FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Spider-Man: Homecoming  The Autopsy of Jane Doe  Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales  Close Encounters of the Third Kind  Alien: Covenant  King Arthur: The Legend of the Sword  Atlantis: The Lost Empire  Life  Colossal  Great Expectations
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  






Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Farewell to the King (Basil Poledouris)    FAREWELL TO THE KING   (1989)
       Isten veled, király!


      

       zene: Basil Poledouris
       vezényel: Basil Poledouris
       kiadás éve: 1989
       kiadó: Varése Sarabande
       játékidő: 42:31




         "Zeneszerzőként úgy vélem, John filmjei egyedülálló lehetőségeket és kihívásokat támasztanak. Mindemellett ő az a fajta rendező, aki tisztán látja, mennyire fontos szerepe van a zenei kíséretnek a film által közvetíteni kívánt érzelmek elérésében. Mindig ragaszkodott ahhoz, hogy a muzsika a nézők számára is világos legyen, s a produkció egészét képviselje" - nyilatkozta Basil Poledouris direktor barátjáról, John Miliusról. Ismeretségük, hosszú távú munkakapcsolatuk gyökerei nem az álomgyárig, hanem a University of Southern California padjaiig nyúlnak vissza, barátságuk pilléreit pedig nemcsak az együttműködések és a közösen töltött iskolaévek tették ki, hanem hobbijuk is: mindketten a hullámok rabjai voltak. Pályafutásuk során jó néhány alkotást hoztak tető alá, melyek közül zenei szempontból engem a Conan, a barbár kísérete, valamint az Isten veled, király! dallamai ejtettek leginkább rabul, de nincs ezzel másként a rendező sem, aki eképpen támasztotta alá véleményét: "Annyi dallam és érzelem található bennük, amennyi akár öt filmre is elegendő lenne. Ezek különösen gyönyörű score-ok, ráadásul időtállóak".

         Milius az Isten veled, király!-ra keresztelt alkotással búcsúztatta a nyolcvanas éveket, melyek során olyan mozikat forgatott, mint a Vörös hajnal vagy az imént említett Conan, a barbár. A direktor e megbízás elvállalásával a Pierre Schondoffer tollából származó L'Adieu au Roi című kötetet vihette vászonra Nick Nolte és Nigel Havers (Tűzszekerek) főszereplésével. A második világháború idején járunk, ahol a borzalmakat a borneói dzsungelbe vetődő Learoyd őrmester (Nolte) szemén keresztül ismerhetjük meg, aki a hazájáért harcoló katonából lassan egy bennszülött törzs, a daják királyává válik. A szintén háborús témára épülő Apokalipszis mostnál társ-forgatókönyvíróként közreműködő Milius ezzel a produkcióval nemcsak a harcokkal párosuló kegyetlenségekre fókuszálhatott, hanem arra is, hogy az amerikai tiszt miként tud beilleszkedni egy ismeretlen, zárt társadalomba - ráadásul mindez szerelmi szállal is megspékelődött. Az Isten veled, király! várva várt sikere azonban elmaradt, aminek okát az alkotók többsége abban látta, hogy az Orion Pictures vezetője, Mike Medavoy, valamint Al Ruddy és Andre Morgan producerek Miliustól eltérően kívántak hangsúlyt fektetni a filmben megjelenő témákra, vagyis inkább a nézők érdekeit és ingerküszöbét tartották szem előtt, mintsem a történet lényegét. Ugyanakkor Medavoy később azt nyilatkozta, hogy a bukáshoz nem a stúdió és a producerek kívánalmai szerint történt vágások eredményeként létrejött rossz összkép vezetett, hanem az, hogy a nézők akkortájt még nem voltak hozzászokva egy olyan élethelyzet bemutatásához, amelyben a hazáját védő katona pártfogolni kezdi a számára addig teljesen idegen népcsoportot. Az Orion fejesének véleménye azonban - számomra legalábbis - inkább tűnik korrekt mosakodásnak, terelésnek, mint valós felismerésének, amit az is alátámaszt, hogy a közel hasonló alapokon, azaz az egymástól minden szempontból eltérő civilizációk találkozásán nyugvó 1986-os A misszió nemcsak a rangos díjkiosztók nomináltja lett, hanem kultikus mozi is.

         A helyszín, illetve a cselekményszál egy olyan kompozíció megszületését vetítette előre, ahol a dráma, az érzelmek és az etnikai elemek egyenlő mértékben képviseltethetik magukat. A score-ral kapcsolatos direktori instrukciókra ily módon emlékezett vissza Poledouris: "John kérése az volt, hogy a megszokottnál gyakrabban alkalmazzam a főtémát, akár olyan esetben is, ahol az egyébiránt elidegenülne a jelenettől. Azt szerette volna, hogy a néző mindig szem előtt tartsa a szerelmi kapcsolatot". Majd hozzátette: "Ez elsőre szokatlan kérésnek tűnt, ám azt hiszem, hogy összességében végül működött az elgondolás. Természetesen vannak olyan részek is, ahol viszont az látszik, hogy nem volt jó döntés - azokhoz én inkább akciódúsabb aláfestést írtam volna." A szerző az ezt megelőző Milius-projektjéhez, a Vörös hajnalhoz hasonlóan ezúttal is megszólaltatta a szintetizátorokat, jelenlétüket azonban a zenekar finoman kísérésére mérsékelte, az így kapott dallamokat pedig fafúvósok (élükön a japán bambuszfuvolával, a sakuhacsival), triangulum, gong, illetve lassú dobütemek közreműködésével varázsolta egzotikussá a szerző, aki könnyűszerrel repít el bennünket Borneó mesés tájaira. Ám e score-nak az etnikai színezet mellett hazai vonatkozású érdekessége is van: a Steve De Jarnatt által rendezett Cherry 2000-é mellett ez volt a másik olyan Poledouris-aláfestés, amelyet Magyarországon, a The Hungarian State Symphony Orchestra, azaz a Magyar Állami Hangversenyzenekar közreműködésével rögzítettek - velük dolgozott többek között Jerry Goldsmith is a Lionheart kapcsán.

         A Varése korongja nem követi a mozi kronológiáját, az albumnyitó "The Trek"-kel azonban a gong, a triangulumjáték, a különféle ütősök és a halk, mély fúvósszólamok közreműködése révén kiválóan kalauzolja el képzeletünket a daják világába - később a "Realization", valamint a "Lian the Magnificent" esetében is hasonló hangulattal találjuk szembe magunkat. A sejtelmesen induló varázslat első csúcspontja a "Main Title", mely fennkölt, szabadságot szimbolizáló nyitánnyal egyetemben a drámaibb hangvételű "War Is Over" dallamai képezik a score alapjait (ezek többszöri alkalmazását kérte a munka elején Poledouristól Milius). E páros, valamint a "Nigel's Trip", a "Night of the Living", a "This Is My Child", a "The Woman Saved Me", a "Learoyd Surrenders" és a "This Day Forth" esetében elképesztően csodálatos tételeket tár elénk a szerző: hibátlanul fogta meg és érezte át az alkotás mondanivalóját, velejét. A dallamok szerelemről éppúgy szólnak, mint a társadalmi különbségekről, a rangokról, az eltérő kultúrák találkozásából eredő konfrontációkról, vagy a háború okozta borzalmak lélekben történő feldolgozásáról. Az imént felsorolt trackek hallgatása közben John Barry stílusa mellett James Horner világa is (bár az utóbbival kapcsolatos érzés leginkább a fúvóshasználatból ered) felidézésre kerül, de A misszió okán akár Ennio Morricone kézjegyei is beugorhatnak a hallgatónak, a komponista azonban ezeket mindig megcsavarja valamivel (a "Learoyd and Nigel" lezárása például a Conan, a barbár drámai hangulatára hajaz), amitől az összkép vérbeli Poledouris-darabbá áll össze.
         Mozgalmasabb, illetve feszültebb percekről a keringőszerű, a zárójelenet alatt felcsendülő "Battle Montage"-on kívül a "Night of the Living", a "Lian the Magnificent", a "Day of the Dead", a "The Village Attack" gondoskodnak. Érdemes még kiemelni az összképből kilógó "The Training March"-ot, amellyel Poledouris saját szájíze szerint készített katonai indulóját ismerhetjük meg, valamint az "Imperialist Waltz"-ot, mely a felső társadalmi réteg háborús időszakban is zavartalanul működő fényűző életét, pompáját sugalló darab.

         A Varése Sarabande vállalta fel azt, hogy az Isten veled, király! premierjével párhuzamosan megjelentet egy háromnegyed órás albumot (amely a könyv írójának hazájában, Franciaországban a Milan Records égisze alatt látott napvilágot L’ Adieu Au Roi címmel), 2006-ban pedig a Prometheus Records látta elérkezettnek az időt arra, hogy húszpercnyi hanganyaggal és egy igényes borítóval toldja meg. A magam részéről egyik verziót sem tartom jobbnak vagy rosszabbnak, mivel az Isten veled, király! soundtrackje azon kevesek közé tartozik, melyek rövidebb formában is kerek egész képet biztosítanak - lévén, hogy a mű meglehetősen témacentrikus. Basil Poledouris score-ja olyannyira jól sikerült, hogy - amint azt Milius is nyilatkozta - akár napjaink hasonló stílusú produkciói alatt is gond nélkül megállná a helyét.


    Kulics László
    2016.04.21.




    Tracklista:

      1. The Trek (1:37)
      2. Main Title (1:36)
      3. War Is Over (3:21)
      4. Learoyd and Nigel (2:40)
      5. Battle Montage (2:36)
      6. Nigel's Trip (4:13)
      7. Realization (1:33)
      8. Night of the Living (1:16)
      9. This Is My Child (3:21)
    10. Lian the Magnificent (1:22)
    11. The Woman Saved Me (1:23)
    12. Learoyd Surrenders (4:24)
    13. The Training March (2:45)
    14. Day of the Dead (1:04)
    15. Imperialist Waltz (1:46)
    16. The Village Attack (2:31)
    17. This Day Forth (2:40)
    18. Farewell to My King (2:23)





    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Bíró Zsolt

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba          nem értékelte

    Gregus Péter          nem értékelte

    Pavlics Tamás          nem értékelte

    Szabó Csaba          nem értékelte

    Tihanyi Attila




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    Conan the Barbarian

    The Mission

    Robocop

    The Thin Red Line

    További kritikáink
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby
  • In the Heart of the Sea
  • Power Rangers
  • Noah
  • Mighty Morphin Power Rangers: The Movie
  • Crimson Rivers
  • Twister
  • xXx: Return of Xander Cage
  • The Lego Batman Movie
  • Shaft
  • Living in the Age of Airplanes
  • La La Land
  • Immortal Memory
  • Spirit: Stallion of the Cimarron

  • Filmzenékről röviden
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room
  • The Boy
  • Ma Ma
  • Jack Reacher: Never Go Back
  • Gagarin - First in Space

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam