FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Anaconda  Evolution  Himalaya - The Rearing of a Chief  Bohemian Rhapsody  Deep Blue Sea  On Deadly Ground  Heaven and Earth  Halloween  Vertical Limit  The Predator
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  







Beszámolók
  • Ólafur Arnalds a Müpában
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Himalaya - The Rearing of A Chief (Bruno Coulais)    HIMALAYA - THE REARING OF A CHIEF  (1999)
       Himalája - Az élet sója


      

       zene: Bruno Coulais
       kiadás éve: 1999
       kiadó: Virgin
       játékidő: 47:19





         Az Eric Valli és Michel Debats rendezte, francia-angol-svájci-nepáli koprodukcióban készült, 2000-ben a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára jelölt Himalája - Az élet sója egy kis tibeti falu lakóinak életébe nyújt betekintést. A hegyekben, puritán körülmények között élő emberek közül a legtapasztaltabbak és a legedzettebbek évről évre útra kelnek jakcsordájukkal, hogy a lakosok által kitermelt sót több hétnyi, cseppet sem veszélytelen útvonalon történő vándorlást követően gabonára cseréljék. Amikor a település addigi vezetője életét veszti egy út során, idős apja veszi át feladatait. A következő fárasztó menetelés így már az önfejű férfival az élen indul el, akinek nemcsak a nyakába szakadó felelősséggel, a korából adódó nehézségekkel, valamint a rájuk törő hóviharral kell megküzdenie, hanem azzal is, hogy a vezetői posztra az elhunyt gyerekkori barátja is igényt tartana, akit ráadásul az aggastyán azzal vádol, hogy számításból hagyta meghalni fiát.

        A korábban csak rövid dokumentumfilmeket készítő Valli éveken át élt a Himalája falvaiban fotósként, aminek hatására megszületett benne a részben a környékbeliek elbeszéléseire építő, a tradícióknak is komoly figyelmet szentelő történet. A Tibet speciális geopolitikai helyzete miatt Nepálban forgatott alkotásnak a szinte önmagukat adó, valójában nem színész helybéliek olyan mértékig kölcsönöznek hitelességet, hogy úgy érezhetjük, mintha nem is játékfilmet, hanem egy mindent aprólékosan elmagyarázó narrációtól mentes dokumentumfilmet néznénk, melyről még az sem egyértelmű, mikor játszódik. Bár akadhat olyan néző, aki a magyarázat hiányát negatívumként fogja fel, hiszen nem pontosan érti, hogy melyik furcsaság milyen népszokáson alapul, az alkotás viszont annak is köszönheti különlegességét, hogy egy az európaiakétól mindenféle értelemben messze álló világ mozgatórugóit önállóan kell értelmeznünk. Az alkotás 4,4 millió dollárból készült, negyvenet hozott világszerte, és kilenc hónapon át forgatták, ráadásul egy olyan helyen, mely csakis gyalogosan - vagy épp jakháton - volt megközelíthető.
        Van benne egy jelenet, amikor a karaván egy hegy oldalán végighúzódó ösvényen halad. Balra, a tátongó mélységben egy hatalmas kék tó terül el, jobbra a meredek sziklafal, a rendkívül szűk hely miatt pedig a zsákokkal megpakolt jakok és az emberek is libasorban, óvatosan követik egymást, hiszen egy rossz lépés azonnal a halálba vinné őket. Egy helyen a leomlott út régi fagerendákkal van ideiglenesen pótolva, melyek egyike lecsúszik, majd hirtelen a mélybe zuhan egy test. Nos, eközben egy pillanatra nem jutott eszembe, hogy filmet nézek, annyira életszerűen izgalmasnak hatott a jelenet - ennél nagyobb dicséretet pedig egy mozi talán nem is kaphat.

        A zeneszerző a francia Bruno Coulais lett, akinek személye egyértelmű volt a posztra, hiszen a film producere Jacques Perrin. A színészként (ő játszotta például a Cinema Paradiso kisfiú főszereplőjét felnőtt korában), íróként, producerként és direktorként is munkálkodó Perrin Coulais-vel olyan természetfilmeket jegyez közösen, mint a Mikrokozmosz, az Óceánok, a Vándormadarak, az Évszakok, de egy játékfilmnél, a Kóristáknál is együtt dolgoztak.
        A Himalája aláfestéséhez a művész egy olyan jellegű megközelítést választott, mely a keleti és a nyugati muzikalitás rendkívül jól sikerült találkozója lett. Így nyilatkozott művéről: "Még ha bonyolult is elemezni számomra egy olyan alkotói folyamatot, amely a kezdetektől fogva ösztönös megérzésen alapult, azt tudom, hogy a Himalája aláfestésének komponálásakor nem a tibeti zenét próbáltam imitálni, hanem az engem ért hatásokat adtam vissza. Annak érdekében, hogy egy ifjú tibeti lány, Tsering Lodoe énekét, a közreműködő lámák és a tradicionális hangszerek hangját ragyogó köntösbe öltöztethessem, úgy döntöttem, hogy mindezeket nyugati instrumentumokkal, vonószenekarral, valamint az A Filetta nevű korzikai a cappella formáció énekével ötvözöm. E sokszínűség egyfajta tükröződést biztosít, hidat teremtve a kultúrák között. A tibeti emberek szellemiségének visszaadásához egy hosszú meditációt próbáltam megalkotni, amelyben a mantrák és az imák kiemelkedő szereppel bírnak. Ennek a kalandnak a legszebb pillanata a korzikaiak és a tibetiek összehozása volt, ami megmutatta azt, hogy minél nyitottabbak vagyunk a világra, annál gazdagabbá válunk, és annál inkább eltűnnek a köztünk lévő különbségek.
      
        Lodoe mellesleg egy tibeti kulturális központ zene- és tánctanára, akit a komponista személyesen választott ki a szólista szerepre. Érdekesség, hogy a másik közreműködő, a hattagú A Filetta pályája 1978-ban indult, abban az évben, amikor Coulais is kijött élete első filmzenéjével. Többször is dolgoztak együtt, a Himaláján túl a Don Juan, A vágy forradalma és a Vándormadarak dallamaiban is feltűnt a polifon zene képviselőinek összetéveszthetetlen stílusa. Én egyébként egy kellemetlen emléket is őrzök velük kapcsolatban. Miután húsz éve külföldről, belehallgatási lehetőség híján zsákbamacskaként megrendeltem a Don Juan soundtrackjét akkori nagy kedvencemtől, Coulais-től, leforrázva éreztem magam, ugyanis kiderült, hogy a score kilencvenöt százalékban a csapat hangjára támaszkodik, hangszerek nélkül. E rétegműfajt lehet szeretni vagy elutasítani; én azért szerencsésnek tartom, hogy a Himalája esetében ők csak az összetevők egy eleme voltak, nem pedig az egyedüliek.

        A nyitó "La Mort de Lhakpa", azaz a főtéma rögtön megragadja az embert. Ebben az összes közreműködő jelen van: Lodoe vokálja, az A Filetta tagjainak olykor kapkodó lélegzetvételre, fújtatásra emlékeztető dalolászása és a tibeti szerzetesek afféle torokéneke a szimfonikus zenével együtt egy egészen rendkívül élményt ad. A motívum többször visszatér, de annyira eltérő verziókban, hogy mindegyik teljesen különálló darabként értelmezhető: legmelankolikusabban a "Norbu"-ban tűnik fel, leglecsupaszítottabb formája a "Tinle & l'Enfant", míg a legepikusabb változata az "Opéra" címre hallgat. Az A Filettát főszerepbe állító "La Marche" elég megosztó lett, miként az "Om mani padme hum" mantra ismételgetéséből álló "Les Traces" is. A különféle imák egyébként egyfajta dalszövegként vannak alkalmazva a teljes műben, és az autentikusságra erősít rá az is, hogy ezeket nemegyszer halkan, szinte motyogva halljuk a szerzetesektől. Kakukktojásnak nevezhető a dél-amerikaias hangzású "Les Chants", mely egyedüliként öltötte hagyományos dal formáját.
        További különlegesség, hogy az albumon egyfajta életképeket is hallunk a kompozíciók hátteréből, mint például a jakokat terelő tibetiek távolról érkező kurjongatásait ("Le Lac"), ami ugyan leírva nem sejtet sok jót, mégsem zavaró, sőt abszolút a pozitívumok közé sorolandó, annyira tökéletesen átadja ez az ötlet a föld ezen eldugott szegletének atmoszféráját. A lemez igen eltalált pontjai azok is, ahol a bulgáriai szimfonikus zenekar kiteljesedhet: a feszültebb "Le Passage" és a "La Caravane", a lírai "Norbu Et Karma", a melankolikus "Norbu" vagy a "La Mort de Tinlé" egytől egyig olyan szerzemények, melyeket a klasszikus filmzenék rajongói első hallgatásra könnyen megkedvelhetnek.

        Bruno Coulais évente négy-öt aláfestést jegyez, túlnyomórészt hazájában (egy interjúból kiderül, hogy soha nem is törekedett tengerentúli karrierre), de napjainkban már kevesebb kiugró minőségű zenével áll elő, legtöbb műve megáll a korrekt szinten. A Himalája - Az élet sójában az egyik legnagyszerűbb munkája hallható, egy negyven éve tartó, a filmvilágnak számos kiemelkedő darabot adó pálya sokadik ékköve. Ha bárkit megkérdeznénk, aki látta a filmet, hogy mi fogta meg a leginkább benne, elsőként nagy eséllyel a zenét említi meg, amely már a jakok terelését mutató főcím alatt is kiemelt szerepet kap. A score nemcsak a jelenetek alatt teljesít elképesztően, de azoktól elválasztva, lemezként sem veszít hatásából, mert a világzenei ihletésű muzsikák egyik legemlékezetesebb darabja lett.






    Bíró Zsolt
    2018.12.02.




    Tracklista:

      1. La Mort de Lhakpa (3:40)
      2. Norbu (2:39)
      3. Le Sel (2:08)
      4. Tinle & l'Enfant (2:27)
      5. Le Passage (2:45)
      6. La Nuit (2:15)
      7. Le Conseil (2:20)
      8. La Marche (1:48)
      9. Les Chants (1:15)
    10. Norbu & Karma (1:34)
    11. Karma (2:50)
    12. Le Lac (3:10)
    13. Norbu (1:43)
    14. La Cérémonie (0:31)
    15. La Colere de Karma (1:45)
    16. L'Epuisement (1:51)
    17. Les Pleurs de Péma (1:10)
    18. La Caravane (2:43)
    19. Les Traces (2:11)
    20. La Mort de Tinlé (2:25)
    21. Opéra (4:05)






    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba          nem értékelte

    Gregus Péter          nem értékelte

    Kulics László

    Pavlics Tamás          nem értékelte

    Szabó Csaba          nem értékelte

    Tihanyi Attila




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    The Crimson Rivers

    Heaven and Earth

    K2

    Microcosmos

    További kritikáink
  • Peppermint
  • Small Soldiers
  • The Meg
  • The Mountain Between Us
  • The Equalizer 2
  • Tomb Raider
  • Ant-Man and the Wasp
  • Adrift
  • The Mentalist
  • The Shape of Water
  • Red Sparrow
  • Skyscraper
  • The Disaster Artist
  • Love, Simon
  • Jurassic World: Fallen Kingdom

  • Filmzenékről röviden
  • Isle of Dogs
  • The Ritual
  • A Wrinkle in Time
  • Geostorm
  • Death Wish
  • Fifty Shades Freed
  • Darkest Hour
  • The Commuter
  • Intent to Destroy
  • Goodbye Christopher Robin

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Dark
  • Bright
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III

  • Interjúk
  • Hrutka Róbert: Szívvel-lélekkel
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam