FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Rogue One: A Star Wars Story  Justice League  Murder on the Orient Express  Moon  Wonder Woman  The Ghost and the Darkness  It  Rebel in the Rye  The Mummy  Catch Me If You Can
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  







Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - The Kite Runner (Alberto Iglesias)    THE KITE RUNNER   (2007)
       Papírsárkányok


      

       zene: Alberto Iglesias
       vezényel: Mike Nowak
       kiadás éve: 2007
       kiadó: Deutsche Gramophone
       játékidő: 62:47




         Az afgán származású író, Khaled Hosseini 2003-ban adta ki első regényét, a "The Kite Runner"-t, mely hazánkban "Papírsárkányok" címmel 2005-ben jelent meg. A mű igen komoly nemzetközi sikert ért el a kritikusok és az olvasók körében is, jól jelzi ezt az a tény, hogy a megjelenés után öt évvel még mindig a bestsellerlisták élvonalában található. Ahogy az már lenni szokott a sikeres, különleges helyszíneken játszódó és aktuális témát feldolgozó könyvekkel, a "Papírsárkányok" sem kerülhette el a filmes feldolgozást. A mozi elkészültének kedvezett az is, hogy Hollywood egyre bátrabban mer nyitni a sztereotípiáktól mentes iszlám-témák felé, továbbá a regény szövege már eleve filmszerűen íródott, emiatt a forgatókönyvíróknak sem volt nehéz dolguk. A sikeres irodalmi alapra korán lecsapó producereknek így nem volt más teendőjük, mint egy jó rendezőt találni, olyat, aki képes egy lírai, jelentős gondolatokat magában foglaló regény méltó filmes adaptációjára. A legalkalmasabbnak végül azt a Marc Forstert találták, aki eddigi filmjeivel ("Szörnyek keringője", "Én, Pán Péter", "Maradj!", "Felforgatókönyv") már bizonyította, hogy igazán sokoldalú és tehetséges rendező. Munkáit jól jellemzi, hogy azok történetei - stílusuktól függetlenül - emberiek, az átlagos nézőnek is jó szórakozást nyújtanak, mindemellett a filmjeiben rejlő gondolatok közérthetően, ugyanakkor mégis művészi formában jelennek meg. A "Papírsárkányok"-hoz pedig egy ilyen rendező kellett.

         A film cselekménye a szovjet megszállás előtti Afganisztánban indul. A történet középpontjában Amír, egy tehetős kereskedő fia, illetve Hasszán, a kereskedő alkalmazásában álló szolga fiának hányatott sorsú barátsága áll. A gyerekek felhőtlen kapcsolata egy papírsárkány-röptető verseny után, Amír árulása miatt tragikus véget ér. Húsz évvel később az USA-ban élő Amírt még mindig gyötri a bűntudat. Ezért egyfajta vezeklésként visszatér a tálibok uralma alatt álló Afganisztánba, hogy megmentse Hasszán fiát, és ezzel együtt saját magának is feloldozást adjon a több éve elkövetett, és egész életét megpecsételő fiatalkori bűnéért.
         A film megtartotta a regény legfőbb erényeit, így a megrendítő barátság, a súlyos hibákért való vezeklés, a bűnhődés és a szeretet legalább olyan jól jelenik meg a vásznon, mint a könyv lapjain. Sokáig az idei díjszezon egyik legnagyobb esélyese volt a mozi, azonban a rengeteg pozitív kritika ellenére mégsem nyert el egyetlen jelentősebb díjat sem. Egyedül a score-t, és az azt jegyző Alberto Iglesiast jelölték több helyen is (Golden Satellite, BAFTA, Golden Globe, International Film Music Critics Awards), ráadásul ezzel a zenével a komponista egy Oscar-jelölést is kiérdemelt.

         A "Papírsárkányok" történetéhez, illetve a cselekmény helyszínéhez természetesen arabos dallamvilág illik, és ezt meg is kapjuk a zenétől. Iglesias (csakúgy, mint "Az elszánt diplomata" szintén Oscar-jelölt zenéjének esetében) most sem pusztán az autentikus hangszerekre épít, hanem erőteljesen érezni a háttérben a szimfonikus zenekart is, jelen esetben a The Hollywood Symphony Orchestrát. Azonban a score ettől még nem válik tipikus nagyzenekari filmzenévé, mivel a különböző egzotikus hangszerek jelenléte olyan erős, hogy inkább ezekre figyel fel az ember, és nem a jól ismert vonósszólamokra. A zeneszerző rengeteg különböző, főleg népi hangszert alkalmaz, melyek többsége afgán, de akad közöttük indiai, iráni, sőt észak-afrikai tradicionális instrumentum is. Többen egyébként pont ezért támadták a "Papírsárkányok" zenéjét, mivel nem tisztán az afgán népi dallamvilágra, illetve az ott élő népek hangszereire épül, tehát a zene nem afgán, hanem olyan, mint amilyennek egy európai komponista azt elképzeli. Persze ezt az ellenvetést szinte bármely világzenei/népzenei hangzással rendelkező score-ral szemben meg lehet fogalmazni, én azonban úgy vélem, hogy a hallgathatóság rovására menne, ha kifejezetten az adott nép zenei világát idéznék meg az ilyen koncepció alapján íródott filmzenék. Így a "Papírsárkányok" esetében sem zavaró, hogy aláfestésében néha érezhetően latinos ritmusok keverednek arab vagy afrikai dallamokkal, amiket mondjuk indiai hangszerek szólaltatnak meg. Iglesiasnak érezhetően nem az volt a célja, hogy afgán népzenét írjon, inkább az adott világ hangulatát akarta zeneileg leképezni.
         A filmet helyi énekesek dalaival próbálták meg zeneileg autentikusabbá tenni - sajnos a kiadott albumra is felkerültek ezek a felvételek, foglalkozni azonban nem érdemes velük. A score-ban felhasznált arab, illetve keleti hangszerek közül fontos szerep jut az oudnak, a santurnak, vagy a kifejezetten afgán hangszernek számító rubabnak, továbbá a bansurinak, illetve a török klarinétnak. Azonban ezeken az instrumentumokon nem helybeli zenészek játszanak, a számtalan különböző gitár egyikén például a Hans Zimmer-közeli Heitor Pereira penget, míg az elektromos csellót a hangszer "koronázatlan királya", Martin Tillman szólaltatja meg.

         A score igen összetett hangszerelésű világzenei stílusa már a nyitó témában ("Opening Titles") megmutatkozik. Ugyanez folytatódik a második trackben ("The Call, Kabul 1978") is, ami egy aszimmetrikus tétel, két teljesen eltérő stílusú részből tevődik össze. Az elején még kifejezetten az arab dallamvilág dominál, amit aztán egy hirtelen dinamikai váltás után spanyol ritmussal dúsít fel a szerző, ráadásul mindezt egy erős klezmeres klarinétdallammal teszi igazán pikánssá.
         A score bizonyos szempontból felemás, mivel felejthetetlen, rendkívül jól sikerült részekkel is rendelkezik, ugyanakkor kevésbé emlékezetesekkel is, de szerencsére nem utóbbiak vannak túlsúlyban. A jól sikerült tételeket leginkább a tökéletes hangszerelés, és az egyes népi hangszerekre írt pazar dallamok teszik emlékezetessé. Az ebbe a csoportba sorolható trackek közül is kiemelkedik a "Kite Tournament", mely összetettségével és a felvonultatott zenei ötletességével az album csúcspontja. Ebben a tételben erősen keltás, íres hangulattal indít a szerző, majd ez csap át egy spanyolos, arabos és indiai motívumokat magába foglaló, komolyzenei kisegítést is kapó hamisítatlan világzenébe. Szintén hasonló jókat lehet elmondani a "Kite Shop"-ról is, melyben gyakorlatilag egyetlen dallam sem ismétlődik, mégis nagyon egységes a zene, olyan, mintha nem is előre forgatott képsorokhoz írták volna. Ugyancsak az érdekesebb részek közé sorolható a "Sin" című tétel is, mely enyhén morriconés utánérzése miatt emelhető ki a sorból - ennek borús témája néha-néha még felbukkan az album további részeiben is. Hagyományos értelemben főtémának nevezhető dallam azonban nincs, inkább a jellegzetes hangszerelés és az ebből fakadó hangulat teszi nagyon egységessé a zenét.

         Az albumra felkerült utolsó két instrumentális tétel kicsit összefoglalja az addig hallottakat. Megidézik, sőt néhol kibővítik a már megismert dallamokat, így különösen szép a "Fly a Kite"-ben használt gitárra írt téma, mely az albumon már korábban is felbukkant, hangsúlyos szerepet azonban csak ebben a tételben kapott. Nem mellesleg a vájtfülűek egy korábbi Mark Knopfler-filmzene ("Cal") dallamaira is asszociálhatnak a hallottak alapján, de egyébként ez a tétel egy az egyben beillene egy szolidabb Dire Straits-féle instrumentális számnak. Az albumon szereplő Iglesias-kompozíciók a "Reading the Letter"-rel zárulnak, mely a már említett morriconés dallammal indul, aztán egy-két pengetős hangszerre írt szólam után egy szép zongorajátékkal ér véget.
         A már részletezett utolsó két instrumentális tétel rendkívül szép lírai befejezést adna az eddig hallottaknak, azonban az albumot záró szám, Sami Yusuf szerzeménye, mely a lemezre felkerült dalok legjobbika, kicsit megtöri a varázst. Az iráni származású énekes 2003-ban íródott "Supplication" című felvétele különleges, populáris zenei hatásoktól mentes alkotás. Mély, fülbarát zúgásból formálódik ki az enyhén a Dead Can Dance-re hajazó énekes rész, melynek csúcspontja az, amikor Yusuf angolra vált. Ugyanakkor bármennyire is jó a dal, nem az album végén kellett volna elhangoznia.

         Azt el kell ismerni, hogy a score nem tart egy egyenletesen magas színvonalat, időnként sajnos ellaposodik, de ez inkább annak tudható be, hogy a film bizonyos jelenetei megkívánták a disszonáns, a világzenei stílustól távol álló kompozíciókat ("Russians Invade", "The Stadium"). Az "Escape" című track pedig olyan, mintha Marco Beltrami korai horrorzenéinek egyik tételét hallgatnánk. A score ezen részei egyébként azt bizonyítják, hogy Alberto Iglesias egy igen sokoldalú zeneszerző, de tény, hogy inkább a dráma és a világzene stílusában mozog otthonosabban.
         Az albumon az egyes tételek nem túl szerencsés módon lettek elhelyezve, ugyanis Iglesias instrumentális zenéit rendre megszakítják különböző betétdalok. Ez az albumszerkezet azért is érdekes, mivel a zenét megjelentető Deutsche Gramophone az egyik legrégebbi, minőségi kiadványairól híres komolyzenei kiadó. Ezért is nehezen érthető, hogy miért nem külön van a score, és külön a betétdalok.

         A "Papírsárkányok" zenéje esetében párhuzamot kell vonni a "Babel"-ével, mivel alapjában véve valami hasonlóval van dolgunk. Azonban a két alkotásnak csak a koncepciója egyezik meg, vagyis gitár és autentikus hangszerek, dallamok alkalmazása. A legnagyobb különbség azonban a kivitelezésben van. A "Babel"-t jegyző Gustavo Santaolalla csak összekeverte a pengetős instrumentumait egy-két autentikus arab hangszerrel, így egy fantáziátlan és erőltetett, a tehetségtelenség jegyeit mutató zenét sikerült megalkotnia. Iglesias ezzel ellentétben bátran meri alkalmazni a népi hangszereket, ráadásul mindezt olyan profin, mintha ezeket már régóta használná műveiben. Továbbá a "Papírsárkányok" alá megalkotott dallam és stílus is lényegesen összetettebb, pláne hallgatóbarátabb, mint Santaolalla tavalyi Oscar-díjas alkotása.
         Alberto Iglesias sajnos ezen teljesítménye után sem fog Hollywood legfoglalkoztatottabb zeneszerzői közé tartozni. Idén azonban két komoly munkája lesz, mivel Steven Soderbergh Che Guevaráról készített dupla életrajzi filmjéhez ("The Argentine", "Guerrilla") is ő készíti majd a zenét.


    Gregus Péter
    2008.02.28.




    Tracklista:

      1. Opening Titles (3:21)
      2. The Call, Kabul 1978 (2:33)
      3. He Hates Me (1:08)
      4. Kite Shop (3:07)
      5. Sin (1:34)
      6. Tanha Shudam Tanha - Ahmad Zahir (3:36)
      7. Kite Tournament (5:40)
      8. Hassan Theme (2:58)
      9. Az Man Begurezed - Ahmad Zahir (5:04)
    10. Plant the Watch (1:30)
    11. Russians Invade (2:23)
    12. The Truth (1:59)
    13. Omaid E Man - Ehsan Aman (1:47)
    14. Fuel Tanker (3:09)
    15. End Phone Call (2:06)
    16. The Stadium (2:34)
    17. Escape (3:11)
    18. Dukhtare Darya - Ehsan Aman (3:44)
    19. Fly a Kite (4:27)
    20. Reading the Letter (2:50)
    21. Supplication - Sami Yusuf (4:06)



    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Bíró Zsolt

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba          nem értékelte

    Kulics László

    Szabó Csaba          nem értékelte

    Tihanyi Attila          nem értékelte




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    Babel

    The Constant Gardener

    Long Walk Home
    (Music from the Rabbit-Proof Frence)


    Projection Privee
    [Malabar Princess]


    További kritikáink
  • Dunkirk
  • Blade Runner
  • Kingsman: The Golden Circle
  • War for the Planet of the Apes
  • Spider-Man Homecoming
  • The Autopsy of Jane Doe
  • Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales
  • Close Encounters of the Third Kind
  • Alien: Covenant
  • King Arthur: The Legend of the Sword
  • Atlantis: The Lost Empire
  • Life
  • Colossal
  • Great Expectations
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby

  • Filmzenékről röviden
  • Jigsaw
  • Hail, Caesar!
  • The Lego Ninjago Movie
  • The Dark Tower
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam