FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Spider-Man: Homecoming  The Autopsy of Jane Doe  Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales  Close Encounters of the Third Kind  Alien: Covenant  King Arthur: The Legend of the Sword  Atlantis: The Lost Empire  Life  Colossal  Great Expectations
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  






Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Jacob's Ladder (Maurice Jarre)    JACOB'S LADDER   (1990)
       Jákob lajtorjája


      

       zene: Maurice Jarre
       vezényel: Maurice Jarre
       kiadás éve: 1990
       kiadó: Varése Sarabande
       játékidő: 37:58




         A barátnőjével New Yorkban éldegélő Jacob Singer (Tim Robbins) titokzatos és félelmetes arcnélküli alakokat vél látni maga körül, sőt úgy tűnik számára, hogy azok az életére törnek. Összetalálkozva egykori katonatársaival, rájön, hogy a megoldás kulcsát a vietnami háború idejére visszamenve kell megkeresnie, hiszen ott és akkor történhetett valami olyasmi, ami később a vele történtek mozgatórugójává vált.
         Bemutatásának évében enyhén szólva sem ért el áttörő sikert a film. A közönségkedvenc sztárok hiánya, a túlságosan is nehéz téma, a fent is látható, valahol talán titokzatos és hatásosan minimalista, ám minden más szempontból már alaposan félresikerültnek tekinthető, semmitmondó plakát az oka elsősorban annak, hogy tizenhét évvel ezelőtt nem kaphatta meg a kellő figyelmet. Adrian Lyne rendezését ma már alapfilmnek szokás tartani, az utókor kétségbevonhatatlanul klasszikusnak nyilvánította. E lélektani horrornak mit sem ártott az idő, hatása hosszú évek elteltével is azonos mértékű, máig félelmetes jeleneteit pedig azóta is másolják.

         A mintegy öt éve visszavonult (de utolsó munkái közt Szabó István "A napfény íze" című filmjét is jegyző) háromszoros Oscar-díjas és sokszoros jelölt francia mester egyike a legismertebb és legtiszteletreméltóbb életművel bíró komponistáknak. Bár a "Jákob lajtorjája" jóval fajsúlyosabb film, mégis az ugyanazon évben készült, a témában annyira nem is távol álló "Ghost" aláfestése az, amit Jarre legnépszerűbb zenéjének szokás tekinteni a kilencvenes évekből (én ennek ellenére nagyobb részét túlzottan kakofonikusnak, ebből adódóan kimondottan hallgathatatlannak tartom). A tisztánlátáshoz hozzátartozik, hogy ehhez a sikerhez az "Unchained Melody" című betétdal világhódító útja tette hozzá a legtöbbet, amit valójában nem is Jarre jegyzett. Furcsa, hogy a jóval kuszább "Ghost"-zenéért szinte az összes létező díjra jelölték szerzőjét, míg a Lyne-film esetében osztozott annak mostoha sorsában. Ennek okát főleg a két film megközelítése közti különbségben kell keresni: míg Demi Moore és Patrick Swayze románca a végén megadja a feloldozást, addig a "Jákob lajtorjája" jóval inkább a belső démonokkal vívott bizonytalan kimenetelű harcról szól, így az aláfestés is ehhez idomul.

         Jarre (akinek ez volt a "Végzetes vonzerő"-t követő második, egyben utolsó közös munkája Lyne-nal) egy tőle aránylag szokatlan stílusban állt helyt, mindazonáltal ezen műve kifejezetten lélekgyötrő. Senki ne keresse nyomokban sem benne az "Arábiai Lawrence" és a "Doktor Zsivágó" annak idején Oscart érő aláfestéseinek jellemzőit, de abban mindenki bizonyos lehet, hogy emlékezetes pillanatokkal teli a lemez alig több mint harminc perce.
         Kiváló ötlet, hogy az eleve a stáblista alatt felcsendülő, és ezúttal az összképből egyáltalán nem kirívó 1928-as "Sonny Boy" című Al Jolson-dal az album legvégén kapott helyet, ezáltal szép és különleges lezárását képezi az instrumentális anyagnak, nem pedig megtöri azt valahol félúton, ahogy az nem is ritkán elő szokott fordulni más CD-k esetében. Most különösen sok kárt okozott volna egy dilettáns módon összeállított sorrend, hiszen a score öt tétele teljesen ugyanolyan jellegű szerzeményeket takar - ezért hát nem is látom értelmét, hogy cím szerint elkülönítsem őket.
         Bár Jarre klasszikus képzettségű, pár kivételtől eltekintve inkább szimfonikus aláfestéseket komponáló művésznek tekinthető, ezúttal szintetikusabb módszereket alkalmazva építette fel az aláfestés fő vonalát - de természetesen nem fia, Jean Michel jól ismert műfajába tett kirándulást, score-ja mindvégig visszafogott marad a maga módján. Hogy talán a költségvetésből jutott-e kevesebb pénz a zenére, ami a nagyzenekar mellőzését indokolta, vagy a rendező és a komponista látta eleve kifejezőbbnek a puritánabb hangszerelést, nem tudni, ám a végeredmény jobban nem is alakulhatott volna.

         Körültekintően vegyük le cipőnket, azokat helyezzük egymás mellé, ezt követően pedig húzzuk össze magunkat minél kisebbre, majd lassan lopakodva induljunk el, igyekezvén, hogy senki se észlelje jelenlétünket. Az óvatosság megfontolandó: Maurice Jarre zenéje egyenesen a Pokol legmélyebb bugyraiba vezető úton kísér el bennünket, ahol nem kifejezetten szerencsés, ha idejekorán felhívjuk magunkra a figyelmet.
         Ahogy peregnek a percek, úgy jutunk egyre mélyebbre és mélyebbre a létező legsötétebb világba - és alvilágba. A leghangsúlyosabban egy egyszerű, de szívbemarkoló zongoradallam van jelen, amely a lemez trackjeit végigkíséri (már a címadó muzsika is vele indít); időnkénti felbukkanásával ugyan némi megnyugvást ad, de mindez csak a látszat. Elsősorban egy hattagú, a borítón csak elektronikus együttesnek nevezett alkalmi formáció felel a hangulatért, amely a szintetizátorok mögött munkálkodva egy nagyon komor mű létrejöttéért tett igen sokat. Az általuk keltett feszültség teljes mértékben tapintható, egyfajta visszafojtott düh járja át folyamatosan a kompozíciókat, meg-megrázva azokat, de mindez mégis csak elhanyagolható mértékben van jelen a disszonanciával egyetemben. Ezek a zaklatottabb pillanatok főként azon pontokon vannak jelen, ahol egy női vokál, illetve kórus is támogatja a morajló szintiket.
         A meglehetősen depresszív aláfestést pergődobok, egy hegedű és egy indiai hegedű is színesíti - utóbbin a világzenei körökben neves (többek közt Peter Gabriel, Eric Clapton, Phil Collins és Frank Zappa lemezein közreműködő), itt vokalistaként is munkálkodó L. Shankar játszik. A főszerep mégis egy ázsiai fúvóshangszeré: a shakuhachi hangja az atmoszférikus neszek és motívumok hatását pazar módon erősíti, ugyanakkor egzotikus töltettel is ellátja a kompozíciókat. Apró kiegészítések ugyan, de számos különlegesség is rásegít a hangulatképekre: esőcseppek lehullását szimbolizáló hegedűhúr-pattogtatás (avagy pizzicato), késpengék összefenése, süvítő szélre és helikopter rotorjára emlékeztető effekt. Külön kiemelnék egy egyszerű, de döbbenetesen eltalált zörejt: a nyitó track utolsó másfél percében jelenik meg először az a tompa leütés, aminél hátborzongatóbb megoldással még nem nagyon találkoztam filmzenében, mintha az utolsó reménykeltő szalmaszál tűnne el véglegesen a megszólalásakor.

         A score hallgatása közben a Gonoszt folyamatosan ott érezhetjük ólálkodni a közelben, ami a filmbeli jelenetek hatását is rendkívüli mértékben erősíti. Mindezt hét-nyolc évvel korábban hallottam először, és akkor nem tudtam kellően értékelni, de most, rengeteg filmzene meghallgatásán túl, olyan szintű élményt adott, hogy az adandó pontszám sebesen kúszott felfelé, és állapodott meg majdnem a maximumon. A filmet jól, a zenét önmagában kevésbé ismerők számára Maurice Jarre műve elsősorban a visszatérő csöndes zongoraszólamot jelentheti, ami önmagában is remek, ám érdemes a többi motívumnak is figyelmet szentelni. Az említett témán túl komolyabb dallamvilág nem bukkan fel a műben, de az ennek ellenére is mindvégig fogyasztható marad, és sötét légköre révén teljesen egyedi, a tudatalattit megcélzó világba visz. Bizonyítéka Jarre sokoldalúságának, különleges állomása egy művész hosszú pályájának, és nem mellesleg ragyogó zene egy kiváló filmhez.


    Bíró Zsolt
    2007.04.03.




    Tracklista:

      1. Jacob's Ladder (4:18)
      2. High Fever (7:43)
      3. Descent to Inferno (8:19)
      4. Sarah (7:18)
      5. The Ladder (7:14)
      6. Sonny Boy - Al Jolson (3:06)



    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba          nem értékelte

    Gregus Péter          nem értékelte

    Kulics László

    Szabó Csaba          nem értékelte

    Tihanyi Attila




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    The Crow

    The Exorcism of Emily Rose

    The Forgotten

    The Omen

    További kritikáink
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby
  • In the Heart of the Sea
  • Power Rangers
  • Noah
  • Mighty Morphin Power Rangers: The Movie
  • Crimson Rivers
  • Twister
  • xXx: Return of Xander Cage
  • The Lego Batman Movie
  • Shaft
  • Living in the Age of Airplanes
  • La La Land
  • Immortal Memory
  • Spirit: Stallion of the Cimarron

  • Filmzenékről röviden
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room
  • The Boy
  • Ma Ma
  • Jack Reacher: Never Go Back
  • Gagarin - First in Space

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam