Jó néhány zenészrõl tudunk, aki alapvetõen nem filmzenei területen tevékenykedik, karrierje mégsem csak úgy kapcsolódik ehhez a világhoz, hogy valamely korábbi szerzeményét beválogatták egy-egy filmbe, hiszen a szerencsések olykor kifejezetten személyre szabott felkérést is kapnak. Ez néha kimerülhet néhány új betétdalban, de akad, amikor a teljes instrumentális aláfestést takarja. Az egyik legjobb végeredményt véleményem szerint Bryan Adams tudhatja magáénak, aki Hans Zimmer remek score-jával szorosan összefonódó dalokat szerzett a "Szilaj - A vad völgy paripája" címû rajzfilmhez, de a hivatalosan nem filmzeneszerzõ Vangelis is több klasszikust (a "Szárnyas fejvadász", az "1492", vagy éppen a "Tûzszekerek" Oscar-díjat érdemlõ score-ja) jegyez. De eszünkbe juthat mûfajváltóként Peter Gabriel ("Krisztus utolsó megkísértése"), Mark Knopfler ("Az utolsó kijárat Brooklyn felé"), Damon Albarn ("Farkaséhség"), Elton John ("Az oroszlánkirály" - szintén Zimmerrel), és a színészként is aktív David Bowie, akinek számai olykor fel is bukkannak mindazon produkciókban, melyekben szerepel (például: "A fantasztikus labirintus"). A sort lehetne még folytatni, például olyan zenészekkel, akik jobban tennék, ha sürgõsen visszamennének saját területükre, én viszont egy pozitív példával folytatnám.

     Még talán rajongói közül sem mindenki tudja, hogy a hazánkban idén ismét koncertezõ énekes-gitáros, az idáig mintegy harmincmillió albumot eladó Chris Rea egy filmzenét is megalkotott. A dolog érdekessége azonban nem merül ki ennyiben, mivel a "La Passione" önéletrajzi elemekbõl összeálló története is az õ tollából származik. A mozi rendezõje a kizárólag különbözõ sorozatok epizódjait jegyzõ John B. Hobbs, akinek ez volt az egyetlen kiruccanása a nagyfilmes világba, majd ezt követõen soha többet nem is forgatott már semmit sem. A történet egy olyan kisfiúról szól, aki megszállottan rajong az autóversenyzésért, minden gondolata a négykerekûek körül forog. Ez a gyermek a valóságban egy alteregó: Chris Reáé, aki kicsiként csodálattal nézte a kor neves német autóversenyzõje, Wolfgang von Trips tudását. Trips tehát valóban létezõ személy volt, sok kamasz számára példakép. Élete tragikus véget ért: egy versenyen ütközött, majd szörnyethalt, de bizarr módon akkor sem úszta volna meg, ha a verseny helyett végül elutazik azzal a repülõgéppel, amellyel eredetileg tervezte, az ugyanis lezuhant. Chris Rea e kétszeresen is halálra ítélt sportoló emlékére írta meg a történetet, egyúttal saját fiatalságára is emlékezve. Sajnálatos módon hazai bemutató talán soha nem lesz várható, ez az olasz címû (erre a magyarázat, hogy az énekes olasz bevándorlók gyermekeként született) angol film ugyanis világszerte rejtve maradt mindenki szeme elõl.

     Már több írásomban kifejtettem, hogy szerencsés helyzetben vagyok, mert számos olyan zenét ajánlhatok sok más zenekedvelõ figyelmébe, amelyekrõl valamiért nagyon kevesen tudnak. A "La Passione" (azaz "Szenvedély") például ilyen, amire úgy akadtam tizenakárhány éve, és vettem meg kazettán, hogy az egyik dalt hallottam a rádióban, és kíváncsi voltam a többire. A számtalanszor lejátszott kiadvány azóta persze lecserélõdött CD-re, ám a sokszori pörgetés dacára ez az album azon kevesek egyike maradt, melyet mindmáig nem untam meg. Aki a zeneszerzõ szerteágazó munkásságát felületesen, esetleg az unalomig ismert "Road to Hell"-bõl ítéli csak meg, e soundtrack hallatán igencsak meglepõdhet, de a Rea-rajongók (jómagam egyébként nem tartozom közéjük) sem fogják elutasítani kedvencük egyszeri kitérõjét, aminél az eredmény ismeretében mindenféleképpen azt kell mondanom, hogy igazán követhetné egy újabb hasonló.

     A komponista dalokat és instrumentális darabokat is szerzett a filmhez, de a hangszerelésnek köszönhetõen ezek között zavartalan az átjárás, sõt néhol még egymás dallamait is idézik. A film címét viselõ, fanfárral induló fõtéma egy, a filmzenés körökben igen ismert Gavyn Wright vezette szimfonikus zenekarral elõadott, olaszos hangulatú fülbemászó muzsika, ami hallatán számomra (a hozzá tartozó képek nélkül) egy hatalmas utasszállító hajó lassú, méltóságteljes elindulása jelent meg. Így kézenfekvõvé válik (az amúgy három évvel késõbb született) "Az óceánjáró zongorista legendája" megemlítése, mert ez a track tökéletesen beleillene Giuseppe Tornatore remekmûvébe - akár Ennio Morricone szerzeményei közé is. Hogy milyen jól képes magát kifejezni Rea akkor is, ha hangját mellõzve szimfonikus zenét szerez, arra a nyitány mellett jó példa a lemezt záró "Le Mans", illetve a "Horses", ami hallatán egyrészt nem nehéz vágtázó lovakat magunk elé képzelni, másrészt az sem érzékelhetõ belõle, hogy nem klasszikus képzésû filmzeneszerzõ írta. További különlegesség a Thobias Draper énekelte "Dov'e Il Signore?" ("Hol van az Úr?"), mely egy két részbõl álló fohász elsõ darabja, ahol a fiatal énekesfiú vokálját egy szomorú dallamot játszó nagyzenekar kíséri.
     Egy jól ismert énekesnõ, a James Bond-díva Shirley Bassey jellegzetesen erõteljes hangja két dinamikusabb szerzeményben csendül fel. Az egyik a Reával közös jól sikerült duett, a "Shirley Do You Own a Ferrari?", a másik pedig a "'Disco' La Passione", ami ugyan egyedüliként kilóg az albumról a maga "klasszikusok diszkóritmusban" stílusával, de a filmben bizonyára megvan a maga szerepe. Rea énekét a remek popszimfonikus alappal rendelkezõ "Girl in a Sports Car"-ban, a hasonlóan felépített "Only to Fly"-ban is hallhatjuk, mély hangján dúdol a visszaemlékezõ melodramatikus kezdetbõl frenetikus bigbandes revüzenébe torkolló "Olive Oil"-ban, de õ énekel (és kíséri magát jellegzetes gitárjátékával) a "You Must Follow"-ban, valamint a "When the Grey Skies Turn to Blue"-ban is, mely a CD és valószínûleg az elõadó valaha írt legcsodálatosabb felvétele.

     A dalszövegek és a lemezborítón lévõ fényképek alapján még az is össze bírja állítani a maga verzióját a film történetébõl, aki nem látta. Chris merengve emlékezik gyermekkorára, és ebbõl a nosztalgiából valami felemelõ született meg, ami képes nagyon szomorú, ugyanakkor ünnepi is lenni. Ráadásul az sem kerülheti el a hallgató figyelmét, hogy egy elsõsorban nem filmzenei területen alkotó zenész volt képes ilyen minõségû score-t komponálni. Ugyan teljes egészében instrumentális anyagból kevés szerepel a CD-n, de a dalok tökéletes szimfonikus háttérrel rendelkeznek, ráadásul az énekes felvételek több esetben is hosszabb, grandiózus zenekari fináléval zárulnak. Chris Rea albumának nagy különlegessége, hogy minden percét élmény hallgatni. A különféle hangulatok és stílusok, a dalok és a score hiba nélkül illeszkednek egymáshoz, és minden track rendelkezik valami olyan különlegességgel, ami a lemezt megunhatatlanná, és mindenekfelett értékessé teszi.

Bíró Zsolt
2008.04.07.

Tracklista:   1. La Passione (Film Theme) (4:55)   2. Dov'e Il Signore - Part 1 (6:04)   3. Shirley Do You Own A Ferrari (4:43)   4. Girl in a Sports Car (5:16)   5. When the Grey Skies Turn to Blue (3:43)   6. Horses (3:05)   7. Olive Oil (4:26)   8. Only to Fly (5:42)   9. You Must Follow (5:29) 10. 'Disco' La Passione (4:57) 11. Dov'e Il Signore Part 2 (2:31) 12. Le Mans (3:59)

TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK: Dobrosi Tamás           nem értékelte Emesz Csaba           nem értékelte Gregus Péter Kulics László           nem értékelte Szabó Csaba           nem értékelte Tihanyi Attila KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK: Birdy Les Choristes Legend of 1900 The Lion King