FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    The Crimson Rivers  Twister  xXx: Return of Xander Cage  The Lego Batman Movie  Shaft  Living in the Age of Airplanes  La La Land  Immortal Memories  Spirit: Stallion of the Cimarron  Scream: The TV Series
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  






Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - The Girl on the Train (Danny Elfman)    THE GIRL ON THE TRAIN  (2016)
       A lány a vonaton


      

       zene: Danny Elfman
       vezényel: Pete Anthony
       kiadás éve: 2016
       kiadó: Sony Classical
       játékidő: 51:55




         A 2014 őszén bemutatott, David Fincher rendezte Holtodiglan akkora siker lett, hogy több stúdió is hasonló stílusú krimi forgatásának előkészítésébe kezdett. Paula Hawkins első regénye, a Lány a vonaton tökéletes alapanyagnak ígérkezett erre, noha maga a mű nem a Holtodiglan mintájára íródott. Olyannyira nem, hogy már 2014 tavaszán, jóval a megjelenése előtt lecsapott rá a DreamWorks Pictures, mint ígéretes filmalapanyagra. A regény végül 2015 januárjában került kiadásra, s egyből a bestsellerlisták élén kezdett, a The New York Timesnál tizenhárom hétig volt első, majd később is igen előkelő pozíciókat futott be. Nem sokkal később pedig már nemzetközi bestsellerré is vált, s a mai napig az egyik legkeresettebb új regény a zsánerében. A hatalmas siker láttán előre dörzsölhették a kezüket a DreamWorksnél, s nem titkoltan egy új Holtodiglan leforgatása lebegett a stúdió vezéreinek szeme előtt.
         Az ízig-vérig női történet feldolgozásához a női lélek terén A segítséggel jó ajánlólevelet szerző Tate Taylort kérték fel rendezőnek, a forgatókönyv megírását pedig a női történetekkel kapcsolatban szintén kipróbált Erin Cressida Wilsonra (Chloe - A kísértés iskolája, A titkárnő) bízták. Az eredetileg Angliában játszódó cselekményt az USA keleti partjára helyezték, s több apró változtatással faragták mozivászonra a sztorit. A könyv csúnyácska főhősét egy, az alkoholtól szétesett, depressziós, lecsúszott, de alapvetően csinos nőre cserélték. A filmben őt Emily Blunt megformálásában láthatjuk, a másik két női főszerep Haley Bennettnek és Rebecca Fergusonnak jutott, a férfi vonalat pedig Justin Theroux és Luke Evans erősíti.

         A Holtodiglanhoz hasonló pszichológiai vonalú, több szemszögű, idősíkok között ugráló sztoriban először Rachel (Blunt) történetével ismerkedhetünk meg. A mindennap ugyanazon a vonalon utazó nő reggel és este - saját élete nem lévén - a sínek menti házak lakóit vizslatja a vonat ablakából, egy pár (Bennett, Evans) pedig idilli szerelmével különösen felkelti az érdeklődését. Nem véletlen, hogy Rachel kitüntetett figyelmet szentel nekik, hiszen a házuk mellett volt férje (Theroux) és annak új felesége (Ferguson) lakik. Az alkoholtól rendesen elázott Rachel saját kis fantáziavilágot épít fel, amibe egyik reggel belerondít egy furcsa esemény: a vonaton ülve, a megfigyelt pár női tagját ugyanis egy másik férfi karjaiban pillantja meg. Nem sokkal később a lány eltűnik, Rachel pedig a magába öntött nem kevés vodkának köszönhetően - miközben megpróbál segíteni a kesergő férjnek - alaposan gyanúba keveri magát. A bajt csak tetézi, hogy az állandóan a közelben ólálkodó nőt a volt férje és új felesége sem nézi jó szemmel.
         Mivel a regényt nem olvastam, így készséggel elhiszem, hogy érdekes és izgalmas olvasmány, ám mindez az adaptációjáról már nem mondható el. Kissé kiszámítható, olykor zavaros a története, ráadásul a mozi alapján egyáltalán nem tűnik úgy, hogy egy vászonra érdemes sikerkönyv volt az alapanyag. A rendező ugyan kiváló a színészvezetésben, és a megvalósításba sem lehet belekötni, de nem véletlen, hogy A lány a vonaton korántsem lett akkora siker, mint a mércének állított Fincher-film.

         A zene megírására Danny Elfmant kérték fel. A komponista karrierje az elmúlt pár évben igen kettős, hiszen az egyik oldalon ott vannak a nagy, epikus szimfonikus munkái, a másikon pedig a csendesebb, zeneileg olykor sokkal érdekesebb, egyedibb muzsikák. Elfman a különlegesség és változatosság terén kétségkívül napjaink egyik legjobbja, ez főként a nem kifejezetten szimfonikus kompozíciói terén jön elő. Ha egy filmnek sajátos tónusú aláfestésre van szüksége, akkor ő a tökéletes választás, ráadásul elég sok meghatározó thrillermuzsikát tett már le az asztalra. Sajnos a végeredmény ezt már egyáltalán nem igazolja, valami ugyanis félrement a score alapkoncepciójának megalkotásakor. Minthogy a film szinte minden téren az új Holtodiglan akart lenni, így a zenét is olyanra próbálták hangolni, mint amit Fincher mozijában is hallhattunk. Az azt megalkotó Trent Reznor és Atticus Ross által a hollywoodi zenei vérkeringésbe beinjektált nyomasztó, ipari elektronikus zene azonban nem minden történethez passzol, A lány a vonaton pedig ilyen. Hiába sötét és lehangoló, lelki síkon is erős mozi ez is, ám mégsem az, ami a Holtodiglan volt.
         Ha most először hallanék ilyen stílusú aláfestést, minden bizonnyal értékelném az újszerű hangulatát, a karcos, depresszív atmoszféráját. Ám Reznorék már A tetovált lány esetében ellőttek mindent, amit ezen a műfajon belül el lehet, így Elfman próbálkozása nem hat újdonságként. Ráadásul ugyanaz a probléma merül fel A lány a vonaton esetében, ami például a Holtodiglannál is, hogy a tételek nem igazán kötődnek a jelenethez, szinte ugyanaz a monoton, nyomasztó zakatolás ismétlődik trackről trackre. És ha Reznorék esetében komoly problémának tartottam, hogy muzsikájuk távol áll attól, ami egy filmzenével kapcsolatban elvárható, akkor e problémát Elfman zenéjével kapcsolatban is fel kell vetnem. Noha mentségére szól, hogy tapasztalt filmes komponistaként ő legalább eljut A-ból B-be, és érezhetően fejleszti a zenét, ám nem túl pozitív adalék, hogy a film alatt sem igen kap teret a score.

         A nyitótétel ("Riding the Train") szépen összefoglalja az album legfőbb jellegzetességeit. A vonósok által kísért, vonatzakatolást imitáló lüktetés, és a helyenként ezt felváltó, kiegészítő több rétegű elektronikus effektek, valamint a mogorva zongora hangja hatásos kompozícióvá olvad össze. Ha végig ezt hallanánk, nem lenne baj. Az ezt követő "Something's Not Right" azonban már új irányt képvisel, belép az agyontorzított elektromos gitár és a fémes ütősök hada, ez a nyomasztó hangulat pedig már könnyen megfeküdheti a zeneileg nyitottabbak gyomrát is. Szerényen, de a tematikusság is megjelenik a score-ban. A "Megan" című tétel az eltűnt nő témája, a stílushoz képest könnyed zene, míg a sztori másik főszereplője egy hozzá illő zavaros, depresszív, szintén zakatolós megjelenítést kapott ("Rachel"). Zeneileg is szépen elkülönülnek a két nőhöz kapcsolható események: Megan végig a szolidabb, melegebb, de a karcos elektronikus vonalat, érdekes hangeffekteket nem mellőző megjelenítést kap ("3 Women", "All F*cked Up!", "The Perfect Couple/Password"), míg az alkoholista, delíriumban fetrengő, teljesen szétzuhanó Rachel hideg, fémes, olykor hipnotikus muzsikával jelenik meg ("Wasted", "Missing Time", "I'm Sorry", "You're Always Wasted").
         Több esetben kifejezetten horrorfilmessé válik a score tónusa, noha ezt egyébként semmi nem indokolja ("Deviled Eggs", "Uncertainty"). A kellemesebb, nyugodtabb pillanatokat az album zárótételeinek köszönhetjük ("Just Desserts", "Self Defense", "Resolution", "The Girl On The Train - Main Titles"), ezek esetében a szerző megtalálta a kellő arányt saját zenei világa és az iránymutatásnak adott stílus között. Trent Reznor szelleme bizonyos tételek ("A Sad Liar", "Memory", "Really Creepy") esetében viszont már bántóan eluralkodik. Ezen disszonáns trackek befogadása ugyanakkor ízlés kérdése, esetemben most nem annyira működtek, mint A tetovált lánynál, ahol a filmtől elvonatkoztatva érdekes hallgatnivaló volt a Reznor-Ross duó munkája.

         Elfmant mint zeneszerzőt A lány a vonatonhoz továbbra is kiváló választásnak vélem, de az elvárt zenei megközelítésre nem a legalkalmasabb. Az ilyen minimalizmusba hajló, indusztriális elektronikus muzsikára nem ő a legjobb komponista, mivel stílusából fakadóan rá a díszítgetés, a szerteágazó megközelítés, az elburjánzó fantáziadús zenei kifejezés a jellemző. És mivel ezt itt is behozta a score-ba, így az egyszerűségtől fagyasztó atmoszféra nem alakulhatott ki. Érdekes kitérő volt, de reméljük, ez az irányzat sem számára, sem másnak nem lesz követendő.


    Gregus Péter
    2016.11.04.




    Tracklista:

      1. Riding the Train (4:05)
      2. Something's Not Right (2:31)
      3. Megan (1:45)
      4. Rachel (2:32)
      5. Stolen? (0:46)
      6. 3 Women (1:35)
      7. All F*cked Up! (2:28)
      8. Wasted (2:11)
      9. Missing Time (2:04)
    10. Day One (0:47)
    11. Deviled Eggs (0:57)
    12. Touch Myself (1:37)
    13. Uncertainty (0:57)
    14. The Perfect Couple / Password (2:46)
    15. I'm Sorry (5:03)
    16. A Sad Liar (1:38)
    17. You're Always Wasted (2:10)
    18. Memory (6:20)
    19. Really Creepy (4:03)
    20. Just Desserts (0:58)
    21. Self Defense (2:21)
    22. Resolution (1:12)
    23. The Girl on the Train - Main Titles (1:09)






    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Bíró Zsolt

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba          nem értékelte

    Kulics László

    Pavlics Tamás          nem értékelte

    Szabó Csaba          nem értékelte

    Tihanyi Attila




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    Gone Girl

    The Girl with the Dragon Tattoo

    The Kingdom

    The Revenant

    További kritikáink
  • London Has Fallen
  • Don't Breathe
  • Doctor Strange
  • The Hobbit: The Battle of the Five Armies
  • Blair Witch
  • Aladdin
  • Love Actually
  • L'Intégrale: Bandes Originales des Gendarmes
  • Sully
  • Fantastic Beasts and Where to Find Them
  • Frozen
  • Miss Pelegrine's Home for Peculiar Children
  • Allied
  • Cell
  • Inferno

  • Filmzenékről röviden
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room
  • The Boy
  • Ma Ma
  • Jack Reacher: Never Go Back
  • Gagarin - First in Space

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja
  • Edmund Choi: A kezdetektől az Apolló 11-ig
  • Tina Guo: Mindig változó egyensúly

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam