FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Predator  Yo-Yo Ma Plays Ennio Morricone  Molly's Game  Italian Sexy B-Movies  The Haunting  Les Granges Brülées  Patriots Day  Plan 9 from Outer Space  Love Actually  Rogue One: A Star Wars Story
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  






Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Les granges brûlées (Jean-Michel Jarre)    LES GRANGES BRÛLÉES  (1973)
       Égő pajták


      

       zene: Jean-Michel Jarre
       kiadás éve: 2003
       kiadó: Disques Dreyfus
       játékidő: 28:50





         2016 nagy csalódása volt számomra Jean-Michel Jarre kooperációkra épülő, Electronica 1: The Time Machine, illetve Electronica 2: The Heart of Noise címre hallgató, fél éven belül megjelent két albuma. A kevésbé ismertek mellett felbukkanó nagy nevekkel művészet volt ennyi töltelék szerzeménnyel teli lemezeket összehozni. Nem egy dal hallatán olyan érzésem volt, egy helyre sodorta a szemetet a szél, és hogy csak a régi dicsfényt kétségbeesetten kereső komponista próbál visszakapaszkodni ily módon a csúcsra, ahová a hetvenes évek végén az Oxygene-nel került. Honlapunkhoz úgy kapcsolható mindez, hogy az érdekesebb számokat olyan, filmzenei területen nem éppen ismeretlen közreműködők fémjelzik, mint Hans Zimmer, John Carpenter és a Tangerine Dream. Innen pedig továbbléphetünk oda, hogy eszünkbe jusson: milyen furcsa, hogy hiába a filmes világ iránti érdeklődés, vagy az egyik legnagyobb filmzeneszerző, az édesapa Maurice inspiráló személye, fia mindössze három-négy mozgóképet jegyez komponistaként, és ezek közt is akad, ahol valószínűleg csak már létező felvételei lettek beválogatva. Így történt ez Jackie Chan A kobra című munkája, illetve a Peter Weir rendezte Gallipoli esetében is, amelyekben váratlanul felcsendül az "Oxygene (Part 2)", és a legfeltűnőbb, hogy miként lovast a ló, úgy vetik le magukról a jelenetek a score-ként alkalmazott Jarre-féle űrzenét. Utóbbi felbukkanásnak egyébként egy ausztráliai megjelenésű mini-LP is emléket állított akkoriban (rajta a második Oxygene-tétel mellett a hatossal), amelyen a félrevezető "Original Soundtrack Recording" felirat ékeskedett, noha akkor már mindkét mű ötéves volt.
         Kevesen tudják, hogy a kezdetekben úgy tűnt, az ifjabbik Jarre apja nyomdokaiba lép, és filmzeneszerző lesz. Első önálló albuma 1972-ben jelent meg, és a Deserted Palace címre hallgatott. A félórás opusz eredetileg könyvtárzenének íródott, azaz annak reményében készült el, hogy az a filmes, aki fantáziát lát a felvételekben, majd beválogatja alkotásába, de arra is esély nyílott, hogy felbukkanhat valamilyen tévéműsor szignáljaként vagy aláfestéseként. Hogy végül ez megtörtént-e, nem köztudott, ám nagy sikert nem aratott a bakelit, így sem utánnyomás nem készült belőle, sem CD-n nem jelent meg - leszámítva azt a néhány tracket, melyek kuriózumként helyet kaptak Jarre Essentials & Rarities című válogatásalbumán.

         A művész első soundtrackje 1973-ban, Les granges brûlées címmel került kiadásra, és az Égő pajták aláfestését rejtette. A krimi egy párizsi lány halála körüli nyomozás körül forog, akit egy isten háta mögötti, a havazás folytán egy a világtól szinte teljesen elzárt település közelében öltek meg. A faluba vizsgálóbíró (Alain Delon) érkezik, akinek hamar a látókörébe kerül a helyszínhez legközelebb élő család, melynek összetartója a sokat megélt matróna, Rose (Simone Signoret). Kutakodása során a férfit lenyűgözi a parasztasszony határozottsága és értékrendje, ugyanakkor egy pillanatra sem feledheti, hogy a népes família bármely tagja, így Rose is lehetett az elkövető...
         Egy igazi régi vágású francia filmmel állunk szemben, melynek tempója mai szemmel nézve meglehetősen lassú (a cím sem szó szerint lángoló épületekre utal), és nem is jellemzik pergő dialógusok. Komótosan ballag a cselekmény, a kimondottakat hosszas csend követi, mintha minden egyes mondatnak komoly súlya lenne. Nem szokványos bűnügyi mozi ez, még az is folyamatosan a levegőben lóg, hogy hiába terelődik épp mindig másra a gyanú, talán a tettes személye ki sem derül a végére. Jean Chapot direktor ugyanis nem a "ki tette?" szálat tartotta fontosnak, amire az is utal, hogy váratlanul, mintegy mellékesen, egy huszárvágással rendezi le a talányt. Valójában a főszereplő család tagjai állnak a középpontban, illetve az, hogy a gyanúsítgatások miként hoznak felszínre közöttük régi sérelmeket, egyúttal kreálnak újakat. Delon és Signoret karizmatikus párosa igencsak működőképes, akik persze nem egy szerelmi történet részesei, kapcsolatukat a kölcsönös, de főleg a férfitől a nő felé irányuló tisztelet jellemzi. A bűncselekmény apropóján a városi és a vidéki élet szembenállása is szóba kerül, így több réteggel bővül ez az alapjában véve szimpla, de a színészi játék és a hó borította helyszín kölcsönözte fagyos miliő révén mégis érdekes alkotás.

         "Olyan, mintha egy tescós Casio szintit hallanál" - foglalja össze egy kritika Jarre munkáját, és hát valljuk be, van benne valami. Leginkább a késői hetvenes, még inkább a nyolcvanas évekbeli, alacsony költségvetésű horrorok szintetizátoros aláfestéseinek világából lehet ismerős az ilyesmi, például a Dario Argento filmjeivel elhíresült Goblin munkásságában találni hozzávetőleg hasonlókat. A francia művész azonban még járatlan úton járt 1973-ban, így jóval kísérletezőbb kompozíciókat írt az Égő pajtákhoz, mint ez akkoriban szokás volt. A rá jellemző űrzenei hangzásvilág a score-ban csak alakulgat (még három évig csiszolta az Oxygene megjelenéséig), ugyanakkor jelen van benne egy olyan, az akkori időkben még futurisztikusnak számító irány, amely hallatán ma könnyen alufóliás, kockatestű, antennás robotokat vizionálhatunk magunk elé.
         Első alkalommal kifejezetten nevetségesnek tartottam ezt a kizárólag szintetizátorral előállított 28 percet, és nem tudtam elképzelni, ki gondolta egy hagyományos krimihez illőnek - vagy egyáltalán komolyan. Ilyen esetekben pláne muszáj meggyőződni a filmbeli hatásról, és az a helyzet, hogy a jelenetek megismerése sokat javított esetemben a zene megítélésén. A női vokállal kísért főtéma ("La Chanson des granges brûlées") egészen jól illik a főcímbe, ahol egy sötétben haladó, magányos hókotró rója útját. E track, illetve az ezen alapuló "Générique", valamint instrumentális variánsaik, a "Le Car / Le Chasse-neige", a "La Perquisition et les paysans" és a "Les Granges brûlées" a maguk csicsergő, akkoriban még szokatlanul modernnek ható digitális kiegészítéseivel a soundtrack legfogyaszthatóbb pontjai, és bár furcsák, mégis működőképesek. Ahogy működőképes a "Le juge" is, amelyben visszaköszön Jarre egyes későbbi balladáinak hangulata, vagy az orgonaszerű szintis hangzással előadott "Thème de l'argent" és a "Rose". Hallgatható, bár igen idegesítő a CD kakukktojása, a "Zig-zag" című vidám aluljárópop is. A szerző mentségére szolgáljon, hogy ez csak egy úgynevezett source music, azaz a szereplők is hallják: ez szólal meg a kis táskarádióban, demonstrálva, hogy a háziak miért nem hallottak sikítást a közelben történt gyilkosság éjszakáján.

         Az igazi problémák az olyan zavaros prüntyögéseknél kerülnek elő, mint például a "Le Pays de Rose", az "Une morte dans la neige", vagy a régi zombifilmekbe egyaránt jól illő "Hésitation" és "Reconstitution" duó. Ezek tényleg csak útkeresgélésnek nevezhetők, viszont egyetlen helyen kétségkívül hatásos az efféle káosz. A nyomasztó "L'Hélicoptère" egy légifelvételkor szól, amikor a falut madártávlatból ismerhetjük meg. Ekkor nekem Wendy Carlos ugrott be, illetve a Ragyogáshoz írt kompozíciói, de ne feledjük, hogy Stanley Kubrick klasszikusa hét évvel később született. Az Égő pajták aláfestését hallgatva egyébként nyugodtan lehet arra tippelni, hogy Jarre előtt nem volt teljesen ismeretlen az elektronikus zenék egyik úttörőjeként számon tartott Carlos munkássága. Továbbá közös pont bennük, hogy Carlos is csak pár filmzenét írt (legismertebbje a Tron), ott viszont nagyobb eltérés mutatkozik, hogy Jean-Michelből sosem lett Jane-Michelle, míg Walterból Wendy igen.
         A soundtracken mindössze félórányi muzsikát hallunk, ám még ennyi sem szerepel a mozgóképben (a "Zig-zag" esetében ez kifejezetten értékelendő). Jarre az egy-két percnél eleve nem hosszabb kompozíciókat ki ugyan nem dolgozta, de rendesen lezárta, innen az időtartambeli eltérés. Lemaradt viszont egy másik, kifejezetten jó source music a kiadványról: az az instrumentális rock 'n' roll, melynek elhangzásakor a diszkóban verekszik Rose egyik fia. A hiány oka nem csupán azért érthető, mert stílus és befogadhatóság tekintetében is eléggé kilógna, hanem mert nem Jarre írta, bár az előadóról nem tudni, ki volt.

         Ugyan néhány szám ismerős volt tőle már addig is, Jarre zenéje egészen 1993-ig hidegen hagyott, amikor is egy este lepörgött tőle a rádióban a frissen megjelent Chronologie (melyet azóta is az egyik legjobbjának tartok), és ennek hatására térképeztem fel korábbi munkásságát. Az említett lemezre egyből felkaptam a fejem, s rövidesen be is szereztem kazettán, ahogy a jegyet is az ugyanazon évben megtartott, Budapest Sportcsarnok-beli lenyűgöző koncertjére. Bár mindig is taszított az ő és/vagy kiadója pénzéhsége, aminek köszönhető, hogy gyakorlatilag még a "falunapos haknijait" is megjelentette CD-n, nem beszélve a tucatnyi válogatásalbumáról, és akadt kifejezetten félresikerült kiadványa is, mindazonáltal elévülhetetlen érdemekkel rendelkezik az elektronikus zenék terén. Épp ezért örültem, hogy a bevezetőben emlegetett kétlemeznyi csalódást kiküszöbölte a 2016-os Oxygene 3-vel, mely a korábbiak méltó folytatásának bizonyult. Mindezt csak annak alátámasztására írtam le, hogy afféle rajongójaként könnyen el tudom helyezni itt tárgyalt soundtrackjét a pályáján.
         Az Égő pajták lassan fél évszázados, 2003-ban CD-n is kiadott score-ja nem tekinthető kicsit sem fontosnak az életműben, csupán egy korai szárnypróbálgatás, mely a legvérmesebb Jarre-rajongókon túl csakis azoknak ajánlható, akik látták a filmet, és esetleg még meg is fogta őket az aláfestése. Ma már ugyan korszerűtlen hangzású, de akkoriban kicsit sem volt az, így a rá adott öt pont is ezt jelképezi. Amolyan helyes irányt kereső tapogatózás ez, melyet nem lehet vállalhatatlannak tartani - bár Maurice Jarre erről biztos másképp vélekedett annak idején. Viszont még a legilletékesebb, Jean-Michel maga sem tarthatja értéktelennek, különben nem tette volna egyes részleteit az Essentials & Raritiesre. Ugyanakkor úgy gondolom, megvan az oka annak, hogy az ifjabbik Jarre-ból végül nem filmzeneszerző, hanem egy más területen korszakalkotó darabokkal jelentkező művész lett.


    Bíró Zsolt
    2018.01.25.




    Tracklista:

      1. La Chanson des granges brûlées (2:40)
      2. Le Pays de Rose (2:02)
      3. L'Hélicoptère (1:29)
      4. Une morte dans la neige (1:40)
      5. Zig-zag (2:15)
      6. Le Juge (1:20)
      7. Le Car / Le Chasse-neige (1:24)
      8. Thème de l'argent (1:08)
      9. Rose (2:15)
    10. Hésitation (1:00)
    11. La Perquisition et les paysans (2:35)
    12. Reconstitution (0:55)
    13. Les Granges brûlées (3:14)
    14. Descente au village (0:25)
    15. La vérité (0:58)
    16. Générique (2:40)






    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba          nem értékelte

    Gregus Péter

    Kulics László          nem értékelte

    Pavlics Tamás          nem értékelte

    Szabó Csaba          nem értékelte

    Tihanyi Attila          nem értékelte




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    Chinatown

    Jacob's Ladder

    Paris, je t'aime

    Tron

    További kritikáink
  • Justice League
  • Murder on the Orient Express
  • Moon
  • Wonder Woman
  • The Ghost and the Darkness
  • It
  • Rebel in the Rye
  • The Mummy
  • Catch Me If You Can
  • Dunkirk
  • Blade Runner
  • Kingsman: The Golden Circle
  • War for the Planet of the Apes
  • Spider-Man Homecoming
  • The Autopsy of Jane Doe
  • Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales

  • Filmzenékről röviden
  • Fifty Shades Freed
  • Darkest Hour
  • The Commuter
  • Intent to Destroy
  • Goodbye Christopher Robin
  • Jigsaw
  • Hail, Caesar!
  • The Lego Ninjago Movie
  • The Dark Tower
  • Remember

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Bright
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam