FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Spider-Man: Homecoming  The Autopsy of Jane Doe  Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales  Close Encounters of the Third Kind  Alien: Covenant  King Arthur: The Legend of the Sword  Atlantis: The Lost Empire  Life  Colossal  Great Expectations
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  






Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Jack the Giant Slayer (John Ottman)    JACK THE GIANT SLAYER   (2013)
       Az óriásölő


      

       zene: John Ottman
       vezényel: Jeffrey Schindler
       kiadás éve: 2013
       kiadó: WaterTower Music
       játékidő: 72:52




         Az Angliából származó mesék talán legismertebb darabja a szegény sorú Jack és az égig érő növény regéje, melynek írott formája a XIX. század elejéről eredeztethető, noha jóval régebbi meséről van szó, hiszen az irodalomtörténészek szerint valamikor még a vikingektől vették át a britek. Emellett az angolszász területeken egy másik Jack nevű hős kalandjai is ismeretesek, ebben egy bátor ifjú óriásokkal száll szembe. Az eredetileg véres és erőszakos história sokáig szintén csak szájhagyomány útján terjedt, hiszen leírva először csak az 1700-as évek elején jelent meg. A két történet szerves része a brit kultúrának, ám nem maradtak meg a szigeteken belül, hiszen számos országban saját verziót kaptak, hazánkban például "Az égig érő paszuly" címen ismeretes, némileg eltérő cselekménnyel és szereplőkkel. Hollywood korán, a mozi őskorában lecsapott rájuk, hiszen egy rövid alkotást már 1912-ben szenteltek az óriásölő Jacknek, aki a húszas években további két kisfilmben is bemutatkozott. Első jelentősebb verziójára azonban 1962-ig kellett várni, ekkor a United Artists égisze alatt forgattak egy adaptációt ("Jack, az óriásölő"), mely a korszak leghíresebb látványfilmes producerének, Ray Harryhausennek munkáira hajazó stílusban készült el. A meseszerűbb paszulyos rege szintén több feldolgozáson esett át. Először 1902-ben debütált filmen, majd Walt Disney fedezte fel magának, az ő verziójában természetesen Miki egér kerül bajba. A jelentősebbnek nevezhető adaptációk sorát gyarapítja egy 1952-es "Az égig érő paszuly" című mozi is, illetve a Hanna-Barbera által, Gene Kelly főszereplésével készített, 1967-es "Jack and the Beanstalk". Ebből a visszatekintésből is látható, hogy bár igen népszerű történetekről van szó, de egyik sem kapott még igazán méltó filmes feldolgozást, így aztán csak idő kérdése volt, mikor csap le rájuk egy nagyobb stúdió.

         2005-ben Darren Lemke forgatókönyvíró vetette fel azt az ötletet, miszerint látványos, CGI-orientált kalandfilmes adaptáció formájában érdemes lenne előhozakodni a két történet összefésült verziójával, erre pedig a New Line Cinema gyorsan le is csapott. Érdekesség, hogy ekkor még szóba sem kerültek más stúdiók hasonló mesefeldolgozásai ("Hófehér és a vadász", "A lány és a farkas", "Boszorkányvadászok"), ám a sors mégis úgy hozta, hogy "Az óriásölő" lett az egyik legkésőbb bemutatott ilyen témájú alkotás, lévén minden munkafázisban jelentős csúszást produkáltak a készítők. Az első rendezőt 2009-ben nevezték meg, és DJ Caruso ("Disturbia", "Sasszem") ugyan átdolgoztatta a forgatókönyvet, de fél évvel később máris lecserélték őt, helyére pedig Bryan Singer érkezett. Ő ekkor bevonta az előkészítésbe a "Közönséges bűnözők", illetve a "Valkűr" forgatókönyvíróját, Christopher McQuarrie-t. Singer így nyilatkozott a kezdeti koncepcióról: "Az volt a célom, hogy érzékletesen keltsek életre egy legendát. A gyerekkori elképzeléseket és a mesekönyvek illusztrációit akartam valóságossá tenni, nagy léptékben, akciókkal és drámával, és egy öt mérföld magasba nyúló babszárral". A direktor azt is elárulta, hogy McQuarrie jelentősen átírta a szkriptet, és egy teljesen új szerkezetet adott neki, kidolgozott egy mélyebb háttértörténetet is, főleg az óriások világára vonatkozó részeket bővítette ki, ám ez magával vonta azt is, hogy a film büdzséje elkezdett növekedni, amit viszont a stúdió nehezményezett. A gigantikussá növekedett sztorit végül egy harmadik írónak, Dan Studneynak kellett úgy megszerkesztenie, hogy az elfogadható költségvetéssel tudjon megvalósulni, bár végül így is 200 millió dollár kellett a leforgatásához. A 2010-re tervezett forgatás is tolódott, mivel technikai kihívások léptek fel a megvalósításban. A nehézségek ezt követően sem hagytak alább, hiszen az eredetileg 2012 nyarára kitűzött premiert végül a Warner 2013. március végére tolta, annak ellenére, hogy már komoly pénzt költöttek el a reklámozásra, ám ezzel a dátummal sem voltak kibékülve, hiszen végül március első napján került bemutatásra "Az óriásölő".

         A mozihoz egy Nicholas Hoult, Ewan McGregor, Stanley Tucci, Ian McShane és Bill Nighy alkotta, igen korrekt szereplőgárdát sikerült összehozni, rájuk különösebb panasz nem lehet. Mint ahogyan a történet is végeredményben igen vállalhatóra sikerült, bár sok erőszakos jelenet került a filmbe, azonban a gyerekbarát jelleg megtartása volt a cél, így például vért nemigen látunk, ami azért az embereket felfaló óriások esetén komoly hiányérzetet okoz. A látvány terén ugyanakkor a gigaköltségvetés ellenére is vannak apróbb problémák, azonban a nem arcba tolt 3D-s technika alkalmazása miatt elismerés jár az alkotóknak. Ám a mozi hiába lett egy korrekt, kétórás kikapcsolódást ígérő látványfilm, a nézőket teljesen hidegen hagyta, aminek így egy elég komoly anyagi bukás lett a vége.

         Bryan Singer és John Ottman kollaborációját talán nem érdemes már bemutatni a filmzenék kedvelőinek, hiszen a rendező a "Közönséges bűnözők" óta, az "X-Men – A kívülállók" kivételével minden esetben Ottmantől várta filmjei aláfestését, ráadásul a komponista rendre a vágó szerepét is betölti. Az általa is képviselt, lehengerlő és tiszta szimfonikus stílus lassan sajnos teljesen eltűnőben van, ám néhány szerző még a felszínen tartja, s ezek egyik legjelesebb képviselőjévé nőtte ki magát Ottman. A komponista megalkuvást nem tűrően alkalmazza ezt a sokszor régimódinak titulált stílust, s talán ennek a számlájára írható az is, hogy az elmúlt években egyre kevesebb megbízáshoz jutott, hiszen egy nagyzenekarnak komoly anyagi vonzata van, ráadásul időigényesebb a sebtében összedobott elektronikus score-oknál. Így aztán, mondhatni, Singer egyfajta karriermentő Ottman pályafutásában, hiszen a szerző a 2008-as "Valkűr" óta nem alkotott maradandót. "Az óriásölő" azonban az ő terepe, hiszen a film sztorija egy régimódi, klasszikus zenei ihletettségű muzsikát kívánt meg.
         A score tökéletesen visszaadja a történet meseszerű jellegét. A jó és a rossz zeneileg is összecsap, a gonosz muzikálisan is gonosz, a hős a dallamok formájában is hős, a hercegnő a zene nyelvén is bájosan harcias, a parasztfiú pedig az aláfestésben is bejárja azt az utat, amelyet a történet szerint megtesz, tehát egy tudatosan, apró elemekből felépített score-ról van szó. Az efféle muzsikák alapelemei a témák, s e tekintetben itt igen jól állunk, hiszen ezek teljességgel átjárják a művet. Ebből a wagneri léptéket ugyan el nem érő, de azért így is eléggé bonyolult témaorientáltságból összességében jól jött ki Ottman, de néha érezhető egy kis kaotikusság, illetve csapongás. Mindazonáltal a sok motívum egy olyan összetett aláfestést eredményezett, melyet az unalomba fulladó hosszúságú recenzió elkerülése érdekében nem lehet minden részletre kiterjedően bemutatni.

         Az efféle score-ok legfőbb eleme a főtéma, melyből itt egy igazán ütőset kapunk. Rögtön a mozi elején, a két kisgyerek múltját bemutató rész alatt hallhatjuk is egyik nagyszerű variációját ("Jack and Isabelle"). A Jacket megjelenítő fanfáros lendületes motívum általában John Williams stílusát idézően szárnyal, ám ha kell, a vonósok jóvoltából szelíddé is tud válni ("To Cloister"). Szintén ebben a tételben kerül felvezetésre Isabelle, vagyis a hercegnő romantikus dallama is, s a track végén e két témát egy elképesztően hangulatos, de sajnos igen rövidke formában egyesíti is Ottman. Jack motívuma a szó legszorosabb értelmében vezértéma, hiszen sokszor feltűnik ilyen-olyan variációban, ám érdekes, hogy Ottman nagyon nehezen találta ezt meg. Eleinte a romantikus téma lett volna a vezérszereplő, ám így a főhős saját dallam nélkül maradt volna, ezt pedig orvosolni kellett. A komponista sehogy sem talált rá a megfelelő hangjegyekre, majd szinte véletlenül bukkant rá a már szinte kész anyagban egy tökéletes, ám addig megbúvó dallamra, amelyet szinte a felvétel kezdete előtt kellett, hogy belekomponáljon az aláfestésbe.
         A második tételben ("Logo Mania") egy igazán ütős variációját hallhatjuk, s ebben az egy tételben benne van mindaz, ami a Hans Zimmer-féle epikus akcióstílus alternatívája lehetne. A főtémára több nagyszerű variációt is fel lehetne még hozni, ezek közül a kórusos verzióit érdemes azonban még hangsúlyozni, amire példával a "Roderick's Demise / The Beanstalk Falls" szolgál. A kórus, mellyel itt is parádésan bánt Ottman, olyan tételekben nyújt még igazán maradandót, mint a himnikus "Story of the Giants" vagy a gigászi "The Battle". Már ezekben is felbukkan az óriásokat uraló korona témája, melyet nemes, bizonyos tekintetben ősi, kórusos formára hangolt a szerző. Erre hallhatunk még példát a "Power of the Crown", a félelmetes basszusokat produkáló "Top of the World" vagy a szinte már horroros "Onward and Downward!" esetében is. A negyedik főbb téma Roderick dallama, ám ez az albumra készült tételek esetében csak elvétve hallható, leginkább a "Roderick's Demise" esetében figyelhető meg cimbalmon. A már említett hercegnő dallama is gyakori építőelem, többek között hallhatjuk a "The Legends Are True / First Kiss" és a "How Do You Do" esetében, ahol amolyan musicales érzelgős formát ölt, vagy a "Goodbyes"-ban, ahol pedig Jack dallamával karöltve vesz fel hasonló stílust.

         Maguk az óriások nem kaptak külön témát, inkább csak basszushangszerekkel érezteti jelenlétüket a komponista. Így ezen pontokon nagy szerepet ad az üst- és a taiko dobnak, a nagybőgőknek, a fagottnak, a tubának és egyéb mély tónusokban szóló fúvósoknak, erre jó példát hallhatunk a "Waking A Sleeping Giant" esetében. A ritkábban, de visszatérő elemek közé sorolható még a babok glockenspielen való zenei megjelenítése is. Mivel a sztori kétarcú, vagyis van egy tündérmesei és akad egy erőszakosabb oldala, ezért ez a kettősség a zenében is megjelenik - ám Ottman mindkettőben kiválóan teljesít. Ez például felfedezhető az olyan tételekben, ahol e két elem egymással párhuzamosan hallható, mint például a "Kitchen Nightmare"-ben, ahol az óriásszakács bolondos éneke és a hegedű játékos hangjai mellé egy horrorisztikus vonósalap társul. A film végi meglepő végkifejlet alá komponált zenéjében ("The New King / Stories") Ottman végül mind a négy fontos témáját újra előveszi, s itt azt a bravúrt is el tudta érni, hogy még fejleszteni is tudta ezeket, s így ez a szárnyaló, a zongorás részek miatt kissé Alexandre Desplat munkáira emlékeztető muzsika tökéletes lezárásnak, s egyben az album egyik legjobb pontjának bizonyul.

         Több szempontból is fontos ez a zene, hiszen önmagában már az is kuriózum, ha napjainkban egyáltalán szimfonikus kalandzene íródik, ám ha az még ráadásul jól is sikerül, akkor különösen van ok az örömre – és itt kétségtelenül van. Ottman sok sorstársához hasonlóan alig jut értelmes megbízáshoz, ám amikor lehetőséget kap, akkor ezzel maximálisan élni is tud. Ám bármennyire is értékes egy ilyen régimódi stílusú nagyzenekari epikus score a filmzenerajongóknak, ez a kiadókat nem hatja meg, pláne nem a WaterTower Musicot, mely lassan teljesen átáll a letöltéses albumkiadásra. Jelen esetben is ezzel van dolgunk, annyi különbséggel, hogy CD-R formátumban azért beszerezhető a muzsika.


    Gregus Péter
    2013.08.24.




    Tracklista:

      1. Jack and Isabelle (Theme From "Jack the Giant
          Slayer") (3:56)
      2. Logo Mania (1:00)
      3. To Cloister (1:28)
      4. The Climb (2:41)
      5. Fee Appears (3:16)
      6. How Do You Do (2:23)
      7. Why Do People Scream? (3:17)
      8. Story of the Giants (3:22)
      9. Welcome to Gantua (4:12)
    10. Power of the Crown (1:21)
    11. Not Wildly Keen on Heights (2:19)
    12. Top of the World (2:30)
    13. The Legends Are True / First Kiss (3:43)
    14. Roderick's Demise / The Beanstalk Falls (5:36)
    15. Kitchen Nightmare (3:24)
    16. Onward and Downward! (3:19)
    17. Waking a Sleeping Giant (2:21)
    18. Chase to Cloister (5:19)
    19. Goodbyes (2:29)
    20. The Battle (5:31)
    21. Sniffing Out Fear / All is Lost (5:07)
    22. The New King / Stories (4:17)






    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Bíró Zsolt

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba          nem értékelte

    Kulics László

    Szabó Csaba          nem értékelte

    Tihanyi Attila




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    John Carter

    John Ottman: A "Valkűr" zenéje
    (interjú)


    Red Riding Hood

    Superman Returns

    További kritikáink
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby
  • In the Heart of the Sea
  • Power Rangers
  • Noah
  • Mighty Morphin Power Rangers: The Movie
  • Crimson Rivers
  • Twister
  • xXx: Return of Xander Cage
  • The Lego Batman Movie
  • Shaft
  • Living in the Age of Airplanes
  • La La Land
  • Immortal Memory
  • Spirit: Stallion of the Cimarron

  • Filmzenékről röviden
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room
  • The Boy
  • Ma Ma
  • Jack Reacher: Never Go Back
  • Gagarin - First in Space

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam