FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Patriots Day  Plan 9 from Outer Space  Love Actually  Rogue One: A Star Wars Story  Justice League  Murder on the Orient Express  Moon  Wonder Woman  The Ghost and the Darkness  It
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  







Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Justice League (Danny Elfman)    JUSTICE LEAGUE  (2017)
       Az Igazság Ligája


      

       zene: Danny Elfman
       vezényel: Rick Wentworth
       kiadás éve: 2017
       kiadó: Water Tower Music
       játékidő: 101:22




         A DC univerzumát erősítő Igazság Ligájának tagjai 1960 novemberében álltak össze először, s habár e formáció a képregények világában éppúgy közkedvelt, mint rajzfilmsorozat-hősökként, mozis felbukkanásukra meglehetősen sokáig kellett várni - még ahhoz képest is, hogy a konkurens Marvel már 2012-ben vászonra küldte saját, hasonló struktúrájú bandáját, a Bosszúállókat. A Liga első élő szereplős kalandja 2017 őszén indult hódító útjára, fogadtatása pedig meglehetősen zajosra sikerült, ám míg ezt a párhuzamként gyakran és joggal emlegetett Bosszúállók a magas bevétellel, illetőleg a pozitív visszajelzésekkel érte el, addig Az Igazság Ligájához ennek ellenkezőjét társíthatjuk. A Warner és a DC aktuális vállalkozására a negatív visszajelzések össztüze zúdult, ráadásul az ilyenkor zsigerből hibásnak kikiáltott rendező, forgatókönyvírók, vágók és látványfelelősök mellett egy olyan elemet is bűnbaknak kiáltottak ki, amellyel a kritikusok és a rajongók évtizedekig alig, mostanában viszont egyre többet foglalkoznak: a zenét.
         Az, hogy a nézők egyre jobban figyelnek az aláfestésekre (immáron nemcsak a közismert betétdalokat, vagy Ennio Morricone, John Williams és Hans Zimmer nevét emlegetik), rendkívül becsülendő dolog, hiszen a dallamok éppúgy az alkotás szerves részei, mint a forgatókönyv, a színészi játék, a rendezés vagy az operatőrök, a díszletépítők, valamint a jelmeztervezők munkája. Általánosságban a score-ok magasztaló kritikákban részesülnek, arra viszont meglehetősen kevés példa akad, ami Az Igazság Ligája esetében történt, az ilyen fajta, ostorozó visszajelzéseket ugyanis eddig a stúdióktól és a producerektől szokhattuk meg egy-egy kudarcba fulladt tesztvetítés utóhatásaként, nem pedig a nézőktől. Természetesen minden, a filmekkel kapcsolatos vélemény - érkezzen az bárhonnan - a legnagyobb objektivitás mellett is bizonyos szinten szubjektív, hiszen a tárgyilagosság mellett kisebb-nagyobb mértékben az egyén véleményét is masszívan tükrözi. A magam részéről úgy gondolom, hogy ez esetben feleslegesen lett pellengérre állítva Danny Elfman, muzsikája ugyanis nem rombolta tovább a film amúgy is porban heverő ázsióját, éppen ellenkezőleg: számos jelenetet, illetve karaktert (főként a Ben Affleck-féle Batmant) pont emiatt éreztem hatásosnak. Számomra három emlékezetes pontja maradt Az Igazság Ligájának: Gal Gadot és Ezra Miller játéka, valamint a score.

         Az imént kissé előreszaladtam, s igyekeztem - ha csak érintőlegesen is - rögtön állást foglalni a zene minőségével kapcsolatban. Be kell vallanom, hogy olyannyira megcsömörlöttem már az elmúlt években ránk zúduló szuperhős-mennyiségtől (2017-ben például hét közönségfilm szólt róluk), valamint a hozzájuk kapcsolódó, nemegyszer teljesen átlagos, feledhető score-októl, hogy e projekt is csak attól fogva vált érdekessé számomra, miután a kíséret elkészítésének lehetősége Elfmanhez került. Az Igazság Ligájával kapcsolatos zeneszerző-história gyökerei közel másfél évre, 2016 júniusáig nyúlnak vissza, amikor is Deborah Snyder producer lerántotta a leplet arról, hogy a Liga kalandját Tom Holkenborg aláfestése kíséri majd. Ez nem számított nagy meglepetésnek, hiszen a Junkie XL néven is alkotó zenész Az acélember esetében kiegészítő szerzőként, a Batman Superman ellen - Az igazság hajnalánál pedig társszerzőként vette ki a részét a DC-hez köthető mozis kalandok sorából. A Snyder házaspár családi tragédia okán történt kihátrálását követően Zack Snyder direktori székét Joss Whedon (Serenity, Bosszúállók) foglalhatta el, nem sokkal később pedig arról kezdtek cikkezni, hogy a cserét követő megannyi módosítás a meglévő zenére is hatással lesz. Arra azonban senki sem mert gondolni, hogy nem Holkenborgtól vagy más Remote Control Production-tagtól kérnek majd segítséget, hanem egy olyan szerzőt fogadnak fel, aki merőben eltérő stílust képvisel. A döntést azzal indokolták, hogy bár Holkenborg zenéje jól alátámasztotta Snyder verzióját (egyes információk szerint a végső score-ral szemben jóval nyersebb, agresszívabb hangzású volt), az újravágások és pótforgatások közepette más jellegű zene kezdett körvonalazódni az alkotókban. Whedon ezért a Bosszúállók: Ultron koránál vele dolgozó Elfmanhez fordult, aki olyan képregény-adaptációkat jegyez, mint a Batman, a Batman visszatér, a Dick Tracy, a Men in Black - Sötét zsaruk, a Hulk vagy Sam Raimi első két Pókembere. "A mentorom, Hans Zimmer egyszer azt mondta, hogy mindaddig nem leszek vérbeli hollywoodi komponista, amíg egy projektemnél le nem cserélnek. Nos, úgy vélem, a héten azzá váltam. Sajnálom, hogy ki kell szállnom ebből, ugyanakkor nagyon hálás vagyok Zacknek, amiért anno felkért, s minden jót kívánok Dannynek, Jossnak, illetőleg a Warner Bros.-nak" - kommentálta az esetet 2017 júniusában Holkenborg.

         "Josstól az utolsó pillanatban kaptam a hívást. Amikor megkeresett, azt mondta, hogy most kell döntenem, holnaptól pedig dolgozhatok is" - mesélte Elfman, aki nemegyszer úgy komponált, hogy a zenéhez kapcsolódó jeleneteket még forgatták, a végül kukába került Snyder-képkockákat pedig inspirációgyűjtés céljából sem láthatta. A score teljesen új alapokon nyugszik, ugyanakkor a filmes múlttal már rendelkező karaktereknek köszönhetően egy csipetnyi nosztalgiafaktort is kapunk, amivel rendkívüli módon rokonszenvezek. Elfman - elmondása szerint - azokat a technikákat alkalmazta, amelyekkel napjainkban alkot, nem pedig a szuperhősfilmek esetében anno használt megközelítéseit - kivételt képeztek ez alól azok a momentumok, ahol Whedon a régi idők előtt kívánt tisztelegni. Utóbbi eredményeként saját Batman-témája mellett Hans Zimmer Wonder Woman- és John Williams Superman-dallamait egyaránt adaptálhatta. "A DC-nél kezdik végre megérteni, hogy ezek a múlt emblematikus elemei, részei az életünknek, egyfajta örökség, amitől nem szabad elszakadnunk. Napjaink koncepciója, miszerint minden szuperhős-reboot alkalmával a semmiből kell építkezni, totális hülyeség. Okulnunk kell abból a szabályból, melyet a Star Warsoknál és a James Bond-moziknál hosszú ideje alkalmaznak, vagyis tartsuk életben a zenei kapcsolódási pontokat, s a nézők elégedettek lesznek velünk" - nyilatkozta a szerző, aki az imént említettek mellett a Star Treket és a Mission: Impossible-t is felhozhatta volna példaként. E véleményét osztom, ám a dolog pikantériája, hogy munkáját pont egy régi elemmel, a Batman-témával kapcsolatos megnyilvánulását követően vették célba: "Hans csodálatos dolgot vitt véghez, ritmusok által buzdított, ugyanakkor az csak egy téma, nem a Batman-téma. Nem írok új motívumot Batman számára, az ő igazi témáját fogjátok hallani. Neki csak egy ilyenje van" - jelentette ki. Az ezt követő kommentekben önzőnek, egoistának, nagyképűnek titulálták a művészt, s részint ez is hozzájárult ahhoz, hogy a Snyder-féle változat bemutatásával kapcsolatos petíció egyik kitétele a Holkenborg-zene alkalmazása lett.
         A magam részéről azt gondolom, hogy e mondatok egy szerencsétlen megfogalmazás eredményei, ugyanakkor Elfmannek annyiban igaza van, hogy az ő motívuma kultikussá emelkedett (Tim Burton filmjei mellett a négy évadot megélt Batman-rajzfilmsorozat is ezzel nyit), s bár számomra Zimmer Christopher Nolan-filmek ihlette témája szintén remekül szimbolizálja a denevérkosztümös igazságosztót, Az igazság hajnalában alkalmazott, teljesen jellegtelen dallamsor bevetésével már saját nimbuszán ejtett csorbát. Természetesen érvként felhozható - s ezt sokan meg is lépték -, hogy a Michael Keaton-féle hős nem olyan, mint Ben Afflecké, ezért nem a régmúltat kell erőltetni, hanem elegendő Az igazság hajnaláig visszanyúlni, de kérdem én: akkor miért örülnek ugyanazok az emberek annak, hogy Henry Cavill színre lépéseit időnként Williams Superman-motívuma kíséri? A másik érthetetlen dolog számomra az, hogy a rajongók nagyrészt ezen és a score klasszikus hangszerelésén lovagolnak, miközben Elfman egy köteg olyan újdonságot állított csatasorba, melyek akár a jövőben érkező, önálló karaktermozik score-jainak pillérei is lehetnének, de úgy tűnik, utóbbi lényegtelen tény...

         Elfman igyekezett témaközpontú maradni, ugyanakkor a hat főhős és a világunkat fenyegető Steppenwolf révén a muzsika egyfajta kirakósjátékká vált. Amellett, hogy a DC-tagok önálló dallamokkal rendelkeznek, csapatként további két vezértémával is gazdagodtak: egyet a teljes létszámú Liga ihletett (ez az albumon "The Justice League Theme - Logos"-ként található meg, a filmben pedig a DC-logó alatt csendül fel), egy pedig az aktuális részben színre lépőkhöz köthető (ez a "Hero's Theme"). A szerző azért különítette el így a dolgokat, mert itt még csak Batman, Superman, Wonder Woman (a szerepében ezúttal is tündöklő Gadot), Aquaman (Jason Momoa), Cyborg (Ray Fisher) és Flash (Miller) bukkantak fel, a csapatba azonban több mint húszan tartoznak. Ebből eredően, míg a "The Justice League Theme - Logos"-ban szereplő komplett csapattéma a jövő előrevetítése okán csak a zárójelenetet kísérő "A New Hope"-ban tér vissza teljes egészében, addig az aktuális team-motívum szerves elemét képezi a Steppenwolffal kapcsolatos összecsapásokat alátámasztó trackeknek. Utóbbiakat a WaterTower Music korongján a "The Tunnel Fight" és a "The Final Battle" fedik le, s ezekre a non-stop akciódarabokra (pontosabban a második lemezen bónuszként található teljes verziójukra) még sokat fogok hivatkozni, gerincüket ugyanis a csatasorba állított motívumok váltakozásai adják.
         A karakterek zenei megjelenítései közül a már említett Batman-Superman-Wonder Women trióhoz tartozók olyan trackekben bukkannak fel, mint a "Batman on the Roof", a "Wonder Woman Rescue", a "Then There Were Three", a "Friends and Foes", a "The Tunnel Fight (Full Length Bonus Track)", valamint a "The Final Battle (Full Length Bonus Track)". A három hős ily módon történő ábrázolása között annyi különbség figyelhető meg, hogy míg Wonder Women energikus dallamsora mindig teljes valójában csendül fel, addig köpenyes barátainak motívumai nemegyszer csupán részleteikben, utalásszerű formában köszönnek vissza. Ráadásul a "Friends and Foes"-ban, annak érdekében, hogy Superman visszatérésénél a jelenethez idomulva, némi kérdőjelet ébresszen Elfman, néhány másodperc erejéig darkosra vette Williams fanfárját. A Krypton bolygóról származó hőshöz azonban Az igazság hajnalában történtek miatt nemcsak instrumentális kíséret köthető, hanem a főcímdalként alkalmazott "Everybody Knows" is (Leonard Cohen klasszikusát ezúttal a norvég Sigrid adja elő), amely a hős halála utáni életképeket támasztja alá, rendkívüli módon együtt élve a képsorokkal. A DC két legikonikusabb karakterének témáival kapcsolatban arra is érdemes még kitérni, hogy bár kijelentése miatt sokat ostorozták Elfmant, halványan ugyan, de tett némi utalást a Zimmer-féle Batman- és Superman-vonalra, ami a "Batman on the Roof"-ban, illetőleg a "Home"-ban mutatkozik meg.

         Ahogyan arra pár sorral feljebb már kitértem, az önálló mozival még nem rendelkező Aquaman, Cyborg és Flash sem maradtak ki a szórásból, az ő motívumaik viszont inkább jól sikerült vázlatok lettek, mintsem markáns szimbólumok. Ez azonban egy tudatos koncepció eredménye: "Ezeket talán soha többé nem használjátok fel, de megadok nektek minden szükséges összetevőt, ha építkezni szeretnétek" - mondta ezzel kapcsolatban a DC-nek Elfman, majd egy későbbi interjúban kiegészítette: "Vagy kezdenek ezzel valamit, vagy nem, de hasonlóan állok minden munkámhoz. El kell fogadni, hogy ez egy mitológia kezdete, hogy mindez számít, ha kis szerencsével megvalósulnak a dolgok". Flash dallamsora (mely a "The Tunnel Fight (Full Length Bonus Track)", "Spark of the Flash", "The Final Battle (Full Length Bonus Track)" tételekben tűnik fel) sikerült a legemlékezetesebbre, s nemcsak a lemezen hangzik jól, hanem a képességei ismeretének még híján lévő, poénokat szóró Flash színre lépéseivel karöltve is hatásos. Ezt a kombinációt hasonlóan eltaláltnak, erőteljesnek érzem, mint a Wonder Woman-motívumot és Gadot játékát, éppen ezért remélem, hogy a tervezett Flash-mozinál ugyanúgy felhasználják majd akciótémaként, ahogyan Wonder Woman esetében Zimmer témáját. Atlantisz szülötte, Aquaman - mely karaktert itt még csak ízlelgeti Momoa, ám az már látszik, hogy jól áll neki a szerep -, Flashhez hasonlóan, dinamikusan jelenítődik meg a zenében, kórussal tarkított, gazdag hangzásvilágú motívumát "Aquaman in Atlantis"-ként találjuk meg az albumon. Az ő esetében be kell ismernem, hogy a film megtekintését követően Aquamanről már nem Elfman víziója jut elsőre eszembe, hanem a bajba jutott halász kimentését követően bevetett "Icky Thump" című dal a The White Stripestól, ennek hangulata ugyanis sokkal jobban visszaadja a faragatlan, a hős szerepét félvállról vevő atlantiszit. Végül, de nem utolsósorban itt van Cyborg, aki drámai hangvételű motívumával némiképp kilóg a sorból, s ugyan az "Enter Cyborg"-"Cyborg Meets Diana" párosban benne rejlik a heroikusság lehetősége, inkább a karakter fájdalmas múltját, önmagával megbékélni nem tudó mivoltát érzékeltetik - nagyon helyesen.

         S persze nincs hős ellenfél nélkül. Ez jelen esetben Steppenwolf, akiről annyit tudunk meg, hogy paradémonokból álló seregével kutat három mágikus doboz után, melyek közül egyet az atlantisziak, egyet az amazonok, egyet pedig az emberek őriznek. Míg ő bolygónk sötétségbe taszításán ügyködik, addig a Liga lassan, de biztosan összeáll, s ez utóbbi fonal sokkal jelentősebb szerepet tölt be a filmben, mint az, hogy az emberiségnek hamarosan talán befellegzik. Én végig úgy éreztem, hogy Steppenwolf nem egy vérbeli, velejéig romlott, mindenen és mindenkin átgázoló gonosz, hanem csupán egy mellékszereplő, gyújtópont a csapat összerántásához, ami nemcsak a mozinál, hanem a zenén is érződik. Vészjósló kórusra, rezesekre, erőteljes ütősökre és vonósokra épülő dallamsora a "The Story of Steppenwolf"-ban jelenik meg először, majd olyan trackekben köszön vissza hosszabb-rövidebb ideig, mint a "The Amazon Mother Box", az "Aquaman in Atlantis" a "The Tunnel Fight (Full Length Bonus Track)", valamint a "The Final Battle (Full Length Bonus Track)". E dallamok hiánya esetén Steppenwolf még ennyire sem lenne félelmetes a filmben (hiába robusztusabb mindenkinél és áll hatalmas sereg mögötte), ezért az kijelenthető, hogy Elfman alapvetően túlnőtt a karakter igényein, ám a score önállóan történő hallgatása során ez a téma az első perctől kezdve minden mással szemben alulmarad.

         Danny Elfman annak megfelelően igyekezett bevetni a témákat, ahogyan Batman összeboronálta a csapatot. Az Igazság Ligájának kíséretét lehet támadni, ugyanakkor amellett sem szabad elmenni, hogy egy kifejezetten rövid határidővel készült és viszontagságokkal szegélyezett feladatról beszélünk, ám a végeredmény még így is könnyedén kenterbe veri Tom Holkenborg munkásságának döntő hányadát - élén a Batman Superman ellen - Az igazság hajnalával. Tény, hogy Holkenborg művei technikailag kifogástalanok, dallamalkotó képesség szempontjából azonban jelenleg még jócskán alulmarad Elfmannel szemben. Míg a filmből, úgy gondolom, az egyszeri megtekintés bőven elegendő volt, zenéjét többszöri hallgatás után sem untam meg, s biztosan szerepelni fog a 2017-es évértékelésem kedvencei között.


    Kulics László
    2017.12.12.




    Tracklista:

    CD 1:
      1. Everybody Knows - Sigrid (4:25)
      2. The Justice League Theme - Logos (0:48)
      3. Hero's Theme (4:17)
      4. Batman on the Roof (2:34)
      5. Enter Cyborg (2:00)
      6. Wonder Woman Rescue (2:43)
      7. Hippolyta's Arrow (1:16)
      8. The Story of Steppenwolf (2:59)
      9. The Amazon Mother Box (4:33)
    10. Cyborg Meets Diana (2:36)
    11. Aquaman in Atlantis (2:39)
    12. Then There Were Three (1:10)
    13. The Tunnel Fight (6:24)
    14. The World Needs Superman (1:00)
    15. Spark of the Flash (2:18)
    16. Friends and Foes (4:14)
    17. Justice League United (1:24)
    18. Home (3:24)
    19. Bruce and Diana (1:06)
    20. The Final Battle (6:14)
    21. A New Hope (4:36)
    22. Anti-Hero's Theme (5:35)
    23. Come Together - Gary Clark Jr. & Junkie XL (3:13)
    24. Icky Thump - The White Stripes (4:14)

    CD 2:
      1. The Tunnel Fight (Full Length Bonus Track) (10:58)
      2. The Final Battle (Full Length Bonus Track) (12:57)
      3. Mother Russia (Bonus Track) (1:45)





    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Bíró Zsolt

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba          nem értékelte

    Gregus Péter          nem értékelte

    Pavlics Tamás

    Szabó Csaba          nem értékelte

    Tihanyi Attila




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    The Avengers

    Batman v Superman:
    Dawn of Justice


    Man of Steel

    Wonder Woman

    További kritikáink
  • Rebel in the Rye
  • The Mummy
  • Catch Me If You Can
  • Dunkirk
  • Blade Runner
  • Kingsman: The Golden Circle
  • War for the Planet of the Apes
  • Spider-Man Homecoming
  • The Autopsy of Jane Doe
  • Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales
  • Close Encounters of the Third Kind
  • Alien: Covenant
  • King Arthur: The Legend of the Sword
  • Atlantis: The Lost Empire
  • Life
  • Colossal

  • Filmzenékről röviden
  • Intent to Destroy
  • Goodbye Christopher Robin
  • Jigsaw
  • Hail, Caesar!
  • The Lego Ninjago Movie
  • The Dark Tower
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Bright
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam