FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Spider-Man: Homecoming  The Autopsy of Jane Doe  Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales  Close Encounters of the Third Kind  Alien: Covenant  King Arthur: The Legend of the Sword  Atlantis: The Lost Empire  Life  Colossal  Great Expectations
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  






Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Gothika (John Ottman)    GOTHIKA   (2003)

     

      

       zene: John Ottman
       vezényel: Damon Intrabartolo
       kiadás éve: 2003
       kiadó: Varése Sarabande
       játékidő: 49:29




         Nincs mit tenni, minden bizonnyal mindenki lelki szemei előtt, aki látta a filmet, élénken lebeg a szélesvásznú kép, mikoron teljes ráközelítésben Charles Dutton (a főpszichiáter) érzéki csókot vált a feleakkora fejű, csodaszép Halle Berryvel (a főpszichiáter felesége). Lényegében ez volt az a pillanat Mathieu Kassovitz filmjében, amelyen leginkább megijedtem. A "Bíbor folyók" rendezője nem kívánt a feszültséggel teli misztikus thrillerek vizeiről elevezni, csak épp székhelyét tette át Franciaországból New Englandbe. Az eredmény azonban ha lehet, még kevésbé meggyőzőre sikeredett, igaz, míg a "Bíbor folyók"-at leginkább a zárás miatt illeti negatív kritika, a "Gothika" egész egyszerűen rossz film. Az alaphelyzet egyszerű: adott egy csinos, tehetséges pszichiáternő, aki egy titokzatos látomás kiváltotta balesetet követően a saját intézetében ébred, csak épp a rács túloldalán. A szitu duplán kínos, legjobb barátja (ki más, mint a néző számára leginkább gyanúsítható figura, Robert Downey Jr.) közli vele, hogy férje meggyilkolásával vádolják, meg némi skizofréniával, de természetesen mindent megtesz, hogy kiszabadítsa valahogy. Miranda hirtelen ráébred, hogy ugyanabba a cipőbe került, amelyiket az általa gyógyítottak viselnek. Ugye milyen borzasztó, ha az ember a dokinak azt próbálja bebizonyítani, mennyire normális valójában? Az bizony. Kénytelen hát bevetni némi női bájt (van neki hála az égnek, ez tartott a moziban), trükköt, egyebet, hogy felgöngyölítse a gyilkossági szálat, amelynek szörnyűséges vége természetesen közvetlen környezetében található.
         Hiába azonban a nem evilági segítség, a "8 mm" által már bemutatott gyomorforgató perverzió, a "halott embereket látok"-szindróma, és a drámaian meglepőnek szánt csattanó. A film annyira kiszámítható, mint amennyire képtelen. Nyilván semmi egyébről nem volt szó, mint pár hét önfeledt forgatás Halle Berry kisasszony teljes fizikai közelségében (nem beszélve a dramaturgiailag teljesen felesleges uszodás jelenetről). Robert Downey Jr. annyira tökéletesen unatkozik, hogy Al Pacino leckéket vehetne tőle, Penelopé Cruz pedig pontosan annyit mutat, amennyit ér. Az pedig már igazán csak hab a tortán, hogy nem sikerült rájönnöm a film címének értelmére. Mitől Gothika? Akadnak ugyan stigmák, sötétkamrák, zárt helyek... Teljesen mindegy, a film egyszeri megtekintése után egyáltalán nem ér meg ennyi utógondolatot.

         Hogy mennyire nem hibáztatható egy zeneszerző a saját művéért, arra a "Gothika" tökéletes példa. John Ottman egyike az új generáció tehetségeinek, a "Közönséges bűnözők" vagy a legutóbbi "Halloween"-remake alá komponált fergeteges muzsikái már minden egyéb albumának nívóját beharangozzák. Különös tekintettel a drámával vegyített horrorzenéire ("Lake Placid", "Pumpkin", "Urban Legends: The Final Cut"), a "Gothika" abszolút kézreálló feladatnak tűnt. Mivel azonban a film gyártásvezetőinek hozzáállása és zeneszerző-kutatási eljárása több, mint elszomorító, és szinte üvölt a hozzá nem értésről, így a szűk 50 perces album sajnos igen matt folttá vált az Ottman-diszkográfiában. Történt ugyanis, hogy egy nagyjából negyedórás részletet elküldtek neki VHS-kazettán, és kapott egy kerek hétvégét, hogy komponáljon rá valamit. Tiltakozott is erősen, tudta előre, hogy ennyi idő alatt maximum szart produkálhat ("Impossible! It will be shit!" - John Ottman). A fejesek azonban tántoríthatatlanok voltak, és bőséges megnyugtatgatások közepette végül is rábeszélték egy demo létrehozására. Így Ottman bezárkózott, és megpróbálkozott a lehetetlennel. Mentségére legyen mondva, hogy nem próbálta egyszerű, szokásos horrorkliséket felvonultató produktummal megörvendeztetni a "Gothika" stábját, és először a "Miranda's Theme"-mel lett kész, az album legértékesebb darabjával. Csak ezután próbált az egyébként dialógusmentes 15 percnyi részletbe nem monumentális, de mégis hatásos ijesztgetős elemeket összeállítani. Sikerrel járt, s eltalálta az irányvonalat, mert végül is megkapta a munkát, s vele együtt négy hetet a bemutatóig, hogy késszé komponálja a teljes muzsikát.

         Négy hét egy laikus számára is kevés időnek tűnik egy másfél órás filmhez, hogy komplett zenei anyag álljon össze, tökéletesen illeszkedve az egyes jelenetekhez, teljes zenekarral felvéve, kikeverve. Ottman is ezért érezte magát kényelmetlenül, mert semmi időt nem kapott, hogy ideiglenes fiók-zenékkel töltse ki az épp ihletmentes pillanatokat. Egyből a készre kellett koncentrálnia, és ez érződik is az albumon, még akkor is, ha tökéletesen megfelel a műfaji követelményeknek. Megőrizte a minimalista hangzását, sohasem dübörög ereje teljéből a zenekar, a klasszikus "freak-out"-ok akkor érkeznek, amikor szükséges, és minden esetben sejtelmes háttérzörejekkel vagy idegtépő kattogással kísért sűrű szólamváltakozások követik. Az elektronikus kórus, a suttogó hangok vagy a fájdalmasan felmorduló bőgők folyamatosan jelen vannak, élőzene és elektronika ottmani összehangoltságban játszik végig, és kellő tökéletességgel váltogatja a drámát az ijesztőbb pillanatokkal.

         Amíg a "Prologue" egy fémes csengésű indítás után apró zörejek közé épített mély vonósokkal ülteti le a gyomorba azt a bizonyos szorongást, addig a "Miranda's Theme" rögtön fel is oldja azt egy szépséges témával, melynek szintetizátoros kórusdallamba vegyített zongorajátéka a "The Sixth Sense"-et idézi fel James Newton Howardtól. A "Remembering Rachel" olyan hátborzongató sustorgással indul, ami minden horrorzene legimádnivalóbb pillanata. Ezt aztán a dráma vonala követi, persze egy pillanatig sem kristálytisztán, végig a misztikum sejlik a háttérben különböző effektek révén. Az igazi csattanóval és menetelősebb horrorral a hat és fél perces "Final Escape"-ben találkozunk először. Végig erős tempót diktál, általában mély hangú zongorával, a legfantáziadúsabb zenekari játék azonban kétségkívül e tételben hallható. Éppolyan gyakorisággal előfordulnak a különböző fúvós ijesztgetések, mint a Bernard Herrmann által előszeretettel alkalmazott magas vijjogó hegedűfutások. Semmiképp sem visszadúdolható tétel, igazi csürdöngölés ez, komolyzenei hívek messziről kerüljék! A "Miranda"-vonal tovább él az ötödik tételben, igaz, sokkal sejtelmesebb és vészjóslóbb köntösben, és ez remek bevezetése az igazi, székről lehajító fordulathoz, ami bődületes erővel hasítja ketté az eddigi minimális zeneiséget. A folytatódó "An Affair?"-tétel viszont kellőképpen megnyugtat a főtéma lassabb és melankolikusabb variációjával. A zavarodottság érzetét keltő tétel talán az album legszebb része.
         Sejtelmes atmoszférát indít a "First Escape", és a korábbi "Escape"-tételből ismert zörejek és effektek garmadáját nyújtja, első hallásra teljesen véletlenszerű egymásutánban. Az ismét jó pillanatban érkező, pillanatnyi megnyugvást keltő vonós harmóniáról persze nyomban visszavált a káoszba, de a végén mégis csodálatos cselló-szólóval zárul. A "One Of Us/The Shower" tartja a feszültséget, hosszan kitartott hegedű mellé párosulnak háttérben felmorajló mindenféle zagyva effektek. A "Willow Creek" hozza a történetben a hátborzongató felismerést és csavart, ezt Ottman szinte kizárólag mély vonósokkal fejezi ki, egy-két alkalommal nyúl Howard Shore-jellegű halk zajokhoz, a tétel végére pedig fantasztikus ünnepélyességgel idézi vissza a főtémát, hogy aztán egy minden ép fület bántó kavalkáddal zárja. A "Recollections" a hármas tétel tökéletes párja, a "The House/Dream" pedig a hegedűk skót-dudára hasonlító rövid játéka miatt kiemelhető. Már épp zavaró lenne a sok összevisszaság, amikor jön a feloldó "Miranda"-téma, igaz, csak lélegzetvételnyi szünetig. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy mivel a feszültség tulajdonképpen nem fokozódik jelentős mértékben az album kezdetéhez képest, így ekkora már igen zavaró és unalmas bír lenni a véletlenszerű káosz. Még az a szerencse, hogy a "Revelation" hoz magával kb egy percnyi döbbenetesen pörgő és megállíthatatlan lendületet, nagyon nagy kár, hogy ennél többet nem kapunk ebből a tömény dühből. A tétel, bár hosszú, végül is marad ugyanaz a kusza és nehezen emészthető zörejhalmaz, amiből már bőven kijutott az előző tételekben. Az utolsó előtti "Your Next" a megoldást és a hosszú, kétségbeesett harcból való megkönnyebbülést fejezi ki, halk és szomorkás vonósokkal, amelyekre lassan ráolvad a "Miranda"-téma. A legvége igazi baljós nagybőgőmorgás, amolyan utolsó figyelmeztetés. A záró "I See Dead Kids" pedig csendes zongora-fuvola duett, nagyon halk, gyönyörű tétel, valójában nem sok köze van az egész "Gothiká"-hoz, mintha nem is ehhez a műhöz írta volna Ottman, nyomokban fedezhető csak fel egy-egy szólam által a főtéma. A kettes és hatos tétellel együtt ez a három mindenképpen értékes része az albumnak.

         Igen érdekes belegondolni, hogy ez az a stílus, ami Ottmannél természetes, Silvestri esetében viszont ("What Lies Beneath", "Identity") szinte megbocsájthatatlan. Ottman fantasztikus horror-zeneszerző, egyike talán a mai felhozatal legjobbjainak, kis túlzással talán Christopher Young méltó utódja, ugyanis a vérszomjas csattanásokat és fülsiketítő sikolyokat teljesen jól ellensúlyozza csodálatos harmóniákkal, és ettől nem lehet például a "Gothiká"-ról sem sok rosszat mondani. Sok esetben, ha filmzenéről kell bővebben írni, az ember óhatatlanul is megfeledkezik arról, hogy ezek nem önálló alkotások, hanem filmhez íródott zenék, amelyeknek pontos helyük, céljuk, és voltaképpen kísérő szerepük van. Így egy színtiszta horrorzene a kevés versenyképes társa mellett abszolút felértékelődik, ha a helyenként élvezetes és izgalmas tombolás ötvözve van az igazi fület gyönyörködtető zenekari megoldásokkal. John Ottman "Gothiká"-ja pedig maradéktalanul eleget tesz ezen elvárásoknak, úgyhogy kizárólag filmhez kapcsolódó szerepét tekintve tökéletes album. Azonban, még mielőtt bárki is a zeneboltokat rohamozná, célszerű előbb korábbi Ottman-muzsikákat begyűjteni ("Usual Suspects", "Lake Placid", "X-Men 2"), a "Gothika" csak ezután következzen.


    Tihanyi Attila
    2004.10.02.




    Tracklista:

      1. Prologue (2:06)
      2. Miranda's Theme (1:47)
      3. Remembering Rachael (2:23)
      4. Final Escape (6:20)
      5. Road Block/First Contact (2:33)
      6. An Affair (3:00)
      7. First Escape (4:32)
      8. One of Us / The Shower (4:41)
      9. Willow Creek (3:36)
    10. Recollections (3:14)
    11. The House/Dream (4:03)
    12. I'm the Mirror/Not Alone (2:20)
    13. Revelation (4:40)
    14. You're Next (2:41)
    15. I See Dead Kids (1:46)



    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Berkes Zsolt

    Bíró Zsolt

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba          nem értékelte

    Gregus Péter

    Kulics László

    Szabó Csaba          nem értékelte




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    Dark Water

    House of Wax

    Flightplan

    Secret Window

    További kritikáink
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby
  • In the Heart of the Sea
  • Power Rangers
  • Noah
  • Mighty Morphin Power Rangers: The Movie
  • Crimson Rivers
  • Twister
  • xXx: Return of Xander Cage
  • The Lego Batman Movie
  • Shaft
  • Living in the Age of Airplanes
  • La La Land
  • Immortal Memory
  • Spirit: Stallion of the Cimarron

  • Filmzenékről röviden
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room
  • The Boy
  • Ma Ma
  • Jack Reacher: Never Go Back
  • Gagarin - First in Space

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam