Jó néhány zenészről tudunk, aki alapvetően nem filmzenei területen tevékenykedik, karrierje mégsem csak úgy kapcsolódik ehhez a világhoz, hogy valamely korábbi szerzeményét beválogatták egy-egy filmbe, hiszen a szerencsések olykor kifejezetten személyre szabott felkérést is kapnak. Ez néha kimerülhet néhány új betétdalban, de akad, amikor a teljes instrumentális aláfestést takarja. Az egyik legjobb végeredményt véleményem szerint Bryan Adams tudhatja magáénak, aki Hans Zimmer remek score-jával szorosan összefonódó dalokat szerzett a "Szilaj - A vad völgy paripája" című rajzfilmhez, de a hivatalosan nem filmzeneszerző Vangelis is több klasszikust (a "Szárnyas fejvadász", az "1492", vagy éppen a "Tűzszekerek" Oscar-díjat érdemlő score-ja) jegyez. De eszünkbe juthat műfajváltóként Peter Gabriel ("Krisztus utolsó megkísértése"), Mark Knopfler ("Az utolsó kijárat Brooklyn felé"), Damon Albarn ("Farkaséhség"), Elton John ("Az oroszlánkirály" - szintén Zimmerrel), és a színészként is aktív David Bowie, akinek számai olykor fel is bukkannak mindazon produkciókban, melyekben szerepel (például: "A fantasztikus labirintus"). A sort lehetne még folytatni, például olyan zenészekkel, akik jobban tennék, ha sürgősen visszamennének saját területükre, én viszont egy pozitív példával folytatnám.

     Még talán rajongói közül sem mindenki tudja, hogy a hazánkban idén ismét koncertező énekes-gitáros, az idáig mintegy harmincmillió albumot eladó Chris Rea egy filmzenét is megalkotott. A dolog érdekessége azonban nem merül ki ennyiben, mivel a "La Passione" önéletrajzi elemekből összeálló története is az ő tollából származik. A mozi rendezője a kizárólag különböző sorozatok epizódjait jegyző John B. Hobbs, akinek ez volt az egyetlen kiruccanása a nagyfilmes világba, majd ezt követően soha többet nem is forgatott már semmit sem. A történet egy olyan kisfiúról szól, aki megszállottan rajong az autóversenyzésért, minden gondolata a négykerekűek körül forog. Ez a gyermek a valóságban egy alteregó: Chris Reáé, aki kicsiként csodálattal nézte a kor neves német autóversenyzője, Wolfgang von Trips tudását. Trips tehát valóban létező személy volt, sok kamasz számára példakép. Élete tragikus véget ért: egy versenyen ütközött, majd szörnyethalt, de bizarr módon akkor sem úszta volna meg, ha a verseny helyett végül elutazik azzal a repülőgéppel, amellyel eredetileg tervezte, az ugyanis lezuhant. Chris Rea e kétszeresen is halálra ítélt sportoló emlékére írta meg a történetet, egyúttal saját fiatalságára is emlékezve. Sajnálatos módon hazai bemutató talán soha nem lesz várható, ez az olasz című (erre a magyarázat, hogy az énekes olasz bevándorlók gyermekeként született) angol film ugyanis világszerte rejtve maradt mindenki szeme elől.

     Már több írásomban kifejtettem, hogy szerencsés helyzetben vagyok, mert számos olyan zenét ajánlhatok sok más zenekedvelő figyelmébe, amelyekről valamiért nagyon kevesen tudnak. A "La Passione" (azaz "Szenvedély") például ilyen, amire úgy akadtam tizenakárhány éve, és vettem meg kazettán, hogy az egyik dalt hallottam a rádióban, és kíváncsi voltam a többire. A számtalanszor lejátszott kiadvány azóta persze lecserélődött CD-re, ám a sokszori pörgetés dacára ez az album azon kevesek egyike maradt, melyet mindmáig nem untam meg. Aki a zeneszerző szerteágazó munkásságát felületesen, esetleg az unalomig ismert "Road to Hell"-ből ítéli csak meg, e soundtrack hallatán igencsak meglepődhet, de a Rea-rajongók (jómagam egyébként nem tartozom közéjük) sem fogják elutasítani kedvencük egyszeri kitérőjét, aminél az eredmény ismeretében mindenféleképpen azt kell mondanom, hogy igazán követhetné egy újabb hasonló.

     A komponista dalokat és instrumentális darabokat is szerzett a filmhez, de a hangszerelésnek köszönhetően ezek között zavartalan az átjárás, sőt néhol még egymás dallamait is idézik. A film címét viselő, fanfárral induló főtéma egy, a filmzenés körökben igen ismert Gavyn Wright vezette szimfonikus zenekarral előadott, olaszos hangulatú fülbemászó muzsika, ami hallatán számomra (a hozzá tartozó képek nélkül) egy hatalmas utasszállító hajó lassú, méltóságteljes elindulása jelent meg. Így kézenfekvővé válik (az amúgy három évvel később született) "Az óceánjáró zongorista legendája" megemlítése, mert ez a track tökéletesen beleillene Giuseppe Tornatore remekművébe - akár Ennio Morricone szerzeményei közé is. Hogy milyen jól képes magát kifejezni Rea akkor is, ha hangját mellőzve szimfonikus zenét szerez, arra a nyitány mellett jó példa a lemezt záró "Le Mans", illetve a "Horses", ami hallatán egyrészt nem nehéz vágtázó lovakat magunk elé képzelni, másrészt az sem érzékelhető belőle, hogy nem klasszikus képzésű filmzeneszerző írta. További különlegesség a Thobias Draper énekelte "Dov'e Il Signore?" ("Hol van az Úr?"), mely egy két részből álló fohász első darabja, ahol a fiatal énekesfiú vokálját egy szomorú dallamot játszó nagyzenekar kíséri.
     Egy jól ismert énekesnő, a James Bond-díva Shirley Bassey jellegzetesen erőteljes hangja két dinamikusabb szerzeményben csendül fel. Az egyik a Reával közös jól sikerült duett, a "Shirley Do You Own a Ferrari?", a másik pedig a "'Disco' La Passione", ami ugyan egyedüliként kilóg az albumról a maga "klasszikusok diszkóritmusban" stílusával, de a filmben bizonyára megvan a maga szerepe. Rea énekét a remek popszimfonikus alappal rendelkező "Girl in a Sports Car"-ban, a hasonlóan felépített "Only to Fly"-ban is hallhatjuk, mély hangján dúdol a visszaemlékező melodramatikus kezdetből frenetikus bigbandes revüzenébe torkolló "Olive Oil"-ban, de ő énekel (és kíséri magát jellegzetes gitárjátékával) a "You Must Follow"-ban, valamint a "When the Grey Skies Turn to Blue"-ban is, mely a CD és valószínűleg az előadó valaha írt legcsodálatosabb felvétele.

     A dalszövegek és a lemezborítón lévő fényképek alapján még az is össze bírja állítani a maga verzióját a film történetéből, aki nem látta. Chris merengve emlékezik gyermekkorára, és ebből a nosztalgiából valami felemelő született meg, ami képes nagyon szomorú, ugyanakkor ünnepi is lenni. Ráadásul az sem kerülheti el a hallgató figyelmét, hogy egy elsősorban nem filmzenei területen alkotó zenész volt képes ilyen minőségű score-t komponálni. Ugyan teljes egészében instrumentális anyagból kevés szerepel a CD-n, de a dalok tökéletes szimfonikus háttérrel rendelkeznek, ráadásul az énekes felvételek több esetben is hosszabb, grandiózus zenekari fináléval zárulnak. Chris Rea albumának nagy különlegessége, hogy minden percét élmény hallgatni. A különféle hangulatok és stílusok, a dalok és a score hiba nélkül illeszkednek egymáshoz, és minden track rendelkezik valami olyan különlegességgel, ami a lemezt megunhatatlanná, és mindenekfelett értékessé teszi.

Bíró Zsolt
2008.04.07.

Tracklista:   1. La Passione (Film Theme) (4:55)   2. Dov'e Il Signore - Part 1 (6:04)   3. Shirley Do You Own A Ferrari (4:43)   4. Girl in a Sports Car (5:16)   5. When the Grey Skies Turn to Blue (3:43)   6. Horses (3:05)   7. Olive Oil (4:26)   8. Only to Fly (5:42)   9. You Must Follow (5:29) 10. 'Disco' La Passione (4:57) 11. Dov'e Il Signore Part 2 (2:31) 12. Le Mans (3:59)

TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK: Dobrosi Tamás           nem értékelte Emesz Csaba           nem értékelte Gregus Péter Kulics László           nem értékelte Szabó Csaba           nem értékelte Tihanyi Attila KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK: Birdy Les Choristes Legend of 1900 The Lion King