FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Catch Me If You Can  Dunkirk  Blade Runner  Kingsman: The Golden Circle  War for the Planet of the Apes  Spider-Man: Homecoming  The Autopsy of Jane Doe  Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales  Close Encounters of the Third Kind  Alien: Covenant
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  






Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Get Smart (Trevor Rabin)    GET SMART   (2008)
       Zsenikém - Az ügynök haláli


      

       zene: Trevor Rabin
       vezényel: Gordon Goodwin
       kiadás éve: 2008
       kiadó: Varése Sarabande
       játékidő: 42:06




         1965-ben egy brit titkosügynök, bizonyos James Bond nevét skandálta szinte az egész mozibajáró világ, aki addigra már negyedik, mechanikus kütyüktől, csodaszép autóktól, bombanőktől és világuralomra törő gonosztól hemzsegő kalandján volt túl. Nem is kellett sokat várni arra, hogy törvényszerűen megjelenjen valami fricska, a hétköznapi ember számára is befogadható szuperhősnél is szuperhősebb konkurencia. Azonban jelen esetben szó sem lehet fanyalgásról, hiszen Mel Brooks és Buck Henry agyából pattant ki a 86-os ügynök, Maxwell Smart komédiasorozata, "A balfácán" pedig olyan népszerű lett, hogy öt szezonon keresztül szórakoztatta a tévénézőket. A sikert később is illett meglovagolni, ám az 1980-ban készült "A meztelen bomba" inkább csak téblábolt a széria árnyékában (ráadásul Brookséknak nem is volt közük hozzá), míg a viszonylag elfogadható "Get Smart, Again" után 1995-ben újraindított sorozat már teljesen erőtlen próbálkozás volt a 86-os és 99-es ügynök feltámasztására.
         A hollywoodi generációváltás, illetve a régi ötletek újrahasznosítása azonban nem kerülte el ezt a produkciót sem, s Peter Segal, a "Csupasz pisztoly 33 1/3" és "Az 50 első randi" rendezője vállalta a remake levezénylését. A tudálékos, kétbalkezes, de nem feltétlenül ügyetlen főhős szerepére Steve Carellt választották, s számomra innen vált érdekessé a történet, ugyanis kiváló komikusnak tartom ("A hivatal" amerikai változatában brillírozik, az "Evan, a minden6ó"-t pedig emiatt könnyen megbocsájthatjuk neki), és nagyon kíváncsi voltam, mit produkál egy éles bevetésen. Ügynöktársa a neveletlen hercegnőből hosszúcombú vadmacskává érett Anne Hathaway, illetve "Az Amazonas kincsé"-nek gasztro-behajtója, Dwayne "The Rock" Johnson, emellett pedig olyan rutinos színészek gazdagítják a gárdát, mint Terence Stamp, Alan Arkin vagy James Caan, de egy fában elrejtve Bill Murray is tiszteletét teszi egy jelenet erejéig. Noha a CONTROL és a KAOS (ki lehet találni, ki a jó és ki a rossz) szervezetek újabb, Beethovennel megspékelt összecsapása leginkább amiatt váltott ki fanyalgást a jelenkori kritikusokból, mert a viszonylag hosszúra nyúlt film állítólag nem megfelelően egyensúlyozik az akció és a vígjáték műfaja között, én azonban - legfőképpen Carell üdítő jelenléte miatt - remekül szórakoztam, és ez lehet az egyik fő oka annak, hogy a film zeneszerzőjétől, Trevor Rabintől végre lett egy albumom.

         Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy ez sem feltétlenül az ő érdeme, hacsak annyiból nem, hogy a legnagyobb alázattal és elismeréssel nyúlt az eredeti sorozat főtémájához, melyet aztán az általa megbízhatóra kialakított zimmeri akcióvilágba illesztett. Ez a hangzás, mely néha egészen érthetetlen és otromba szintivonós futamokkal borzolja a hallójáratokat, egyre messzebb áll az ízlésemtől, és csak azért nem szoktam olyan hevesen ellenkezni az egykori rockzenész művei ellen, mint mondjuk az újabb titánok, Steve Jablonsky, Ramin Djawadi vagy Geoff Zanelli kapcsán, mert a "Con Air - A fegyencjárat", a "Háborgó mélység", az "Emlékezz a titánokra" vagy legutóbb a "Kígyók a fedélzeten" score-jaira azért szívesen gondolok vissza. Bár akkoriban úgy tűnt, hogy legendás karrier elé néz a Mark Mancina-Trevor Rabin páros, előbbi azonban teljesen elhagyta a filmipart (vagy ha vissza is kacsint néha, többnyire nem tudunk, vagy nem szívesen akarunk tudni róla), utóbbi pedig az évek során összegyűjtött nagy rutinnal gyártja az évenkénti egy-két, megbízható, de nem kifejezetten emlékezetes akciózenét. A "Get Smart" is ebbe a táborba tartozna, ha nem bukkanna fel a húsztrackes kiadvány minden harmadik tételében Irving Szathmary eredeti témája, mely 12/8-os, lendületes kompozíció zseniális alapot ad az egész muzsikának.
         Bár a film stáblistáján egyáltalán nem bukkan fel a neve, a Varése nem feledkezett meg az egyébként csekély filmzenei karrierrel rendelkező Szathmaryról, kinek magyarosan csengő neve nem véletlen: apja ugyanis magyar származású volt (akárcsak az eredeti sorozat főszereplőjének, Don Adamsnek is). Irving a harmincas évek közepén legendás New York-i együttesek hangszerelője volt, dolgozott együtt Benny Goodmannel, Paul Whitemannel, Artie Shaw-val, később pedig számos rádióműsor zenei szerkesztője, felvételeinek karmestere volt. Első komolyabb szerzeménye egy rádiójáték, a drogokról szóló "Shooting Gallery" című dráma aláfestése volt, az ötvenes évektől pedig televíziós showműsorok, dokumentumfilmek és reklámfilmek zenéit komponálta. Testvére, Bill Dana (aki anyjának amerikásabb vezetéknevét vette fel) csábította Hollywoodba, és csakhamar be is került a showbizniszbe: Leonard Stern "I'm Dickens, He's Fenster" című, egy szezont megélt sorozatához Szathmaryt kérte fel zeneszerzőnek. Egy évvel később állandó komponistája lett Dana saját műsorának, mely showban testvére Don Adamsszel írta közösen a jeleneteket, így nem is volt különösebb meglepetés, amikor Adams megkapta Maxwell Smart szerepét, hogy az ügynökös komédiához is Szathmary szolgáltassa a muzsikát. Ekkor született meg ez az ízig-vérig hatvanas évekbeli főtéma, melyet előszeretettel emlegetnek egy napon a "Mission: Impossible" vagy a 007-es motívummal, lévén bármennyire is komolytalan sorozat volt "A balfácán", Szathmary kompozíciója inkább az akciót helyezte előtérbe, emiatt csak a zenét hallgatva nem is gondolnánk ügyetlen csetlés-botlásra. A rövid biográfiai kitérőhöz hozzátartozik még, hogy a komponista e sorozat befejeztével tulajdonképpen zeneszerzői pályafutását is abbahagyta, és bár a szakma mindvégig nagy elismeréssel szólt erről a több mint százharminc résznyi munkájáról, egészen a mostani feldolgozásig azt sem tudtuk, hogy egyáltalán létezett ilyen nevű zeneszerző.

         Pedig ahogy az imént is említettem, ha ő nincs, Rabin munkája pont ugyanolyan sablonos és felejthető lenne, mint az elmúlt tízévnyi produkcióinak nagy része. Ha például az albumot nyitó "Smart Dreams"-t hallgatjuk, a teljesen megszokott heroikus harmóniák csendülnek fel, katonás pergődobbal, szerintem félig szintetikus zenekari segédlettel, és csak az utolsó fél percben kezd valami egyedi hangzás kialakulni a dob és az elektromos gitár mély rázendítésével. Részemről pont emiatt csak a második tracktől érdekes a lemez, hiszen a "Get Smart Theme" a rövid, ünnepélyes kürtnyitányt követően belecsap a húrokba, és egy mai hangzáshoz illeszkedő, igazán lendületes változatban mutatja be Szathmary kompozícióját, elektromos gitár és dob szolgáltatta masszív alapokon, harsány rézfúvósokkal. Az átirat remek, a könnyen megjegyezhető dallamsorhoz a huszonegyedik század füleinek jóval befogadhatóbb alap készült, amely aztán igen gyakran vissza is köszön a negyvenperces játékidő során. A címük alapján is könnyen elkülöníthető trackek közül a "Theme (look one)" egy felére lassított tempójú, keleties jellegű gitárkísérettel variálja meg a témát, a "Theme (look two)"-ban pedig ennél jóval akciódúsabb, hangulatos ritmusalappal jelenik meg, ám itt az elektromos csellók valószínűtlen hangja szinte élvezhetetlenné teszi ezt a két percet. A hármas változat swinges cintányér, marimba és akusztikus gitár megszólalásában, míg a negyedik egy tompább, egyszerű szinuszhang bevonásával ismétli (az album zárásaként) az eddigre már bőven megtanult motívumot.
         Ha úgy tetszik, bő fél óra anyagunk maradt arra, hogy szemezgessünk a Rabin-szerzeményekből. Ez is két csoportra bontható: a főleg szimfonikus zenekarral előadott darabokra, illetve a mozgalmas jelenetek alá írt, elektronikus segédeszközöktől hemzsegő tételekre. Előbbi halmaz hangulatát a "Smart Dreams" már röviden jellemzett megszólalása határozza meg, és leginkább Maxwell sorsának alakulását kíséri. Kifejezetten csendes, már-már melankóliába hajló téma bontakozik ki a "Max Denied" fafúvós szólója révén, mely motívum trombitán előadva csendül fel a "Max Takes a Bow" zongorakísérete mellett, és meglepően érzelmes nyugvópontként jelenik meg a "Wish We Had More Time" során. Ezen lelkizősebb vonal mellett van egy akcióra felkészülő kompozíció, mely a "Cake Factory"-ban szólal meg először, s a jóval tempósabb "Skydiving" alatt éri el csúcspontját. Nem is inkább motívum, mint inkább határozott akcióalap ez, akárcsak a "Max Ejects" Rhodes-futamai és remek cselló-, illetve bőgőjátéka, vagy a "Laser Hallway" visszafogott, jazzesebb hangulata, amely főként John Powell lazább műveit és Howard Shore "The Score"-ját juttatta eszembe.

         A maradékot olyan akciócsörték teszik ki, melyeket önállóan valószínűleg sosem hallgatnék meg, hiszen pontosan ugyanazt az unalomig űzött stílust hordozzák magukon, amelyre a számtalan hasonló műfajú muzsika ismeretében egyáltalán nem vagyok kíváncsi (ráadásul semmi különbséget nem érzek, ha összehasonlítom "A nemzet aranya" két részének aláfestésével). Szerencsére arányaiban jól működik a többi, jóval kellemesebb track mellett, csak az az érthetetlen számomra, hogy ha már a zeneszerző rendelkezésére állt egy tisztességes létszámú zenekar, akkor miért kell sok esetben felhúznom a szemöldököm a durván belereszelő álvonósok hallatán (a "The Big Chase" közepe például borzasztó). Ezt - illetve a számítógépes játékokon nevelkedett Paul Linford zeneszerző megkérdőjelezhető, semmi pluszt fel nem mutató jelenlétét - leszámítva óriási szerencse, hogy Trevor Rabin ilyen nagy hangsúlyt fektetett Szathmary művére, mert így a szórakoztató film mellé egy legalább annyira szórakoztató muzsika született. A "Get Smart" egy tisztességes mementó az elfeledett művészről, mely muzsika ugyan az ő munkáján túl semmi újszerűvel nem hozakodik elő, de amennyiben már régóta elszoktattuk magunkat az első generációs Zimmer-tanoncok munkáitól, igen kellemes meglepetésben lehet részünk.


    Tihanyi Attila
    2008.11.02.




    Tracklista:

      1. Smart Dreams (1:51)
      2. Get Smart Theme (1:31) *
      3. Cake Factory (2:59)
      4. Theme (look one) (1:49) *
      5. Max Denied (2:29)
      6. Max Takes A Bow (0:54)
      7. Dropping Like Flies (0:10)
      8. Theme (look two) (2:15) *
      9. Agent 23? (0:33) **
    10. Max Ejects (1:54) *
    11. Skydiving (2:03) *
    12. Laser Hallway (4:02)
    13. Entering Moscow (1:22)
    14. Rooftop Fight? (3:07) ***
    15. Max Calls 99 (5:02)
    16. Theme (look three) (1:14) *
    17. The Big Chase (4:59) *
    18. Wish We Had More Time (1:47)
    19. Smart Exit (0:58) *
    20. Theme (look four) (1:18) *

    * felhasználva Irving Szathmary "Get Smart"-témáját
    ** írta: Paul Linford
    *** írta: Paul Linford és Trevor Rabin



    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Bíró Zsolt

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba          nem értékelte

    Gregus Péter

    Kulics László

    Szabó Csaba          nem értékelte




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    The Bourne Supremacy

    Deep Blue Sea

    National Treasure

    The Score

    További kritikáink
  • King Arthur: The Legend of the Sword
  • Atlantis: The Lost Empire
  • Life
  • Colossal
  • Great Expectations
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby
  • In the Heart of the Sea
  • Power Rangers
  • Noah
  • Mighty Morphin Power Rangers: The Movie
  • Crimson Rivers
  • Twister
  • xXx: Return of Xander Cage
  • The Lego Batman Movie

  • Filmzenékről röviden
  • The Lego Ninjago Movie
  • The Dark Tower
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room
  • The Boy
  • Ma Ma

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam