FŐOLDAL  |   ZENESZERZŐK  |   FILMZENEALBUMOK  |   FILMZENÉKRŐL RÖVIDEN  |   FILMEK ALATT HALLOTT ZENÉK  |   INTERJÚK    
  |   HÍREK

    Spider-Man: Homecoming  The Autopsy of Jane Doe  Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales  Close Encounters of the Third Kind  Alien: Covenant  King Arthur: The Legend of the Sword  Atlantis: The Lost Empire  Life  Colossal  Great Expectations
EGYÉB ÍRÁSOK  |   MOZISZÉRIÁK ÉS TÉVÉSOROZATOK  |   ÉVES ÖSSZESÍTÉSEINK  |   DÍJAK  |   FÓRUM  |   JÓ TUDNI  |   RÓLUNK  |   KAPCSOLAT



Keresés a Filmzene.neten

  






Beszámolók
  • Hollywood Magyarországon - Hans Zimmer-est Lisa Gerrarddal
  • Brian Tyler londoni koncertje
  • Hans Zimmer Magyarországon
  • Az Antonio Sanchez & Migration magyarországi koncertje

  • Zenék egy témára
  • Conan
  • Robin Hood
  • A három testőr
  • Sherlock Holmes
  • Cápás filmek

  • DVD kiadványok
  • Jerry Goldsmith 80th Birthday Tribute Concert - Fimucité 3
  • A Tribute to Basil Poledouris
  • Fimucité 2: Closing Night Gala 2008
  • "War" - A filmzene készítése
  • Creating the Lord of the Rings Symphony




  • Filmzene.net - Extremely Loud & Incredibly Close (Alexandre Desplat)    EXTREMELY LOUD & INCREDIBLY CLOSE   (2011)
       Rém hangosan és irtó közel


      

       zene: Alexandre Desplat
       közreműködik: Jean-Yves Thibaudet
       vezényel: Alexandre Desplat
       kiadás éve: 2012
       kiadó: WaterTower Music
       játékidő: 61:16



         Stephen Daldry több mint egy évtizede, mondhatni, berobbant a mozi világába, mindezt a "Billy Elliot" című igen kiváló alkotásával érte el, és rögtön Oscar-jelölést is kiérdemelt vele. Két évvel később "Az órák" szólt hatalmasat, ráadásul szintén nem kerülte el a Filmakadémia figyelmét, harmadik mozijáról ("A felolvasó") pedig újfent dicshimnuszokat zengtek, s természetes Daldryt ekkor sem mellőzte az AMPAS. Nem tudom, rajta kívül van-e még olyan direktor, aki elmondhatja magáról azt, hogy első három alkotásával minden esetben kiérdemelt volna Oscar-nominációt, de mivel erre a komoly teljesítményre a szakma, a közönség és a kritikusok is felfigyeltek, így nem véletlen, hogy találgatások indultak, a rendező újfent a legjobb ötös tagja lesz-e az Oscar-gálán a 2011-ben bemutatásra kerülő 9/11-es mozijával. Végül nem lett, viszont a "Rém hangosan és irtó közel" a legjobb filmek kategóriájában eljutott a jelölésig. A Thomas Horn, Tom Hanks és Sandra Bullock főszereplésével, valamint Max von Sydow Oscar-jelölt alakításával bemutatott mozi ugyan nem tudta átugrani azt a magas lécet, amit elé állítottak, de ezért nem az alkotás, hanem sokkal inkább a körülmények hibáztathatók. Ezeket pedig olyan tényezők jelentették, mint az eredeti regény, a rendkívül szőrös szívű kritikusok, a kényes téma, továbbá a rendezővel szembeni túlzott elvárások, és bizony az, hogy sokan egyszerűen nem is értették meg, hogy miről szól a film.
         A legtöbb kritikus regényfeldolgozásként kezelte a mozit, és főként emiatt nem nyerte el a tetszésüket, ami már csak azért is nehezen elfogadható álláspont, mert ez mégsem egy irodalmi Nobel-díjas szerző örökérvényű klasszikusa, hogy ezért ne lehetne egy rendezőnek szabadon, a saját szája íze szerint adaptálnia. Az, hogy a regényben mi hogyan működött és ez miként került bele a filmbe, csak akkor fontos, ha a mozi készítőinek egy tökéletes feldolgozás lett volna a célja, de nyilván nem ez volt, így számomra kissé erőltetett, sőt alaptalan indok, hogy a regényhez való hűséget kérték kemény szavakkal számon az ítészek, ami persze nyilván nem lehetett cél, hiszen egy sajátos szerkezetű és stílusú, eredeti formájában talán megfilmesíthetetlen könyvet írt Jonathan Safran Foer. (Megjegyzem, a regényhűség a tavalyi év - talán túlzottan is - ünnepelt mozijánál, "A tetovált lány"-nál nem is lett felemlegetve, holott ugye annál is bele lehetett volna kötni mindebbe.) A rendezővel szembeni túlzott elvárások az eddigi filmjeiért sorozatban kiérdemelt Oscar-jelölések miatt érthetőek voltak ugyan, bár szerintem egy mozit a direktor korábbi eredményeitől és műveitől függetlenítve illene értékelni. Valószínű, hogy a kényes téma mint a lehúzásban jelentős szerepet játszó körülmény még évekig a végzett pallosaként fog lebegni a készülő 9/11-es mozik felett is, hiszen eddig gyakorlatilag az összes ilyen alkotás gyengén muzsikált, a léc pedig, úgy tűnik, nemhogy magasan, hanem egyenesen láthatatlan magasságokban van e témát tekintve. A fentiekből talán már sejthető, hogy nálam a többségi véleménytől eltérően, teljesen más megítélés alá esik a "Rém hangosan és irtó közel".

         A számos negatív kritikát olvasva nem sok jót vártam az alkotástól, azonban talán ezeknek is köszönhetően lett esetemben ez a mozi az utóbbi évek egyik legkellemesebb filmes csalódása, mi több az elmúlt évtized egyik legszebb, legmeghatóbb filmdrámája. Cseppet sem zavart, hogy a rendező tudatosan manipulálta érzelmeimet, hiszen ebben a tragikus történetben mi mást is csinálhatna, ráadásul Daldry sokkal elegánsabban, kifinomultabban tette, mint például James Cameron a "Titanic" búcsújelenetében. Ami ott giccs és könnypatakok szándékolt előcsalogatója volt, az itt hihető emberi érzelem lírai és szívszorító prezentációja. Ezzel persze nem állítom, hogy bizonyos pontokon ne lépett volna túl a költői kifejezésmódon a direktor, de persze nem is tökéletes filmről beszélünk, így némi túlzó szentimentalizmus pont belefért. Ugyanakkor a mozi teljes odafigyelést igényel, vagyis nem egy délutáni szórakozásra teremtett alkotás. Pergő ütemét, sziporkázó szövegeit, gyorsan változó cselekményét végig figyelni kell, hogy a megrázó fináléra a nézőben is összeálljon az üzenete, és nem mellesleg a fentebb említett körülmények mindegyikét mellőzni kell a teljes hatás érdekében.
         A történet egy kilencéves kisfiú megindító gyászát tárja a néző elé. Oskar (Thomas Horn) édesapja azon a bizonyos szeptemberi napon a WTC egyik tornyában volt, így ő lett a sok ezer áldozat egyike. A kisfiú finoman szólva is nehezen dolgozza fel apja (Tom Hanks) halálát, mivel egyedül vele tudott jó kapcsolatot ápolni, aminek oka pedig az, hogy Oskar az Asperger-szindróma jeleit mutatja, vagyis szociális készségeiben zavart, ellenben gazdag szókincsű, bőbeszédű, kortársainál okosabb, ám bizonyos helyektől, szituációktól és emberektől retteg, ráadásul kapcsolatteremtési képessége is eléggé korlátozott. Így az átlagostól is nagyobb trauma volt számára édesapja, vagyis a külvilág felé vezető egyetlen kapcsának elvesztése, azonban egy évvel az esemény után talál egy üzenetet, pontosabban egy kulcsot, melyről azt sejti, hogy az apjával az utolsó napokban játszott kincskeresős játék újabb állomása lehet. A zár keresése közben bejárja fél New Yorkot, ez az út pedig nemcsak a veszteség feldolgozását segíti elő, hanem meg is változtatja őt.

         Daldry a filmzenére kifejezetten igényes rendezők táborába tartozik. Nála a score nem kiegészítő elem, hanem a mozi szerves része. Emlékezetes, hogy "Az órák" esetében két kiváló zeneszerzőt (Stephen Warbeck, Michael Nyman) fogyasztott el, míg végül Philip Glass alkotását elfogadta, persze megérte, hiszen Glass muzsikája eléggé mestermű szagú alkotás. "A felolvasó" esetében Nico Muhly lett a komponista, aki kifejezetten értékes score-t szállított, és első körben úgy tűnt, a rendezővel való együttműködése a "Rém hangosan és irtó közel" esetében is fennmarad, ám végül zenéje a premier előtt egy hónappal lecserélésre került. Az új komponista Alexandre Desplat lett, akiről már leírni is unalmas, hogy elképesztő munkatempója révén évi négy-öt filmet is vállal, ám 2011-ben még inkább rálépett a gázpedálra, hiszen abban az évben nyolc munkája is volt. A nagy számok törvénye alapján legalább a fele kevésbé értékes kellene, hogy legyen, ám szinte mind minimum jó zene lett, három pedig igazán kiváló. A Harry Potter-széria záró fejezete és "A hatalom árnyékában" mellett a "Rém hangosan és irtó közel" aláfestése is a tavalyi év legjobbjai közé tartozik, ám a sors fura fintora, hogy az évekig szinte minden díjra jelölt komponistának pont az egyik legjobb évjáratából, vagyis 2011-ből nem került egyetlen zenéje sem díjközelbe.

         Gondolhatnánk, hogy egy hónap nem lehet elég egy zeneszerző számára, hogy megfeleljen egy olyan igényes direktornak, mint amilyen Daldry, de Desplat erre rácáfolt. A rendező korábbi filmjei zenéire jellemző líraiság és minimalizmus erősen jelen van ebben a score-ban is, ugyanakkor a zeneszerző stílusa is érezhető, ám mégsem hasonlítható sem Glass, sem Muhly, sem pedig Desplat korábbi muzsikáihoz. A francia mester alkotása azért is furcsa, hogy ilyen színvonalú lett, mivel a több mint kétórás film alatt szinte végig van score, ráadásul jelenethez igazodó aláfestést hallunk, így még inkább dicsérendő, hogy a rövid idő alatt milyen magas szintű muzsikát volt képes írni.
         A vezérhangszer a zongora lett, amit Jean Yves-Thibaudet szólaltat meg, aki nem ismeretlen a filmzenék világában, hiszen olyan mozikban hallhattuk már játékát, mint az „Egy hölgy arcképe", a "Büszkeség és balítélet" vagy a "Vágy és vezeklés". Emlékezetes, hogy Desplat pár éve a „Színes fátyol" score-ját is egy neves zongoristával, Lang Langgal való együttműködés jegyében írta, és akkor is hasonlóan remek alkotást prezentált. Az a mű is egy rendkívül összetett, a dallamok lassú kibontására épülő alkotás volt, és hasonló mondható el ezen muzsikáról is. Az ember már tudja, érzi, hogy milyen dallamra lesz kihegyezve a tétel, de amíg odáig eljutunk, addig csodás variációkat és felvezetést hallunk, erre egy jó példa a "The Very Best Plan". A főtémát a film címével megegyező elnevezésű első track mutatja be. A tétel nem egyedi dallamvilágával, hanem magával ragadó keserédes stílusa miatt fogja meg az embert. Ez a hangulat a későbbiekben mindvégig jelen van, s pont emiatt nehéz is a dolgom, hogy mely tételeket emeljem ki, hiszen bár mindegyik rendelkezik finom, apró jellegzetességgel, ám olyannyira egységes az album, hogy a trackeket csak mesterkélt csoportosítással lehetne felosztani. Így inkább el is hagynám a score efféle bemutatását, s helyette egyszerűen csak a legjobb tételeket említeném, felsorolásszerűen: "Piano Lesson with Grandma", "Oskar's Monologue", "Listening to the Messages", "Oxymorons", illetve a "The Renter's Story". Ezek mellett pedig külön említést érdemel még a témákat felelevenítő, a történetet szépen lezáró finálé, a "The Swings of Central Park". A vezérhangszer tehát a zongora, amely a szó legteljesebb értelmében áll a zene élére. Fura módon a szerzőnél megszokott különleges hangszerek és az elektronika teljesen mellőzve lett, mivel itt csak szimfonikusok játszanak, főként a vonósok, mellettük a fuvola, a trombita, a kürt és a hárfa kapott még szerepet, s külön pozitívum még, hogy néhány tétel esetében ezekkel a klasszikus hangszerekkel ért el modern, már-már ambientes hatást Desplat.

         Stephen Daldry zavarba ejtő tündérmesével próbálta feldolgozni a 2001-es tragikus terrortámadást. Tény, hogy ebbéli próbálkozása a kritikusoknál és a közönség egy részénél süket fülekre talált, ám ha a mozira egyszerű filmként tekintünk, akkor a "Rém hangosan és irtó közel"-ben olyan alkotások rokonát találjuk, mint amilyen az "Amelie csodálatos élete", a "Forrest Gump" vagy a "Benjamin Button különös élete". E három mozi tökéleteshez közel álló muzsikájával pedig Alexandre Desplat e munkája is felveszi a versenyt. A film nélkül is igen magasra értékelném a score-t, de a zene a képek alatt kerül igazán a helyére.


    Gregus Péter
    2012.08.25.




    Tracklista:

      1. Extremely Loud & Incredibly Close (1:57)
      2. The Sixth Borough (5:06)
      3. Piano Lesson with Grandma (1:38)
      4. The Very Best Plan (3:27)
      5. The Worst Day (6:08)
      6. Mother and Son (3:38)
      7. Visiting the Blacks (2:51)
      8. The Phone Call (2:41)
      9. Oskar's Monologue (2:53)
    10. Oxymorons (2:39)
    11. The Renter's Story (1:58)
    12. The Key (1:55)
    13. Nothing Fits (2:43)
    14. Listening to the Messages (3:35)
    15. The Renter Leaves (3:24)
    16. William Black's Story (2:26)
    17. Reconciliation (3:59)
    18. The Swings of Central Park (8:18)






    TOVÁBBI ÉRTÉKELÉSEINK:

    Bíró Zsolt

    Dobrosi Tamás          nem értékelte

    Emesz Csaba          nem értékelte

    Kulics László          nem értékelte

    Szabó Csaba          nem értékelte

    Tihanyi Attila          nem értékelte




    KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

    Atonement

    Creation

    The Painted Veil

    The Queen

    További kritikáink
  • Jesse Stone - The Ultimate Collection
  • The Boss Baby
  • In the Heart of the Sea
  • Power Rangers
  • Noah
  • Mighty Morphin Power Rangers: The Movie
  • Crimson Rivers
  • Twister
  • xXx: Return of Xander Cage
  • The Lego Batman Movie
  • Shaft
  • Living in the Age of Airplanes
  • La La Land
  • Immortal Memory
  • Spirit: Stallion of the Cimarron

  • Filmzenékről röviden
  • Remember
  • Split
  • The Hollywood Shorties
  • Eddie the Eagle
  • Spotlight
  • Green Room
  • The Boy
  • Ma Ma
  • Jack Reacher: Never Go Back
  • Gagarin - First in Space

  • Filmek alatt hallott zenék
  • Jean-Claude Van Johnson
  • 47 Meters Down (In to Deep)
  • The Shallows
  • Solace
  • Into the Grizzly Maze
  • Enemies Closer
  • D-Tox
  • Rambo III
  • Transformers: Rescue Bots
  • Sex Tape

  • Interjúk
  • Jeff Beal: Apró kincsek
  • Lisa Gerrard: A szív hangja
  • Mark Hinton Stewart: A zene a párbeszédek mögött
  • Wolf Péter: A szerencse kapuja

  • Kollaborációk
  • Oliver Stone filmjeinek zenéi
  • Elmer Bernstein életútja I.
  • Jerry Goldsmith életútja III.
  • Jerry Goldsmith életútja II.
  • Jerry Goldsmith életútja I.

  • A filmzene legendái
  • Angelo Badalamenti
  • Philip Glass
  • Basil Poledouris
  • Lalo Schifrin
  • Dave Grusin

  • Moziszériák,tévésorozatok
  • A hobbit-trilógia zenéi
  • A Rémálom az Elm utcában széria zenéi
  • A Robert Langdon-filmek zenéi
  • A Hellraiser-filmek zenéi
  • A Válaszcsapás zenéje

  • További írásaink
  • Ez volt 2016
  • Oscar előtt és Oscar után 2016
  • 10 éves a Filmzene.net
  • Filmzeneszerzők különböző albumai
  • Filmzenékhez köthető kiadványok
  • Stúdiók
  • Lemezkiadók
  • In Memoriam