaphatott volna testhezállóbb, afféle jutalomjátékkal felérő lehetőséget, mint hogy egy olyan produkcióhoz komponáljon aláfestést, mely a zenét minden más egyébbel egyenrangú szereplővé teszi a cselekményben, a zene szeretetét pedig ennyire központi témaként kezeli. Hogy éppen rá esett Tortanore választása, az csak azok számára meglepő, akik nem látták az 1988-as "Cinema Paradiso"-t, mely a rendező első nagy diadala volt, és amellyel párosuk sikerszériája is megkezdődött. Már az első közös munkánál bebizonyosodott, hogy Tornatore filmjei mennyivel kevesebbek lennének Morricone dallamai nélkül, de mindez fordítva is igaz, mert a zeneszerző karrierjének igen emlékezetes score-jai fűződnek a Tornatore-filmekhez. A közösen futó pályából jól látható, hogy milyen mértékben inspirálták kölcsönösen egymást: a zeneszerző a tehetségéhez méltó képeket láthatott el zenével, a rendező viszont hálát adhatott érte, hogy akadt valaki, aki a zene nyelvének segítségével tette teljessé mindazt, amire a szavak és a képek még együttesen is kevesek lettek volna.

         A lemezre a trackek nem a filmbeli elhangzásuk sorrendje szerint kerültek fel, de hacsak nem vagyunk különösen rigolyásak, e tény felett most nyugodtan szemet is hunyhatunk. Már csak azért is, mert jelen esetben erre a CD-re nemcsak úgy szükséges tekintenünk, mint egy lehetőségnek a film pillanatainak és hangulatának visszaidézésére, lévén, önmagában ugyanúgy élményszámba megy a meghallgatása, mintha a film közben hallanánk.
         Morricone tehetsége már az egy rövid intrónak beillő "1900's Theme"-ben megcsillan, ahol alig másfél percben mutatja meg, mennyi mindent meg lehet valósítani ennyi idő alatt is, ám ugyanezen téma sokkalta bővebb kifejtésének lehetünk fültanúi a "The Legend of the Pianist"-ban. A lemez leghosszabb, nyolcpercnyi hosszú zenei utazásában a Maestro egyfajta előzetest nyújt a továbbiakból: az érzékeny, hárfás kezdés után szordínós (azaz le-lefojtott hangzású) trombita játéka kiált bele a csöndbe, és némi vibrálás után fokozatosan belép a szenzációs motívumsorokat játszó teljes zenekar. A monumentális téma jól érezteti a robusztus hajó méltóságteljes siklását a vízen, a szabadság és a zene szeretetét, ugyanakkor valamiféle felszabadultságot is tükröz. Mivel más esetben egy ilyen grandiózus tétel az album legvégére kerülne tulajdonképpeni összefoglalóként, hihetnénk, hogy a varázslat véget is ért, ám erről nincs szó - a bűvésznek maradt még elég meglepetés a tarsolyában.
         Morriconét én olyan zeneszerzőnek tartom, aki lenyűgőző teljesítményt inkább fő- és altémákban nyújt, és nem az összekötő, csúnyább nevén helykitöltő kompozíciók az igazi erősségei, mivel számos filmzenéjének köztes tétele véleményem szerint nagy toleranciát kíván hallgatójától. Ezúttal ilyen eset egyáltalán nem áll fenn, az élmény egy pillanatra sem törik meg, végig szép, számos helyen katartikus pillanatok sorával állunk szemben. Habár az előbbi nyolc perc részletei nem egy helyen tűnnek újra fel, de mindig másképp: az "I Can and Then"-ben például vészjóslóan, a "Ships and Snow"-ban nagyívűen játszik belőle a szimfonikus zenekar, a "Child"-ban jelentősen elkanyarodva egy könnyed irányba, a "Before the End"-ben és a "Silent Goodbye"-ban viszont a klasszikus aranykori zenék legszebb "elbúcsúzós" hagyományait felidézve. Vendégzenészekből négy is akad, közülük először Gianni Oddit (szaxofon) és Cicci Santuccit (trombita) említeném, kiknek játéka a "Playing Love"-ban érvényesül leginkább, ami a valaha írt legszebb szerelmi témák egyike.

         A score egy jellegzetes stílust idéző áthallásai nem véletlenek: mégiscsak a huszadik század első évtizedeiben járunk; ezt az időszakot képviseli Scott Joplin katonai parádékat idéző, közismert dallamú "Peacherine Rag"-je is. Egy új korszak kezdete ez, amikor is a jazz elindult világhódító útjára, majd az egyik legmeghatározóbb műfajjá vált. Kitalálói között szokás Jerry Roll Mortont emlegetni, akit a film egy frappáns fordulattal be is emel a cseleménybe: 1900 vele vív zongorapárbajt, mely az egyik fél teljes erkölcsi megsemmisülésével ér véget. A "csata" során elhangzó több zenemű között a valódi Morton egyik szerzeménye is megtalálható - a "The Crave" egy lendületes zongoramű, ami szemlélteti, hogy szerzőjét miért tekintették anno műfajteremtőnek. Az eredeti felvétel kölcsönzése helyett a film számára a művet Amedeo Tommasi játszotta fel, aki több más tételben is közreműködik, például a játékosan bárhangulatú "Danny's Blues"-ban, vagy a párbaj további dinamikus témáiban, a big bandes nyitányú, döbbenetesen gyors zongorajátékú "1900's Madness #1"-ban, illetve kettes számmal ellátott folytatásában.
         Egy másik zongorista is fontos szerephez jut a műben. Ő Gilda Buttá, aki komolyzenei körökben nagy megbecsülésnek örvend. Ugyanakkor Morricone is szívesen turnézik vele, a hazánkban zajló 2005-ös koncerten éppúgy megcsodálhattuk lendületes játékát, mint a 2003-as "Arena Concerto" című DVD-n. A művésznő több felvételben is közreműködik, mint például a briliáns ötletet megvalósító, azaz elmélázva félreütött zongorabillentyűk hatását sugalló "The Crisis"-ben is, ami jól adja át egy gondolataiba merült, mégis játszó zenész érzéseit (a "Second Crisis"-ben pedig mindennek nagyzenekari újrája hallható). Vagy említhetném a főtéma különleges, zongorás-harmonikás variációját ("Nocturne with No Moon"), a nem véletlenül ilyen címmel rendelkező "A Mozart Reincarnated"-et, esetleg a "Study for Three Hands"-et, ami új megvilágításba helyezi a gyors zongorajáték fogalmát.
         A lemezt egy kiváló betétdal zárja, ami szerencsére beleillik a melankolikus hangulatba: Morricone témájára Roger Waters, a Pink Floyd alapító tagja írt egy dalt, amit ő maga énekel is el, miközben a légies, éteri hangvétel közepén felcsendül Edward Van Halen szolid gitárszólója is.

         A Sony több országban is kiadta az adott nyelven a lemezt, más-más borítóval ellátva. A német verzió hatásvadász, a félresikerült moziplakátból átemelt címlapképe valamiféle intrikus kosztümös drámát sugall, míg az olaszé a film egyik kifejező, ám nem éppen legjellemzőbb pontját emelte előtérbe. Igazán színvonalas borító készült viszont az angol nyelvű kiadványhoz a hivatalos plakát felhasználásával, az esztétikum ezúttal azonban nem minden. A film eredeti hossza ugyanis 160 perc, míg hazánkban (és számos más országban) a kétórás, vágott verzió került bemutatásra a mozikban, és a különbség a CD-k közt is érzékelhető: a nehezebben beszerezhető olasz soundtrackre bő húsz perccel több muzsika került föl. A teljes(ebb) zenei anyagot nem hallottam még, de mivel csak a rövidebb filmhez volt szerencsém, hiányérzetem alig van. A score így is majdnem kerek egésznek hat, leszámítva azt, hogy a film egyik legerősebb jelenetében szóló keringő (Amedeo Tommasi szerzeménye), amit a hánykolódó hajón zongorával ide-oda gurulgató 1900 játszik, titokzatos módon lemaradt.
         Számos album esetében írtuk már és fogjuk is írni, hogy minden filmzenerajongó gyűjteményének részét képeznie kell, de ez talán még sosem volt ennyire igaz, mint "Az óceánjáró zongorista legendája" aláfestése esetében. Ennio Morricone Golden Globe-szobrot is eredményező csodálatos művének a legnagyobb klasszikusok közt a helye - azok között, melyeket időről időre elővesz az ember, hogy sokadjára meghallgatva is ugyanúgy hasson rá, mint ahogy azt legelőször tette.


    Bíró Zsolt
    2007.05.30.




    Tracklista:

      1. 1900's Theme (1:38)
      2. The Legend of the Pianist (8:04)
      3. The Crisis (2:47)
      4. The Crave (1:46)
      5. A Goodbye to Friends (2:33)
      6. Study for Three Hands (1:00)
      7. Playing Love (4:26)
      8. A Mozart Reincarnated (1:58)
      9. Child (2:45)
    10. 1900's Madness #1 (2:14)
    11. Danny's Blues (2:09)
    12. Second Crisis (2:03)
    13. Peachering Rag - Scott Joplin (2:37)
    14. Nocturne with No Moon (2:41)
    15. Before the End (1:11)
    16. Playing Love (3:03)
    17. I Can and Then (2:17)
    18. 1900's Madness #2 (1:48)
    19. Silent Goodbye (1:37)
    20. Ships and Snow (2:29)
    21. Lost Boys Calling - Roger Waters (5:19)



    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba          nem értékelte

    Gregus Péter

    Kulics László

    Szabó Csaba          nem értékelte

    Tihanyi Attila




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    Finding Neverland

    Once Upon a Time in Mexico

    Random Harvest / The Yearling

    Titanic

    További kritikáink
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby
  • In the Heart of the Sea
  • Power Rangers
  • Noah
  • Mighty Morphin Power Rangers: The Movie
  • Crimson Rivers
  • Twister
  • xXx: Return of Xander Cage
  • The Lego Batman Movie
  • Shaft
  • Living in the Age of Airplanes
  • La La Land
  • Immortal Memory
  • Spirit: Stallion of the Cimarron

  • Filmzenékről röviden
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room
  • The Boy
  • Ma Ma
  • Jack Reacher: Never Go Back
  • Gagarin - First in Space

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam