FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales  Close Encounters of the Third Kind  Alien: Covenant  King Arthur: The Legend of the Sword  Atlantis: The Lost Empire  Life  Colossal  Great Expectations  Jesse Stone - The Ultimate Collection  The Boss Baby
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  






Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Inception (Hans Zimmer)    INCEPTION   (2010)
       Eredet


      

       zene: Hans Zimmer
       vezényel: Matt Dunkley
       kiadás éve: 2010
       kiadó: WaterTower Music
       játékidő: 49:20




         A forgatókönyvvel csak alibi gyanánt rendelkező blockbusterek korában az több mint szokatlan, hogy Christopher Nolan nézőt tisztelő és folyamatos agymunkát igénylő sci-fije hatalmas költségvetése ellenére valószínűleg a rendező minden elképzelését magában foglalva valósulhatott meg. Az álomkommandó különböző szintek közötti utazásának bemutatása egy briliáns látványvilágba beemelő páratlan filmélmény, ami alatt - rég elszokva az ilyesmitől - egy pillanatig se merjük hagyni, hogy a mozivászonról elkalandozzon figyelmünk. Sőt miközben a pislogást is egyenesen luxusnak tekintjük, nehogy elvesszünk az elme labirintusában, azt már biztosan sejtjük, hogy Nolan neve mindezek után tökéletes garancia lesz arra, hogy a jegyre fordított összeget nem hogy nem sajnáljuk, de már-már rá is fizetnénk utólag, és egyáltalán nem bánnánk.
         Ezek után szinte szükségtelen is méltatni a kiváló színészgárdát (még a haldokló apa epizódszerepében is egy ismert karakterszínész, Pete Postlethwaite látható, ráadásul Michael Caine sem volt rest pár mondatra beugrani), akik közt nem találni olyat, aki akárcsak leheletnyi tévedés is lenne szerepében. Leonardo DiCaprio a lassan védjegyévé váló szakállával már rég nem csupán a "Titanic" szépfiúja, hanem magabiztosságot sugalló főhős, ahogy a mindvégig komor arccal játszó Joseph Gordon-Levitt is bebizonyítja, hogy a következő években csillaga minden bizonnyal felfelé fog törni (amire minden esélye meg is lesz, ha valóban ő lesz Rébusz Nolan harmadik Batman-mozijában), ráadásul a gravitáció nélküli jelenetsora a film egyik legerősebb pontja. Ken Watanabe karizmája, valamint Marion Cotillard (afféle femme fatale szerepben) vonzereje egyaránt sugárzik a vászonról, Cillian Murphy, mint mindig, most is hibátlan, az eszes tinit játszó Ellen Page pedig szinte magát adhatta, de a korábban szinte ismeretlen mellékszereplőkre sem lehet panasz.

         Eddig Christopher Nolan láthatóan azt a sémát követte, hogy a persze csak nolani értelemben vett "kisebb" alkotásaihoz David Julyan, a blockbusteri cím várományosaihoz pedig Hans Zimmer komponál, aki - legalábbis Julyan eddigi, viszonylag könnyen behatárolható, szimfonikus ambient zenéihez képest - szélesebb palettán mozog. Ennek eredménye lett az, hogy ugyan Zimmer munkája a James Newton Howarddal közösen jegyzett két Batman-epizód zenei világát viszi tovább, de ezt mégis úgy teszi, hogy az érezhető közös pontok ellenére is egy rendkívül karakteres muzsika született meg.
         A német komponistára jellemző, hogy időnként felkarol egy-egy (rendszerint szokatlan nevű) vélt tehetséget, akit aztán postagalambként bocsát önálló útjára több közös munkát követően, hogy bizonyíthasson. A nagy számok törvénye alapján ez az elképzelés néhol félresiklik, hiszen Atli Örvarsson ("Nyolc tanú") esetében mintha a mester nem vette volna észre, hogy már eleve törött szárnnyal indult útjára az a madár. Mostanában, aktuális favorizáltként, Lorne Balfe áll szerzőnk mellett, aki feltevésem szerint a szokásosnál komolyabban folyhat bele a munkálatokba, hiszen már az egyébként hivatalosan csak Zimmer nevével fémjelzett "Sherlock Holmes" soundtrack címlapján is kiemelten szerepel a neve, ahogy arra korábban még nem volt példa - leszámítva persze azt, amikor "hivatalosan" is van Zimmer mellett társszerző, például John Powell. Hogy melyiküknek mekkora része volt abban, hogy a 2010-es év egyik (és e szócska beiktatását mellesleg egyedül az indokolja, hogy még előttünk áll fél év) legerősebb score-ja született meg az "Eredet"-hez, a külvilág persze nem tudhatja, ráadásul Zimmer érdemeit sem szeretném kisebbíteni, ahogyan Balfe tehetségét sem túlmisztifikálni, és hát az eredmény hallatán a legutolsó dolog annak eldöntése lehet, hogy kinek mit köszönhetünk belőle.

         Olykor felmerül az a kérdés a filmzenékkel nem különösebben foglalkozók részéről (sőt oldalunkon időnként mi magunk is felhozzuk a témát), hogy egy adott score mennyire állja meg helyét attól különválasztva, amihez született, és egyáltalán van-e értelme önmagában meghallgatni egy-egy művet, képes-e bármelyik is megállni saját lábán. A válasz természetesen nem is kétséges, de Hans Zimmer ezen munkája megítélésének esetében különösen nagy jelentősége van annak, hogy az "Eredet" aláfestését valaki a film előtt vagy alatt hallotta-e először. Ha előbbi történt, és ezt utólagos felidézés nem követi, akkor a CD nem igazán fog magyarázatot adni arra, hogy mi miatt lett ez egy újabb olyan score, mely egy átlagos mozibajárót is rávesz arra, hogy önmagában meghallgassa.
         Amikor először hallottam a score-t, a film ismerete híján egy nem túl erős Zimmer-zenének tűnt. Nem találtam benne semmilyen fogódzkodót, és nem hittem volna, hogy talán egyetlen tracket leszámítva, még sokszor fog lepörögni, ám a mozi már segített az értelmezésben. Így tűnt fel például az, hogy az egyperces nyitány ("Half Remembered") tulajdonképpen egy keret része, hiszen a végén pár másodpercben, halkan felbukkan a szerelmi témának nevezhető motívum, mellyel az album zárul.
         A "We Built Our Own World" még csupán egy sejtelmes rávezetés, hogy aztán a "Dream Is Collapsing"-gel (a score-ban gyakran felbukkanó egykori The Smiths-gitáros, Johnny Marr segítségével) már bevágódjunk a sűrűjébe. A tétel (és társdarabja, a "Dream Within a Dream") dühösen szól, emellett elképesztően jól érzékelteti az események változását, az idő szorítását és a mély álomba merülést. Ez egy olyan kapocs, mely az álmodó személyétől függetlenül tűnik fel a filmben, ezáltal - viszonylag szokatlan módon - nem egy szereplőhöz rendelt, hanem egy álom-témáról van szó. Mindössze két hang az alapja (és Zimmer most ki is tett magáért, elvégre nemrég a Joker-téma még csak egy hangból állt...), azonban jelentőségét John Williams zseniálisan egyszerű cápa-motívumához tudnám mérni. Ebben a trackben halljuk kiteljesedni a szimfonikus zenekart, a két hang pedig rézfúvósok, illetve szintetizátor (melyen maga Zimmer játszik) elegyének tűnik.

         Ahogy az "Eredet" sem áll túl messze Alex Proyas sötét hangulatú "Dark City"-jétől, úgy annak zeneszerzőjét, Trevor Jonest is el tudtam volna képzelni Nolan alkotásánál, hiszen zeneileg (és minőségileg) is találni azonosságot a két score közt: a misztikus "Old Souls" és a "Paradox" például elődjének csöndesebb pontjait idézi meg. A "528491" is hasonló stílusú, ám a lassabb felvezetést követően egyre inkább felpörög, és mintha valamiféle "végső visszaszámlálás" érzését adná át. A sztori szempontjából nem annyira fontos, a címadó kenyai városban zajló üldözésnél a zene teljesen stílust vált, és abszolút magára vonja a figyelmet még azok körében is, akik a filmet nem látták. A "Mumbasa" (az a bizonyos egyetlen track, melyet feljebb említettem), egy dinamikus szimfonikus trance, ami akár Jean Michel Jarre "Chronologie" című albumának egyik felvétele is lehetne.
         Elérkeztünk a "Waiting for a Train"-hez, és ebben a kéthangos mellett egy másik fontos ponthoz. A filmben különösen nagy jelentőséget kap egy dal, mely az álmok egy bizonyos pontján csendül fel: Edith Piaf "Non, Je Ne Regrette Rien" (azaz: "Nem bánok semmit sem") című felvételével kapcsolatosan két érdekességet kell megemlíteni. Az egyik, hogy a DiCaprio szerelmét alakító Marion Cotillard-nak számos elismerést hozott, amikor a "Piaf" című filmben a címszereplőt alakította. Másfelől lelkes zenehallgatók azt fedezték fel, hogy a film jellegzetes kéthangos motívuma valójában nem más, mint e dal egyik háttérelemének lelassított felhasználása. Mivel ez nem egy olyan tény, amire ráirányították a figyelmet, ezáltal egy zseniális filmzenei poénnak, a dal és a score közötti titkos kapocsnak is nevezhető. Az albumot (melynek különlegessége, hogy ugyan a trackek címekre vannak bontva, valójában néhány tétel egybe van keverve) a "Time" zárja. Ez az érzelmi tetőpont a legvégén egy szépséges, egyre halkuló zongorás lezárással lesz lenyűgöző egész. Aztán valami még utoljára mozgásba lendül...

         Hans Zimmer munkáját nem lehet elégszer meghallgatni, és szinte nem is emlékszem rá, mikor fonódott össze ilyen magas szinten egy score a filmmel. Az első meghallgatást követően a hétről induló pontszám eddig megállt kilencnél, de miközben ezt az elemzést írtam, mindent átgondolva (ahogy annak idején "A forrás" esetében is történt) végül megadom a maximumot. És felesleges azon gondolkoznom, hogy megérdemli-e (problémásabb lenne arra indoklást találnom, hogy mi húzná le tíz pontról), hiszen ez a mintegy ötven perc (mely jól reprezentálja a több mint kétórás "Eredet"-ben szinte folyamatosan szóló aláfestést) egy olyan teljes mű, melyből ki lehet ugyan emelni részeket (az emlegetett "Mumbasa" azért kétségkívül ki is lóg), de meghallgatása mégis inkább elejétől a végéig ajánlott. Az is jelent valamit, hogy (amint azt már sokszor megtette) a filmzenéknek újabb érdeklődőket szerzett vele Zimmer, valamint hogy jómagam ugyan egy-egy elemzés végén rendszerint évekig nem veszem elő az elemzett albumot egy újabb meghallgatásra, de most feltehetően ez lesz az a kirívó eset, amikor nem így fog történni - a túlzásba vitt hallgatás ezek szerint most nem telítődést, hanem függőséget hozott. Abban biztos vagyok, hogy aki a filmet kihagyja, vagy nem ragadja magával az örvénye, az a zenét sem lesz képes befogadni, de ez esetben mindkettő olyan kihagyhatatlan élmény, melynél jobbat nem is álmodhatnánk.


    Bíró Zsolt
    2010.08.10.




    Tracklista:

      1. Half Remembered Dream (1:12)
      2. We Built Our Own World (1:56)
      3. Dream Is Collapsing (2:24)
      4. Radical Notion (3:43)
      5. Old Souls (7:44)
      6. 528491 (2:24)
      7. Mombasa (4:54)
      8. One Simple Idea (2:28)
      9. Dream Within A Dream (5:04)
    10. Waiting for A Train (9:30)
    11. Paradox (3:25)
    12. Time (4:36)



    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba          nem értékelte

    Gregus Péter

    Kulics László

    Szabó Csaba

    Tihanyi Attila




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    Batman Begins

    The Da Vinci Code

    The Fountain

    La Vie En Rose

    További kritikáink
  • In the Heart of the Sea
  • Power Rangers
  • Noah
  • Mighty Morphin Power Rangers: The Movie
  • Crimson Rivers
  • Twister
  • xXx: Return of Xander Cage
  • The Lego Batman Movie
  • Shaft
  • Living in the Age of Airplanes
  • La La Land
  • Immortal Memory
  • Spirit: Stallion of the Cimarron
  • Scream: The TV Series
  • London Has Fallen

  • Filmzenékről röviden
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room
  • The Boy
  • Ma Ma
  • Jack Reacher: Never Go Back
  • Gagarin - First in Space

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja
  • Edmund Choi: A kezdetektől az Apolló 11-ig

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam