FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Krypton  Captain Marvel  Bless the Child  Cold Pursuit  Joe Versus the Volcano  Six Days Seven Nights  Bird Box  Dark City  Species  Venom
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  







Beszámolók
  • Ólafur Arnalds a Müpában
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Joe Versus the Volcano (Georges Delerue)    JOE VERSUS THE VOLCANO  (1990)
       Joe és a vulkán


      

       zene: Georges Delerue
       vezényel: Georges Delerue
       kiadás éve: 2016
       kiadó: Varése Sarabande
       játékidő: 60:40




         "Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Joe nevű srác. Tetű egy állása volt..." - ezzel a mérsékelten életvidám narrációval indul a Joe és a vulkán című, Tom Hanks és Meg Ryan főszereplésével készült film. A címbeli Joe (Hanks) egy egykori tűzoltó, ám most egy végbélszondákat készítő nagyvállalat reklámosztályán dolgozik, meglehetősen sanyarú körülmények között, egészségi állapota pedig kifejezetten siralmas. Problémái végére szeretne járni, ezért orvoshoz fordul, aki megállapítja, hogy hipochonder, és ez okozza vélt panaszait. Mindössze egyetlen valós betegsége van, amely viszont tünetmentes, csakhogy az agyát megtámadó kór miatt már csak pár hónapja maradt hátra. Joe azonnal felmond munkahelyén, ám mielőtt belesüppedhetne az önsajnálatba, felkeresi egy dúsgazdag vállalatvezető (Lloyd Bridges), és egy visszautasíthatatlan ajánlatot tesz neki. A férfi, elmondása szerint, nem kap engedélyt arra, hogy egy Waponi Woo nevű sziget ritka ásványát kibányássza, ám az ottani őslakosok egy feltétellel mégis belemennének: ha szerez nekik egy feláldozható embert. A szigeten található ugyanis egy vulkán, amelyben hiedelmük szerint egy dühös tűzisten él, aki haragjában elsüllyeszti a szigetet, hacsak százévente nem ugrik be valaki szabad akaratából a kráterbe. Mivel lassan elérkezik a százéves évforduló, Joe-ra vár a feladat, hogy a tűzhányóba zuhanva megbékítse az istent, cserébe pedig utolsó heteit gondtalan jólétben töltheti. Ő bele is megy az alkuba, és útnak indul a szigetre, ám közben egymásba szeretnek kísérőjével, a milliomos lányával (Ryan).

         Noha Steven Spielberg cége, az Amblin Entertainment égisze alatt született meg a Joe és a vulkán, ezúttal ez nem a minőség szinonimáját jelenti, még annak ellenére sem, hogy a rendező az a John Patrick Shanley, aki a Cher és Nicolas Cage nevével fémjelzett Holdkórosok forgatókönyvéért egy Oscar-szoborral gazdagodott, a Meryl Streep, Philip Seymour Hoffman és Amy Adams főszereplésével készített Kételyért (amelyet ő is írt) pedig jelölték az elismerésre. Meg Ryan és Tom Hanks első alkalommal játszottak együtt, és bár duójuk itt még nem funkcionált olyan tökéletesen, mint a három évvel későbbi A szerelem hullámhosszán, valamint az 1998-ban bemutatott A szerelem hálójában című filmekben, az már ekkor is látható volt, hogy tökéletesen passzolnak egymáshoz a mozivásznon. A színésznő három szerepben is felbukkan: Joe szürke kolléganőjeként, illetve a milliomos két lányaként, sőt repülőtéri hangosbemondóként még a hangját is szolgáltatja. Kollégája játékában ekkoriban még nem sok minden utalt arra, hogy később komoly filmekben is remekül helyt fog állni, és hogy napjaink egyik legszimpatikusabb világsztárjává válik, azt viszont már ekkoriban sem lehetett vitatni, hogy van érzéke a könnyed komédiákhoz.

         Az egy 1952-es, hatperces Goofy-rajzfilm, a Hello Aloha alapötletét kölcsönvevő produkció a Brazilt idéző látványvilággal meglehetősen ígéretesen indul, ahogy a munkások fásultan, zombiként csoszognak műszakkezdéskor a gyár bejárata felé. A Joe és kibírhatatlan főnöke (Dan Hedaya) közti főnök-beosztott kapcsolat is remekül lett ábrázolva, és még olyan ínyencségekre is fel lehet figyelni, mint a címszereplő forgó asztali lámpája, amely gyakorlatilag a későbbi cselekményt meséli el megrajzolva. A filmet azonban tönkrevágja rendkívül gyermeteg humora, ráadásul nem ritka az olyan pillanat sem benne, amelyeket Shanley érezhetően humorosnak szánt, azonban csak fintorogni lehet rajtuk, vagy még ennyi érzelmet sem váltanak ki a nézőből. A film végi apró csavar az első pillanattól nyilvánvaló, ráadásul a direktor nem bírta az általa jegyzett történetet kibontani, így még meglehetősen unalmas is a produkció. A két főhős szigetre érkezésekor aztán eléri abszolút mélypontját, rettenetesen kínossá válik, az pedig még vígjátéki szinten is jókora igénytelenség, hogy a törzs tagjait legutoljára fejvesztett menekülés közben látjuk, utána egyszerűen megfeledkezik róluk a rendező. A Joe és a vulkán mindössze egyetlenegy, ám meglehetősen komoly ok miatt ajánlható bárki figyelmébe: ez pedig nem más, mint Georges Delerue kiváló zenéje.

         Az 1992-ben, 67 éves korában elhunyt művész Ennio Morriconéhoz hasonló utat járt be a filmzene történelmében, hiszen mindkettejükről elmondható, hogy hazájukban és Európában a hatvanas-hetvenes években már a legnevesebb komponisták közé tartoztak, ám Hollywood csak a nyolcvanas években fedezte fel őket. A komoly koncertzenei munkássággal is rendelkező Delerue ismertebb filmjei közé olyanok tartoznak, mint Francois Truffaut Jules és Jimje, a Heves jeges Louis De Funesszel, az Ágnes, Isten báránya Jane Fondával, A sakál napja, a Silkwood, az Acélmagnóliák, A delfin napja, a Randy Edelmannel közösen jegyzett Ikrek (ahol a zeneszerzők nem együtt dolgoztak), vagy épp két Oliver Stone-mozi, a Salvador és A szakasz. Háromszor jelölték Golden Globe-, ötször pedig Oscar-díjra, mely utóbbiak közül a Laurence Olivier és az ekkor még kislány Diane Lane közreműködésével forgatott Egy kis romantikáért a nominációt szoborra is tudta váltani.

         Delerue a Joe és a vulkánhoz pályája egyik legnagyszerűbb muzsikáját írta meg, mely azonban az első szűk félórában nem kap teret, mindössze a zenedobozt idéző, rövidke nyitány, a "Once Upon a Time..." jelzi, hogy van zeneszerzője is a filmnek, ekkor ugyanis még a betétdalok dominálnak. A melósok a gyárba a "Sixteen Tons" című, rengeteg feldolgozást megélt countryra vonulnak be, melynek egykori előadói közt Elvis Presleyt éppúgy megtaláljuk, mint Tom Jonest vagy Johnny Casht, azonban itt a The Animals énekese, Eric Burdon által bluesosra formált verzió csendül fel. Ray Charles "Ol' Man River"-je akkor szólal meg, miután Joe megtudja a diagnózist; Sergio Mendes klasszikusa, a "Más que nada" a ruhavásárlást kíséri, és a horgászós jelenet alatt felbukkanó közismert számnak, a The Young Rascals "Good Lovin'"-jának is sikerült tökéletes helyet találni. Joe és kolléganője (akit Ryan játszik) vacsorázása alatt egy másik, Amerikában szintén népszerű, sok más művész mellett Nat King Cole, Dean Martin, Marvin Gaye és Quincy Jones által is feldolgozott felvétel, az "On the Street Where You Live" szólal meg flamenco formában. További két, jól teljesítő betétdalt kell még megemlíteni, melyek a hajótörést követően hangzanak el. Joe a The Del Vikings "Come Go with Me"-jére táncol, a The Ink Spots "I Cover the Waterfront"-jára kezd el képzelődni, és érdekesség, hogy alakítója, Hanks is dalra fakad a hajótörést követően, magát ukulelén kísérve.

         A CD-n helyet egyébként nem kapó betétdalokat összeválogató zenei szerkesztő kétségtelenül a helyzet magaslatán állt, ehhez azonban leginkább csak jó ízlésre volt szükség, a valódi tehetség nem ebben, hanem az instrumentális kompozíciók megalkotásában nyilvánul meg. Delerue száz százalékban nagyzenekari, a The Hollywood Studio Symphony által életre keltett aláfestésének hangulata meglehetősen keserédes, s ha nem tudnánk, hogy mihez készült, akkor leginkább egy nagy ívű romantikus drámára tippelhetnénk, ugyanakkor a könnyedebb pillanatai sem lógnak ki a többi közül.
         Amikor a pár kijön az étteremből úgy a huszonötödik percben, a francia származású komponista rögtön megmutatja, hogy bérelt helye van a legszebb filmzenék komponistái közt. Az akusztikus gitáros "Dinner with DeDe" vezeti fel az egyik központi motívumot, a "Love Theme"-et, azaz a szerelmi témát, melyet többször is hallunk felcsendülni: többek közt az "I've Got to Go", az Explosion and In the Water" vagy épp a "Pat Tells Joe" tartalmazza. Az egyik legszívhezszólóbb, dalszöveget is kapó verziót akkor halljuk, amikor Joe szomorúan elmélkedve ücsörög a tengerparton. Ez a kiadványon a csodás "End Credits" közepén hallható, és tökéletes alátámasztása annak, hogy Delerue milyen komoly mértékben tudta felfelé rántani a film színvonalát zenéjével, és oda is képes volt méltóságot csempészni, ahová a rendező nem tudott. A művész megmutathatta a filmes világon túlmutató dallamalkotó képességét is: a kilencperces "The Storm and the Rescue"-ban fajsúlyos komolyzenei pillanatokkal ötvözte a könnyedebb filmzenei megoldásokat.

         Az "End Credits" elején figyelhető meg a legteljesebben egy másodlagos, ám az elsővel azonos szinten lévő motívum jelenléte, mely az album legkülönlegesebb trackjei közé sorolható "To the Ship"-ben elegyedik a szerelmi témával. Több fél és másfél perc közötti hosszúságú szerzeményt is találunk a CD-n, Delerue nagysága azonban abban is megmutatkozik, hogy az "I'll Do It", a "New York", a "History of the Waponis", a "To the Hotel" és a zenedoboz-témát kibővítő "They Sail Away" még nyúlfarknyi időtartamuk ellenére sem töltelékzenének, hanem jól sikerült hangulatképeknek tekinthetők. A sziget benszülöttei két nevezetes dal összevont, tradicionális hangzású kórusos, ütemes feldolgozásával kerültek jellemzésre. A másfél perces "Hava Nagila and When Johnny Comes Marching Home" első fele egy ismeretlen eredetű héber, míg a második egy a polgárháború idején született amerikai dalon alapul. Bár Delerue ötletét értékelem, mindazonáltal ez egy meglehetősen idegesítő track.

         A már említett muzsikákon túl, az egyórás soundtracken huszonkét percet tesznek ki az olyan darabok, amelyek végül nem kerültek a filmbe, aminek azonban nem minőségi, hanem a koncepció változásán alapuló okai vannak. A végtelenül szomorú "Brain Cloud"-ot bizonyára túl drámainak érezte a direktor egy vígjátékba, így került a helyére a már említett "Ol' Man River" című dal. Az egyébként nagyon szép "Alone in New York"-ot hasonló okok miatt válthatta le a szerelmi téma vokális formája, és e motívum kifejezetten izgalmas, smooth jazzbe hajló, szaxofonos változata helyett is végül a lendületesebb "Good Lovin' szólalt meg a The Young Rascalstól. Szintén a szaxofoné a terep a már említett másodlagos téma "Shopping Spree" című remek variációjában, és hiába nem a legszokványosabb e fúvós hangszer nagyzenekar mellé illesztése, Delerue ezt is tökéletesen megoldotta - hogy szerzeményét aztán inkább a Mendes-nótára cseréljék. A fel nem használt kompozíciók közt tovább tallózva inkább csak a hossza miatt érdemel említés a fent írt kilencperces téma "Storm Rescue" című alternatívája, mert sokat nem tesz hozzá az eredetihez, és igaz ez a "Music Box"-ra is.

         A művész nem sorolható ugyan a legnépszerűbb vagy a széles körben elismert zeneszerzők közé, de ettől függetlenül meglehetősen foglalkoztatott alkotó volt. Úgy akartam zárni soraimat, hogy ez volt élete egyik utolsó filmzenéje, hiszen a bemutatóra majdnem napra pontosan két évre hunyt el, ám tévedtem volna: ezen rövid idő alatt is még tizenhat (!) alkotásnál működött közre. A szerző el-nem-ismertségét többek közt az is megmutatja, hogy a Joe és a vulkánhoz komponált aláfestését nem épp kapkodva adták ki, elvégre csak jóval a filmbemutató után, 2002-ben jelent meg először lemezen, amelyet 2016-ban egy bő tíz perccel hosszabb változat követett - ismertetőm egyébként ez utóbbi, azaz a vulkán nevére utaló The Big Woo Edition alapján készült. A fel nem használt huszonkét perc albumra helyezése jó ötlet volt, mert így hallhatóvá vált, mi volt a komponista elképzelése, mielőtt egy másik szerzeményére vagy épp betétdalra nem cserélték.
         Georges Delerue nagyságát jelzi, hogy még ehhez a teljesen jelentéktelen vígjátékhoz is olyan muzsikát alkotott, amelynek minősége magasan túlszárnyalja azt, amihez készült. A több mint száz zenész közreműködésével rögzített score tökéletesen alkalmas arra, hogy a filmzenéket még csak kóstolgatókat határozottan a műfaj felé fordítsa, hiszen a legslágeresebb kíséretek közül való, több mozgóképre is elegendő motívummal és ezek változatos variánsaival, ráadásul szinte mindegyik darab rendkívül fülbemászó.


         Az ehhez kapcsolódó zenei összeállításunk a Klasszik Rádió február 17-én, 17:00-kor kezdődő Cinemusic műsorában hallható majd (valamint a február 23-i ismétlésben) 18:30 és 19:00 között.


    Bíró Zsolt
    2019.02.17.




    Tracklista:

      1. Once Upon A Time... (0:21)
      2. Brain Cloud (Unused) (3:05)
      3. You'll Be Easy to Replace (Partially Unused,
          Previously Unreleased) (0:39)
      4. Dinner With DeDe (2:04)
      5. Love Theme (1:12)
      6. Joe Alone (0:27)
      7. Graynamore's Pitch (1:58)
      8. I'll Do It (1:20)
      9. New York (0:33)
    10. Shopping Spree (Unused) (2:15)
    11. Alone In New York (Unused) (1:30)
    12. To the Hotel (0:48)
    13. Understanding Art (Unused, Previously Unreleased)
          (1:08)
    14. To the Ship (2:42)
    15. History of the Waponis (0:39)
    16. Pat Tells Joe (2:28)
    17. Fishing (Unused) (3:27)
    18. The Storm and the Rescue (9:12)
    19. Hava Nagila and When Johnny Comes Marching
          Home (1:34)
    20. I've Got to Go (3:30)
    21. Explosion and in the Water (2:05)
    22. They Sail Away (1:09)
    23. End Credits (6:15)
    24. Storm Rescue (Alternate) (9:29)
    25. Music Box Theme (Unused) (1:00)






    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba          nem értékelte

    Gregus Péter          nem értékelte

    Kulics László

    Pavlics Tamás          nem értékelte

    Szabó Csaba          nem értékelte

    Tihanyi Attila          nem értékelte




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    A filmzene legendái: Georges Delerue

    Cloud Atlas

    Forrest Gump

    Six Days Seven Nights

    További kritikáink
  • Die Hard: With A Vengeance
  • Die Hard 2: Die Harder
  • Die Hard
  • The Grinch
  • Anaconda
  • Evolution
  • Himalaya - The Rearing of A Chief
  • Bohemian Rhapsody
  • Deep Blue Sea
  • On Deadly Ground
  • Heaven & Earth
  • Halloween
  • Vertical Limit
  • The Predator
  • Peppermint

  • Filmzenékről röviden
  • Bodyguard
  • Searching
  • How the Grinch Stole Christmas!
  • Isle of Dogs
  • The Ritual
  • A Wrinkle in Time
  • Geostorm
  • Death Wish
  • Fifty Shades Freed
  • Darkest Hour

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Dark
  • Bright
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III

  • Interjúk
  • Hrutka Róbert: Szívvel-lélekkel
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A The Man in the High Caslte zenéje
  • A Terminátor-filmek zenéje
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi

  • További írásaink
  • A Filmzene.net jövőjéről...
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam