THE FINAL CUT (2004)
Vágott verzió
zene: Brian Tyler
vezényel: Brian Tyler
kiadás éve: 2004
kiadó: Varése Sarabande
játékidő: 63:12
Az alaptörténet szerint a nem is oly távoli jövőben egy "Zoe Chip" névre keresztelt implantátum megtalálható majd minden ember szervezetében. Feladata, hogy az adott egyén életének minden pillanatát rögzítse. Mikor valaki meghal, akkor a temetésén levetítenek egy kisfilmet "Életem képekben" címmel, mely a kis szerkezet által rögzített anyagból van összevágva. Az érzelmek teljes kizárása szükségeltetik ahhoz, hogy valaki ezt a munkát rezzenéstelen arccal tudja végezni. Alan Hackman (Robin Williams) ezen viselkedésének köszönhetően a terület egyik legsikeresebb szakemberévé vált. Miközben a Zoe Tech egyik nagyhatalmú emberének felvételeit vágja, felfedez egy képet, mely gyermekkorából származik, s ami egész életében végigkísérte. A képsor hatására Alan leveti eddigi "álarcát", hogy kiderítse az igazságot.
A jordán származású Omar Naim sci-fi / thrillere érdekes témán alapszik. Az, hogy végül életünk minden egyes pillanata egy adatbázisba kerül, eléggé meghökkentő dolog. Nincs szükségünk a saját agyunkban tárolt emlékekre, hiszen bármikor bármit pontosan vissza tudnak nézni - halálunk után. Robin Williams mostanság nem vígjátékokban jeleskedik, hanem a dráma, valamint a thriller műfajaiban. A "Sötétkamra", és az "Álmatlanság" után a "Vágott verzió" ismét egy komolyabb mozi a művész 21. századi filmográfiájában. A gumiarcú színész mellett Mira Sorvino és Jim Caviezel is feltűnik a vásznon. A produkciót a 2004-es Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Arany Medve-díjra jelölték. Hazánkban sajnos - a mozitermeket elkerülve - rögtön a videotékák, illetve a boltok polcain landolt a kópia.
"Hogy néz ki ez a Tyler fickó? Szeszélyes lenne talán? Nehéz eset? Őrült?" - tette fel magában a kérdéseket Naim, miközben első találkozójukra sietett. Mindezek jogosan felmerülő kérdések olyankor, mikor az ember egy zeneszerzőtől főként horror-, thriller-, vagy akciózenét ismer. A közös munka során azonban a harmincas éveinek elején járó komponista megváltoztatta a rendező előítéleteit, melyet Naim később így írt le: "Az a fajta ember vagyok, aki arra számít, hogy a művész fizikailag hasonló képet mutat a művével. Naiv elképzelés, fel is hagytam vele."
Csalogatóan, játékosan vezetődik fel a főtéma, melyben - hacsak egy pillanatra is - de megszólal minden hangszer, mely az album egésze alatt szolgáltatja majd nekünk a muzsikát. A kellemes négy percben benne van mindaz, ami ehhez a műfajhoz illeszkedik: riadalom, lágyság, félelem, felfokozott érzelmi hangulat. Fletcher (Jim Caviezel) témáját "boncolgatja" a második tétel, ami szomorúsággal, keseredett hangulattal van átitatva, amit zongora és vonós párosításával ad vissza Tyler. Mikor először végighallgattam a score-t, szépen félretettem, mondván: ezt is meghallgattam, de nincs benne semmi jelentős momentum. Hetekkel később ismét bekerül a lejátszómba, s akkor felfigyeltem egy tételre, amit utána "repeat" üzemmódban hallgattam ronggyá. Ez a "Dreams" volt. A kulcspont, ami miatt egyre inkább megkedveltem, kiismertem az albumot. Lehangoló mélységből emelkedő íve számomra a reményt szimbolizálja. A lassú dallamok fokozatos felépülése, a tematikus "fellendülés" szinte cselekvésre ösztönzi a hallgatót. A "Protestors" vokáljával és síró hegedűivel aztán visszaejt minket a kezdeti kilátástalanságba.
A nihiltől a "Desperate Pursuit" térít el minket. Stílusa kísértetiesen hasonlít a "Paparazzi" akciótételeihez. Az eddig felvonultatott hangulatképekből az "Enchanted Days" című dal kirángat mindabból, amit a zenekar eddig felépített. Nem preferálom azt, ha egy score-ba betétdal keveredik - még akkor sem, ha ezt is az éppen aktuális zeneszerző követte el. A kissé lokálos hangulatú dal mellett a "Hollow" "rockizé" a másik, aminél "kilóg a lóláb". A kettő között megbúvó tételek segítségével éppen visszarázódnánk a kezdeti világba, de egy dal ("Hollow") ismét megnyirbálja az összképet. Természetesen a fenti betétdalok Tyler sokszínűségét hivatottak bemutatni, ám engem az ilyen zenék sajnos hidegen hagynak. Az "Alan's Memory" hangjegyeinek játszása közben a zenekar szó szerint belevágja az ideget az emberbe. Itt is - ahogy más tételek esetében - nagyon halkan egy kis kórus szövődik a dallamsorba, ami kellemesen borzongatóvá teszi az amúgy sem gyermekeknek való kompozíciót. Főhősünk témája a harmadik harmadában található "Alan the Cutter"-ben bukkan fel ismét, ami végül is nem egyéb, mint a főtéma átirata. Az utolsó percek továbbra is csak "sújtják" a hallgatót (pl.: "Inversion", "Violation", "Journey Back"), a zenészek nem engednek az eddigiekből - a film témáját tekintve ez egyáltalán nem meglepő. Talán a "Rememory" az, ami egy kis "fényt" kínál: Tyler zongora-, Charles Jackot csellójátéka és a nagyzenekar megnyerő összhangja keseredettséget és viszonylagos megbékéltséget tükröz. A komponista munkásságának újabb ékkövét tisztelhetjük benne.
Hirtelen belecsaptam a tételek boncolgatásába, ahelyett, hogy zenei stílusát tekintve elhelyeztem volna valahová az albumot. Akinek a "Godsend" által életre keltett világ nem volt szimpatikus, annak valószínű, hogy ez a zene sem fogja elnyerni tetszését. Annak ellenére, hogy a dallamossághoz közelebb áll, olyan elvontság van benne, ami mindezt ellensúlyozza. Három fő motívum variálódik keresztbe-hosszába, melyek átkötő részeinél azért olykor szíven üti az embert a szerző mindazzal, amit a zenekarral művelni képes.
"Csak pár hangjegy, és felidéződik egy gyerekkori nyár, szerelmi bánat vagy egy távoli városba tett látogatás emléke. Csak pár hangjegy Brian zenéjéből, és megidéződik a "Vágott verzió". Zenéje felvillanyoz, miközben borzongat is egyben." - vélekedik Tyler munkájáról a rendező. És azt hiszem, a fenti sorokkal teljes mértékig egyetértek, ugyanis annak ellenére, hogy nem egy átütő erejű, minden tömeget megmozgató kompozícióról van szó, eléggé jellegzetes, és hatásos.
A kiadó ismét a játékidővel igyekezett kompenzálni a silány tálalást. Ezzel a fogással viszont valamilyen szinten tényleg kárpótolt engem, de ez a kivételes esetek egyike csupán. A zenében résztvevő személyek olvasása közben látni, hogy komponistánk megint nem bírt magával: a zeneszerzésen kívül producerként, hangszerelőként, valamint zongoristaként is feltűnik neve. Továbbá a betétdalok zenéjét, és szövegét is ő jegyzi, melyekben dobolt, gitározott, és vokálozott is. Mindez becsülendő dolog, hiszen ebből is látszik, mennyire szívén viseli munkájának minden fázisát.
Kulics László
2005.08.21.
Tracklista:
1. The Final Cut Main Title (3:55)
2. Fletcher the Cutter (1:48)
3. Download Preparation (1:41)
4. Dreams (2:51)
5. Protestors (1:41)
6. Don't Touch (0:58)
7. Zoe Revelation (2:51)
8. Desperate Pursuit (1:58)
9. Absolution (1:17)
10. Enchanted Days (4:03) *
11. Eye Tech (3:06)
12. Bittersweet (1:23)
13. Tattoo Parlor (1:14)
14. Alan's Memory (4:39)
15. Hollow (3:31) **
16. Enter Apartment (1:58)
17. Alan the Cutter (3:43)
18. Sin Eater (1:38)
19. Inversion (1:22)
20. Seeing a Ghost (1:49)
21. Violation (1:44)
22. Riga de Pichetto (1:13)
23. Outside Theater (0:42)
24. The Amazing Alan (1:05)
25. Journey Back (4:27)
26. I, Bannister (0:40)
27. Rememory (2:39)
28. The Final Cut End Title (3:01)
* előadja: Kathryn Bostic
** előadja: Ja Wah
|
|
