FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Spider-Man: Homecoming  The Autopsy of Jane Doe  Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales  Close Encounters of the Third Kind  Alien: Covenant  King Arthur: The Legend of the Sword  Atlantis: The Lost Empire  Life  Colossal  Great Expectations
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  






Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Interstellar (Hans Zimmer)    INTERSTELLAR   (2014)
       Csillagok között


      

       zene: Hans Zimmer
       vezényel: Gavin Greenaway, Richard Harvey
       kiadás éve: 2014
       kiadó: WaterTower Music
       játékidő: 71:38




         Hans Zimmer neve végre ismét régi fényében ragyog. Talán nincs is olyan filmzenerajongó, aki nálam jobban örülne annak, hogy egykori első számú kedvence végre mellőzte a rengeteg kiegészítő zeneszerzőt, akik pályáját végigkísérték úgy, hogy sokszor heted-, nyolcad- és kilencedmagával hozta össze a neve alatt megjelent score-okat. A Csillagok közöttel végre csattanós választ adott a hozzám hasonló, egyre erősebben kételkedők számára, akik szomorúan kezdték úgy érezni, hogy a király ugyan egy pillanatra sem szűnt meg királynak lenni, ám valahogy mégis meztelen, de legalábbis alulöltözött, és inkább tekinthető napjaink egyik legsikeresebb zenei producerének, mintsem kizárólag saját tehetsége révén elismerhető komponistának. E film kapcsán ugyanis megtörtént az, ami eddig nem túl gyakran: Zimmer - aki tiszteletreméltó módon egy eddigi munkájánál sem ékeskedett idegen tollakkal, és mindig szorgalmasan feltüntette a mellé bedolgozó segédzeneszerzőket - ezúttal egymaga írta művét. Talán Christopher Nolan mozijának személyességét érezte át annyira, hogy úgy döntött, most mellőzi évtizedek alatt felépített birodalmának régi és új tagjait, de neves és tehetséges, valamint a segéd státuszból eddig okkal ki nem emelkedő munkatársai nélkül is ugyanolyan nagyszerű munkát végzett, mint rendszerint, sőt kijelenthető, hogy az Eredet óta nem készült ennyire hatásos és intelligens zenéje, melyben ha kell, nem fél visszafogni magát.

         A Csillagok közöttet lehet a végtelenségig marcangolni, és kizárólag vélt vagy valós hibáira koncentrálni, csakis azokra rávilágítani. Ki lehet elemezni, hogy mely elemét hol láthattuk, szándékosan feledve, hogy a mozgókép jóval több mint százéves, és nem létezik olyan alkotás, melynek valamely pontja ne köszönt volna már vissza korábban, ahogy el lehet kanyarodni arra is, hogy egy pontján, a materialista iránytól eltávolodva, vajon mennyire a 2001: Űrodüsszeia (vagy 21. századi utódjának elkészítése) lebegett a direktor szeme előtt. Csakhogy a fentieknek semmi értelme. Ahogy már az Eredetnél is elmondható volt, Nolan egyike azon utolsó mohikánoknak, aki még egy méregdrága blockbuster keretén belül is meg meri tisztelni nézőit azzal, hogy nem valami leegyszerűsített darabbal támad, így bátran belevág olyan témákba is, mint a relativitáselmélet és a téridő-görbület, s akik számon kérik tőle a tudományos háttér felületességét vagy esetleges pontatlanságát, azok mintha elfelednék azt, hogy egy sci-fi nemcsak science, hanem egyben fiction is. Igen precíz könyvek születtek már a témában, így aki egy szórakoztatóipari darabból akarna tanulni könyvek helyett, az elég rossz helyen keresgél.
         A homokviharok sújtotta, rohamosan élhetetlenné váló Földünk elhagyásának érdekében, egy fekete lyukon áthaladva, egy másik univerzumban új bolygót kereső négytagú űrhajóscsapat (élén Matthew McConaugheyvel és Anne Hathawayjel) viszontagságait bemutató Csillagok között egy szép film. Ezt bizonyára lehetne cizellálni, de én úgy érzem, itt nem az űrutazáson és a lenyűgöző látványvilágon van a hangsúly, hanem a történet emberi és érzelmi oldalán. Az olyan dilemmákról, mint hogy egy az emberiség megmentőjének szerepére kiemelt vagy kárhoztatott, a visszatérésben még bízó űrhajós tegyen-e egy csekély sikerrel kecsegtető kiruccanásokat a feladat sikeressége érdekében, ha ez idő alatt a földiek évtizedeket öregszenek, így mire visszatér, szerettei esetleg halottak lesznek. Vagy hogy miként éli meg egy kislány, hogy apját, akit mások egy nemes cél érdekében mindent feláldozó hősnek tekintenének, talán sosem látja viszont. A párhuzamos történések révén megkapjuk a világűr felfedezőinek viszontagságait, egyúttal abba is betekintést nyerhetünk, a hátrahagyottak miként élik meg a búcsút és az utána következő eseményeket. Bár a játékidő hosszú, és kell egy kis idő, mire magára talál a produkció, a kilövést követően a mondanivaló terén és az érzelmi szinten is megkapjuk mindazt, amire egy Nolan-alkotásnál számíthatunk.

         Hogy Zimmer mennyire másképp kezelte ezt a filmet, mint a többit, arra utal az is, hogy a borítón több oldalon keresztül anekdotázik, s ez szintén nem szokványos tőle. Ebből és Nolan jegyzetéből megtudjuk például, hogy a rendező ezúttal is a legelején, már a szkript készítésekor bevonta állandó alkotótársát a munkálatokba, mellőzve a bevett eljárást, azaz nem ideiglenes, más mozikból származó temp muzsikákkal vázolta fel elképzeléseit előtte. A zenei világ kialakításában ráadásul olyan fontos szerepe volt, hogy a főszereplőként használt orgona ötletét is ő vetette fel, egy kifejezetten újító score létrehozásának szándékával. A kezdetek kezdetén átadott neki egy egyoldalas vázlatot a történetről, és Zimmer ez alapján kezdte meg a munkát, de abban biztos volt, hogy nem egy ütemekben gazdag műben fog gondolkozni. Első körben a szépséges "Day One" című track elődje született meg egy zongoradallam formájában, melyet aztán Nolan a forgatókönyv készítése során is rendszeresen hallgatott ihletet merítve belőle, s egyből érezte, hogy ez lesz a megfelelő zenei irány.
         A már említett orgonát Roger Sayer szólaltatta meg, és közreműködése sok kompozícióban hallható, mivel az instrumentum jelenléte meghatározó. Pont ebből és a sokszor repetitív megközelítésből adódik, hogy az aláfestés bizonyos részei mintha csak Philip Glass eddig ismeretlen, mindazonáltal kiváló darabjai lennének Godfrey Reggio úgynevezett Qatsi-trilógiájából. Az orgona emelkedettséget, ünnepélyességet és méltóságot ad a szerzeményeknek: a szélzúgással nyitó "Dreaming of the Crash" végén lép be először, és első komolyabb felbukkanására még a film elején sor kerül: ritka az, amikor már az aláfestés első kiteljesedése is jelzi, hogy valami rendkívüli kíséret született, de a drón üldözése alatt szóló "Cornfield Chase" felcsendülésekor ezt rögtön lehet tudni, annyira magával ragadja az embert. A más közegből érkező hangszer révén itt is ugyanaz a szakrális hatás figyelhető meg (csak jóval erősebb szinten), mint Jóhann Jóhannsson Fogságbanhoz írt score-jában, mely a Csillagok közöttéhez hasonlóan szintén a londoni Air Studiosban került rögzítésre, e helyszín pedig egy erre a célra felszerelt templom. Az orgonát kiemelkedően például a "Dust"-ban hallhatjuk, vagy a rendkívül érzelmes, bár kurtán-furcsán véget érő "Day One"-ban. A "Coward"-ban monumentálisan tűnik fel, míg a legáhítatosabban a "S.T.A.Y."-ben és a soundtracket záró "Where We’re Going"-ban szól.

         Ahogy már szó esett róla, a tulajdonképpeni főtéma zongorára íródott, és ez az instrumentum kerül előtérbe az egyaránt csendes "Message from Home"-ban és az "Afraid of Time"-ban is. A score-ra jellemző még, hogy jelentős benne a fafúvósok létszáma, és hogy a vonósok szintetizátorral vannak támogatva (utóbbinál maga a szerző ül); ilyesmire a "Stay"-ben, az "I’m Going Home"-ban, illetve a "Detach"-ban találunk példát. Utóbbi kapcsán kell megemlíteni a különféle ambientes, hangdizájnos megoldásokat, ahol a zenét különböző effektek teszik kerek egésszé: ilyen a "The Wormhole", mely az album nyomasztóbb részlegének része, ahová még olyan szerzemények tartoznak, mint az "A Place Among the Stars" vagy a lefojtott hangú zongorás "Running Out".
         A soundtrack két verzióban jelent meg, a filmbeli kronológiát követő zenei sorrenddel. Írásom tárgyát a CD képezi, míg az online forma nyolc trackkel, illetve fél órával hosszabb. Utóbbi már csak az igazán ínyenceknek való, hiszen sokat nem tesz hozzá a 71 perces változathoz: azok a darabok más formában itt is megtalálhatók, a filmben emlegetett Dylan Thomas-versrészlet pedig e formában (a főbb szereplők tolmácsolásában, a háttérben Zimmer zenéjével) nem feltétlenül kihagyhatatlan darab. Egyelőre konkrét dátum nélkül ráadásul rövidesen érkezik egy exkluzív kiszerelésű, "Illuminated Star Projection Edition" névre hallgató, világító díszdoboz is, mely keretén belül kétórányi zene lesz hallható további bónusz tartalmak társaságában. Kimaradt kompozíció márpedig akad, hiszen zavaró, hogy a két megjelent kiadvány egyikére sem fért fel a dokkolós szcéna muzsikája, holott a legizgalmasabb jelenetről van szó, ahol a zene és a film páratlan összhangban működik együtt. Áthidaló megoldásként, bár rövidebb formában, a metronómszerű kattogással indító, majd egyre monumentálisabbá váló remekmű, a "Mountains" részeként, annak második felében, a score egyik legerősebb és leghatásosabb pontjaként hallható, amely kapcsán egy apró, de briliáns ötlet, az orgona hátterében alig észlelhetően fel-felhördülő kórus is kiemelendő.

         Annak idején honlapunk létrejöttének egyik fő oka az volt, hogy végre szó essen filmekkel foglalkozó írásokban az azok szerves részét képező zenéről is, mint egyébként hanyagolt témáról. Ha viszont nagyon-nagyon ritkán a kritikusoknak feltűnik egy score, akkor szinte mindig negatív előjellel említik. Ez történt most is, bár hozzá kell tenni, hogy a bírálatok zöme nem is feltétlenül Zimmer művét támadja (noha egy kissé bekattant kritikus Zimmert egyenesen egy szörnyeteghez hasonlítja, akit meg kell állítani), hanem a hangkeveréssel akadnak problémáik, azazhogy a score szerintük olykor túlzottan is a frontvonalba kerül. Ez persze felhozza azt, hogy ezek szerint a filmzene egy megtűrt valami, amely zajongjon csak magában a háttérben nyugodtan, de egy kicsit se tűnjön fel. Mindettől függetlenül, az állítólagos nézői panaszok hatására, egy amerikai mozihálózat egyik tagjában megjelent egy kiírás, mely biztosított mindenkit arról, hogy az intézmény hangrendszere megfelelően működik, a zene előtérbe tolása rendezői koncepció eredménye (aztán mindettől a hálózat vezetése rövidesen - egy megoldódott technikai problémára hivatkozva - elhatárolódott). Az, hogy az aláfestés mennyire zavaró, mindenki egyéni tűrésküszöbétől függ, de érzésem szerint ezúttal az merülhetett fel, hogy sokan nem tudnak mit kezdeni azzal, ha a színészek mellé belép egy amolyan mesélővé vagy olykor egyenesen főszereplővé váló dallam. Zimmer maga egy interjúban úgy fogalmazott, hogy Nolannel a határok tudatos kitágítása volt a céljuk, ő pedig azt szerette volna, ha a zenét mindenki a képekkel együtt, a legjobb hangrendszerek révén ismeri meg, nem pedig otthoni számítógépes hangszórókon - erre pedig rímel, hogy a kétféle soundtrack csupán két héttel a Csillagok között világpremierjét követően jelent meg.

         A méltatás végén essen szó arról is, hogy miért nem tíz az a kilenc pont. Az ok egyszerű: már a moziban is hallható, hogy témagazdagsággal és túlbonyolítottsággal nem vádolható éppen a mű, ez pedig lemezen hallgatva még egyértelműbb. Míg az Eredet muzsikája épp azért kapta meg tőlem a maximum pontot, mert külön hallgatva ugyanolyan hatásos, összetett élményt nyújt, mint a képek alatt, sőt, a Csillagok között CD-jén néha azért beköszön az egyhangúság. Ezt leszámítva azonban egy olyan mű született, amely révén Hans Zimmer arra emlékeztetett: nem véletlen, hogy épp ő indított el annyi komponistát a pályáján. Másfelől azt is eszembe juttatta, hogy ez az egész kiegészítő zeneszerzős dolog, mely egyértelműen szerzőnkhöz kötődik és néha tényleg jogosan csapódik le negatív módon, csak egy kényszerű válasz a komponistákat napjainkban irreális határidőkkel maga alá gyűrő hollywoodi stúdiós elvárásokra. Mivel viszont itt a zeneszerző rangja és a rendezővel ápolt barátsága lehetővé tette (mint John Williams és Steven Spielberg vagy Danny Elfman és Tim Burton esetében is), hogy ne hetek, hanem évek teljenek el a komponálás kezdetétől a zenekari felvételekig, e szabadság és végeredménye ismét csak rávilágít arra, hogy mennyi feledhetetlen score születne, ha nem lenne ez a szeglet ennyire mostohagyerekként kezelve.


    Bíró Zsolt
    2014.11.22.




    Tracklista:

      1. Dreaming of the Crash (3:55)
      2. Cornfield Chase (2:06)
      3. Dust (5:41)
      4. Day One (3:19)
      5. Stay (6:52)
      6. Message from Home (1:40)
      7. The Wormhole (1:30)
      8. Mountains (3:39)
      9. Afraid of Time (2:32)
    10. A Place Among the Stars (3:27)
    11. Running Out (1:57)
    12. I'm Going Home (5:48)
    13. Coward (8:26)
    14. Detach (6:42)
    15. S.T.A.Y. (6:23)
    16. Where We're Going (7:41)






    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba          nem értékelte

    Gregus Péter

    Kulics László

    Pavlics Tamás

    Szabó Csaba          nem értékelte

    Tihanyi Attila




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    Gravity

    Inception

    Prisoners

    Sunshine

    További kritikáink
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby
  • In the Heart of the Sea
  • Power Rangers
  • Noah
  • Mighty Morphin Power Rangers: The Movie
  • Crimson Rivers
  • Twister
  • xXx: Return of Xander Cage
  • The Lego Batman Movie
  • Shaft
  • Living in the Age of Airplanes
  • La La Land
  • Immortal Memory
  • Spirit: Stallion of the Cimarron

  • Filmzenékről röviden
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room
  • The Boy
  • Ma Ma
  • Jack Reacher: Never Go Back
  • Gagarin - First in Space

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam